futó gondolatok

nem azé, aki fut

nem azé, aki fut

Mentális felkészülés / Személyes szakirodalom

2012. július 22. - SimonyiBalázs

Gyakran nem konkrét edzésterv (makro- és mikrociklusok stb) alapján készülök fizikálisan egy-egy versenyre, hanem az intuícióim, aktuális kedvem, ötletek alapján. Ugyanakkor hatalmas lelki muníciót, szellemi motivációt tudnak nyújtani nem fizikális dolgok is, segítenek a ráhangolódásban. A felkészülés nálam négy dologból áll (most nem sorolom ide a táplálkozást, regenerálódást):

1) megfelelő mennyiségű, elhivatottsággal végzett edzésmunka elsősorban (futás, ill. erősítés, bicikli és úszás), amit a versenyen a szív és a lélek egészít ki. 

2) imagináriusság: azaz elképzelem magam a versenyen, egyes kritikus pontokon, adott szakaszokon, de főleg a CÉLBAN. S ha ez megvan, nyugodtan állok oda, mert tudom, végigmegyek.

3) mentális tréning: ez nálam az úgynevezett HATKA-módszer. Varázsütésszerű egyszerűséggel működik, a karomra felírom alkoholos filccel ezt a mozaikszót, ránézek verseny közben, és tudom, mi a dolgom, hol a helyem: Hit, Akarat, Tisztelet, Kitartás, Alázat.

4) szakirodalom, azaz magyarul: szövegek, videók, ötletek ismerősöktől stb.

A blogok és linkek, amelyekről számos tudást és hasznos infót összeszedtem, a jobboldali sávban láthatók. Ezeken kívül elkezdtem összegereblyézni azokat a remek könyveket, filmeket, cikkeket, multimédiás tartalmakat, amelyek segítségül voltak-vannak mind a mai napig az amatőr sportolói karrieremben :-) Olyan cuccok ezek, amelyek egy-egy verseny előtt iránytűként szolgálhatnak, amelyek a felkészülés során elbizonytalaníthatnak vagy éppen megerősíthetnek.

Hetente fogok róluk írni vagy idézni belőlük, még akkor is, ha máshol mások már megírtak róluk mindent, ha egyik-másik slágernek számít: mindenki mást hámoz ki belőlük. Remélem, tudok vele segíteni, vagy csak pár izgalmas órát szerezni az érdeklődőknek. Figyelem, számos dolog a listáról nem hozzáférhető a boltokban, esetleg könyvtárakból szerezhető be vagy a netről.

A LISTA (nem prioritási sorrendben!)

KÖNYV

 

SZÉPIRODALOM

Mészöly Miklós - Az atléta halála

Alan Sillitoe - A hosszútávfutó magányossága

Haruki Murakami - What I talk about when I talk about running

 

SZAKIRODALOM

Matt Fitzgerald - The Iron War

Susan A. Jackson és Csíkszentmihályi Mihály - Sport és flow

Kropkó Péter és Bene János - Megtettem, mert elhittem

Martin Engelhardt - A sikeres triatlonedzés

Baranyai László - Triatlon!

Budavári Ágota - Sportpszichológia

Kocsis L. Mihály - Fut-ni

Kocsis L- Mihály - Szenvedésbe ágyazott gyönyörűség

Kocsis L. Mihály - Sportpályák foglyai

Franz Wöllzenmüller - Futólépésben a maratonig

Richard Nerurkar - Maratoni futás mindenkinek

és persze a Spuri-magazinok

 

GYEREKKÖNYV (hogy utódaink is rákattanjanak)

Elizabetta Dami - Geronimo Stilton avagy a világ legőrültebb maratonja

 

FILM

Robert Towne - Without limits / Korlátok nélkül (egy remek film Steve Prefontaine--ről és Bill Bowermanról - Donald Sutherland játssza -, a NIKE "feltalálójáról")

Steve James - Prefontaine / Harc a másodpercekért (Jared Leto a klasszis futó szerepében)

Hugh Hudson - Tűzszekerek

Kósa Ferenc - Küldetés (portréfilm Balczó Andrásról) 

Figyelem! Keresem: Atletu  avagy The Athlete c. filmet Bikiláról! Aki tudja, honnan lehet megszerezni, küldje el.

Utóirat: most látom, hogy valaki összerakott egy listát az IMDb-n is futós filmekről, tessék szemezgetni, van átfedés.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemaze.blog.hu/api/trackback/id/tr484670638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bárahogy! 2014.03.23. 22:41:57

A Bikilás nekem megvan (torrentről töltöttem), a hang kicsit kaotikus, de azért érthető. Átküldhetem a torrentet, vagy a filmet is.

SimonyiBalázs 2014.03.24. 15:46:12

@bárahogy!: ó köszi, kéne! írtam privátban.
süti beállítások módosítása