2012. aug 09.

Trianon helyett triatlont!

írta: őze bálint
Trianon helyett triatlont!

A 2012. 08. 07-ei londoni férfi triatlon döntő csodaszámba ment. Eredetileg a HVG.hu portálnak írtam a cikket (http://hvg.hu/sport/20120807_triatlon_donto_ferfiak), itt másodközlöm. Sajnos az eredeti címet hangzatosabbra változtatták, pedig mindent elmond a döntőről és az én viszonyomról is a ehhez a hármas sportághoz: Óda a triatlonhoz.

image-12.aspx.jpeg

 Családi diadal, óriási brit siker és egy büntetéssel tarkított megrendítően nagy futás: a mai férfi triatlonon a Brownlee-fivérek dominálták az elit mezőnyt, és megmutatták fiatal sportáguk legnemesebb oldalát.

A futás és triatlon nagy rajongójaként úgy számítottam, hogy a férfi maraton lesz a legkiélezettebb verseny (még lehet), de a drámai női és főleg férfi tízezer méter rácáfolt minden várakozásra. Aztán jött a női triatlon meglepetésszerű célfotós befutója, és paff voltam. De ami ma történt a férfiaknál az 1,5km úszás, 40km kerékpár és a 10km futás alatt, az lenyűgöző volt, mondhatni klasszikus.

Kiszámíthatatlan versenyt prognosztizáltunk, mert minden menő rajthoz állt, és a triatlon olimpiai távján amúgyis bármi megtörténhet, ahogy 2008-ban történt is: váratlanul a német Jan Frodeno vitte el akkor a pálmát. Jöhet egy jobbhorogként véletlenül bekapott karcsapás a vízi tolongásban, egy kicsúszás a bringával, egy zsibbasztó futás. De most nem volt meglepetés: az élmezőny magabiztosan vezetett, majd a három legjobb maradt a küzdőtéren.

Köszönjük a BBC1-nek, hogy végig élőben adta a futamot, és nagy mínusz a sport-és közszolgálati tévéknek, hogy képtelenek megérteni: a triatlont közvetíteni kell - mégha a súlyemelés vagy a khm khm gyephoki rovására is megy -, ugyanis a legfelfutóbb tömegsport napjainkban, a legdemokratikusabb és -sportszerűbb sportágak egyike, amelynek szépségét és erejét a változatos versenytávok, a megállás nélkül végzett háromféle népszerű sport, háromféle mozgásforma pozitív energiái adják. Jelzem, Chrissie Wellington szakkomentálásában figyelhettük a versenyt: a brit hölgy 4x Ironman világbajnok, és a táv világrekordere (8h 54m 02s).

A 17 fokos (!) vízben kezdték meg a versenyzők az 1500 méteres úszást, ez azért volt problémás, mert egyes menők nem bírják a hideg vizet: például Frodeno 2010-es pesti záró vébéfutamon egyszerűen elfagyott a vízben, s lemaradt a dobogóról. A londoni pontonon a legjobb helyeket a világranglista vezetői kapták (azt a helyet, ahonnan kisebb ívben kell majd a fordítóbójára kanyarodni), de a tömegrajt utáni tempozás végén mégis az erőműként tempózó szlovák Varga szállt ki Javier Gomezzal elsőként a vízből. Ám a menők sem maradtak le, olyannyira, hogy az ifjabb Brownlee, Jonathan az első depózást túl gyorsan és szabálytalanul intézte, ezért stop and go-büntetést kapott, ez meghatározta a verseny második felét, mindjárt kiderül, hogy miért. A bringa elején szorosan tapadtak Vargára öten is: Alistair és Jonathan Brownlee, Gomez és az olasz Fabian Ám mögöttük 8-10 másodperccel ott lihegett az üldözőboly, benne a világbajnoki sorozat elit triatlonistáival: Frodenóval, az orosz Brujankovval, az asuztrál Kahlefeldttel és a svájci Riedererrel. Egy hatalmas bukás kavarta fel a versenyt: a pikantériája, hogy pont a kanadai Simon Whitfieldbe akadt bele egy társa. Az első triatlon olimpiai bajnok (Sidney, 2000) és pekingi második Whitfield géphiba miatt kiszállni kényszerült. Ugyanabban a kanyarban bukott ki, ahol a női versenyen számtalan hölgy esett el az elázott pálya miatt.

Az olimpiai táv nem elég hosszú ahhoz, hogy sikeres legyen egy szökés, hogy nagyon elszakadjanak egymástól a versenyzők: ott a futás az igazság pillanata. Itt is csak az dőlt el, hogy ki szakad le a Hyde Parkban és a Serpentine-en, ki nem bírja a boly szélárnyékban utazó, váltott vezetőbringás tempóját, amely mint egy kisgömböc, a 3. körben beérte és megette a szökevényeket, akik megpihentek a bolyban. Ilyenkor mindenki a futásra tartalékolt már. A mezőny mögött másfélperccel lemaradva egy futottak még-jellegű boly alakult ki, akik lemondtak a dobogóról. Így csordolgáltak a körök, de a közvetítést feldobták a bringákra szerelt on-board kamerák. Azért egy-egy kísérletező még kitartott, de ez inkább a többiek tesztelése volt, egyéni emberkedés. A legsikeresebben még Alistair Brownlee kóstolgatta a többieket, a 6. bringa körben (1h 06m) begyújtotta a rakétákat és elment jó 4-5 másodperccel: ez már jelezte, hogy a kölyökképű kétszeres világbajnok és Európa-bajnok kirobbanó formában érkezett hazai pályára. A mezőny lassan ébredt, de befogták Alistairt. Ami tapad, az ragad: egyszerre, libasorban érkezett meg 1h 17m környékén közel húsz triatlonista a második rapid depózáshoz, ahol futócipőt húztak.

És innen fordult drámaivá a történet: a két Brownlee és Gomez legendásan jó futók, azonnal elszakadtak az őrült tempójukban a többiektől. A tempót a 24 éves Alistair diktálta - tudatosan. Ugyanis pontosan tudta, sőt nyomasztotta, hogy ahhoz, hogy az öccse is dobogóra állhasson minimum 15 másodpercnyi előnyt kell szerezniük az üldözőbolyhoz képest: ennyi a stop and go-büntetés, amit a depóban kell megállva letölteni. A trió a versenyekről ismerős volt: a gyönyörű futómozgású Gomez, és a két energikus, hórihorgas Brownlee. A többiek a mezőnyben sokkal darabosabban daráltak: ez néha eredményes, most csak a távolság nőtt a mezőny és az éltrió között.

image-13.aspx.jpeg

Kíméletlen tempót diktált Alistair, aki hihetetlenül fókuszáltan tud versenyezni, és sosem gyáva vezetni egy futógruppot. Nyerni akart és a testvérét is be akarta hozni a dobogóra. Mondhatni nyulazott Jonathan érdekében, a harapófogóban pedig a kis spanyol láthatóan elementáris küzdelmet folytatott, hogy tartsa az iramot a közel 7 perces körökben (azaz 3 perc/km alatti tempóval) a hazai közönség által hajszolt britekkel. Tízezren drukkoltak: nemcsak a kordonok mögött, hanem a kivetítők előtt is a Hyde Parkban. A harmadik 2,5 km-es körre már 20 másodprecnyi előnyt harcolt ki a trió, s itt már muszáj volt elválni a tesóknak. Jonathan kiállt a büntetésre. Borzalmas ilyenkor megállni, utána újra felpörögni, miközben a két üldöző francia, Vidal és Hauss már ráfordult a depó szőnyegére. De még éppen meg tudta őrizni az előnyét, miközben Alistair mindent feltett egy lapra: döbbenetes tempót vett, lerázta Gomezt, aki erre már nem tudott reagálni. "Pusholta" kőkeményen, nagyon megindult, és a futása szemet gyönyörködtető szökellésbe váltott: minden más indifferens lett.

Az ifjú, akiben a BBC kommentátora szerint egyszerre lakozik Phelps úszótehetsége, Wiggins biciklitudása és Mo Farah futólendülete, 11 másodpercet vert az elhasznált Gomezre óriási hajrájával, s végül Jonathan is beért 31 másodperc hátránnyal.

1h 46m 25s alatt ért be, ami sokkal jobb, mint egy világbajnoki futam átlagos ideje. Hogy túlzás Mo Farah-t, a tízezer méter győztesét emlegetni? Alistair 29:07-es 10 kilométert futott az úszás és a gyilkos bringa után: Mo Farah 27:30-cal nyert rápihenten. Lehet számolni. És el lehet elgondolkozni: nem jobb lenne itthon is, ha a trianonozást inkább a sokkal hasznosabb, egészségesebb és virulensebb triatlonozásra cserélnénk?

Szólj hozzá

cikk hvg olimpia futás triatlon hajrá gomez élboly brownlee