2014. jan 13.

VENDÉGSZÖVEG 3. Kiss Noémi - Úszógyerekek

írta: őze bálint
VENDÉGSZÖVEG 3. Kiss Noémi - Úszógyerekek

13.10.17.9744_439797879473129_259930581_n.jpgKiss Noémi szövege fontos (sport)dokumentum. A magából kurvát faragó Szepesi Nikolett könyve mellett egy másik, de ténylegesen irodalmi igényű, megrendítő leírás a '80-as évek utánpótlás-neveléséről, a klórszagú gyermekéletről. Távolságtartó és belemenős egyszerre - olyan szubjektív szöveg, amit szeretünk sporttal kapcsolatban olvasni, vannak kapcsolódási pontjaink, és így a saját életünkkel, sportmúltunkkal kerülünk dialógusba. (Azt mondjuk sosem írom meg, hogy milyen volt 3 napig vívni a BSE-ben. Semmilyen. Unalmas.) Meg aztán a blogon nemcsak futás, hanem triatlon is van, az meg már úszás is, nna. A szerzővel készült interjú a VS.hu-n olvasható. (A szerző engedélyével itt közölt szöveg megjelent a MŰÚT irodalmi portálon.)

1982 — kapok egy képet a mailen. „Nagyon jó eredményeket értek el.” Rajta vagyok, az alsó sorban, nincs odaírva a nevünk, a lányok neve lemarad. Még a piros-fehér csapattréninget sem kaptuk meg. A Spartacus („szpari”) fiúcsapata és Turi György áll mögöttünk, milyen kedves, bíztató, a fiúk vállát fogja.

Majd ha kiérdemlitek, ti megkapjátok. Lányok, ússzatok, fussatok, nyomjátok az erőnlétit, és lesz mackótok. Piros-fehér csapatmackót akarok: futok, úszok, megy az egy medencehossz levegővétel nélkül, gumikötelezek, kapok tockost, botot, ügetek. Piros az arcom, sírok, a vízben nem látszanak krokodilkönnyek, ezért jobb úszónak lenni, mint pl. tornásznak.

Ott ülnek a lányok is, alul, guggolnak. Névtelenül, otthoni ruhában. Barátnők. Sorstársak, soha nem voltak ilyen barátságaim azóta sem, ez a test barátsága, nem mondtuk sosem, a barátnőm vagy, olyan nyilvánvaló volt, hogy együtt veszünk levegőt, és mindenkinek fáj a verés. Izolált világ, az uszoda ketrece mögül néz, itt egészen más törvények uralkodnak. Erős, férfias törvények, úgy, hogy a fiúk is bőgnek eleget, mikor a vécében verést kapnak. És a lánybarátságoknak is irtó súlyuk lesz. Aki áruló, kiközösítik, közös ellenség az edző: Uborka=Turi György, és az edzésnapló: elloptuk. Sosem árultuk be, aki tette, mert akkor többet nem lehetett volna ellopni.

Senki sem ül ott érdemtelenül a képen, bajnok lett a béka vagy a delfin korosztályos bajnokságon a Margit-szigeten. Ez volt akkoriban a legerősebb csapat. A fiúk már megkapták a Speedo felszerelést. A lányok csak várjanak szépen, míg sorra kerülnek, nekik még dolgozni kell, ők lassabban úsznak, hát várjanak.

Akkoriban irtó nagy dolognak számított az új póló, a tréning, minden, ami nyugati volt, márkás. A sportoló lelkét és testét pénzen meg lehetett venni. Aki felvette a Speedót az uszodában, onnantól más ember lett. Fellépett. Jobb kedvvel ment edzésre, könnyebben vette a verést, békaügetést, az uszodai erőszakot is kibírta sírás nélkül. Kevesebbet is kapott. Az utolsó kapta mindig a legnagyobb verést. A béna, a málé, a lógós.

Egy szaros tréningruha a szocialista doppingszerünk. Élet-halál ura a medence szélén. 

Uborka cigizett, járkált fel-alá, kiabált velünk. Öt cukorral itta a kávét, amit az öltözős néni készített neki. Mi vittük le, minden nap más, aki a legjobban úszott, ki kellett érdemelni. Jó edző volt, ma ő a legjobb edző az országban. Ma ő az egyik legjobb edző a világon. Nem tud úszni, ezt mondták rá, ezért ilyen kemény.

Lányok, na, ki a szép lány? Az nyeri a versenyt, akinek fülbevalója van. Sosem felejtem a legkedvesebb időmérő bíró simogatásait a rajt előtt a szigeten. Nem tudom, mire játszott, de megnyugtatta a versenyzőket. Simogatás és verés — ez a két görcs van. Néhány érem, kupa, több tíz oklevél, azt hiszem, a szüleimnél vannak a telken, a pincében, a babák mellé dobva. De igazából fogalmam sincs, hol, nem érdekel, nem akarom látni, nem voltam úszógyerek. 

13.10.17.540125_560716533960225_2130503268_n.jpg

Mikor Egerszegi Krisztinát (a kép közepén, kezében a kupával, épp mellettem ül) aranyosnak nevezi a riporter egy „női” magazinban, mert nem mutogatja a gyerekeinek, hogy hányszoros olimpikon, milyen édes, jaj, de szerény, Egérke — nekem mindig az jut eszembe, mekkora barom az az olvasó, aki ezt beveszi. Egérke pontosan azt teszi, amit minden nagy sportoló. Azért nem mutogatja, mert nem akar tudomást venni róla, mert száműzte az érmet. Mert egy olyan érem pont az az idegen és durva világ. És mert semmilyen érem nem éri meg. A sportoló sportja egészen el van dugva a lélek alján. A tudatalatti legmélyebb bugyrában lógnak az aranyak, a csúcsok, a megúszások, az edzések, ott ül a hajnali óra csörgése; úszás iskola helyett, úszás család helyett, az úszás barátságok, zene, film, bármi helyett. Az úszás a nyári szünet helyett, a hétvégék versenyei, a szünet nélküli hosszak a klóros vízben, kicsípett szemmel, véresre feldörzsölt hónaljjal. Az ideggörcs, kialvatlanság. A glottnadrág, az úszódeszka, a búvártalp műanyag- és vegyszerbűze. Az úszók nem tudnak beszélni. Nekem évekbe telt, amíg megtanultam, miután abbahagytam az edzéseket.

Ez csak egy fénykép, halott életet, sőt győzelmet ábrázol. Milyen foltos, merev. Az alakok arca elmosódik, a színek lassan szétfolynak.

Véletlenül néztem rájuk, már nem akarom őket. A Facebookon szembejöttek, kidobta az üzenőfalam. Még meg is hatódtam, butaság, hogy a halál sír, én örülök ennek a halálnak. Hogy bírtuk ki, fogalmam sincs. Na, mit mondjak erre — a medencében lettem író. Mégsem tudok róla beszélni.

Szólj hozzá

sport irodalom edzés verseny emlék úszás kiss noémi vendégszöveg