2017. már 07.

A sport kultúrtörténete - 1. rész

írta: őze bálint
A sport kultúrtörténete - 1. rész

(Sportkönyvkritika 7.)

18754124-nagy.jpgTudtátok,  hogy India 1950-ben azért mondta le a részvételt a brazíliai focivilágbajnokságon, mert a játékosokat nem engedték mezítláb játszani? Hogy Sienában 1291-ben például a rendkívüli veszélyesség miatt betiltották a hógolyózást? Hogy az Oktoberfestnek köze van az újkori olimpiákhoz? És hogy az újkoriaknak alapjában véve a világon semmi közük nincs az ókori játékokhoz? 

A múltkor A futás világraszóló története posztban azt ígértem, hogy ez a most tárgyalandó könyv sokkal velősebb lesz, ezért két részletben hozom le. Bizony, több figyelmet érdemel, mert komolyabb, nagyobb lélegzetű, de mégis gördülékeny, majdhogynem lebilincselő munka Wolfgang Behringer históriája. Közel 500 oldal, szerepel a címben az elrettentően ható "kultúrtörténet" szó, és hát egy német professzor írta. Azt hiszem, már itt elmenne a kedve sokaknak (pláne ha közben suttyomban kitöltötte a 15 évesek szövegértését is mérő PISA-tesztet, és elszomorodott utána), de ígérem, Behringer könyvét tényleg érdemes végigolvasni. Ennek adom itt most egy hosszabb, de remélhetőleg érdekfeszítő összefoglalóját.

A címlapon a sienai legyező alakú főtér, amire éppen különböző városrészek lovascsapatai vonulnak be 1546-ban. Tavaly a Toszkán100 után megnéztük, a mai napig így néz ki.

behringer_wolfgang_cp.jpgA szerző - balra az Antall József-szerű álltámasztós pózban - egy vérbeli filológus, és ez a tudósfajta bármiből tud írni egy szakajtónyi összehasonlításon, kutakodáson, könyvtárazáson alapuló munkát. Behringernek is volt már kultúrtörténete  a klímáról vagy boszorkányokról. Tehát megfelelő távolságból, érdeklődés alapján, kőkemény adatolással dolgozik, de ennek ellenére a könyv olvasmányos, és cseppet sem száraz (hahaha).  Amúgy a Corvina Kiadó jegyzi, 4500 Ft, neten jóval olcsóbb.

Szimpatikus, hogy nem foglal állást kanonizált és nem kanonizált sportok között, legfeljebb azt mondja, hogy az adott sport az idők során eltűnt, átalakult, vagy jelenleg nagyon közkedvelt. Nem mondja, hogy vannak "valódi" sportok és "kevésbé sportjellegűek" (a definíciót mindenki maga találja ki), de tény, hogy amikről sokat ír, vélhetően azokat sorolja inkább a "valódik" közé.

Nem megy bele olyan - amúgy lázálmos éjszakákat okozó - vitákba sem, hogyha a golf sport, akkor a partvissal takarítás miért nem az? Vagy ha a vadászat sport, akkor a mészáros is sportoló-e? Vagy hogy eleve mettől meddig sport egy tevékenység, például az autó- és motorversenyek, és hol vált át technikába? (Arról viszont értekezik, hogy a hegymászás voltaképpen mi is.)

Viszont megmutat számos aspektust, amit hajlamosak vagyunk elfeledni, vagy amiről nem is tudunk. Az ókori olimpiáktól napjainkig vezeti le a sport mint fogalom, eszme, business és életmód kialakulását, elterjedését, megjelenési formáit. 

OLIMPIAI KANYAR

Hálisten Behringer leírja a tételmondatot, hogy az újkori olimpiáknak "alapjában véve a világon semmi közük nincs az ókori játékokhoz". A NOB egy mohó és álságos szervezet a történetét és tetteit tekintve (amihez még számos mohós és álságos szerveződés csatlakozik egy olimpia idején). A 19. század végén sajátos copy-paste módszerrel elevenítette fel a NOB az ókorban 900 éven át megrendezett játékokat. Nemcsak ezért, de még nagyon sok minden aggasztó dologért lett volna érdemes elgondolkodni, hogy akarja-e a magyar társadalom, akarja-e Budapest ezt az egész hercehurcát? Szerintem fontosabb "rendezni végre közös dolgainkat", mint olimpiát. Ezzel szemben a Budapest 2024 Sportolói Bizottság közleménye, tele olimpikonnal, mintha temetne: "Leírhatatlanul szomorúak és csalódottak vagyunk." A bánat érthető, de a következő mondatuk arról tanúskodik, hogy az ok-okozatokkal, a realitásokkal cseppet sincsenek köszönőviszonyban.

Ha Budapest rendezte volna a 2024-es olimpiát és paralimpiát, néhány év múlva egészségesebb, sportosabb, boldogabb embereket láthattak volna az utcákon és a sportpályákon egyaránt. Az olimpia új lendületet adott volna a társadalmunknak és a hazai sportnak, nemcsak több olimpiai és paralimpiai bajnok nőtt volna fel a következő évtizedekben, hanem a gyerekek is sokkal többet sportoltak volna, több örömüket lelték volna a mozgásban.

Az új lendület - hányszor hallottam ezt. Felülről kézivezérelt dolgok még sosem voltak sem sikeresek, sem lendületesek. A tömegsport támogatása (facilitások, infrastruktúra, munkahelyi öltözől, tusolók, pályák, hétvégére lezárt széles utcák) - ezen kéne elgondolkozni, nem pedig azon vinnyogni, hogy most Budapesten vagy Párizsban kell-e az elitnek versenyezni. Nem mellesleg az olimpia mellett érvelők mindig mellékesen említik meg a lényeget: hogy az lenne az egész célja és hozadéka, hogy a civilek, gyerekek minél többet sportoljanak, nem pedig az, h 10-20 ember érmeket gyűjtsön.

NA, MI A SPORT?

A könyv legérdekesebb fejezete az epilógus, ami a Mi a sport? provokatív címet viseli - merthogy eddig elvileg erről olvastunk 420 oldalon át.

Az óangol disport, ófrancia desport (jelentése "szórakoztatva lenni") szó a latin de(s)sportare igéből ered: szó szerint azt jelenti, hogy elvisz, elragad. Valóban bele tudunk feledkezni a játékos vagy épp kompetitív mozgásba, vagy pusztán annak bámulásába. Később a szó "sport" formában rögzült, rövidült. A tudománytörténetben általános megállapítás, hogy a sport fejlődése lineárisan változik, nincsenek benne stagnálások, visszaesések vagy fellendülések.

Az, hogy ma egy sprinter jobb eredményt ér el, mint egy 18. századi ember, tény, de nem biztos, hogy gyorsabb, vagy hatékonyabb. Másfelől a 18. századi ember körülményei, lehetőségei a maiakéhoz képest sokkal gyök alattibbak voltak, így ezzel is illik kalkulálni, ha méricskélünk. Meg hát van egy csomó feljegyzett, úgynevezett fantomrekord, amik akár meg is történhettek (4 percen belüli mérföld, 10.2mp-s 100 méter, csak úgy sorjáznak a nem megerősített adatok a könyvben), csak a hitelesítés akkor még gyerekcipőben járt. 

chess.jpgA sportról számos koncepciót alkottak:

- Albertus Magnus háromféle játékot különböztet meg: céltalan (felszabadítja a szellemet, csiszolja az elmét, nyájassá teszi a szívet), hasznos (pl. lovasjáték » katonáskodás » honvédelem), megvetendő és szégyenteljes (vétkezésre csábítanak, például szerencsejáték és színház)

- a XIX. században a kortársi szórakozás, időtöltés alapja volt.

- Huzinga, a nagy holland művelődéstörténész szerint "a játék a kultúra agonista (=küzdő, küzdelmes) alapja".

- sport az, ami mérhető (és mindig mindent gyorsabban, magasabban, erősebben). 

- a sport az elnyomás rafinált eszköze, az ember testét idomítja.

- társadalmilag haszontalan és egyéni, élménykeresésről szól

- a sport az érzelmi háztartás és a testi megnyilvánulás része.

- ha a sportosság ismérve a rekordok azaz az örökkévalóság hajszolása, akkor a sportok művelőinek majd 100 százalékáról elmondhatnánk, hogy semmilyen sportot nem űznek. (To record = leírni, feljegyezni)

- amerikai sportpszichológusok szerint "legfelül" a játék van, abba tartozik több alcsoport, köztük a szervezett játékok, azon belül is vannak a versengő játékok, és ezen belül pedig a testi versenyjátékok. Számukra ez a sport meghatározása (play, games, contests, sports). Ráadásul a "modern sport specializált, racionalizált, bürokratikus módon szervezett, és legfőképpen a mérhető mennyiségek és rekordok mozgatják, melyek a mennyiségi versengést lehetővé teszik."

2-homo-habilis-hunting-artwork-science-photo-library.jpg

A homo erectus, majd a homo habilis attól került a piramis csúcsára, hogy tudott izzadni (verejtékmirigyek), meleget tűrni, hőt elvezetni. Ezen képessége lehetővé tette, hogy agyonhajszolja a nála jóval gyorsabb állatokat, majd leölje. Persze kellettek hozzá a relatíve nagy lépések egyensúlyérzék, a járás és futás okozta ütődések tompítása a test számos funkcionális izma, csontja által.

Az őskor sportja a vadászat volt, ősi alapképesség pedig a futás, ugrás. Ezek az "őskori" nézetek köszöntek vissza még a XX. század derekán is, amikor például az 1936-os amerikai (!) olimpiai csapat vezetője azt mondta, hogy a "néger bizonyos gyakorlatokat azért végez jobban, mert közelebb áll a primitív emberi létezéshez... a dzsungelban élve nemrég még élethalál kérdése volt, hogy milyen jól tud futni vagy ugrani."

(Ha itt felütjük A futás világraszóló történetét, remek sztorik jönnek az őskorból az ókorba vezető hatalmas időszakból, például a fáraók rituális futásáról, amit Ramszesz 90 éves koráig művelt, vagy egy sumér királyról, aki az isteneknek hálaünnepet tartva 320 km-t futott.)

egyptmotionseries.jpg

A korai sportok még vallásos jelleggel is összefonódtak, míg eljutottunk a XX. századba, ami egyértelműen a rekordmániáról szól, ahol a testgyakorlás ünnepből szakmai tevékenységgé fejlődött, a különlegesnek lenni, csúcsokat dönteni pedig átlagos attitűdnek, mondhatni default beállítódásnak.

Melyik nap nem hallunk hírt, hogy pl. legutóbb valaki hét nap alatt hét maratont futott hét kontinensen? Vagy egy éven át minden nap futott egy maratont?   Biztos van, volt aki a Mont Blanc-on futópadozott 48 órát (és lesz, aki meg akarja dönteni), vagy hátrafele medencében gyalogolt 100 km-t, esetleg babakocsival futotta le a Western States-t. Az egy perc alatti csettintés, a vulkánban kerékpározó vagy a testcsavargatós rekordok kapcsán tényleg csak azt kérdezem: minek? Ez az ember fejlődőképességét, nagyságát, netán telhetetlenségét bizonyítja? Vagy humorérzékét? Netán adaptivitását? Mitől másabb egy egyperc alatt törzscsavarós rekord (lásd a videót), mint a sub 2h maraton?

És - gyanítom - itt most valamiféle sportot láttunk. Mit bizonyítanak a rekordok? Mit akar az ember bizonyítani? Mi a végcél? 0:59 perces maraton? Mit mondana erre Zénon: Akhilleusz elméletben is utolérheti majd a teknőst? A fának hajított kő elérheti a fát?

ÁNTIVILÁG

Az antik világ sportjai és a modernitás közt a szerző szerint a legfontosabb kapcsot a kora újkor jelentette, ami amolyan zsanérfunkciót töltött be az ókori olimpiák és a XIX. századi modern sport fellendülése között. Ez volt az a hatalmas (ám a világ történelmét tekintve tüsszentésnyi) idő, amikor megváltoztak az élet keretei, más lett a munka és a szabadidő viszonya, fogalma.

A mai társadalomban a sport központi szerepet tölt be: rengeteg aktív sportoló van (amatőr és profi), az élsportolók sokat keresnek, számtalan médium szakosodott sportra, és a sportpályák vagy stadionok befogadóképessége meghaladja a színházak, templomok, gyülekezőhelyek befogadóképességét.

De még vissza a régmúltba! A szerző ír Egyiptomról, Bizáncról, ősi amerikai kultúrákról, Kínáról, és hosszan tárgyalja a görög illetve római sportjátékokat.

interior.jpg

Minden origója az ókori olimpiák a könyv szerzője szerint, és emelett hitelesen érvel. Amilyen magasztosan ír róluk, annyira átkozza a modern olimpiák elkorcsosult szellemiségét. (Simán aláírná a népszavazási ívet pusztán tudós tapasztalatok alapján, és akkor még nem is hallott a magyar korrupcióról.) 

Az megvan, hogy 1920-ban Budapest rendezte volna az olimpiát (korábban odaítélték), de az I. világháború vesztes országait kizárták? Így került Antwerpenbe. További olvasmányok az olimpiai és foci világverseny rendezés korrupcióveszélyeiről a Diktátorok kézikönyvében lelhetők fel. Az ókori olimpiák sajátosságairól itt már írtam hosszabban a Nemea-Olympia ultraverseny kapcsán, aki pedig egyetemi vázlatra kiváncsi, ide kattintson. 

ATLÉTÁK NÉPE

Euripidész, a drámaíró még azt mondta, hogy "Hellász sok bajt ismer, a legrosszabb közülök az atléták népe." Ó, pedig ha tudta volna, hogy az ő drámáinál szélesebb körben lesz ismertebb az atléta szó, és az a helyiség is, amit az atléták edzéseire, fürdéseire, tanulására rendeztek be (gümnaszion). Sőt egyik-másik város a létesítményhez további intézményeket csatolt: színházat, közkönyvtárat. Sport és műveltség tehát összekapcsolódott. Gimisek, becsüljétek meg magatokat! (Érdekes módon a Római Birodalomban kezdetben terjedt ez az intézménytípus, Heródes például számos gümnasziont alapított, majd később thermákká, azaz fürdőkké alakították át őket, és új sportcélú építményforma jött létre, az aréna.)

gymnasion.jpgEuripidész tehát nem szerette az agonalitást, ami pedig egyértelműen a görög kultúra motorja volt: versengés, nyilvános verseny, teljesítmény, becsvágy. A szó kezdetben (agón) a szabad férfiak gyűlését jelentette, ahol vitáztak, volt vásár, esetleg sportverseny is. Később már csak sportversenyt jelentett, abból pedig a  pánhellén játékok voltak a legfontosabbak, azaz négy város (Iszthmosz, Olümpia, Nemea, Pütho/Delphoi) között meghatározott rotálásban rendezett olimpiák. "Az olimpiák szerinti időszámítás sok évszázadon keresztül megőrizte érvényét és egészen az ókor végéig meghatározta azt, ahogy az emberek az idő múlását érzékelték."

Nem lövöm le a sok poént és pazar részletet, hiszen 60 oldalon keresztül tárgyalja az ókort Behringer. Érdekességek: 

1) A korabeli pentathlon (öttusa) könnyűatlétikai számokból állt. A diszkoszvetés, gerelyhajítás, távolugrás és futás mellé a végén egy küzdősport, a birkózás társult. Az ugróversenyen nekifutás nélkül, álló helyzetből kellett elugrani, és az ugrónak mindkét kezében ólomsúly volt, ami a lendületvételhez kellett. A futásra már play-off helyzetben érkeztek a versenyzők, csak négyen maradtak, addigra már az előző három számban kiestek a gyengébbek. A végső győztes a birkózópárbajban dőlt el.

2) tök mást jelentett a "stadion" mértékegység Olümpiában (192m), majd Delphoiban (177m) és később Athénban (184m). Mindent ebben mértek, például a katonák napi menetteljesítménye 150 stadion volt.

3) az ókor kései szakaszában dívott a tetrasz-szisztéma (négynapos ciklusokat tartó edzésterv), az anankophagia (sportdiéta). Erről majd írok részletesen, most jött meg az Amazonon rendelt angol nyelvű Philosztratosz-könyv, ami az egyetlen fennmaradt atlétikai értekezés az ókorból és szégyenszemre nincs magyarra fordítva.

4) A római gladiátorviadalok megnevezése munera volt (azaz ajándékok). A római kori rezsicsökkentést cirkusz & kenyér PR-akciónak nevezték, és minden alkalmat kihasználtak, hogy látványosságokat (spectacula) rendezzenek. Nem vicc: Rómában az i.sz. IV. században az év minden második napján rendeztek valamilyen (egy- vagy többnapos) játékot; ekkor érték el a görög városállamok i.e. 150 körüli szintjét, akik évente 200 versenyt rendeztek. A rómaiaknál az állatviadalok voltak az ínyencségek: az egzotikus állatok szenzációt jelentettek, és persze azt, hogy mekkora nagy a birodalom, ahonnan ilyen állatokat lehet beszerezni, meg hogy ilyen attrakciókra futja.

500x500.jpg5) A Spartacus-felkelést használta fel később a kommunista világ a saját "olimpiáinak" elnevezésére. A rabszolgavezér mint a jogfosztottak első embere kapóra jött, fogták a nevét és megcsinálták a Spartakiádokat, a kapitalista világ játékainak ellenmodelljeként. Vagy lásd: Szpartak Moszkva, Budapesti Spartacus.

6) Sulla i.e. 80-ban a komplett görög olimpiákat Rómába költöztette, jelezve a fennhatóságukat és a tradíciókért való lelkesedést.

7) Augustus császár korában jött be az "amphiteatron" elnevezés. Szó szerint kettős színházat jelent: egyszerűen a klasszikus félkör alakú görög színházból fogtak kettőt, szemberakták őket és létrejött a nagy ovális aréna. (Az arena jelentése amúgy a küzdőtérre felszórt homok.) Aki elmegy a Nagyszombat utca-Pacsirtamező utca sarkára, megnézheti a pannon provincia amfiteátrumának romjait. Nem mellesleg ott forgatták a Hannibál tanárúr zárójelenetét.

(Folyt. köv. 1-2 hét múlva)

Szólj hozzá

kritika sport könyv behringer kultúra irodalom olimpia 2017