Folytassuk a blogon nemrég megkezdett filmsorolást! A második részben az idősek és a szertelenek dominálnak majd.
1) The Runners (itt már írtam róla)
A neten végisöprő minidoksi egy londoni parkban készült, az operatőrt egy kiskocsiban húzták riksán, és bevállalós ad hoc kérdéseket tettek fel a park futóinak ("Mikor szexeltél utoljára?", "Mi a boldogság?", "stb.)
A film teljesíti miniatűr vállalását, szimpatikus és sokrétű összképet ad a futókról kor, nem, hozzáállás szerint is. Azt az alaptézist, hogy fuáts közben kinyílnak az őszinteség csakrái (?) szintén megmutatja: mozgás közben nehéz hazudni vagy fabulálni, így a válaszok is meglepően hitelesnek, szívből jövőnek, és nem cizelláltnak tűnnek.
2) Runners (részletek itt)
Ez egy készülő lengyel egészestés doksi a Wajda-stúdió gondozásában. Egy bibi van vele: lengyel verseny, lengyel szereplő - nem lép ki nemzetközi dimenziókba. Mint szakmabeli azt tudom róla az anyagaik és a belső hírek alapján, hogy egy 48 órás órás verseny dokumentálása, és érdekesebb karakterek lekövetéséből áll. A rendező nem fut (ez kiderül a bornírt szinopszisból, ahol a szép lengyel vidéken megrendezett 48h-s versenyen egyszer 240, másszor 300 km felettit vizionál a résztvevőknek), túl patetikus és kicsit tág szemű rácsodálkozással néz erre az univerzumra. A figurákat a casting periódusban az extremitások szerint válogatta, ez semmiképpen sem reprezentatív, viszont jó arra, hogy nettó idiótáknak állítsa be az ultrásokat. A háttéranyagok szerint van itt mindenféle fura szerzet:
Agata: éppen szülésről visszatért, háromgyerekes anya, aki az ivószünetekben szoptatja a csecsemőjét (ja és persze sokhónapos terhesen készült fel a versenyre)
Wieslaw: akarnok, család nélküli yuppie menedzser, akinek kipipálandó feladat a 48h (feladja)
Michal: elvált és gyermektelen munkanélküli kattant ultrás...stb.
A mottója: Only when I’m running, I feel alive. Várjuk, nézzük.
3) Herbstgold
Egy film, amire sokan a cuki jelzőt használnák, angolosok pedig a touchingot. Torrentoldalakon is nehezen, de azért sikerrel megtalálható ez a pár évvel ezelőtti doksi, amiben német, osztrák, olasz, cseh és svéd atlétákat kísérne végig a 2009-es Lahti senior atlétikai vébére. A szereplők 90+ korúak, van itt 109 centinek már örülő magasugró öregúr, elégedetlen örökmásodik 100-as sprinter, korát valóban meghazudtoló diszkoszvető és súlylökő néni, valamint járókeretet toló, de a diszkoszt azért csak meg nem vető (pontosabban elvető) 100 éves bécsi bácsi. Néha rettenetesen vontatott a sok interjú, üresjáratos életkép miatt, de lassan felskiccelődik az elhunyt házastársakkal tarkított sportmúlt, vágyak, vonzások és választások. A versenyen a lassítások élvezetes részek: nemcsak a ráncokkal tarkított, petyhüdt test idült erőre kapását lehet megfigyelni, hanem azt az atavisztikus akaratot, ami embereket versenyzésre késztet, ahol a tevékenység öröm és kihívás.
4) Senior's not dead
A fentiekhez kapcsolódik, csak huszadolyan hosszú. A tavaly márciusi senior atlétikai vébén sajtófelkérésre csináltam egy személyes videószösszenetet pár kedves és elszánt versenyzővel.
Bónusz: The Armstrong lie. Nem futós film (bár Armstrong triatlonosként kezdte), de megéri megnézni, mert brutálisan fejtődik fel benne a kompetitív szellemű ember megtévelyedésének története. Torrentekről simán leszedhető. A rendező 2009-ig egy Lance-apoteózist forgatott, emléket akart állítani a nagy bajnoknak. Aztán vágogatta a cuccost pár évig, szarakodott az editáló szobában, amikor robbant a doppingbomba. És a rendező úgy döntött, tovább dokumentálja a nagyon bukásszagú sztorit, és a vége nemhogy dicsőítő film nem lett, hanem sokkal inkább egy csődtömeg demisztifkálásának sajátosan amerikai mozijává vált. Armstrong egy lefele tartó spirálba került 2009 után, ami a vesztét okozta. Pontosabban a film szerint a saját büszkesége volt a nemezise: ha nem tér vissza 2009-ben pár év kihagyás után a Tourra, hanem ül a 7 sárgatrikós babérján, akkor soha (?) nem derül ki, hogy EPÓzott. De jött, tekert, cikisen lemaradt, szánalmas volt a küszködése, a végén meg le is bukott, mert még a 2009-es comeback-re is vérátömlesztgetéssel készült fel. Agyonbeszélt, kétórás tömény oknyomozás. Tengernyi interjú magával Armstronggal, társaival, ismerőseivel, volt doppingmágus doktorával, csapatvezetőjével. A keresetlenség is jól áll neki: Armstrong versenynapok után, frissen letusolva, kompressziós szárban ad agresszív helyzetértékeléseket a kézikamerázó stábnak. A versenyfelvételek, az archívok elég erősek, és jókor jó helyen lépnek be a film szövetébe. Sok kiderül egy touros csapat belső működéséről, a krém biciklisek kultúrájáról, módszerekről és trükkökről.
(Folytatjuk)
