A frissítőasztalok jellegzetessége egy A-ból B-be tartó hosszú versenyen, hogy pontosan utánozzák egy ember életívét (erejét, kinézetét). Kezdetben dús, mutatós, majd az idő múlásával jön a hanyatlás: a megkopás, szegényesebb felhozatal, leraboltság, kifosztottság, megviseltség. Ahogy halad a mezőny, úgy pusztítják az asztalokat, ahogy nyúlik a mezőny, úgy fáradnak el a depószemélyzet tagjai, ahogy fogy a kedv, úgy lesz a teríték egyre hiányosabb.

Vannak legendás "büféasztalos" rendezvények, és vannak szigorú (szinte önellátós), netán satnya frissítésűek is. Lásd a fenti képgalériát: a Boston Marathonon a rajt előtt reggeliztetik a futókat (kávé, bagel, kakaó, banán, krémek), akik még álmosan felfújható nylonzsákokon chillelhetnek - oké, ez túlzás, és még csak nem is versenyfrissítés, de a settinget és a büdzsét jól mutatja. Már egyszer írtam hangulatjelentést a depóasztalokról, akkor a Piros85-ön tanulmányoztam belülről az etetésdinamikát. Nem volt jó élmény. A mostani UB-n ismét tanúja voltam az asztalok lerablásának, a hiányos kínálatnak, olvastam kommenteket is, hogy mi lett volna jó, erre miért nem gondoltak, az milyen jó volt itt és itt. Az egyik állomáson csináltam egy lélekölő hajnali fotót is.

Idemásolom az idei UB-posztos megjegyzésem: "Az úgynevezett frissítőasztal engem inkább lehervaszt. Idei kísérletem a zselékről szólt, mert már látni sem bírom a tintahal állagú olajbogyót, összeragadt mazsolát vagy kekszet. Tényleg, drága versenyszervezők, ti is futtok, vagy ott vagytok versenyközelben, honnan a tökömből gondoljátok, hogy a futó bármilyen körülmények közt elbírja rágni a háztartási kekszet, hacsak nem hasmenéssel érkezik versenyezni? A ropi ugyanaz. Száraz fűrészporaprítás futva - lenyelhetetlen, elrághatatlan, fullasztó, kalóriaértéke értékelhetetlen. És mégis rendre ott van kibaszva a depó asztalra majd minden versenyen. A titok: költséghatékonyság, egyszerűség. De ez kontraproduktív: se a futónak nem jó, se a versenyszervezőnek, mert igénytelennek és megúszósnak gondolják majd a depókínálat alapján. Pláne az UB-n, ahol aztán csak egy tízfős váltó nevezése is horribilis tétel, sok váltó meg ugye sok bevétel - de nem akarok a zsebekben turkálni. Ha pedig azt szeretnék inkább, hogy a rajtcsomagba rakott mellékelt PowerBar-pakkból frissítsünk, akkor tényleg ne is legyen étel az asztalon. Vagy főzzenek le egy bödönnyi rizst minden állomásra, még azt is jobb marokra enni ennél."

A futó ahogy fogy el erőben, úgy lesz telítve az addig látott, felcsipegetett kajákkal és italokkal - mármint egyszerűen unja a kirakott cuccok egyhangúságát. Másra vágyik, akkor és ott random dolgok jutnak az eszébe, amit megenne, meginna, de ezt még egy kísérő sem tudná lekövetni. A körözős versenyeken a depószemélyzet felkészült arra, hogy folyamatos utánpótlást adjon, ráadásul rendre csak egy depó van körönként, így könnyű logisztikázni, humáerőforrással bírni. A pesti éjszakában tartott futás kiírásában ez olvasható: "A XX  versenysorozaton minden olyan kiegészítőt megtalálsz majd a frissítő állomáson ami szükséges, hogy a következő állomásig elérj. Zselé, energiaszelet, magnézium, minden ott lesz. Mindenből adunk fel, kérünk ne spájzolj mert nem lesz rá szükség!" Merész igéretek - a mindenséget is megkapod! Utána még egy ilyen mondat, ez már érdekességképpen: "Kérjük dohányos futótársainkat, hogy a versenyközpontban csak a kijelölt helyen dohányozzanak."

Visszatérve a kísérésre. Az esélyegyenlőség nálam be van csípődve, hisz a teljesítményt csak úgy lehet egymáshoz mérni, ha a változókat minimalizáljuk, és lefixálunk dolgokat, amikhez viszonyíthatunk. Szóval ha nagyon sarkítani akarnám a dolgot vagy mindenkinek kísérőt kéne vinnie, és oldja meg a kis csipetcsapat a feladatot, győzzön az a jobban táplált versenyző, aki profibb hajcsárt vitt magával, vagy mindenkinek csak és kizárólag a rendezvény által biztosított asztalról lehessen végignyomnia a versenyt. Semmi dugizselé, ampullácska, rizsgolyó. (Nem térek ki arra, hogy a glutén- vagy laktózérzékenységgel mi legyen ilyen esetben.)

Megpróbálhatnánk összegyűjteni, hogy nektek mik a tapasztalataitok a frissítésről. Most tekintsük el attól, hogy egyes versenyek karakterisztikájuk miatt erősebbek/gyengébbek valamiben (pl. a Mogyi támogatta bulikon van sósmogyoró meg diákcsemege bőven,) tekintsünk el az egyéni szupport, a jól felszerelt bringás csomagtartó lehetőségétől is. Csakis a versenyen való depóasztalra koncentráljatok. De persze megírhatjátok, hogy a ti kísérőtök milyen fasza cuccokat ad be, és annak lennie kéne versenyen (pl. krémtúró). Nem az izoital márkájára vagyok kíváncsi, hanem egy többtényezős rendszer összerakására. 

Tegyetek javaslatot kommentben betűjelzés szerint, mi lenne

A) optimális (= ideális, avagy mi lehet a közös nevező más versenyzőkkel)

B) minimális (= alapfelszerelés, verseny-létminimum)

C) maximális (= vágyott / álom svédasztal, azaz minden, amit szeretnél, ami tán most luxus)

frissítés egy ultraversenyen, ironmanen. Arról is írhatnátok, hogy időjárás / terepviszonyok függvényében kéne-e terveznie egy szervezőnek vagy nem, illetve milyen távol legyenek ezek a frissítőpontok egymástól.

Esetleg még a maratont is ideérthetjük, hisz vannak sporttársak, akiknek 4-5 óra kell, és ott már több kellhet nekik, mint izo és banán. A szervezők igyekeznek szerintem tarka kínálatot adni a nagyobb versenyeken, a csalamádétól a sajton át egészen a csokikockáig, de kérdés, hogy állagra, ízre, hatóanyagra nézve mennyire jók ezek a cuccok. És ugye azon is sok múlik, mennyire vagy fegyelmezett egy fárasztó futáson a pontra érkezve, hisz az összevissza evésnek megvannak a szó szerinti hátulütői. Jöhetnek az egyedi kommentek is italról, ételről, például:

- "minden ponton kéne lennie meleg italnak éjszaka (pl. kávé, vagy tea)",

- "töpörtyű, tonhalpép, kókuszzsír",

- "takarítsák el örökre a szőlőcukrot, mert csak kettős inzulinlecsapást okoz, rosszabb lesz, mint előtte",

- "legyen parizer, mert bár a napon megromlik, de pépes és könnyű lenyelni, pótolja az elvesztett fehérjémet és folyadékot",

- "gumicukor default'"

- "ultratáv alatt csak folyadék, afelett pedig terüljterüljasztalkám", 

- "csak könnyen felszívódó viszkóz cuccok, pl. méz, mert azokat könnyű futás közben majszolni",

- "kovászos uborka sós leve a tuti",

- "nehogy dinnyét adjanak, mert fosat és átmos", satöbbi.