2013. aug 02.

Az esélytelenek nyugalma - Bp Terep Kupa

írta: őze bálint
Az esélytelenek nyugalma - Bp Terep Kupa

bpterpekupa2013_2.jpg

Idén inkább ultra terepfutóversenyre mentem a nagyatádi ironman helyett, ha már egy dátumra estek. Megérte. 

Tavaly eldöntöttem, itt meg is írtam, hogy Nagyatád parkolópályára került nálam. Messze van, nem fejlődik, pitiánerül megoldott dolgai vannak (férfi öltöző, verseny utáni tápolás, stb), ül az általa képzelt babérjain ("a presztízsverseny"), nem látják, hogy itt az egyre jobban beágyazódó Balatonman és kenterbe veri őket minden tekintetben. A szervezők fórumokon, kommunikációs anyagaikon, honlapjukon tapasztalható kicsit pökhendi-lekezelő, mindent kimagyarázó és kritikát rosszul tűrő stílusától (nevezzük felvágósan érzékenynek)  is ráz a hideg. Egy érv szól melletük egyelőre: gyorsabb a pálya. És ha az ember az Adriára megy, vagy onnan jön, akkor a nyaralást is rá lehet szervezni. Szóval Atád kihagyva, idén csak egy olimpiait (Orfű) és egy sprinttávot (Tiszaújváros) mentem, tán Szálkán még lesz egy féltáv - de a hosszútávú triatlon helyett inkább a futásra koncentrálok ebben az évben. A Budapest Terep Kupával már tavaly szemeztem, de túl sok volt a verseny, nem bírtam már volna. Idén jobban megy az ultra, a hőség is, illett a felkészülési programomba a 86 kilométeres táv a Budai-hegyekben.

A rajt/cél helyszíne, a pesthidegkúti suli a szívemnek kedves Terep100-ról már jóismerős volt, az emberek is, könnyed volt a hangulat. Elhatároztam, hogy végre versenyzek, bár nem tudom, hogy kell igazán hegyen-völgyön taktikázni, nem is készülök terepe/terepre,, az aszfaltot érzem, a terepfutásokat eddig mindig teljesíteni akartam. Oszaczky Géza szervező-résztvevő-pályajelölő (a hűvösvölgyi-makkosmáriás szakaszt ő festette-szalagozta, remekül) bíztatott is, hogy menjek neki. Ez volt az útvonal.

bpterpekupa2013_1.jpg

Az első 30 pár kili tök jól esett. Komolyan mondom, élmény volt futni az első 5-10 kilin a hegy karéján, aztán lezergézni a csapásokon, majd megint fel, elkanyarodni a maraton mezőnyétől, még óvatós tempóban nyomva az emelkedőket - nem papírkutyaként, hanem megfutva  -, ésszel frissítve, aztán Emeséék első depója után pár kilivel, 19-20 körül eltévedtem. Egy gyönyörű kilátópontra értem fel - talán Nagyszénás - az erdőből, egy meredélyen kellett felfutni egy szinte kör alakúra kivájt kiégett, sárgálló mezőre. Mint egy UFÓ-leszállóhely, köröttem fullpanoráma. Jobbra volt leszúrva egy szalag, három út volt, én nyilván jobbra mentem, mert arra "mondta" a szalag. Élesen le, csapás alig, gyanús is volt, bementem a szúrós susnyásba. Ez nem lehet a jó út. Kábé 10 perc veszteséget szedtem össze, sok karcolást, amik később izzadsággal keverve totál kicsíptek, és még némi fáradtságot, mert 10%-os emlekedőn felfele kellett visszajönnöm. Visszaestem a 6. helyre, addig a 4. voltam, Speróék vezető hármasa mögött 15-20 perccel lemaradva. Egy írországi magyar srácot visszaelőztem iziben (2 éve szokott le a cigiről, azóta ultrázik, yeah), előttem pedig fel-feltűnt Reicher "Babyface" Norbi, de koccani vele csak Csanyáék frissítőpontján tudtam 35-nál. Ott "megebédeltem", jó sokat időztem, holott megfogadtam, hogy gyors leszek és nem csábulok el a pontoknál. De a vezetőkhöz képesti előnyöm a tévelygés miatt amúgyis reménytelenre olvadt, így inkább élveztem Csanyáék heves jeges (komolyan!) frissítőjét, megmosakodtam. Dél fele járt.

IMG_0703_BP Terepkupa_130728.JPG

Babyface-t csak 48-nál, Szépjuhánszné depóban tudtam elkapni - itt ismét Emeséék frissítettek (lásd a fenti képet), de ő sportszerűen mindkettőnknek szurkolt, holott Babyface felé kéne részrehajlania. khm khm. Mondom nekik, hogy egy véletlenszerű csekkponton kaptam infót, hogy 4. vagyok, mert állítólag egy srác kiszállt a vezető bolyból. Jót röhögött ezen a célszemély Hajduska Balázs, aki épp ott ültaz árnyékban - nem érezte magát erősnek, nyerni akart, nem kóvályogni, inkább feladta. Emese szerint alig tízen botorkálunk jelenleg a pályán, mert több mint a fele addigra már a hőséggel összefüggő problémák miatt kiszállt. Ez fura volt, mert alig futottunk nyílt terepen, a perzselő nap az erdőben nem érződött és dunsztosüveg-feeling sem volt. Szinte együtt startoltunk el a ponttól Norbival, akit pár kili után "megkínáltam" egy emelkedőn, de nem jött velem - szenvedett Makkosmáriáig, mint kiderült utólag. Onnantól a végéig, tehát kb hat órát tökegyedül futottam.

P7270980.JPG

Néhol nehéz volt kilogikázni a jelzéseket, a futó megerősítést vár, de sok kereszteződésbe benézve nem voltak szalagok, ad hoc meg nem szeretek elfutni feleslegesen. De azért valahogy elvergődtem a Kakukkhegyi útig. Nagyon szomjas voltam, egyre többet ittam addig a hátizsákból, s ez nem volt jó jel. Lötyögött minden. Enni sem esett jól, pedig nagy pusztító vagyok - Gusztos csak tornatermi evőembernek hív, mert a versenyek végén a célban szétzabálok mindent. Tényleg itt alig ettem, ropit se, paradicsomot se, csokit se, inkább a pilóta kekszet, s kis izót, de főleg vizet. Lerogytam a ponton, sajnáltam az önkéntest, aki ott szobrozik, és várja a félórás lukakkal érkező futókat. Alig merte megtölteni a hátizsákomat, mert a kékkutat darazsak bitorolták, rám is repültek, a számról a srác hessegette el őket. Itt volt a nagy holtpont. Innentől a Normafáig sokat gyalogoltam, ültem, minimálkocogtam. 

Ennek a pályának is megvan a maga Prédikálószéke, az Irhás út emelkedője irdatlan szögben tekeredik a hegyre, mi lehet ott télen?! Nagy vergődéssel jutottam el az Erzsébet-kilátóig, indult a fordított Balboa-kör, de a jelzések totál félrevezettek és/vagy fáradt voltam, mert ugyan onnan csak le kell gurulni ismét a Szépjuhásznéig, de elkeveredtem ismét a 48 kilitől, a Szépjuhásznétól előszörre felvezető útra. Itt megint 15 percet vesztettem, amíg dühömben a gyerekvasút nyomtávján visszakanalaztam magam Szépjuhásznéig (70km) a totál ellenkező irányból. Emeséék vidáman kornyadoztak, mondták, hogy Norbi ki akart szállni, de aztán épp most indult le a Normafától. Tehát kb. 10-15 perc előnyöm van - s milyen sok lenne, ha visszakapnám a félórás eltévedéseket. De megerősítettek, hogy harmadik vagyok - igaz, ez nem annyira nagy szám, nem volt komoly mezőny. De nem az én hibám ugye: tessenek eljönni, illetve tessenek versenyben maradni. Megüzentem Norbinak, hogy remekül vagyok és vidáman hágok fel Hűvösvölgy felé - hahaha.Demoralizáló kampányom igazsága: kínkeservesen vonszoltam a lábam a kaptatókon, a bal combom-térdem mintha paralízises lett volna, kopogott, nem hajlott, görcsöszerű merev ínfájás állt bele. Az Árpád-kilátóig tartó terepet eléggé ismertem, sokat futottam arrafele régebben, de nem tudtam kihasználni, mert 400 méterenként megálltam, nyújtottam vagy leültem félpercre, hogy a bal lábamra rá tudjak állni. Szerencsére alig látták a kínomat, mert kirándulóval szinte egész nap nem találkoztam az utakon. 

P7270975.JPG

A kilátónál mondták, hogy Speróék két (!) órája elmentek. Na baszki, ha beérek, hogy fognak szidni, hogy csak rám kellett várniuk az eredményhirdetéssel. Na jó, a női 1-2. helyezett is mögöttem futott be. De lelőttem a poént! Mindegy, Fenyőgyöngyénél megörültem, hogy végre betonút megy párhuzamosan a tereppel, ez az én világom! Felfutottam a Hármashatárhegyre kéremszépen ilyen állapotban. Nem gyorsan, csigatempóban de futottam. Ott már tudtam, hogy beérek, meglesz a 3. hely, mert Norbit nem láttam magam mögött a hosszú kanyarokban. Teletöltettem a hátizsákom kólával, egész nap nem ittam kólát - pedig a gyomromra jó lett volna, most az lesz az esti jutalom. A Virágos-nyereg levezető szakasza pokoli volt, kiálló kövek, brutál meredek, utálok lefele, pláne ilyen stádiumban. Sétálni is alig bírtam, a bal lábam galoppbefordítással jött mögöttem. Aztán márcsak be kellett futni Hidegkútra. Még szerencse, hogy sötétedés előtt beértem, mondjuk alapból 10:30 körülre számoltam az időmet előzetesen.

11:45:28 lett a vége, Norbi nagyon megnyomta a Virágos-nyeregnél, hozott vagy 10 percet rajtam, de még így is 7 perccel később ért be. Az esélytelenek nyugalma, a lábon kihordott hőség, a félnapi gyötrődés dobogót ért. Boldog voltam, hogy beértem, pláne 3. helyre, megtiszteltetés volt nagy kaliberekkel helyezett lenni. Mondogattam is, ilyen soha nem volt és nem is lesz, nem az én világom a terep, mégis valahogy mindig benevezek ezekre az idióta versenyekre, nem kenyerem a felfele, a levele, mit keresek én itt?! A vicces, hogy Budapest-bajnoki harmadik lettem, és a Magyar terepfutó Kupa helyezettje egy olyan sportágban, amiben outsider vagyok. Utoljára ilyen tavaly a duatlon fővárosi bajnokságban esett meg velem (1. hely mint egyetemista, 3. mint abszolút felnőtt).

Megettem 2 lejárt zselét, megittam vagy 12 liter folyadékot, futottam kb plusz 3-4 kilit. Nagyon tetszett az útvonal első harmada, nekem ideális, kicsit emlekedős-lejtős, jó hosszú, remekül futható erdei utak voltak, ám utána jött a szokásos szivatós terep. A végén úgy éreztem, mint akit élve eltemettek, átélte, aztán véginézte a saját búcsúztatását, majd feltámadt.

bpterpekupa2013_2.jpg

sokszoros spártai hős, Kalotai Levente, a legendás Sperka "Speró" Tamás, és jómagam a dobogón.

Szólj hozzá

budapest verseny kupa terep