futó gondolatok

nem azé, aki fut

nem azé, aki fut

Henri-Cartier Bresson és a 6 napos bringaverseny

2014. november 10. - SimonyiBalázs

bresson velodrome2.jpgSzoktam itt írni mindenféle futásközeli sportról is. Most a kerékpárt veszem elő, és nem a sisakkérdést. Így is lehet ultrázni: manapság mp3-at hallgat a futó, ha unatkozik, akkortájt pedig a Libérationt lapozgatták egykedvűen pedálozva. Az ikonikus francia fotós sorozata az 1957-ben megrendezett őrületnek állít emléket. Persze egy hatnapos verseny akkoriban már rég nem volt újdonság, sőt őrültség sem - pláne a Tour de France hazájában. Hat napon át kerekeztek a párizsi Velodrome d'Hiver arénában az ultrakerékpárosok, bár - ha a néhai Schirilla Györgynek hihetünk - akkor ez a szó még nem is létezett, s maguk sem tudták, hogy ultráznak.

Schirilla találta ki az ultra szót a futásra vonatkozóan, sőt a szupermaraton szót is - így állítja a néhai Nemzet Rozmárja a könyvében (Egy távfutó vallomásai - de erről majd máskor írok, nagyon szórakoztató.) A közönség mindenesetre a képek alapján jól szórakozott, és a bringások horgolt, csíkos öltözékét később Freddy Kruger irigyelte el az Elm utcából. A teljes sorozat a Magnum oldalán nézhető meg. Akit pedig egy1934-es verseny érdekel, az nézze meg ezt:

A verseny pár képben:

hcb4.jpg

images_2.jpg

PAR90955.jpg

bresson velodrome3.jpg

 

bresson velodrome1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://nemaze.blog.hu/api/trackback/id/tr466051765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása