2013. aug 08.

Szevasz, Köcsög! (cikkem a DK Teamről) - 2. rész

írta: őze bálint
Szevasz, Köcsög! (cikkem a DK Teamről) - 2. rész

dk_team.jpg(Megjelent a Magyar Narancs 2013/12, március 21-ei számában. Ez a 2. rész)

A Siófokon élő rendszermérnök Gyulára kézis pályafutása után ugrottak fel a kilók. 141 kilóról két év alatt 111-re tudott lemenni. „2011 májusában a munkahelyi eü-vizsgálaton durva vérnyomást mértek, gyógyszerszedést írtak elő az orvosok azzal a kibúvóval, hogyha csökkentem a súlyomat, abbahagyhatom. Rátaláltam a blogra, 2 hónapig csak gyalogoltam egy-egy órát, s már azzal a mozgással 6 kilót fogytam. Utána stagnálás.” – emlékszik vissza Gyula a DK Team előtti "életére". 

A válság rendre akkor jön el, ha nehezebb egy edzés, vagy nem csökken a súly elvárt mértékben. Persze emellett vannak kampányidőszakok is, amikor ugyan jól halad, de valamiért csökken a mozgásra fordított idő, erő, energia, és ilyenkor megzuhan a fogynivágyó, a kilók is visszakúsznak. Osváth doktor szerint egy pont után ez egyéntől függ, ráadásul a mozgásprogramos fogyásnak van ésszerűtlen és józan tempója. A havi 4-4,5 kilós fogyást a szervezet sokk nélkül tolerálja, és ez a mérsékelt energiakorlátozás nem okoz pszichés vagy fizikai gondot. „Ezt azonban nem lehet hosszútávon tartani. Negyedév múlva megtorpan az illető, pedig ugyanazt a tervet végzi. Az elégedettség és az ütemes fogyás alábbhagy,  Ettől nem kell megijedni: egy korábban energiabőségben élő szervezet, kapott egy megszorításos programot. Emiatt a szervezet tanult, és takarékosabb programra állt át.

Akárcsak Gergő vagy Gyula, Evelin is a Monspart Sarolta-féle alapozást végezte: hetekig gyalogolt a 2 perc séta-1 perc futás rendszerben. „50 métert tudtam megtenni, lihegtem, a házak közt bujkáltam a lógó belemmel. Viszont amikor már tudtam futni és nem inogtam meg papírkutyaként, akkor meg nem tudtam gyorsulni, bosszantott, hogy majd 10 percig tart 1 kilométer. Kétségbeejtő volt.” – mereng a régmúlton Evelin. Gyula is elkeseredett, abbahagyni mégsem akarta, hitt az eredményességben. „Gergő leírt holtpontjaiban, majd részsikereiben magamra ismertem, ugyanazt éltük át. Magam csináltam mindent, de a blog inspirált, amolyan virtuális távedzés volt ez. Tendenciózusan tűnnek el a kilók, két év 30 kg-t fogytam, már nincsenek pirulák. Le tudok hajolni cipőt kötni, nem lihegek a lépcsőházban. Nem szeretnék függő lenni, de igénylem, hogy kimehessek, a vitalitás benne van az emberben.”    

„Forrest” Zoliban, a 47 éves, magas körökben mozgó tolmácsban 7 éve kevés vitalitást találhattak az orvosok: a halálát jósolták, amikor az alkohol miatt kórházba került. Megúszta, letetett a poharat és a cigit is, ám emiatt 100 kiló lett, és elszakadt nála a cérna. „Mindenki mástól térdel le, én attól, hogy saját magam számára vállalhatatlan voltam. Olvasgattam a többi „köcsög” példáját, futni kezdtem, félév után már egy Sziget-kört is le tudtam futni, ma már félmaratonokon indulok. Addikt személyiség vagyok, amit csinálok, annak rabja leszek. Most a futással vagyok így.” – meséli Zoli, aki pár éve még taxit hívott, hogy átmenjen az Andrássy út túloldalára, a mai napig pedig már négyszer hosszában átfutotta különböző versenyeken – immár 82 kilósan. „Régen egyszerűbb volt lenéznem a sportoló embereket, mert gyenge voltam csinálni. Ma, amikor csinálom, lehet, hogy nem mindig őszinte a mosolyom, de az utána jövő érzés fantasztikus. Tejsavfüggő lettem. Egykor a Duty Free-ben azon törtem a fejem, hogy hány üveg vodkát vegyek, most azon, hogy beraktam-e a futócipőt és a DK mezt. Mindenben mások határozzák meg az életemet, így az edzésben találtam meg, ami csak tőlem függ. A DK-ban pedig a hasonszőrűek közösségét, akik fél kiló elvesztésén is hurráznak. Itt hétköznapi emberek egymás előtt járnak jó példával.  

Kialakult egy, a közös kocogásokra, versenyekre járó kemény mag – ők az év elején fogadalmat tettek. Például, hogy kevesebb édességet és kólát fogyasztanak, betartják az edzéstervet. Rajtuk kívül ott egy külső kör is: a dologgal még ismerkedő, „féllábbal bennlevő” klubtag, és pár ezer, külsejével és kondíciójával elégedetlen kiváncsi netes olvasó. A passzívak még kerülgetik a futást, de a bogarat már a fülükbe ültették, csak talán még mindig hisznek és bíznak a csodaszerekben, miközben a kocogás tényleg kézenfekvő dolog a fittebbé váláshoz. „Ami él, az mozog. A mozgással ráadásul visszaállítjuk azt az alapállapotot, amire kitaláltak minket, és amit a testünk nem rendeltetésszerű használatával módszeresen rombolunk nap mint nap. A túlsúlyvesztésnek csak pozitív hozadékai lesznek.” – összegez Osváth doktor.

„Sokan tartanak ott, mint én egy-két éve. Nekik már nem én vagyok a minta: mindenki megtalálja az olyan példát, aki hozzá hasonló, de rajta már látni a változást és a kitartást. Aki látványosan előnyére változik, az példaképpé válik családjában és munkahelyén egyaránt, újabb „hívőket” hoz, a kollégák már miatta futnak, mert neki sikerült.” – lelkendezik Gergő a a DK eszmeiségének multiplikatív hatásáról, amely a privát kapcsolatokban is sok örömet szerezhet. Gergő mennyaszonyát ugyanis a DK-sok közt találta meg, stílszerűen egy maraton sokadik kilométerénél kérte meg a kezét. Nemcsak Gyula, Evelin is magáért végezte a kocogásokat, és gyerekek-háztartás-munka mellett időt szakított ki erre. Szembe ment minden megkövült konvencióval. Férje fellángolásnak vélte futópróbálkozásait, majd mikor továbbra is kitartóan csinálta, akkor szinte el akarta tiltani, mert már hozzá képest túl jól kezdett kinézni. „Lenne neki is mit leadnia, de még nem tudtam berántani. Látja a haladásomat, változásomat, legyezgeti a hiúságát, és már ő is kipróbálná tavassszal.” – mondja Evelin. Ulrik is optimista, hogy át tudott lépni az árnyékán: A futással tartást kaptam. Jól érzem magam a bőrömben, sikerült elfogadnom magam. És megértek az életem dolgai arra, hogy rendet tegyek. Arra jöttem rá, hogy a testemben lévő kusza dolgok sokszor azért vannak, mert valamit nem jól csinálok az életemben. Kemény döntéseket hoztam, nekimentem az évek óta húzódó, eddig csak a szőnyeg alá söpört dolgoknak. Hatalmas megkönnyebbülést hozott. A kilók is megindultak lefelé. Szóval rendet kell tennünk a házunk táján, és utána meglesz a többi dolog is.”

Evelin a 14 éves gyermekét dumálta rá a futásra, bár lánya a téli edzéseket kihagyta, „mert papírkutya. Először húzta a száját, nem volt kedve egy plusz tesiórához, de megszerette, természetessé vált. Azonkívül hogy futunk és jót is teszünk a testünkkel, még dumálni is tudunk. Egészségmegőrzés, fittség, tök jó érezzük magunkat.” Gyula is térített, a szűkebb környezetében „misszióskodott”: három embert vett rá a sétafutásra. A többiek, elmondása szerint, várják a varázst: bevenni egy tablettát és lefogyni egy hét alatt 10 kilót. „Látják rajtam a súlyvesztést, szívük szerint megkérdeznék, hogy beteg vagyok-e. De ha azt mondom, futástól nézek így ki, akkor erre rávágják, hogy „ja úgy könnyű”. Nem érzem, hogy tenni akarnak érte. Senkinek nem erőltetem, viszont én csinálom. A célom a kétszámjegyű súly”

A DK origója, Gergő a 60-70 kilométeres futóheteivel most 90 kilónál jár. Példája és szervezőkészsége egyre több embernek mutat fel alternatívát a minőségibb élet eléréséhez. „Nekem fontos, hogy tíz évvel többet éljek, mert tartozom magamnak, és a leendő gyerekeimnek is ezzel. Lehet fogyni, lehet kövéren is futni 5 km-t, jobban élni, barátokat találni, eljutni akár egy maratonig, de mindez nem cél, csak eszköz egy jobb életre. Nem ítélkezem: ha valakinek jó érzés túlsúlyosként élni, ne változtasson. Biztos van oka, mentsége, vagy az élete úgy alakult, olyan fázisban van most, hogy kövér – minden mellékhatásával együtt. Csak tudja, hogy ez rizikófaktor.”

(DK-t keresd a Facebookon és a weben.)

polok2.jpg  Dagadt Köcsög blogbejegyzése 2013-ból

Hol tartok most? Kényelmes,beszélgetős, városnézős pulzussal futottam két hónap alatt 529 kilométert, futottam már maratont és idén is három maratont készülök lefutni, 70-90km közötti távokat futok egy héten és ezeket egyáltalán nem érzem már annyira megterhelőnek, mint 2010-ben a 3 kilométeres futásokat a dunakeszi réten. Ha büszke vagyok valamire, akkor arra, amit akkor tettem. Arra a kicsinek látszó, de hatalmas 136 döntésre 2010.-ben, amit akkor kellett meghoznom. Akkor minden lépésért, minden kilométerért nagyon komolyan meg kellett szenvednem és meg is szenvedtem. Minden megtett méteren 15 év lustaságát és minden kilóját cipelnem kellett. Sokszor álltam meg, mert egyáltalán nem bírtam tovább, nem volt levegőm, sajogtak az izmaim és volt olyan is, hogy úgy éreztem, hogy ha fegyvert tartanának a fejemhez, akkor sem tudnék tovább futni. Ilyenkor sétáltam 2-300 métert és újra indultam, nem adtam fel. Akkor 115 kilósan ezek a saját magamon aratott kis győzelmek acélozták meg a lelkem, magabiztossá és erőssé tettek. Ehhez képest a maraton lefutása már egy szisztematikus edzésmunka, egy aránylag edzett srác reálisan teljesíthető feladata volt. Az igazi büszkeség az, amikor a megszokott életedből és a komfort zónádból kilépve sok év után legyőződ az első kilométereidet és ezáltal önmagadat. A futástól én azt tanultam meg, hogy minden nap magammal versenyzek, ha legyőzők valakit, az is csak én lehetek, így persze a győztes is mindig én vagyok. Sokan vannak, akik többet, gyorsabban futnak, mint én, de ha egy kis eszük is van, akkor ők is magukkal versenyeznek és nem velem. A valódi győzelem: a fejlődés. A saját tegnapi, vagy az egy hónappal, egy évvel ezelőtti énem legyőzése. Használjuk ki, hogy ez a húszas, harmincas, negyvenes éveinkben még aránylag könnyen megy, utána majd egyre nehezebben és Murakami Harukitől tudom, hogy ez a tendencia elmúlik és lesz idő, amikor az évek majd legyőzik a testet, de addig még igenis bennünk van a fejlődés lehetősége. Nekem ez ad motivációt a mindennapokra.

Szólj hozzá

edzés egészség fogyás futás dagadt köcsög