2017. jún 06.

Üresjárat

írta: őze bálint
Üresjárat

A 215 km-es Euchidios HiperAthlos 2017

dsc00280.jpgAki túl sokat agyal egy ultra előtt, az vagy versenyezni akar, vagy túlélésre játszik.

Keresi a kapaszkodót, túlbiztosít, vészforgatókönyvet gyárt, hatszor átpakolja a felszerelést és a depós cuccait, vagy a végletekig mindent kidolgoz, és görcsösen tartja magát a mestertervhez. Mi a siker? - továbbra is kérdezem, várom a tippeket. Mi az, hogy eredményesség? Illékony dolgok.

Aki nem agyal egy ultra előtt, az pedig nem feltétlenül egy lemming, aki a mélybe veti magát.

Két dolgot figyeltem meg magamon az elmúlt másfél évben futás kapcsán.

1) Nem akarok sokat tudni a közelgő futásról. Nem akarok készülni (nem edzésre értem), tervezni, matekolni és versenyezni sem ultrán. Így látom csak biztosítottnak a kalandot, váratlanságot, izgalmat, meglepetést. Fellengzősség, nemtörődömség lenne? Inkább magabiztosság, önismeret és az ismerősen is ismeretlen keresése. A színház előtt sem készülök fel a darabból, a krimiben sem lapozom a végére. Ami jön, fogadd el, ami volt, engedd el. Nota bene: nekem ezért a magabiztosságért és hozzállásért sokat kellett tennem, nem csak egy allűr.

img_20170513_121308_2.jpg2) Azon kaptam magam, hogy a 100km és környéke már nem elég hosszú, illetve nem elég rövid. Pont az a táv, ami nem fekszik. Sem a gyorsaságomat, sem a szívóssáomat nem tudom elég jól kihasználni. Olyan mint az ironman: hosszú, de hopsz már vége is van, viszont nem elég sebes. A hétköznapokban rövid-hosszútávra készülök, a félmaraton csőmaxon futását épp elégséges kihívásnak tartom, és egy 2:40-es maratonról sem tettem le. A 200 körüli ultrák pedig a vén kecske sónyalós mutatványához tartoznak: egyre inkább szórakoztat, sőt időnként elképeszt, hogy miként veszi át idővel a rutin, a tapasztalat és a türelem a kontrollt. A futó is érik, csendesül, egzaltáltból elfogadóbbá válik.

Pont a fentiek érdekeltek, amikor május közepén kedvenc futóterepemre, Görögbe' látogattam ismét. Az elkövető mindig visszatér a tetthelyre. Nagyon furcsa futás volt ez: talán a legüresebb, ami eddig volt. Semmi építő gondolat nem jutott 27 óra alatt eszembe, viszont második lettem. De erről később.

Tavaly Öcsivel Olimpiába futottunk Nemeából a Peloponnészoszon, most egy másik, kétévente megrendezett versenyt néztünk ki (ultra váltógazdaság, avagy kétnyomásos gazdálkodás) egy hasonlóan kultikus helyen: a boiótiai Delfiben. Ez a verseny, de inkább nevezzük futóeseménynek, mert versenyezzen, aki be van sózva, Delfitől Plaetáig tartott, ott egy csinos fordító és vissza.

A babatávot (107.5 km) 150-en futották, köztük Szekeres Tibi is, akinek tar koponyáját könnyű messziről az enyémmel összetéveszteni, igazából le is csalhattuk volna így a futást. A 215 kilis teljes mocorgásra 40 valahányan jöttek össze, természetesen a Pallaruelo család, akikből Gilles és Francoise egy hétre rá az UltraBalatont is végigtolta. 

Két éve nem futok az UB-n, megvannak a tökéletes és egyébként sokkal nehezebb pareaméterekkel rendelkező májusi alternatívák ahhoz, hogy egy tavasz végi ultrát fussak, és hát az Euchidios HiperAthlos (a delfi verseny neve) is egy nagy kör, csak az ellipszis minimálisabb benne. A most megtett 27 órás finisidőm 4100 szinttel UB-ra lefordítva is elég hízelgő lenne.

Mivel nem vittem okosórát, így Tibi féltávos futásának dokumentumait használom. Ez a Platea-Delfi útvonal és szint.

kepernyofoto_2017-05-17_23_51_12.png

A sztorija eléggé a Spartathlonéra rímel. Egy történelmi tény, némi legendárium, majd egy ember, aki felelevenített egy hagyományt. Ja és az útvonalon szintén van egy Kaparelli nevű falucska.

A háttérsztori:

Ugye 490-ben volt a marathóni csata, ami után hazakullogtak a világhatalami álmokat dédelgető perzsák Dareiosszal. A i.e. 479 körüli 2. perzsa invázió során, generációváltás történt: Dareiosz fia, Xerxész keményen tarol, lenyomja a görög törzsek többségét, egyes törzsek át is állnak, Athénból, aki tud, menekül. X-men túlvan már a 300-ban "ábrázolt" thermopülai szoros kalandján, hatol szépen felfelé a területeken, mit neki egy szalamiszi csata.

A spártaiak természetesen ismét csak magukkal vannak elfoglalva, nem csatlakoznak a hellén csapatokhoz, nekik csak a Peloponnészosz a fontos. X-men balfék hadvezére fickós kedvében úgy dönt, hogy Plateánál megütközik az ellenféllel. Vesztére: a hopliták legyűrik a perzsákat, Mardonioszt felkoncolják. A csata döntőnek bizonyul, Xerxész a tél előtt még visszahúz Perszepoliszba, nehogy a Kis-Ázsiába vezető hellészpontoszi átkelő befagyjon. 2:0 a görögöknek, idegenben ismét nem sikerült gólt lőniük.

0aebe1411cac5aa89072c017a418dde9.jpg

Na de! Szép dolog a győzelem, csakhogy a hellének szerint a tisztátalan perzsák közelsége bemocskolta a plateai oltárjukon lobogó szent lángot. Mindenki hulla vagy hullafáradt, de előáll a vértezetéről épppen perzsa beleket leseprő Euchidas. Elfut Delfibe ösvényeken és szerpentineken, át a Helikonon, el a Parnasszosz alatt, Múzsákkal nem találkozik, látomása nincs, rakkol keményen, mint a német válogatott a 92. percben. Odaér a városba, purifikálja poros testét a Kasztalia-forrásban, felfut az Apollón-szentélyhez, tüzet kér, de nem cigire gyújt (erről majd később), hanem fáklyára. A kétértelműségekből remekül megélő jósdába most nem néz be, minek az orákulum, ha a csata eldőlt, ugye. 24 óra alatt (azaz másnap estére) vissza is ér, átadja a fáklyát, majd - naná, melyik görög sztoriban nem így történik - szépen összerogy.

Megtett 1000 sztadiont, kb 182 kilométert. Ez a táv a majdani versenyen a hegyeken átkanyargó autóutak miatt 215 km-esre duzzad.  

kepernyofoto_2017-05-17_23_51_51.png

A verseny:

2472 évvel később, 1993-ban Panayiotis Antonopoulos (akárcsak a Spartathlon-alapító John Foden) kedvet kap, hogy lepróbálja a távot. Delfibe 12 óra alatt ért, aludt hat órát, vissza pedig 14 óra kell neki. Megalapítja a kétévenkénti versenyt, de a hotelek és az inspiráló régi romok miatt fordítva futtatja: Delfi a versenyközpont.

Ez a Panayiotis hatvanéves, teljesen excentrikus figura: ő is tarkopasz, higanymozgással operál, mintha folyamatosan kokózna, nála minden oké vagy rendben lesz, a szervezésben társa Ritsa, a kedves debella feleség, és egy általunk csak Béninek nevezett, szervilis, szuperaranyos görög arc, aki a verseny három napja alatt állandóan gürizett, hozta-vitte a cuccokat, mindenhol ott volt, mindent előteremtett ugyanabban a lastex gatya-trikó kombiban. Csudapofa volt. Emlékezzünk meg róluk.

Delfiről még csak annyit, hogy elképesztően gazdag műemléki hagyatékkal rendelkezik. A város a hegyoldalba épült, ha kinézel, a lábad alat tátongó mélység, völgyek, hegyek és nem messze a tenger. Megvan a régi város jópár épülete: a csodás akusztikájú színház. Akinek nem tetszett a darab, nézhette a tátongó mélységet.

img_20170514_144435.jpg

Megvan az egykori gümnaszion (meztelen ifjak tornacsarnoka), vannak templomok rogyásig, agóra és a püthiai játékok stadionja is. Szépen felrakták a hegyoldalra.

img_9750.jpg

Itt már írtam róla, hogy anno évente, rotációsan rendeztek a görögök játékokat, minden évben máshol: Olimpia, Nemea, Iszthmosz és Püthia (azaz Delfi). A legendák szerint Delfi környékén küzdött meg Apollón isten az ormótlan Püthon (piton) kígyóval, majd miután megölte, a helyet saját kultusza szolgálatába állította. Innen a ragadványnév.

Nem mellesleg Delfiben áll az ókori Görögország legnagyobb Apollón-temploma. A verseny után lesétáltunk, jót tett a regenerációnak. 

img_9727.jpg

PÁLYAPROFIL

img_9717.jpgAz adatok előtt a verseny győztesének összefoglalója. A milánói Marco Bonfiglio nem kismiska, a mikrofonfrizurás, agyontetovált srác 2016-ban Spartathlon 2. volt, Pheidippidész-futáson (dupla Spartathlon) első 2015-ben, a Nemea-Olimpiát megnyerte tavaly, Nove Collit 3x nyert, a 160 kilis Berlini Fal futáson (oda megyek augusztusban) volt első és második is, most indul a Badwateren. Tud 3:32-t 50 km-en (jó, én 3:41-et), 100-on 7:03-at, és 6 óráson 87 kilit. Szóval adhatunk a szavaira.

Mivel most huzamosabb időt Olaszországban töltök fogatókönyvírással, megkértem a házigazdát, fordítsa le.

image_6.jpg"Egy nagyon kemény pálya, a lejtők és emelkedők nagy kihívást jelentenek, durvább mint a Spartathlon. Baromi meleg és szeles útvonal. De Görögország és a versenyei fantasztikusak. Nagyon toltam, mert meg akartam dönteni Janisz Kúrosz legendás rekordját a teljes távon, és a féltáv pályacsúcsát is." - mindkettő sikerült neki.
Tehát:

- 215 kilire jut 36 óra szintidő, oda 16 óra, vissza 20.

- Tibi adott egy fénymásolt szintrajzos térképet: két nagy, hosszan elnyúló, magasra felmenő és lehulló emelkedő / lejtő volt rajta a kisebb hullámú egyenesek közt, mintha a Kisherceg anakondája két elefántot nyelt volna el. A reggelinél kérdeztem Palaruelloékat, hogy milyen a pálya. Francoise (kocsiból kísér) azt mondta: easy. Gilles erre csak a szemét forgatta. Gyanús volt. Ezt kell megtenni retúr. Ez a szintrajz Plateából mutatja a visszautat.

ipsometrikes-3.jpg
Lehet, hogy ezen jobban látszik.
elevationu.jpg

kepernyofoto_2017-05-17_23_51_27.png- kb 4200m fel, és ugyanennyi le. A szint elég húzósnak tűnt kocsiból is, mert amikor Athénból kisbusszal vittek minket Delfibe, küzdött rendesen a járgány a szerpentineken.

- 24 csekkpont, a 25. a fordító Plateában, vissza is 24.

- minden második csekkpont water station. Ez azt jelenti, hogy lebasznak az út szélére egy raklapnyi feles vizet, szolgáld ki magad, visszafele is ott lesz. Erre akkor jöttünk rá, amikor a regisztrálás után le akartunk adni pár előreküldendős csomagot. Volt sok fekete zsák, rajta egy Delta vagy egy Phi, felette nyíl, de minden második szám hiányzott. Eleve a logika is bonyi volt, mert a "D fölé rajzolt nyíl" nem azt jelentette, hogy Delfibe vezető szakasz, hanem a Delfiből Platearea meneh hodu utu rea - mondaná a tihanyi apátság alapítólevele.

img_20170514_105831.jpg

Tanakodtunk, hogy akkor mi a picsát csináljunk, hova mit dobjunk, mondjuk nem volt sokminden. Öcsi és Tibi sem volt a helyzet magaslatán, vagy mondhatjuk úgyis: nem voltunk vakok, csak bátrak.

img_20170511_194648.jpgVégül minden 5. pontra küldtem, azaz összesen 7 helyre, mert ezen állomásoknak voltak zsákjai, és ahol volt meleg étel jelezve, oda nem raktam. Ezt legalább meg tudtam jegyezni, de hülyebiztosan a rajtszámra is felírtam. Coach Oli szerint nem is kérdés, melyk típus lennék: a felelőtlen. 

Azt nagyon bírtam, hogy a helyszínen is lehetett nevezni kápéban, így nem kellett devizát utalni, bankköltséggel baszakodni. 180 euro, amiben buszos transzfer, két éjszaka szállás, 3 zabáltatás van benne plusz a verseny - budget! Meg eleve: minden lazán volt kezelve, a szervező házaspár biztosított mindenkit, hogy ne aggódjon senki, nyugi van, a race conference - ami a KGST-országok baráti összejövetelére emlékeztetett a sok kis zászlóval - is inkább görögös önfényezős felszólalásokkal volt tele, mint a pálya bemutatásával. Konkrétan nem mondtak semmit, csak hogy reggel 9-kor rajt. Emberi időpont.

img_20170511_201811.jpg

ELŐZETES

A verseny honlapja görögös. Azaz kilométernyi legörgetendő rizsa, többnyire görögül, néha angolul, néhány jpg-ben felrakott zavaros útvonalleírás. (Az itiner, akit érdekel.) Pont az az érzet, hogy "valahogy majd csak lesz." Ebben maradtunk Öcsiékkel. Most legalább tudtuk, hogy lesz valami hegymenet, meg hogy aszfalt van végig, de a tavalyi Nemea-Olimpián konkrétan a pályán realizáltuk, hogy egy 180 kilis terepversenyre neveztünk. (Nyílhat a bicska, hogy micsoda hősködés és pofátlanság ez, de nekem semmi időm nem volt idén tavasszal ezzel foglalkozni. Megnéztem a várható időjárást, itthon összeraktam egy alapszettet, beraktam pár zselét, fejlámpát, láthatósági mellényt, azt hajrá. Ezt elégségesnek ítéltem, és több volt mint elégséges: profi! :-)) 

Athénban találka Kostisszal (Spartathlon ex-elnök), Leonidasz gyártásvezetőnkkel (az ő nagymamájának 25 éves Toyotájában kísérte Szabó Bélát a felesége az ULTRÁban). Alvás Gábor haveromnál, általános iskolai padtárs, jelenleg konzul, szép tetőterasz, panoráma mindenre. A verseny előtti előtti éjszaka igen hosszúra nyúlt, tekintettel a régi ismeretségre, és hát a verseny előtti sem volt rövid, konkrétan nem aludtam, de nem a piálás miat, hanem... Csak reggel jöttem rá, hogy ugyanazt a baromságot csináltam, mint a 2016-os Spartathlonon: a görög vendéglátás terüljterülj asztalkájáról alaposan bezabáltam, a pasta party így álmatlan forgolódássá változott, dolgozott a gyomor, én meg nem pihentem. 

Ingerültségemet a megható start feloldotta: ókori viseletbe öltözött gyerekek és egy "papnő" celebrált útnakindító szertartást. A versenyzők már a rajtban babérkoszorút kaptak, rituális fáklyagyújtás, olajöntögetés egy fűszerekkel teli hamvederre. A dudorodó pocakom mutatja, hogy nem volt teljes az emésztés.

CSAK AZ NEM HIBÁZIK, AKI NEM DOLGOZIK

img_9720.jpg

A bezabálás csak az első hiba volt: veterán ambíciózus amatőrként a mai napig követek el marhaságokat, például néha elfeledem a csöcstapaszt. De azt tudatosan vállaltam be, a hibázás lehetőségével számolva, hogy élesben próbálok ki egy új zoknit. A Futóexpón vettem egy Injinji nevű ötujjast.

A borítóján: "10-ből 9 futó megússza véres vízhólyag nélkül". Na én voltam a statisztikai 1. Ugyanúgy lettek hólyagok, lehet, hogy nem annyi, mint szokott, de az hogy a lábujjak nem dörzsölődtek össze, még nem hozta el a Kánaánt.

A többi hibát az eltévedéstől vártam, de nagyon szépen jelölték a pazar tájakon, pofás kisvárosokon átvezető pályát, baszom nagy asztfaltra festett nyilak, a verseny neve is kiírva, meg D és P betűk, minden 10 kilométernél hatalmas számok, mint egy buszsávban. Értelmezése: ennyit már megtettél vagy ennyi van még hátra, ez nézőpont illetve irány kérdése, attól függ odafele mész, vagy már megfordultál. 

dsc00271.jpg

JÖTTEM, LÁTTAM

- a 40. kilométertől teljesen egyedül voltam. 175 kilométeren át nem láttam futót, csak a fordító után pár kilométerrel, akik szembejöttek és a legvégén, akik a babatávon futottak és beértek (ők éjfélkor indultak el, csak a fele tájat nem látták a sötét miatt. Bezzeg az odavisszások kétszer is, na nem mintha szívderítő lett volna mindig.)

- a ritkás csekkpontokon láttam emberi arcokat. Nem volt nagy hangulat, kivéve az első faluba kive, zényelt sulisok. Szurkolók semmi. A csekkpontosok tették a dolgukat, nem volt nagy felhozatal. A legnagyobb meglepetés, hogy jó mézes baklava is volt a pontokon. Ez a toszkán tálcás olivalajos kenyérhez hasonló futócsemege, elképesztően jólesik, és kalóriapótló.

- picit futottunk egy nagyobb úton, és rengeteget a hegyeken átvezető alsórendű úton. Autó is alig jött. Hihetetlen csend volt időnként, csak a szél és a fák susogtak, meg a cipőm klaffogott.

dsc00274.jpg

- egy praktikus tapadós gatyát választottam, nagyon praktikus feszes zsebei vannak, abba raktam 2-2 zselét. A hátizsákban csak összehajtott esőkabát, telefon, pótzokni (injinji-bizalmatlanság), 2 vizeskulacs, de alig használtam, mert a water stationről mindig vittem egy palackot. 120-ra előreküldtem a fejlámpát és a hosszúujjút + fényvisszaverős mellényt. Pulzuspánt meg kompressziós szár - kösz nem. Ehelyett a szokásos Casio óra, és a háttérben megbúvó, szálakat és GPS-jeleket mozgató, Sidló Csaba által adott GPS-jeladó. Ez a rendes srác, a a futók informatikus Soros Györgye. Egy csomó futásra, önszorgalomból végzett marhaságra csinál térképet, mér minden adatot, lehet a neten élőben figyelni. Az Euchidios HiperAthlost itt.

kepernyofoto_2017-05-21_9_38_10.png

HÚSZ SZÁZALÉK

Két dolgot gondoltam ki a rajtnál: ha már itt vagyok, ezen a megejtően szép, historikus környezetben, akkor próbálok kedvtelésből futni. És azt is, hogy nyomom, ameddig bírom, tesztverseny. Ha 28:48-on belül visszaérek, akkor megvan a fix Spartathlon kvalifikáció (a szintidőnél 20%-jobb finisidő).

dsc00278.jpg

Az volt a cél, hogy mivel szeretem és bírom az emelkedőket (már ameddig bírom), a lejtőket használom öntanításra, hogy szokjam a sonka odaverődését. Sok időt lehet nyerni, ha egy verseny utolsó harmadában nem sétálunk a lejtőn, mégha rohadt szarul is esik egy darabig lefelé futni - konkrétan üvegszilánkokat érzek a combomban ilyenkor. De ezt már régóta tanulom, és most ez a tanulási rutin, tapasztalat visszaköszöntött. Nemcsak ebben: mindenben. Mondanám, hogy pozitívan, mert nagy gond nem volt, csak a szokásos éjszakai vergődés. De leginkább egy neutrális, semmilyen futás volt. Memoriteres futás. Amikor nincs kétséged, amikor az ismerős érzéseken kívül csak az idő nyúlik, amikor tudod, hogy simán végigmész, de a robotolás elfásít.

Lehet, hogy ezért is volt üres verseny. Nem volt meglepetés. A táj nem tehet erről: folyton fel, folyton le, kanyonok, völgyek, csúcsok, szerpentinek, városkák, hatalmas, átlátható, westernes táj. Kellemes meleg első nap, kurva meleg második nap. Hűvös éjszaka. De nem lehet mindig a tájat nézni.

Amikor 94-nél voltam, akkor jött szembe Marco. Ebből hamar kiderült, hogy a 2. helyen vagyok, és az is, hogy ez a srác gyalogkakukk. 27 km előnye volt már akkor velem szemben (ő akkor ért ugye 120-hoz). Mondtam, csináljunk egy képet, respect. Íme (verseny közben és az eredményhirdetésen)!

b_m.jpg

A fordítóhoz (107.5) 11:31-re értem, épp sötétedett. Elég jó időnek gondoltam, fújtam 10 percet, kértem egy nyakmasszázst, ettem egy kis rizst, és indultam vissza. Némileg reményvesztetten. Valaki bemondta a ponton, hogy a Spartathlon ennek a versenynek 32 órából számítja a 20%-ot. Azaz 25:36-ra kéne visszaérném. Nem tűnt reálisnak még jóerőben sem, hogy a visszaút 14 órán belül összejön. Lelombozódtam, de úgy voltam vele, majd kiderül. Egy kisvárosban, ahol egy kocsmában volt a pont, sört kértem, vittem egy 2 euróst, hogy kifizetem, de nem fogadták el. Én meg cserébe nem fogadtam el a felajánlott takarót és a széket.

Robotoltam tovább. Fújni kezdett egy erős szembeszél, lehűlt az idő. Amerre néztem, marha nagy szélerőművek lapátjai surrogtak. Közben jött a hír, hogy Öcsi 80-n környékén kiszállt, régóta bajlódik a combhajlítójával. Szegényt a hullabusz 12 (!) órán át hozta, ezt még javítani kell a szervezőknek. A busz araszolt, várt a pontokan, begyűjtötte a kiesőket, töfögött Delfi felé. A kampalai távolsági járat jutott eszembe, ami csak akkor indult, amikor tele lett.

img_20170514_105152.jpg

FÜSTÖLGÉS & MENTÁLIS TATAROZÁS

Pontosan tudtam, mikor fogok fáradni, milyen lesz az éjszaka, milyen törődött a reggel, hogy kell váltogatni a sétát és futást a másnap emelkedőkön. Szinte mindent éreztem, a testemet úgy monitorozta az agyam hogy jelentést sem kellett küldenie, tudtam. Az István a királyban mondja (az akkor még) Vajk a fonotthajúnak: "Koppány vezér, ne hidd, hogy én nem szeretlek." - de azért a biztonság kedvéért felnégyellek nemsokára, teszi hozzá gondolatban, és később tettben is.

Tudtam, hogy mikor jön a négyelés, a formahanyatlás, kifogáskeresés, kurvaanyázás, mitkeresekénittezés. És amikor jött, paralell mosolyogtam is rajta. Hát én már megjöttem onnan, te kis nyafogás, te kis kiborulás, ahova te még csak most indulsz! Ha én kísérő lennék (ami nem leszek), akkor a picsogó futómnak ennyit vetnék oda: "Amit hallani akarsz, azt nem mondom, amit nem akarsz hallani, azt meg minek mondjam?"

Füstölögtem. Nem volt nagy anyázás, csak tudomásulvétel, beismerés, morcogás. Mindenütt közpénzből állított "Állítsuk meg Balázst" plakátokat láttam. Nagyon eltettem ezt az egész élménycsomagot, hogy legközelebb ne érjen váratlanul. Nekem kevésbé fizikai, sokkal inkább elmebeli újraépülésre, feldolgozásra van szükségem ultrák után. Újra kell akarnom, kívánnom, hogy ott legyek, és ebből az Euchidos Athlosból most egy hosszú lelki és mentális tatarozással tudok kijönni. Miért?

ÜRES ÜRES ÜRES

Mert furcsa volt átélnem, hogy arra emlékeztetem magam, hogy nem kéne itt lennem, hiszen mi újat nyújt, miért nem otthon vagyok, miért nem előremutató dolgokkal foglalkozom, minek azt gyűrni, ami a könyökömön jön ki, és mégis ez a keserű és ironikus tapasztalás azzal a konklúzióval zárult, hogy egyszer úgyis vége lesz (mantrám), és utólag értelmet, de legalábbis megokolást nyer az, ami most egy üresjáratnak tűnik. 

Nem kendőzöm el: unatkoztam. Oké, monoton, egysíkú robotolás az ultra, de nem szoktam unni. Most mégis. 7-8 óránként hívott a csajom, ezek jó cölöpök voltak az időkezelésben.

Amikor elkezdtem megmászni újra azt a nagyon elnyújtott emelkedőt az éjszaka közepén, rám tört az elemi fáradtsággal vegyes álmosság és persze a fázás. Kóvályogtam, kijött a kialvatlanság. A legtöbb futó tud és szeret éjszaka futni, nem álmos. Hát én paff vagyok ilyenkor. Két ponton is szó nélkül lefeküdtem a beton közepére, egyik ponton sem volt ágy, székre meg nem akartam. Nem volt para, nulla forgalom volt.

dsc00282.jpg

JIM JARMUSCH

Kávé, kávé, ezért könyörögtem. (Na nem mintha annyit segített volna a koffein, miután minden zselében volt.) Az egyik ponton volt kávé. Sőt, megláttam a pontőrnél egy cigit. Eleve szürreális helyzet volt, mert a pontőr csokornyakkendőben volt. (Nem haluztam.) Vidéki hipster. Nagyon megkívántam - a cigit, nem a pontőrt. Egy jolly joker stimulánst láttam abban a piros Marlboroban. Szeretek időnként hangulatból elszívni egyet-kettőt - úristen, összeomlott a világ minden blogolvasóban -, és most igazán vágytam rá. Kávé és cigaretta. Éberség, elvtársak! Baktattam a szerpentinen, fejlámpám fényében szó szerint és gondolatban is füstölögtem, kávét kortyoltam a Parnasszosz alatt - ennek azért volt hangulata. Reményi "Remo" Laci jutott eszembe, aki 2012-ben állt a napfelkeltében a balatonkenesei (akkor még más volt az UB pályája) ponton, és ugyanezt művelte. Reggeli rituálé.

130 környékén egy incidens végleg felébresztett. Egy nagy pásztorkutya állt az úton, a nyáj bégetett valahol, ő meg csak sompolygott és morgott. Ahogy közeledtem arrébb araszolt, de acsargott, ugatott, és jött, ugrált felém. Nem néztem rá, no szemkontaktus, de csak jött. Ha gyorsítottam, ő is gyorsított és közben mutatta, ki itt az alfahím. Követett 100 méteren át, aztán lemaradt. Lassan kijöttem a gödörből. Futottam szépen, elvárhatóan. A hideget felváltotta a fülledt meleg.

Ha már állatok: az úton láttam

dsc00268.jpg

- kígyót tekeregni (minő szerencse, hogy nem éjszaka léptem rá)

- egy római tál méretű teknőst a lejtő szikláin toporogni

- mindenféle lényt, ami a tájon él és nem fél az embertől (gyík, sün, borz, ragadozómadarak).

A Parnasszosz a költészet, a zene és a tanulás bölcsője. Mindegyik megvolt, a költészetet kivéve. Üres futás volt, mondom megint, nem jutott semmi eszembe, nem voltam konstruktív, pedig ilyenkor szoktak jönni nemzetmegváltó gondolatok. Szóval éppen ellentmondok a bevezetőben írtaknak, de ez nem a készüléssel, inkább a fásultsággal állt összefüggésben.

Zene viszont volt, 24 órán keresztül nem bírtam kiverni a fejemből a Blur The Universal c. dalát, ezt dobta a tudatalatti: "It really, really, really could happen // Yes, it really, really, really could happen." Ment a lemez körbe-körbe.

FUCKLYA

Az utolsó, 23 km-es emelkedőn, ami egy 8%-os 8 kilis lejtőbe torkollik Delfi előtt, kínlódtam. Dögmeleg, 4-5 kilométerenként a pontok, ami 30-36 perceket jelentett ideális esetben, a kezemre ragadt az izoital, megnőtt a forgalom, ismét a nagyobb úton futottunk. A végére baromira kiszáradtam, elrontottam a frissítést, futóktól kunyeráltam vizet. Csak arra tudtam már gondolni, hogy mindjárt fürdök, eszem, alszom, és meghallgatom azt a kurva Blurt.

A legdurvább realizáció az volt, amikor már csak 3-4 perc volt hátra. Az addig megtett időhöz képest egy tüsszentés, és ezt fura átélni. Mertha megfordítod, amikor elrajtolsz, futsz 800 métert és belegondolsz, hogy még egy napot futsz, az nyomasztó. De a célbaérés is pont emiatt.

A befutó pazar volt, fáklyát adtak a kezembe, 27 óra 10, kicsengettek, nincs fix kvali, van második hely. Marco már hat órája a célban volt. Tudom, hol a helyem, nem volt népes mezőny, de erről nem én tehetek. Jöjjön a befutó és fáklyás-érmes-babéros videó, ami olyan, mint amikor a kifogott méteres harcsával pózol a horgász. 

A részidők: (a nagy megzuhanás 156 és 187 közt éjszaka)

kepernyofoto_2017-05-18_0_32_55.png

Tibi kb. 15 perccel utánam érkezett meg. Gyors regeneráció, a pingvinmozgás elkerülésére kultúrprogramoztunk, megnéztük a romokat. Az öröm is jött lassanként. Másodikként kaptam 1500 euró rajtpénzt és 3000 euró prémiumot, egy akkora kupát és fáklyát, hogy szét kellett csavarozni, hogy a kézipoggyászba beférjen. A díszebéden rengeteg kaja, sajna alkohol semmi.

Aki statisztikus lelkületű vagy futó-számmisztikus, annak itt van Sidló Csaba részletes kiértékelése a GPS-jeladóból. (Excel) A teljes lista: látható, hogy tapasztalt spartathlonisták is szépen elhúzzák 34-35 órán át, pedig ez csak 215 kili volt. És a fele nem fejezte be. Kövér László legnagyobb örömére csak egy hölgy finiselt, a többi otthon maradt - vélhetően szülni.

apotelesmata2017.png

Szóval: korrekt frissítés, nehéz pálya. Csipes időmérés. Remek ár-értékarány. Kicsi, családias mezőny. Jövök vissza 2019-ben. Aki görög legendákat kíván újraélni futásban, annak szép élmény lesz. 

EPILÓGUS

unnamed-9_1.png

mt_st_michel_marathon_befuto.jpgKét héttel később a gyerekekkel Bretagne-ban nyaraltam a tesóméknál. Mondta, hogy a közelben maraton lesz a Mont St. Michelnél van a befutó (Franciaország 2. leglátogatottab turistahelye, az apály-dagály monostor). Semmi edzésem nem volt a 215 kilis fáklyásmenet óta, lomha és fásult voltam, de 33. kilométerig egy 2:50-es végidő nézett ki. Aztán kifingtam. 

1 kilométer alatt szőnyeg kihúz: nem kalapácsos ember, hanem konkrétan teljes lelassulás, shut down. Oké, a pontokon csak vizet adtak, még só sem volt, nemhogy izo, pedig profi szervezésű, 5000 futós esemény volt. Intenzív izzadás > elekrolit és kalória hiány > görcs > KO. 3:10-zel vergődtem be, ilyen utolsó 9 kilométerem sem volt még, tanulságos volt ez is.

 

Most ejtőzés, kocorászás, készülgetés (leginkább fejben) Berlin160-ra, aztámn a Spartathlonra. A Herodotus Tours visszavár!

ultra_ezis_6.jpg

Köszönet: Sidló Csaba, Szendi Gábor

Szólj hozzá

verseny görög ultra 2017 platea delfi márkus öcsi euchidios