Épp ebben a percben indult a nevezés a 2014-es UB-ra, ami azóta gazdát cserélt: Nagy Petiéktől Mukihoz vándorolt a lassan klasszicizálódó verseny, de az ősforrásról, Ujj Zoliról se feledkezzünk el - nyugodjék békében! 2014-ben is megyek, úgy tűnik, stabil versennyé válik nekem az UB, pedig idén sanszos volt, hogy bekerül a lépcsőfutás-sorozat, Mátrabérc, Balatonman visszavont nevezései közé. Ennek kapcsán visszakerestem egy régi, sok közhellyel tarkított, de szívhez szóló írásomat (2011-07-13), ami facsimile így jelent meg az azóta jobblétre szenderült Mindennapi.hu portálon. Pedig progresszív, sokszínű, jó cikkeket és főleg jó videókat gyártó híroldal volt, és a vallásos beütését is kulturáltan, kritikus megközelítéssel építette bele az oldal profiljába. Ez már a címadáson is látszik. Azóta sokat fordult a világ velük, mással, és velem is, pláne az UB kapcsán. Folytasd az olvasást és kapsz egy szánalmas-vicces sztorit, aztán meg magát a régi cikket!
A lenti szöveg még akkor született, amikor Gusztos Péterrel párban, a "Millió forintos futás" PR-elnevezésű charity run keretében abszolváltuk a távot. Azt jótékonyan elhallgattam a cikkben, hogy 70-nél már ki akartam szállni, majd a megmentésemre és váltásomra siető Péter egy mentolos kenőcsöt ajánlott, hogy "éjszaka az majd regenerál", amikor 140 km körül visszaveszem tőle a stafétát. Sajnos azt elfeledte mondani, hogy ne nagy felületet kenjek, csak pici pöttyöt egy tényleg sajgó területre. Nem tudta vagy nem akarta mondani? Mindenesetre ezzel a mentolos-kámforos szarral bedörzsöltem a két lábamat: a szántódi bungalóban két pokróc és hálózsák alatt is olyan hidegrázásom lett, mintha épp jönnék le a heroinról. Aludni nem tudtam, pedig hulla voltam. Ja és sokkal korábban vissza kellett vennem a váltást, mert Péterünk sem bírta túl jól az ő etapját. Alig lett meg a páros szintidő. Egy év múlva ugyanezt szólóban is megtapasztaltam - akkor és amiatt indult el a blog. Hiába, fiatalság, bolondság… ilyen idők jártak, lábunkban ultra alig, fejünkben meg nagy tervek.
Egészséges drog az UltraBalaton…A hit szerepe a futásban az UltraBalaton verseny kapcsán
Egyszer feltették azt a banális kérdést a többszörös olimpiai és világbajnok futólegendának, Haile Gebrselassie-nak, hogy mit jelent neki a futás. A kis etióp így válaszolt mosolyogva: a futás művészet, mert ugyanúgy megérinti az embereket az én futásom, mint egy festmény a múzeumban, vagy egy zene a koncertteremben. „Minek csinálod? Tönkreteszed magad! Ez tiszta kínzás. Dögunalom. Nekem nem lenne rá időm.” Ilyen és ehhez hasonló reakciókkal találkozik az ember, ha mindennapjaiban komolyabban foglalkozik a mozgással, futással. Könyvet lehetne írni a futás öröméről és hasznosságáról, a lélekre, tudatra, testre és az életvitelre, életminőségre gyakorolt pozitív hatásairól. Ezért is érthetetlen, hogy a tömegsportot mennyire nem helyén kezelik a politikusok, akik szerint egy futóverseny miatti útlezárás aránytalanul fenntartja a forgalmat. De vajon nézik-e a hozadékát? Vajon tudják-e hogy a tavaly szeptemberi triatlon vébét hány országban közvetítették, s mennyien látták a főváros gyönyörű panorámáját és díszleteit, amik közt úsztak, bicikliztek és futottak amatőrök és profik egyaránt? Megfizethetetlenül jó országimázs volt. Futók közt közhelynek számít, de tény: aki rendszeresen kocog, annak az arca egy idő után letisztul, tekintete kitisztul, megacélosodik, sokkal alázatosabb lesz, agresszivitása nullára csökken. Elég megnézni azokat az embereket, akik egyéniben vagy csapatban teljesítették a nemrég megrendezett UltraBalaton-futást.
Ultrafutónak nem lehet születni, az ember egy idő után azzá válik. Számtalan kisebb verseny, félmaraton (21,1 km) és maraton (42,2 km) állítja át az erre fogékony, folytonosan nagyobb és izgalmasabb kihívásokat kereső hobbifutó agyát és szívét (no meg tüdejét és lábát). Megfelelő felkészülés után belekóstol a terepfutásokba, s a csapásokon, köveken zajló, hegynek fel-völgynek le versenyek mellett kipróbálja magát hosszabb, erőt próbáló távokon. Mészöly Miklós írja Az atléta halála c. könyvében, hogy „vannak alkatok, akiket úgy hajtanak az évek, hogy mind távolabbra kívánják a célszalagot”. A futás egyfajta addikció, egészséges drog: többet és többet kívánunk, más tájakat és távokat meghódítani, keresni teljesítőképességünk határait, átélni az első, feledhetetlen maratoni célba érkezéssel járó katarzist újra és újra. De itt is igaz a mondás: a cél az út, nem a megérkezés. A neves pszichológus, Csíkszentmihályi Mihály által kidolgozott flow (sodródás, áramlás, beleolvadás) élmény számtalanszor megtapasztalható futás közben: amikor eggyé válunk a tevékenységünkkel, teljesen bevonódunk a futásba.
Az UltraBalaton 212 kilométeres távja Tihanyból indul, átvezet a Balaton-felvidék megejtően szép tájain (Dörgicse, Köveskál, stb), hogy aztán Badacsonynál kibukkanjunk a Balatonra, hátunk mögött a szigligeti vár, előttünk még közel 150 kilométer Keszthelytől a sík déli parton, hogy aztán hajnalban Kenese ormáról csodáljuk meg a napfelkeltét s kanyarodjunk vissza Tihany felé. A leggyorsabb egyéni futók 20-22 óra alatt megteszik a távot (folyamatos futással, nem sok időzéssel a frissítőpontokon), de akad olyan is, aki 35 óra alatt ér be. A gyorslábú ötfős váltók 15-18 óra alatt ledarálják a távot. E sorok írója kétfős váltóban, jótékony célért indult el: Gusztos Péterrel, egykori parlamenti képviselővel a Suhanj! Alapítvány (www.suhanj.hu) képviseletében tettek meg fejenként több mint 100 kilométert, hogy a futásukat támogató adományokból sikeres teljesítés esetén sportolásra alkalmas kerekesszékeket szerezzenek be mozgáskorlátozottaknak, illetve fedezzék vak emberek spinning-órájának költségeit. Speciális, strapabíró eszközök kellenek a mozgássérülteknek, hogy pl. egy handbike-hoz hasonló székkel napi szinten mozogni tudjanak. Rengeteg „sérült” ember szeretni mozogni, de nincs rá lehetőségük, szemben az „épekkel”, akiknek bőven lenne, csak kedvük, idejük, akaraterejük nincs. Ezért is kíváncsian várjuk annak az egészségügyi politikai vitának a végkimenetelét, hogy a jövőben az egészségtelenül élőt kívánják-e majd büntetni, vagy támogatni az egészséges életmódot követőt.
A tűző déli nap, a sok emelkedő, a végtelennek tűnő táv felőrli az embert menet közben, de mindig ott van a gondolat: most nemcsak magadért futsz (ami a futás esetében cseppet sem önzőség, hanem az önismeret gyakorlása), hanem másokért, egy jó ügyért. Több mint 9 óra futás és 79 kilométer után váltott le Gusztos Péter, akire az éjszakai műszak maradt 74 kilométere maradt: nagy próbatétel sötétben futni, magadra maradni a feketeségben, koncentrálni az útvonalra, nem törődni azzal, hogy a siófoki diszkó előtt ufónak néznek a mulatozók. Hajnalban cseréltünk (32 km), aztán Balatonalmádiban ismét Péterhez került a stafétabot (27 km). 25 óra alatt értünk be a célba, szintidőn belül, megcselekedtük, amire vállalkoztunk. Hosszú, kemény versenyeken (Ironman-triatlon, ultrafutások) mindig egy betűszót írok alkoholos filccel a csuklómra, hogy mindig szem előtt legyen. HATKA, azaz hit, akarat, tisztelet, kitartás, alázat. Habára mindennapokban csekély mértékben tudom ezt gyakorolni, a versenyen ezek a vezérelveim. A legfontosabb tapasztalat ezek közül is a hit. Hinned kell, hogy meg tudod csinálni, hogy kész vagy rá, hogy valaki átsegít a holtpontokon, hogy minden egyes verseny egy önépítő folyamat eleme. Az érem másodlagos: a büszkeség, hogy megcsináltad, az energia, amit kaptál, az akaraterő, amit nyertél, átsugárzik a mindennapjaidba, a magánéleted és munkád területeire is jótékony kihatással van. Ha összhangban vannak a minduntalan növekvő kihívások a képességeiddel és készségeiddel, akkor sikerrel veszed az akadályokat, és harmonikus lehet az életed. A hit és a futás kéz a kézben jár: egyik sem hagy el, nem csal meg, nem csalódsz bennük; csak te tudod őket elhagyni. Ezért is szerepel Ottlik Iskola a határon c. könyvének mottójaként a következő bibliai mondat: „Annak okáért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.”
