2017. jan 19.

Futódilemmák 1. - Kísérővel vagy anélkül?

írta: őze bálint
Futódilemmák 1. - Kísérővel vagy anélkül?

15896147_10154938293049936_6180078873774257669_o.jpgKét hete Gútán (avagy Kolarovo) futottam egy erőfelmérő tesztmaratont az alapozás kellős közepén. Ez az a része a Szlovákiának, ahol Hungaroring sima az aszfalt, sík a terep, csodás kerékpárutak vannak, kedves kis falvak. Tavaly is voltam Gútán vízkeresztkor, szerettem. Sífutórajtszámot adnak, baráti a hangulat, bitang nagyot dörrentő ágyús rajt, meleg kaja utána, szinte végig egyenes, a Vág gátja mellett haladó pálya. Idén kevesebben voltak, sokan nem akartak szembenézni a -19 és -12 között ingadozó hidegekkel. A rajtot lekéstem, mert a közvécében folyattam a lefagyott ujjaimra a melegvizet, de az egyperces hátrányból hamar felzárkóztam. Szikrázó nap, kék ég, az úton előttem átvágó őzek, szuper volt. Pláne úgy, hogy az órát otthon felejtettem: annyira szabadon futhattam, nem nézegettem a csuklómat, ez a jövő. Réteges öltözködéssel teljesen futható verseny volt, igaz a 3 (!) kesztyűben így is lefagyott a végére a kezem. 

15937270_10154938293134936_8029733850917810747_o.jpgMiért írom ezt az érdektelen felvezetést? Mert a fordítóig 3. helyen futottam, és visszaforduláskor realizáltam, hogy az addig elég jó kis hátszél micsoda brutális ellenszélbe váltott. Alig lehetett haladni, szinte lépésnek éreztem. A hőérzet még 10-12 fokot csökkent, így azért elég meredek volt. Az egyik ponton elkértem egy kukászacskót, karoknak és fejnek lukat csináltam, sokat segített. Ezzel a mutatvánnyal időt vesztettem, felért rám egy srác, akinek bringás kísérője volt. Együtt mentünk 14 kilométert visszafele. A srác beállt mögém, pedig másfélfejjel volt magasabb, egyszer nem akart vezetni, de még a széltől begörnyedt bringás kísérője is besorolt. Az utolsó 3 kilin pedig köszönés nélkül elegánsan ellépett, addigra én már ki voltam facsarva a légellenástól.

Volt időm elgondolkodni, hogy mégis mi az istent csinált a bringás kísérő. Egyszer nem láttam etetni, itatni, szélárnyékozni a srácnak. Nem sok segítség volt, közös mókának pedig lehetett volna jobb is, mint légorkánban, hódarában araszolni. Akkor kezdtem el összeszedni a gondolataimat pár futódilemmáról, amik gyakran felvetődnek. Elsőként a kísérésről, értelméről, lehetőségeiről, pro és kontra.

FUTÓDILEMMÁK - bevezetés

direction.jpgAz a probléma a világgal, hogy a buták mindig magabiztosak, az értelmes emberek pedig tele vannak kételyekkel - mondta Bertrand Russel. Tőle bőven elfogadható ez a leegyszerűsítő sommázat, lévén szinte mindenhez értett, és egész életében a kételyek vitték előre, Nobel-díj ide vagy oda.

A majd random jelentkező Futódilemmák-sorozatban az én kételyeim következnek. Ebből még nem következik, hogy értelmes lennék. De remény még van. Eleget írtam a vesszőparipáimról (szélárnyékról és a városi közlekedésről), ráfordulok az inkább kurrens futótémákra. Ezek lesznek még: feladás, pénzdíj, reklámozás/szponzoráció, körözős versenyek, fülhallgató/okostelefon hordozása, testi igényesség stb... Nem teszem mindegyik mondatomhoz hozzá majd, hogy "szerintem". A kiegyensúlyozottságra sem törekszem. Aki E/1-ben ír, azt mindig megtalálják azzal, hogy ő egy megmondóember. Lehet csámcsogni, fejrázni,  hümmörészni, kommentelni. De ezek inkább kérdésfelvetések a részemről, mégha vonalas megállapításnak is tűnnek elsőre. 

Leginkább az esélyegyenlőség (a fair szellemiség), és az ebből fakadó puritán versenyzés felől szemlélődöm, mert így könnyebben elkerülhető az öncsalás. Leginkább olyan témák ezek, amikben nincs személyes tapasztalatom, lévén nem élek velük, viszont láttam eleget belőlük. Egyszerre leszek kibic és analizátor. Magalslabda minden egyet nem értőnek.

KÍSÉRÉS

kefir.gifAz alapkérdés így szól: Miért kell kísérő egy versenyen, ahol végsősoron magadat méreted meg? 

Hát akkor, rázzuk a kefírt, figyeljük a monitort izgatottan, kezdődik a téma levetkőztetése pro és kontra. 

Talán nem árulok el titkot, hogy én azon az oldalon állok, hogy 1) nem mást akarok szívatni, hanem magamat 2) többet ér egyedül a teljesítményem, mint többesszámban 3) az élmény így is, úgy is azé, aki végighajtja a távot. 

Kinek kellhet kísérés? Akik nem szeretik a spontán helyzeteket, a rögtönzést, a váratlanul megoldandó és hosszab időtávra kiható feladványokat. Akik a biztos kereteket kedvelik, nem pedig az izgalmakkal és váratlan kíhívásokkal megfejelt extra versenyszituációkat. Tökéletesen mást gondolok, mint például Csécsei Zoli (innen is gratula a futópados világrekordjához), aki a futást csapatmunkának képzeli el. Az ellentmondás ott van, hogy egyedül készülsz fel, és mégis mások kellenek hozzá, hogy realizáld a felkészülésed célját?! Valakit a tökéletes verseny éltet (amit kísérőkkel karöltve tud megvalósítani), engem az élmény, a mögöttes tartalom, a kaland.

Tökre megnéznék megrögzött kísérős futókat egyszer szólóban nekivágni egy nagy versenynek. Kábé mint annyira lennének parában, mint kontrollfreak cégvezetőket tandembicikli hátsóülésére ültetni, ahol csak tekerhetnek, de semmi ráhatásuk az irányításra nem lehet.

Előrebocsátom, számomra a kísérés a "száraz november" kategóriába esik. Tudjátok, nemrég volt egy ilyen össznépi trend, hogy nem inni alkoholt egy hónapig. Azt megnéztem volna, hogy december 1-jén milyen és mennyi maligánfok csorgott le a száraz torkokon. De a lényeg az, hogy ez a trend pont annyira hatékony, mint amennyire értelmetlen. Mire jó? Útmutató? Illúzió? Védekezés? Tényleg egy ilyenen múlik? Miért nem bízol magadban, miért kell külső erő?

kepernyofoto_2016-04-27_9_45_46.png(Nem sorolom a kísérés élethelyzetébe a Hajrá Apa! krétafeliratokat, az Égjen a zsír!-táblával kint álló rokonokat, de még a maraton közben egy villamosmegállóban beadott zselét sem. Ez minimál vagy passzív kísérés, inkább követés. A konstans, tervezett, és kivitelezett, teljeskörű kísérés tartozik ide autóval, bringával, kosárkával, csomagtartós terülasztalkámmal, mindent rejtő táskákkal felszerelkezve.)

A futóevolúció része, hogy hosszabb és nehezebb távokra ácsingózik az ember. Van, aki a wishful thinkingnél megragad, és van, aki belekóstol a hosszú hosszútávba.

A teoretikus "nagy vállalásról" való gondokodás közben, vagy a kézzel fogható kudarcok után előbb-utóbb felmerül: egyedül nem megy. Ilyenkor kísérőt keres a futó és ilyeneket mondogat magában: biztos azzal rontottam el eddig, hogy nem volt kísérőm. Vagy: biztos csak úgy tudom teljesíteni a kitűzött célt, úgy tudom lenyelni a nagy falatot, ha viszek valakit pátyolgatni engem. Sörkorcsolya-effektus.

Egy egyéni, magadról és a saját határaid kereséséről, tágításáról szóló sportban meglehetősen furcsa eszmetársítás  mindez.

Aki egyedül indul el, az lehet ambíciózus, vakmerő, felelőtlen - mindig a nézőpont számít, azaz a "mihez képest" meg hogy mikor ítélsz (utólag vagy előzetesen).

pietri.jpgA kísérés intézményrendszere nagy múltra tekint vissza, elég csak a párbajsegédekre, vagy a rock n roll bandababáira gondolni. Vagy azokra a segítő kezekre, akik miatt Dorando Pietrit, az 1908-as olimpia a maratoni győztesét diszkvalifikálták.

Szóval ha felmerül, hogy itt bizony magunk mellé veszünk valaki(ke)t, az többnyire ilyen okokból motivált:

- bizonytalanok vagyunk magunkban (megoldás: tapasztalatszerzés, mentális tréning, toleranciaküszöb-kitolás, akaraterő)

- kényelmesek vagyunk (megoldás: lépj vissza egy mezőt! Ez az egész hosszútáv-futkorászás nem a komfortzónáról szól, és már a csecsemőkorból is kiléptünk rég. Az élet harc.)

- tanult ember módjára tudjuk, hogy nem leszünk flowban, azaz a kihívás és a képesség valamiképpen nem áll összhangban, jellemzően az utóbbi rovására (megoldás: adjuk alább, és fokozatosan építkezzünk)

_km_9856.jpg- nem tudunk mit csinálni a családtagunkkal, aki nagyon részt akar venni a mi emberkísérletünkben, vagy csak kíváncsi, hogy hova a picsába tűnik el a párja egy hosszú hétvégére (megoldás: mondjuk neki, hogy ő sokkal rosszabbul érzi majd magát mint mi, és mi annyira rendesek vagyunk, hogy nem akarunk direkt szopatni senkit. Amúgy ezt a variációt egyszer lehet eljátszani. Vagy ultranagy szeretetközösség kell hozzá, hogy tolerálják a hülyeségedet és még ehhez társuljanak is outsiderek. Például Gilles barátom (a képen balra) soha el sem indul kísérő nélkül, de a családnak a versenyek a nyaralás. Schirilla Györgyöt is Wartburgokkal kísérték hosszú futásai során Moszkvába vagy Bécsbe, és az ultrafutás közbeni önmagáról sem mondott hízelgőket, de amikor egy Balaton-körbefutásra kérte fel valamelyik tanítványa, akkor kifejezetten megbánta a kísérőszerepet. Babuci - így hívta találón a futót, akit istápolni kényszerült. A sztori itt.)

- valami nagy dobásra készülünk, de tényleg nagyra (Na ez utóbbi esetben (feltéve, de nem megengedve) akár még bocsánatos bűn is a kísérés. De van egy végső, pofonegyszerű kérdés, aminek meg kell felelned: mi ért többet? A magad által elért eredmény, vagy az egyengetett út? És nem az a legszebb az egészben, hogy olyan célt akarsz meghódítani, ahol direkt diszkomfortba keveredsz, és ahol a kihívás nagyobb a képességnél? 

ÍGY VAGY ÚGY

Egyébként az egyengetett útban is van különbség, átfedések bőven akadnak.

Tök más a felállás, hogy topatléta vagy műkedvelő. Más, hogy valami magasztosnak gondolt célért küzdesz a sportági elittel (vébé, bajnokság), vagy amatőrként teljesítenél egy versenyt, csak mert több akarsz lenni általa, vagy mert az irodád falán jól festene a diploma. Előbbi esetben szinte kivétel nélkül ott sürögnek a versenyző körül a segítők, nélkülük nem is vennének komolyan. Utóbbi esetben egyáltalán nem magától értetődő, hogy kell a segítség.

benhurrevelation.gifKülönbséget jelent a tervezettség foka is. Ad hoc segítségről van szó, vagy előre precízen kitalált, felkért, felkészített kiszolgálókról. Ad hoc segítség alatt értem a verseny közben spontán kialakuló szitukat: egy elkért pulcsi, ha hideg van, egy útba eső kocsmában kikunyerált sör, vagy éppen az, ha egy ponton elheverve megkérdi valaki, hogy kérsz-e magnézium tablettát, mert rádférne ránézésre.

Tökéletes analógia: a rabszolga Ben Hur-nak vizet ad egy gyolcsruhás kéz, majd amikor fordul a kocka, Ben Hur viszonozza a Názáretinek. Az ad hoc segítségért megszállottan rajongok: felbukkanó reménysugár, találkozás a jótéteménnyel abszurd körülmények között. (A vízről jut eszembe egy régi sztori a szinkronból, amikor egy szovjet partizánfilmre behívtak pár mondatra egy büfészínészt. "Vizet, vizet!" Ez volt a mondat. Szar volt a kópia, de nem megoldhatatlan a feladat. Amikor már sokadszorra vették fel, beszólt tajtékozva a rendező: "Bazdmeg, Sanyi, nem szomjas! Ég a hajó.")

regi_idok_focija_1.jpgHa már elhatároztuk, hogy "Kell egy csapat!", akkor a szervezett segítség pedig kétféle lehet. Ott is van különbség, hogy belülről kapod-e segítséget vagy kívülről.

Belülről jövő segítséghez példa: ide sorolom a terepezős Dupla Élményt, ahol együtt futsz valakivel, de mégis egyedül, kvázi mint a Tony Curtis-féle Megbilincseltekben. És ide tartoznak - erős határesettel -  az országúti bringás csapatok. A Touron Froome is és csapatársai is végignyomják naponta a 200+ kilis távokat, de hol lassítják a mezőnyt, hol betámadják a sárgatrikós kedvéért - és persze ott a szervíz autó deus ex machina.

Kívülről jövőre példa (és leginkább erről szól a poszt): a versenyen kívüli futósegítők mindig elővarázsolják neked, amit kérsz, kapsz információt, esőkabátot, cserecipőt, ilyen-olyan kommunikációt. Együtt sírnak, együtt nevetnek veled. Meghatódnak rajtad, és önnön maguk emberbaráti szeretetén.

cicakonny.gifCsakhogy mihez képest segítenek? Ki az etalon? Az ő fejükkel gondolkodnak, vagy hagyják, hogy te diktálj nekik? Úgy rugdosnak tovább, hogy azt mondják, amit ők gondolnak, vagy amit hallani akarsz? 

A kísérés: csábulás, felelősségáttolás, biztonsági záradék. A nyavalygáskultúra táptalaja. Nem mellesleg rengeteg felesleges agymunkára sarkallja a futót: "Mit kérjek a következő találkánkon? Kell-e nekem valami? Ha nem kell, nem kéne azért mégis kérni a kísérőmtől, nehogy úgy érezze, feleslegesen van itt? Vagy nem kéne-e pont azért kérnem valamit, mert később hiányozni fog, visszacsap, ha most nem veszem be ezt vagy azt? Hány százalékban enyém az érdem? Vele biztosan sikerül, vagy akár ki is eshetek?! Felöltözzek, levetkőzzek? Red bull vagy izo, netán juice? Jóég és még futnom is kell." 

Nem kell hozzá Nemzeti Konzultáció, hogy belássuk: magammal, magamért futok, magammal küzdök, nem kell külső beavatkozás, pszichológiai trükközés, mert értelmetlen. A trükk benned van. Mert ugye vannak versenyek, ahol eleve nem lehet segíteni: ott mégis, hogy bírja ki az, aki sikerrel finisel, és hogy készül egy ilyenre, aki rendszeresen igényel segítséget? Egyedül réá vagy szorítva arra, hogy megold a dolgokat magad, míg kísérővel átruházol bizonyos döntéseket, felelősségeket. Végeredményben tisztán a letett dolog, a teljesítmény számít, az hitelesít. És aki révbe ér, pontosan tudja, hogy ebből mennyi a sajátja, és mennyit biztosított más közvetve, közvetlenül.

buster.gifTényleg furcsállom, hogy egy csakis saját magadról, bensődről, határaidról szóló sporttevékenységre TEAMek alakulnak. Méternyi köszönetrovat egy teljesítés végén a masszőrtől kezdve a hatodik jógaoktatón keresztül a kuzin barátnőjééig. Kisbuszok, zászlók, egy esküvőre elegendő csomagtartónyi zaba, csapatpóló. Nem túlzás ennyi beruházás?

Ismétlem, mindez egy egyéni teljesítésről, egyéni teljesítményről szóló, egy szerencsére amatőr jellegű, egyszerű sportban.

És előfordul, hogy a szegény futó fut a kísérő után, mert úgy érzi, hogy ha már kiutaztatta, etette, altatta, felkészítette, akkor kutyakötelessége, hogy foglalkoztassa is. Ennek a másik véglete, amikor mindezek kibaszott bosszúsan forognak a futó fejében, mert kiesett, pedig volt kísérője. Jóég,  kiutaztattam, etettem, altattam, felkészítettem, foglalkoztattam - és mégsem sikerült. Wáááh!

Az elvben kísérőt igénylő versenyek szépsége pont abban rejlik, hogy kalkulálsz, felkészülsz eshetőségekre, és megpróbálod megoldani. Táp, közérzet, motiváció, önnön erőforrás szinten. Ahogy a Queen nóta címe mondja: Pain is so close to pleasure. Miért fosztanád meg magad ettől a kalandtól? Ha ezt nem szereted, menj körpályás versenyre (erről a következő posztban). Leegyszerűsítve: akik nem akarnak sokat agyalni és,parázni, akik biztos fogódzókra vágynak, azoknak való a kísérés (és a körpálya is).

Ami a csend a zenében, az a depó a futásban. Ott lehet agyalni, rebootolni, újraértelmezni, kérni és fülelni, matekolni. Nem kell ehhez senki, csak te, és amit a verseny biztosít. (A biztosít nem egyenlő azzal, hogy a szabályzat megenged valamit.) Oké, értem én, hogy sokaknak a depó vesztőhely. Olyan, mint focikapusnak az ötösön túlra merészkedni. Rizikós. De inkább adjon le minden 4. depóba biztonságból valaki egy 25x40x30 centis törtfehér ikeás dobozt benne 3 (három!) zselével, minthogy egy team nyomja a benzint a pofámba, mert úgy hozta a sors, hogy pont egy tempóban futok a pátyolgatottjukkal.

Miért nem kell hivatalos kísérő?

_3448973165.jpg

1) A futás nem csapatverseny. (Bocs, Zoli.)

2) Ebből következően egyedül kell küzdeni. Nem kötelező, de a dolog veleje és origója ez. Ha már Tour, mit mond Bradley Wiggins sokszoros győztes és olimpiai bajnok a brit SportMagazine-ban?: "Suffering at the hardest times.” Ez számára a versenyzés. És azt is mondja, hogy egyszer biztos vége lesz. 

3) Mit mondanak a veteránok? Megkérdeztem pár külföldi ultrást.

"Spartathlon is close to mountaneering, it is all about self-help." (Magyarán, mint egy csúcstámadó hegymászó, magadtól kell megoldanod a dolgokat.)

"Elég magamat komplikált, kizsigerelő helyzetbe sodorni, miért tenném ezt mással?" A kísérés nem leányálom, megkockáztatom nagyobb odafigyelést és készenlétet igényel, mint versenyben lenni.

"A supporter is just for a presence" - a megengedőbb szemlélet szerint a kísérő nem tanácsadó vagy szolga, csupán a jelenlétével kéne, hogy erőt adjon. (Sok futóhaver ezért is megy el kísérőnek, hogy ha már nem tud indulni valamilyen oknál fogva, akkor legalább ott legen valamiképpen a versenyen.) Szerintem ez a legelfogadhatóbb, kulturált módja a kísérésnek. Kísérés be nem avatkozás nélkül. Szóval, szellemiséggel, nézéssel segíteni. Ja, hogy azért nem fizeted ki valakinek a külföldi útját, szállását, hogy ezért avászkodjon oda? Akkor gondold át, hogy az önmenedzselésedben nincs-e a valahol hiba.

fuck_yourself.gifDe hozzáteszem, láttam olyan kísérőt, aki inkább standby-ba állított rabszolgahajcsár pedellus volt. Egyszerre képviselte az "Ide ne gyere, bazmeg, te csíra!"-látásmódot, és a tekintete azt sugallta hogy Takarodj tovább! Akár felvett póz volt, akár komoly, a futója megalázkodva nyomta tovább. Sikeres lehet ez a taktika, a szemmelverés tipikus esete.

4) Még a legjobb szándékú, legkevésbé közbeavatkozó kísérők is eltolják a versenyt más irányba. Pláne a versenyt kisajátító kísérők. Ordenáré dolog, amikor három kísérő hajol ki a kisbuszból, bömböltetik a zenét (ezt rendszeresen megcsinálják biciklis kísérők is), posztolgatássá alacsonytják le az épp folyó küzdelmet.  Oké,  lehet így is, de azért az tudjuk, hogy az ultrafutás ethoszal messze távol van ettől. Persze a világ efelér tart, nem pedig a csönd, egyedüllét, kizárt külvilág felé.

5) Cinikus válasz: azért nem kell hivatalos kísérő, mert vannak versenyek, ahol pont leszarják, hogy milyen külső támogatást kap a versenyző. Így aztán nem-hivatalosan is simán lehet jó úttörőt játszani, aki ott segít, ahol tud.

A tókerülős nagy magyar ultrán bármit is mondanak a szervezők, ötször tapasztaltam meg (1 páros, 4 egyéni teljesítés), hogy nincs útvonalellenőrzés és -irányítás, nincs kísérőkontroll, nincs race official, nincs komolyan véve, nem fontos a dugókázás, így a limitidők betartása sem érdekes - buli a köbön, persze ez így nem komolyan vehető, méltatlan. Pedig itt van leírva a szabályzatban: "Futók kísérete akár egyéni akár csapatban indulók részére autóval az északi part teljes szakaszán TILOS! Az első 120 kilométeren tilos a futó mellett autóval gurulni és így kísérni. Erre az autók folyamatos továbbhaladása és a futók testi épsége miatt van szükség. Természetesen ez két váltó pont közötti szakaszra értendő, nem azt jelenti, hogy nem találkozhattok a kísérő kocsival a verseny alatt. Az autók közlekedését motoros rendezők segítik majd. Kérjük együttműködéseteket! A szabály betartását motoros forgalomirányítók ellenőrzik, a szabály megszegőit a versenyből kizárják." Hahaha.

kop-89a.jpg6) Felvet általános dilemmákat: Magától értetődően nem csalás kísérővel indulni, csupán jogosult előnyszerzés, mégis sokak szemében torzítja a tiszta versenyzést, mondván nem egál, nem fair a kísérőt nem alkalmazókkal szemben. Ppersze erre mondják zsigerből az ellentáborból, hogy "hát hozzon akkor magával." Valamint olyan problémákat is felvet, hogy a kísérő tempót adhat (főleg Amerikában a pacer-supporter), mentesít a depózás alól, s így időt spórolsz. Ebben nagy király volt Scott Jurek, de speciel egy Spartathlonon szépen ráfaragott, mert Jurek csaja verseny alatt összejött Jurek saját kísérőjével. Hát istenem, hosszú órák a supporter carban, emberszag, unalom, egymásra fanyalodtak.

Egyébként a fenti szempontból még a legkiegyensúlyozattabb versenytípus a terepultra, ahol a pálya sajátosságai miatt minimális előnyhőz juthat a kísérőt alkalmazó futó. Sőt eleve sokkal limitáltabbak a kísérési lehetőségek.

7) Felvet versenyzői dilemmákat is: mi van akkor, ha verseny közben egy sporttársamnak segítek úgy, hogy én is versenyzek közben? Kizárnak?

Mivel a kísérés elkerülhetetlenül beivódott a futóeseményekbe, akár lehetne két végeredmény is: kísérős és nem kísérős rangsor. (Ahogy javasolták nemrégiben a doppinglegalizálás kapcsán: egy doppingos liga és egy szarrá ellenőrzött minden sportágban.) Persze ez végeláthatatlanlavinát indítana el, és számos ponton bele lehet kötni: akkor legyen vizet és izot ivó listázás is, vagy zselés és nem zselés, vagy órás és óra nélküli.

Próbáltam megvilágítani különböző aspektusokat. Számos út van ahhoz, hogy célba érj. Ezt te választod meg, nincs jó vagy rossz út, út van.

Statisztikus ismerőseimre számítok, hogy kiszámolják, hogy hány olyan teljesítő volt, aki kísérő nélkül futotta végig az UB-t vagy a Spartathlont, és hány olyan, aki kísérővel. És hány olyan, aki kiesett, pedig volt kísérője?! Merthogy láttam ilyenre is jópár példát. A kísérés sem életbiztosítás, és a nem-kísérés sem rontja az esélyedet, viszont elöbbinél picit lejtősebb a pálya, utóbbinál rögösebb, viszont olcsóbb! 

Hoppá! Hoppá! Hoppácska!

gyurcsany.gifMiért kellhet kísérő?

Fent az okoknál már elmondtam. Mégegyszer: biztonság, rámenősség (segítséggel jobb eredmény), csapategység/családi egység. 

Baszki, hát persze, hogy jólesik a kísérés, ki mondta, hogy nem? Figyelem- és szeretethiányosak vagyunk, versenyen ez kiemelten igaz. Számkivetett páriák. Én leginkább itt  versenyélménnyel megszerezhető "fokozatokról" beszéltem, szubjektív érzésekről, hogy mi úton-módon érted el a sikert. (Vagy éppen hogy nem. Pedig minden adott volt.)

Létrejöhet egy Burda-szabásmintához hasonlóan tökéletesen kivitelezett verseny, már ha az időjárás és az aznapra rendelt fiziológia is ezt akarja. Kísérővel így betartható az egyenletesség, porciózható a frissítő, és validálható az edző felkészítése, taktikája is. Jurekről mesélték, hogy a Spartathlonon az engedélyzett check pointokon a kísérők lecsatolták az övtáskáját, és felraktak rá egy másikat tele az adott szakaszra rendeét cuccokal. Le a táska, fel a táska, így ment.

Azt hiszem, kiderült már: én teljesen ellene vagyok. Fairség, korrektség, egyenlőség, egyszerűség diktálja ezt. De kinek nem inge, ne vegye magára. Magam 6 éves korom óta dolgozom, úgy szocializálódtam, hogy magadért vagy felelős és az egyedül elért dolgot érezheted saját magadénak, az az igazi teljesítmény.

De az is igaz, hogy idénre Csanya próféta meghirdette az aktuális igét: 2017 a közösségi futások éve. Segítsétek egymást, Ben Hur is megsegít.

Szólj hozzá

verseny dilemma futás kísérés