2012. dec 04.

THE CRAWL - az eredeti (első) és az elhíresült (második) "Ironwoman-mászás"

írta: őze bálint
THE CRAWL - az eredeti (első) és az elhíresült (második) "Ironwoman-mászás"

Folytatjuk kalandozásainkat az Ironman klasszikus korszakának kulisszái között, annyira meg vagyunk ihletődve és hatva friss olvasmányélményeinktől.

Ezt az ABC-adást látva döntötte el 1982-ben Mark Allen, leendő hatszoros hawaii Ironman-bajnok és ikon, hogy triatlonozni kezd, és ezt látva szeretett bele az összeeső, csúszó-mászó, második helyre bevergődő Julie Mossba, későbbi feleségébe. Persze volt ennél látványosabb, durvább, sőt rémisztőbb jelenség is Ironmanen, rögtön duplikálva. Kézen közön terjed ugye egy rémületes netes videó (The Crawl), amin kikészült elit triatlonos hölgyek másznak be a hawaii célba.

Sian Welch és Wendy Ingraham küzdött démonaikkal és egymással 1997-ben Julie Mosshoz hasonló módon. Mindezt a 4. helyért...

Nemhiába mondják "pain community"-nek, fájdalomközösségnek a triatlonosok szubkultúráját (?), és eléggé fájó, hogy a triatlon, pontosabban ironman-versenyzés, mint napjaink legnagyobb kihívásokkal teli, mentálisan és fizikiálisan is legmegterhelőbb sportja kimaradt ebből a friss origós cikkből. Már a címe is hülyeség: "Akkor jó, ha fáj." A cél szentesíti az eszközt, nem kell feltétlenül fájnia, hogy sikeres legyél. Ráadásul az Iron War c. könyv hosszan taglal egy kíséreletsorozatot, amiben megállapították, hogy a fájdalom érzete és annak távoltartása akaratlagos és önkéntes. Ezért lehet, hogy valaki, főnixmadárként, feltámad haló poraiból és - nemcsak a cél előtt - hajrázni tud, megújulni. Egyébként aki ezt mentálisan tudatosítja magában és magával, annak az edzés is könnyebb lesz, nekem legalábbis levette a terheket a vállamról: tudom, hogy nem kellemes, hogy fájni fog, de ki lehet kapcsolni fejben. Komolyan. Nem véglegesen persze, és ugye a fiziológia, aktuális energiaszint ellen sem lehet menni, de ideig-óráig hatásos.

ui: A könyvben szerepel egy sztorilánc, amiben profi atléták reggelét olvashatjuk az 1989-es Ironman-döntő előtt. Dave Scott jobbnak érzi magát, mint valaha, stresszmentesen kiugrik az ágyból. (2. lett, mégpedig Allen verte meg óriási csatában, úgynevezett shadowing, "végigkövetés" során). Julie Moss úgy érzi, ez élete legrosszabb reggele. Rob Mackle, feltörekvő elit triatlonos pedig totálisan traumatizálva hüppögni kezd (!) a Kona Hotelban levő szobájában: visszaemlékszik a tavalyi versenyre, és már előre síratja magát a rá váró sok szenvedés miatt...

Szólj hozzá

szenvedés triatlon ironman hawaii crawl mark allen dave scott julie moss