2013. okt 29.

Idényvég nyitott kérdésekkel

írta: őze bálint
Idényvég nyitott kérdésekkel

PA201083 copy.JPG

Ideje letenni a pontot. Itt a cut off. Szép volt, jó volt, elég volt. Sok meglepetést, sikert hozott számomra ez a futóév, amiben több ad hoc, már-már improvizált, vagy "hát akkor nevezzünk be"-elem is volt. Bostoni maraton PB-je (2h 57m), UB 16. hely, Bp Terepkupa 3. hely, Spartathlon végigfutása. Voltak kihagyott versenyek is: lépcsőfutás, Mátrabérc, Balatonman. A triatlon sajna háttérbe szorult idén, ezért magamnak beírok egy kegyelemkettest. Becsúszott még két idény végi rohanás zárásképpen. Elsőre a birminghami félmaraton: ha már a gyerek ott tanul, akkor nézzük meg futva is a várost. Nagyon technikás, szintes pálya. Az eleje lejtős szakasz után hepe-hupák, hosszan alattomosan emelkedő, vagy kellemetlenül leívelő pályák vannak. Végigfuttatnak a belvároson (ott van a Selfridges még új, de már híres pöttyös, avagy "blobby" épülete) és kis lakónegyedeken: minden percben azt várod, hogy a rendezett téglaházacskákból előlép Szupernagyi vagy John Cleese.

PA191079.JPG

Tökéletes időjárás, 15 fok, pici szél, pici nap. A frissítéssel nem vacakoltak a derék britonok: csak víz, azt is pohárban, 18-nál egy izós állomás (mi értelme ott?). 20 ezer ember futott - az egész város erre volt rápörögve, a verseny előtti napon az egyik nagytemplom előtt a fő-főpap egy futógépen futott hat órán át adományokat gyűjtve. A félmaratonon 3 rajt volt a különböző tempójú futóknak. 6 km-nél, pont egy elterelés előtt még láttam a fordítótól szembe-vissza futó élmezőnyt, akkor volt kb 12 perc előnyük. Egy Bekele is volt az elitben. Az utolsó 5 kilométer masszív emelkedő felfele. Gyilkos volt, de koncentráltan és kedvvel futottam, igaz a számomra brutális bostoni maratoni félidőm (1:21:49) nem volt veszélyben. Végig a University of Birmingham ifjú középtávfutó lányaival meccseltem, jó kis hajrát nyomtunk. 1:25:26 lett a vége, 196. lettem. A célbaérés után kiújult a sérülésem, a csipővel összefüggő IT-húzódás: úgy látszik eddig tartott az adrenalin. Alig bírtam elsántikálni a Villa Parkba a Tottenham elleni meccsre, ráadásul futni (!) kellett, nehogy elkéssünk, mert nem jártak a buszok a félmaratoni lezárások miatt.

birmingham half2013.jpg

Jelen maródi állapotomat tekintve, nulla gyorsítóedzéssel tavasz óta, néhány átmozgató futással a Sparatathlon óta, elégedett vagyok. Verseny- és állóképességi rutinom működött, de azért kihajtottam magam. A takarékos angolok nem csinálnak faksznit az éremátadásból. A célbaérés után azonnal levágják rólad a chipet, majd mehetsz az L-M-S feliratú bálákhoz, ahol pólóméret szerint kezedbe nyomnak egy célcsomagot (nylonhátizsákban a versenypóló, érem, pár szponzorkaja).

PA201084.JPG

Aki gyorsan fut, nem kell várnia a masszőrsátornál, ahol vannak fiziológusok is, nemcsak gyúrók. Elsétálva a célzónától egy templom előtt futópadon "dolgozik" a helyi káplán (a fene tudja, hogy az anglikánoknál ez-e a neve?), épp adományokat gyűjt: hatórát kocog a padon, és az arrajárók penny-kkel díjazhatják teljesítményét. (Fotókat amúgy nem volt könnyű csinálni: kamerafrász van az angoloknál, főleg ha egy gyerek is véletlen bekerül a fényképezőgép elé.)

 

Rá egy hétre, immár Esztergomban a szokásos tavaszi-őszi 10 kilis verseny várt. Egyszer 2. lettem, tavaly ilyenkor 4., tavasszal első, most kíváncsi voltam, mire megyek. Néha gyengébb a mezőny, néha piszok erős. Gyengének és kiszipolyozottnak éreztem magam már az elrajtoláskor, az első 5 kilin fújtattam, hörögtem, próbáltam tartani a lépést a könnyűléptű, pazar keringésű, huszonéves fiatalokkal. A mezőnyt a tavasszal mögöttem 2. lett srác vezette, elhúzott, a vele futó nem bírta a tempót, és kiszállt 4 km körül. Éles harc kezdődött a 2. helyért. A fordítótól hárman mentünk együtt, beálltak a szélárnyékomba, majd az egyik srác riszkelt, és megindult. Hiába próbáltam lereagálni, nem tudtam felpörögni.

s3x.jpg

Arra volt erőm, hogy a teljesen rámtapadt másikat tartsam, néha felmérjem az erejét egy-egy ellépéssel. De jött velem, de csakis mögöttem. Szarul voltam, de arra gondoltam, ha egyszer is elémkerül, akkor lelkileg megtör, és lemaradok. Toltam, toltam, majd 1 km-rel a cél előtt, mint a Mark Allen fejében megszólaló hang, nekem is azt mondta valami, hogy "just go!". (Csak a hang hasonlít, a verseny és jómagam nem mérhető Allen ironmanjéhez). Nagyon megnyomtam a végét, majd kiszakadt a tüdőm, borzalmas volt. Mindig lehet tanulni stratégiából, versenyvégi taktikázásból, más fejével gondolkodni, ezt nagyon élvezem.

Képernyőfotó 2013-10-28 - 10.18.19.png

Visszanézve nem tűnik egy gyors tempónak, de ott nagyon fájt. És ha egy picivel előbb teszem meg ezt, akkor megcsípem a 2. srácot. A célba beájultam 37 perc valamennyivel (nincs még eredmény fenn), volt már ennél egy perccel is jobb időm. Öklendeztem is, kivoltam. Megint rádöbbentem, hogy nem kell ez nekem: az órám 190-es ÁTLAGpulzust mutatott. A célban Maráz Zsuzsi írta az eredményeket - ő az a nemrég berobbant futó, aki egyrészt a hazai 12 órás női országos csúcsot tartja, és aki másrészt idővel Lubics Szilvi vetélytársa lehet, ha feljebb lép a 6-10 órás versenyekről a 24 órás ultrákra.

Idén ennyi volt, futottam eddig 2700 kilit (ennek harmad verseny), bringáztam 1000 kilit. Nem sok, de növekvő tendenciát mutat. A P85-ön Dömösnél frissítem a terepes barátainkat hétvégén. És hogy mi lesz jövőre? Under construction. Az biztos: sokkal inkább versenyfüggő vagyok, mint testedzésfüggő. És az is, hogy dilemákkal küszködök, de ezt már a Spartathlon-írásban megfogalmaztam. Bagossy Laci írta nekem, és elgondolkoztatott: elég komplexen tudok futni, lehet, hogy csak pár ultrás van, aki megverne 10 kilin, és csak pár 10 kilis, aki megverne ultrában. Persze ez csak egy hízelgő hipotézis. Mivel széles a skálám, ezért nyilván mindig jól, eredményesen, magabiztosan tudok mindent teljesíteni. De így csakis középszerűen versenyezhetek. Kell-e specializálódni? Élvezetet kell-e keresnem vagy eredményt? Ki kellene-e használnom a gyorsaságom maratonokon vagy kisebb távokon, amíg még lehet (=amíg a szervezet fiatal, gyorsítható és flexibilis? Vagy azt csinálnom, amit inkább élvezek (ultra)? Mindenben van szar és pazar dolog. A rövid távok kitépik a belsőmet, de gyorsan lezajlik és élvezem a gyorsaságot. Az ultra meg egy nagy utazás, izgalmas, kalandos, és valahol a szenvedést is szeretem benne. Dilemmahelyzet. Itt tartok. Az erő velem van, akárcsak a bizonytalanság. Lecke feladva! 

PA201080 copy.JPG

Szólj hozzá

anglia verseny 10 esztergom félmaraton