2016. ápr 28.

Minél többet gyakorlok, valahogy annál nagyobb szerencsém van...

írta: őze bálint
Minél többet gyakorlok, valahogy annál nagyobb szerencsém van...

Versenyek a Vértestől Toszkánáig a Duna mentén egy hónap alatt

A címbeli idézet Arnold Palmer golfozótól származik - szelíden jelezve, hogy nincs ingyenebéd. Ha megvannak a biztos alapok, és nemcsak a karbantartásra / fenntartásra, hanem a fejlődésre is marad erő az edzésen, akkor a versenyeken már "csak" le kell adni az aznapra rendelt maximumot, és élvezni a körülményeket. Na jó, ez utóbbi dumát sosem tudtam bevenni. Méghogy "minden percét élveztem a futásnak", aki ezt mondja, az vagy nem tette még oda magát rendesen, vagy hallotta, hogy a futásról így illik nyilatkozni.

Lényeg: az alapozás (heti 80-110 km) meghozta gyümölcsét, nagyon jó, de leginkább természeti szépségekkel, tavaszi ízekkel teli versenyeket hozott zsinórban az év első negyede. És még ha nem is vagyok maradéktalanul elégedett, szerencsésnek tartom magam, hogy ilyen sok szép, remek rendezésű futamra jutottam el. Minden futóblog legalja következik (de legalább 4 in 1), lelkendezéses versenybeszámolók kronologikusan. Egy hónap alatt Vértes TerepMaraton, Kis-Duna Maraton, Vivicitta Félmaraton és egy fantasztikus toszkán 100 km-es terepfutás. Pörgess oda, ami érdekel!

1) Vértes TerepMaraton 
12885715_1009825695766857_6577481278031239332_o.jpgÉvek óta mondogatták a sporik, hogy mivel nem vagyok oda a meredek le-föl terepversenyekért (meg amúgysem futok terepen), akkor menjek el a Vértesbe. Nem hittem senkinek, valami duplafenekű futósbeszédnek, beugratásnak tűnt, ahol az a poén, hogy minél rosszabb, annál jobb. Meglátjuk. Felfelé futva nem tudok annyit behozni, mint amennyire lassan (óvatosan) megyek lefelé, és amennyire zergegyorsasággal húznak el mellettem a technikás terepesek a lejtőkön, de ha ez a Vértes tényleg ilyen lájtos lejtős, akkor kellemesen csalódom majd. Eddig mindig közbejött valami tavaszi városmaraton, de idén last minute neveztem. Már csak a babatávra volt hely, az 50 km-en telt ház volt; meg amúgy szinte minden távon. És ez máshol is jellemző: igény van versenyekre, sokan mutatkoznának meg, miután újévi fogadalomból futásba fogtak.

A rajt előtt kérdezgettek, hogy mit tervezel, sub3h? Meg hogy egy-két kaptató van, aztán lehet hullámosan futni. Itt mindenki meghülyült?! A januári szlovák maraton óta nem futottam hosszút, óvatos duhajként terveztem. A rajt előtt hirtelen meleg lett, így az atléta atlétára váltott. Telt ház a szári sportcsarnokban, minden patentul működött (öltöző, tusoló, csomagmegőrző, rajtszám, vega/húsos kaja), jópár ismeretlen arc, mégis nagyon baráti atmoszféra. A változatos távok (a 10 és 21 kilis belépőversenyek, meg a mindig jól menő maraton és ultra) sokakat megmozgattak.  A frissítés továbbra sem szűkkeblű, de megállni nem volt nagyon idő, mert a pálya tényleg teljesen futható, kicsit bántam is utólag, hogy nem hajszoltam magam. (Gumicukrot is utólag, a célban kértem egy fogorvos sporttárstól, aki pontőrként és sofőrként is kitűnt.) A szokásos eltévedési faktor is működött: háromszor futottam lukra kb. 2-300 métereket, ebből kétszer egy szintén elgondolkodott sporttárs nyomát követve, egyszer meg egy nem egyértelmű jelzésnél rosszul választottam.

kepernyofoto_2016-04-28_11_37_58.png

Az egyik depóban mondták, hogy gyerünk, nyomjátok meg 5 km és itt a cél. Mi van? Hát még csak 35-nél vagyunk, és a mókás terepverseny-szervezők szokása, hogy a matekjük valami obskúrus tréfásságból lefelé kerekít. Vagy ők nettónak veszik, ami bruttó. Magyarán,

- ami 115, az a valóságban 121

- ami 100, az gyakran 105, sőt 111,

- ami 85, az 89,

- ami 50, az 53.7 km.

A sor folytatható. Ebből kiindulva biztosra vettem, hogy a vértesi terepmaraton minimum 45 km, nem is pörgettem, mert nem ismertem a viszonyokat, erőnlétemet. Nem: a vértesi terepmaraton 39 km - papíron. Szóval akkor a depótól odaléptem, és bejöttem a 6. helyre. Amúgy 41.2km lett, 3:20:30, 1000+ szint. Egyáltalán nem voltam fáradt - ez visszatérő élmény lesz a beszámolóban -, viszont baromira élveztem: csodás tavaszi idő, erdőn átszűrt fények, abszolút jól futható talaj és domborzat - mármint az én nyápic igényeim szerint. A szervezők (Csanya and Co.) igényei is jól voltak előzetesen kommunikálva, mégis elég sok futót, köztük dobogósokat is kizártak a távokon a kötelező felszerelés hiánya miatt. (Az összevont szemöldökű Ulrik inspektort - megmotozott ez a régi sporttárs! - el tudtam volna képzelni az Ifipark bejáratánál egy Korál-koncert előtt: "Fiam, hosszú a hajad. Személyid?") Ha a kizártak egy picit el is rontották a saját élményüket (eredménylistán DQF), azért legalább érmet kaptak.

Jövőre fix versenynek veszem a VTM-et, és kicsit (már tudva a körülményeket) komolyabban állok hozzá. Tavaszi indikátornak remek, a fővároshoz is közel van, pazar, nagyon futható pálya. Tanulság: azért érdemes a versenyzőknek is alaposan megnézni a kiírást, mert akkor elhozzák a kötelező málhákat, és szépen felkészülnek a pálya adottságaiból. Ezt a tanulságot egy hónappal később Toscanában elfelejtettem. Tanulság2: A filléres Lidl-ből származó Pókember-futószett továbbra is a legkellemesebb hosszú viselet; melegít, észrevétlenül tapad és súlytalan. Egy kivétellel mindig ebben futottam tavasszal.

2) Kis-Duna Maraton

12961371_10201378706865034_6910477611129643906_o.jpgEltelt két hét zabhegyezéssel, gyorsítgatással, Yasso800-as teszttel, versenynézegetéssel. Egész télen vacilláltam, hol kéne erős tavaszi maratont futni, és addig ment a rézbaszás, amíg semmi nem lett belőle, egyikről lecsúsztam, másiknak az időpontja nem volt jó, a harmadik messze volt. A formaidőzítés így csúsztatva, eltolással működött, azaz nem működött, csak abszolválta a feladatokat a test. Ekkor rábukkantam a ráckevei Duna-ágtól induló versenyre, amit ugyan először rendeztek meg, de használható honlappal, jó pályavezetéssel, korrekt nevezési felülettel és díjjal vétette észre magát, mint annak idején Illés Béla az osztrákok ellen. Akkor legyen.

Egy elsőbálozó versennyel azért gyanakvó az ember, de Mikola Bence és önkéntesei nagyon szimpatikus, lelkiismeretes munkát végeztek, csak ámultam. Amit írnak, stimmel: "Szerettünk volna egy olyan versenyt, ahová mi is szívesen elmennénk. Ahol az első helyen a futó áll, akárhányadikként is ér be a célba. Ahol jó házigazdaként tudjuk fogadni a messzebbről érkező régi és leendő barátainkat. Rutin nélkül, de nagy elszántsággal."

Ráckevei suli, mint versenyközpont, öltözők, zuhanyzók, gördülékeny rajtcsomagolás a 10-21-42 kilis távokra, pontos eligazítótáblák, masszőrök, több ponton chipes időmérés az útvonalon, érem mindenkinek, ebédeltetés, nagyvonalú limitidő, végig kitartó szpíker, kivetítő (!) a tornateremben, ahol a pálya több pontján elhelyezett online adást (!!) közvetítették. célban eközben békésen horgásztak bácsikák.

A nagyon pontosan kimért 42.2 km egy nagy kör: Ráckeve (át a hídon a Duna másik partjára), Dömsöd, Tass (vissza a zsilip felett az innenső partra, érintve a Csepel-sziget konkrét csúcsát), Makád, Szigetbecse és Ráckeve a sorrend. Remek kilátás nyílik a folyóra és az azt övező tájra. Vagy a folyó övezi a tájat? Na mindegy.

Balaton-feelinges verseny, csak itt sokkal közelebb futsz a vízhez a parton, közvetlenebb az élmény. A különleges útvonal gyakorlatilag szint nélküli, majdhogynem nyílegyenes futást tesz lehetővé. Néha egy hosszú töltés, egy üdülőfalusi szakasz. Pici hátránya az egyenetlenség: helyenként nagyon macerás a murvás, füves, döngölt-gödrös földes részeken 4 perc alatti tempót tartani. Telt ház itt is (ez jelzi a zemberek kiéhezettségét, illetve a futók növekvő számát, mindez a Vivicittán csúcsosodott ki), közel 400 versenyző a távokon. Ideális, hűvös futóidő volt - gondoltam balgán, nem számolva a széllel.

kepernyofoto_2016-04-27_20_40_02.png

Nem voltam meggyőződve, hogy a 2:47-es PB megdönthető a versenykörülmények és a minden értelemben eltolt felkészülés miatt, de egy erős futásban reménykedtem. Három zselét toltam le 11, 22 és 32 km-nél. Semelyik depónál sem álltam meg, csak izót markoltam. 10 km-es részidő 39:19, félmaratoni 1:25:23, odafele a hátszél azért nagyban segített. Ezekkel az időkkel abszolút 3. és 2. tudtam volna lenni a 10 illetve a 21 km-es távon. (A félmaratont nőiben és abszolútban is Merényi Tímea, a 2014-es év terepfutója nyerte amúgy, rá egy hétre pedig a Vivicittát is.) A 21 km-es fordítónál (Csepel-szigetcsúcs), amikor visszatértem a ráckevei partszakaszra, orkán erejű szembeszelet kaptam. Szegény felvezető bringás, aki a 10 km-es depó óta ment előttem, megdőlt, mint a rohadt nád. Nekem is sok energiám ment el arra, hogy a tempót tartsam, meg is tört a tempóm rendesen. 

13010811_1029936197043791_6008833786289235634_n.jpgA fordítónál még csak 3 perc előnnyel vezettem, aztán ez 7-10 percre nőtt, így lett 2:58. A végén lassultam, de nem izomfáradtságot éreztem, hanem hogy egyszerűen nem lehet olyan intenzíven tolni a mozgást, olyan frekvenciával járatni a lábaimat, ahogy tudom / szeretném. A VTM-en is ez volt, a Vivicittán is ez lett: egyszerűen a gyorsasági állóképesség megvolt, de mintha valami barriert érnék el egy idő után, nem tudom pörgetni a lábam, így stagnálok, vagy visszaesik a tempóm. Viszont nem fáradok el. Ennek utána kell járnom. Nagyon picike kupa járt és egy beutaló a tassi halászcsárdába, a kupát megkapta a kisebbik gyerek, neki ez pont méretes, a haltöpörtyű meg lecsúszott. A 3-4. legjobb idejű maratonom volt, mindez bonyolult (vagy ahogy terepesek mondják: technikás) talajon. Ennyire telt, idén aligha lesz csúcsdöntés, mégha a mutatók arra predesztinálnak. Videóriport a versenyről itt.

A főszervezőt bátorítottam, hogy távalapú ultrára is tökéletes pálya. Lehetne egy 84 kilis verseny (2 Duna-kör), vagy egy százas is, ha kitolnák jobban valamelyik parton a vonalvezetést. Ilyen távú, lapos, kvázi aszfaltos ultrából szerintem hiány van, az Optivita rendezvényei egyszerűen nem jók annak, aki nem szeret körözgetni. Ez egy alternatíva lehetne, megkockáztatom még OB-ra is. A kimondottan nonprofit célkitűzésű szervezőcsapaton múlik, hogy vállalják-e jövőre.

 3Vivicitta - félmaraton

Maradtam a Duna mentén, és sokadjára kinéztem a Vivicittára. Profin szervezett, gigantikusra hízott rendezvény, kiterjedt marketinggel. Szegény futóverseny-iszonyos Tarlós és kollégái, miközben a sajátosan becsípődött ideológiájú Gój Motorosokkal tárgyalnak (nem vicc) a biciklisek megrendszabályozásáról, kinéznek az ablakon, és nagy valószínűséggel meglátnak egy villamost, oldalán a Vivicitta hirdetéssel, ettől kiszárad a szájuk, remegni kezd a kezük, innának egyet, de az ásványvizes palackon is a Fuss neki! logóval találkoznak. Rossz lehet nekik. Pláne hogy köszöntőket kell írniuk a programfüzetbe. Ide is rakom a kedvenc képem a versenyről, hátha megértik az üzenetet.

kepernyofoto_2016-04-27_9_45_46.png

Tök jó, hogy ez a futósimogatónak is beillő mamutverseny ennyi embert vonz, sokaknak ez az első (és felemelő) közösségi futása, versenyélménye, akárcsak a nagyobbik srácomnak, aki nagyon élvezte a 7 km-es kocorászást. A dög a végén meghúzta 4:40-ekben, ami a félmaraton után nem nagyon esett jól nekem. Két kritika: a frissítőpontos gimisek nem igazán tudják tempó közben kézbe adni a poharat (ezt egyébként vajon érettségihez kötelező közmunkában teszik?), illetve az picit kínos, ahogy a hangulatfelelős szpíker felett - szubjektív benyomás - picit eljárt már az idő. Egy aranylakodalmon vőfélyként biztos remekül működnek a poros poénok a koros társaságnál, de mondjuk az is igaz, hogy a sok új futónak minden vicc új. Viszont a régi (nem gój) motorosok már csak ciccegnek, amikor a művházas jópofizás eluralkodik.

kepernyofoto_2016-04-28_11_37_32.png

Érezve a sebességkorlátaimat, a maraton utáni általános ólmosságot, teljes nyugalommal futottam, és az 1:22:24 okés finisidő volt (tavaly a PB maratonom féltávja is jobb volt ennél, de mindegyis). Ennyire telt. Nem tudom, hogy az a nyolcezer futó, aki a félmaratont választotta, tömegben futva mennyit kapott a baromi erős szembeszélből a rakparton és az örvényszerű fuvallatokból a hídon, de az elején futó szólisták nagyon megszenvedték, kapaszkodtak, leszakadtak. 

Ennek ellenére a 10km-es split 38:09, viszont a második fele jóval rosszabb lett, pedig visszafele erős hátszél volt, igaz a meleg is megjött. Ismét nem fáradtam el, ez kicsit zavart. 28. hely, nem rossz, de úgy tűnik, most tendenciózusan beállt ez az 1:22, úgyhogy sokkal több szabályozott, gyors fartlek kell (pl. 150m sprint - 50m kocogás leosztásban) a javuláshoz. Tudtam én egykor 1:17-et is.

4) Tuscany Crossing 100

Télen kinéztem, rácuppantak a dologra sokat látott sporttársak is, neveztünk, el se olvastuk a kiírást, be a kocsiba, és 4 veretes napot töltöttünk Közép-Itáliában. Ott volt az egykori szekszárdi gombfocibajnok (ma a Borvidék és a Korinthosz.hu főszervezője), Márkus Öcsi. Ott volt a radikális, retrográd, "csakazértsemedzek" nézeteket valló veterán, Lőw Andris. (High Five-ot Low-nek!) És ott volt az Eat and Run elolvasása után életmódot váltó, konok kitartásáról és magas kilométerszámáról ismert Szabó Bélánk. Az biztos, hogy mindenki kapva kapott a felkérésen, így volt alibi kihagyni nyugodt szívvel a sárvári 24 órás körözést.

tc_panorama.jpgMondom, teljesen nemtörődöm, nagyképű módon el se olvastuk a kiírást, mert akkor tudtuk volna, hogy ez egy terepverseny, én meg azt hittem, hogy olyan "mezeifutásos" a crossing szó miatt. Álmodoztam, hogy alsórendű aszfaltutakra hágva fogok píneasorok közt futkorászni kegyes dombokon, ehhez képest nordic walking botos emberek sorakoztak a rajtvonalon. Hú, ez szopornyica. A rajt-cél városka Castiglione D'Orcia volt, hegytetőn egy nagy bástyás városka, a vereny jelképe. Minden igaz volt, volt pínea, cédrus, ciprus és citrus is, elképesztően gyönyörű táj, melegvízű források, sebes folyók, hidacskák, magányos, büszke téglaépületek dombtetőkön. Nekem, egykori latinosnak, eltés filosznak, reneszánsz- és gótikabuzinak azok az ódon városok, amiket a verseny előtt néztünk meg találomra körbeautózva (Pitigliano, Sorano, Siena, Arezzo), vagy ahova a versenyen frissítőpontot raktak (Pienza, Montalcino, Castelnuovo, stb.) fantasztikus élményt jelentettek. Nem volt itt nagy futkorászás, sokkal inkább nézelődés leesett állal. Az utolsó 20 kilire azért egy extra mászást még beiktattak.

tc100.png

Az mondjuk nem stimmelt, hogy aszfalt helyett mondjuk úgy: változatos terepen araszoltunk. Sárdagonya, köves-földes-murvás-füves talajviszonyok, szóval egy klasszik terepverseny, ráadásul a klasszik csalóka kiírással: 100 km helyett 105 km, 3300m szinttel. Én azt hittem, a VTM az idei egyetlen terepezésem, és csak a tévedésnek tudható be, hogy most itt vagyok. Még UTMB-pontokat is osztottak: 3 pontot ér a régi rendszerben, 4-et az új számítások szerint. Magam nem vágyom oda, de jó tudni. Amúgy egy terepverseny UTMB-pontozása nagyban függ a frissítőpontok számától, az önellátástól vagy épp a depós tápolás mennyiségétől és minőségétől. Itt a nem túl friss magyar lista: asszem most 10 / 15 pont kell a sorsoláshoz.

kepernyofoto_2016-04-28_10_01_41.jpg

A TC100-on 8 frissítőpont volt úgy 10-15 kilinként, igazi olaszos felhozatallal: tészták 'al dente' (futás közben azért egy szétfőttnek jobban örültem volna), parmezán és pecorino sajtok, mortadella kockára vágva, citrusok, minestrone leves, sör, néha grappa is! Versenyszervezők figyelmébe ajánlom zsíros kenyér helyett az olívaolajos kenyerestálcát, aminek még az alján is tocsog az olaj. Megsózva, héj nélkül fenséges, gyorsan csúszik, nagy energiatartalmú, és a pontőrnek is egyszerűbb elkészíteni. Az meg gáláns gesztus, hogy a tésztaparti igazából egy nagy, több fogásos lakoma végtelen borral és szódával (fröccs felkészül), és ugyanez vár, amikor célba érkezel.

A TC100 nehézsége kb. a Piros85-nek vagy a régi Terep100-nak feleltethető meg, annyi a különbség, hogy a táv első felét végig nyílt térségben jelölték ki. Na az az igazi, lélegzetelállító toszkán vidék: fennsíkok, gerincek, dombocskák, városmeredélyek, mezők. A második fele szokásos "magyarerdős", kaptatós-ereszkedős-döcögős robot. Itt is volt kötelező felszerelés és orvosi igazolás bekérése is, de senki nem ellenőrizte végül. A rajtcsomagban helyi bor, kézműves tésztacsomag, sajt, póló, csősál. Külföldi alig volt a mezőnyben, a magyar különítmény dominált. Aki low budgetban akarja nyomni, grátisz szállás van a rajt melleti suli tornatermében verseny előtt és után, így csak le kell stoppolni olaszba'.
tc100_terep.pngHajnali 5:15-ös rajt, kicsit paráztunk, hogy ilyen nehéz a pálya, hogy minél korábban útnak eresztenek, ehhez párosuló nagyvonalú limitidő (24 óra). De midez azért, hogy a teljesítménytúrázók is beérjenek. 400 fős mezőny, ebből sokan a 15 és az 54 kilis távon indultak; ez utóbbi is ad 1 illetve 3 pontot. Még életemben nem voltam olyan versenyen, ahol ennyire hülyebiztos jelölés volt, de tényleg: 30 méterenként szalag, fújás, fényvisszaverők, felszögezett nyilak. És mégis: az elején a komplett mezőny eltévedt. A rajt után keresztül futva a városkán, a sötétben a dúvadként megindult élboly mindenkit félrevitt. Benéztek egy szalagozást. Képzeljetek el 200 fejlámpást, amint rájön, hogy rossz irányba indult, megfordul egy lejtő alján, de a másik 200 fejlámpás már rátorlódott és összecsuppan a mezőnykígyó farka és feje. Rögtön egy olyan városkán mentünk át, aminek a közepén egy focipályaméretű több száz éves kád állt főtér helyett, s a hajnali pár fokban a termálvíz kísértetiesen gőzölgött.

Lőw Andris a kamikaze taktikában hitt, úgy elszaladt, hogy 30 km-nél tudtam megfogni, engem Öcsi 50-nél ért be. Gyakran zuhogott vagy szemerkélt az eső, kijött a nap, eltűnt, feltámadt a szél, quatro stagione időjárás volt. A  menetközben lőtt fotókról nemcsak a tájból kaphattok ízelítőt, de a csapattagok hőháztartásának sajátosságairól is (magam hosszúszárúban, Andris félmeztelenül nyomta). Öcsi ért be elsőnek a 24. helyen 13:02-vel, én 13:31-gyel követtem (36.), Bélánk 14:28-cal (55.), Andris 15:48-cal (87.)

A végtelen erdőség közepén, egy dombon állt a csodás házunk, ott ment el a 85. km-re a versenynek. Pályaszállás (lásd a képen). Hajnalban a fényszóró előtt még egy bazi nagy tarajossül is átszaladt. Tarajossül!!  Annyira jól éreztük magunkat, hogy el is határoztuk, megmutatjuk másoknak is a toszkán melót. Jövőre párnapos edzőtábort tervezünk Vak vezet világtalant néven (egyikőnk sem terepfutó, és nem vagyunk erősek a kiírás értelmezésében sem, viszont remek bundáskenyér recepteket tudunk), és akinek még van kedve, az a versenyt is bevállalhatja valamilyen távon.  

kep0418.jpg

A csipet-csapat legközelebb a 180 km-es, görög kis-Spartathlonon folytatja (Nemea-Olympia) május közepén, majd ősszel a nagy Spartathlonon.  

TÁJ

DEPÓK

FUTÓTURIZMUS

fotók: Szabó Béla, Márkus Öcsi, Futanet.hu, Borsa Miklós, Kis-Duna Maraton FB, Tuscany Crossing FB, Terepfutas.hu / Szasza, Futofoto, meg amiknek nemtom a forrását.

Szólj hozzá

olasz verseny vértes toszkána duna maraton félmaraton terep 2016 vivicitta 100 km