2014. aug 29.

Interjúm a testedzésfüggőségről Demetrovics Zsolt addiktológussal

írta: őze bálint
Interjúm a testedzésfüggőségről Demetrovics Zsolt addiktológussal

dzs_2.jpgMagam inkább versenyfüggő vagyok, mint testedzésfüggő, azaz sokkal jobban szeretek versenyezni, mint készülni, ugyanakkor alázattal tréningezek, de inkább a minőségre és változatosságra megyek rá, mint a mennyiségre. Nem úgy mint sok más sporttársunk. A Demetrovics Zsolt addiktológussal készített 2013-as interjúm bővített változatából kiderül (a rövidebb változat a Magyar Narancsban jelent meg), hogy Magyarországon, egy nemrég elvégzett reprezentatív felmérés szerint 2-3 %-nyi amatőr sportoló érintett a testedzés-dependenciában, ami a viselkedési függőségek közt viszonylag új jelenségnek számít. Az addiktológia alapjai című szakkönyv-sorozat szerkesztőjével a káros mértékű sportolásról, az edzésbe menekülésről, a monotonitás kereséséről, és megküzdési kísérletekről beszélgettünk. Ha valakit a téma egy mellékszála (túlgyúrás) is érdekel, az izomdiszmorfia, avagy fordított anorexia, olvassa elé ezt a cikket is.

„Nem nehéz megfogni, ki a problémás” (Demetrovics Zsolt, addiktológus a testedzésfüggőségről)

Hogyan lehet közérthetően definiálni a testedzésfüggőséget?

Demetrovics Zsolt: Egyszerűen: az a túlzott testedzés, ami problémákat okoz. Ugyanúgy, mint a kémiai addikcióknál, például az alkoholizmusnál sem csak a mennyiség alapján diagnosztizáljuk a függőséget, bár kétségtelen, hogy egy bizonyos szint felett egyértelműbb az ártalmasság. A dohányzásnál meg ugye bármilyen mennyiség káros. A testedzésfüggőség azért speciális, mert egy bizonyos mennyiség nem hogy nem káros, hanem a testi-lelki egészség egyik fő komponense. Hogy mennyi a sok, az egyéntől függ, nemtől, életkortól, edzettségi szinttől, családi körülményektől. Akinek öt gyereke van és fél napot bármilyen edzéssel tölt, ott biztos komoly problémák lesznek ebből.

Exercise-Addiction-When-Workouts-Go-Too-Far.jpgAmatőröknél és a profiknál is?

DZS: A profi sportolót válasszuk le, ő hivatásszerűen csinálja, neki ez munka, a függőség nála fel sem merül ebben a kontextusban.

Sportkörökben van egy olyan mondás, hogy a kettőt csak az különbözteti meg egymástól, hogy a profinak több ideje van regenerálódni. Sok amatőr közel ugyanannyit, és ugyanolyan szinten edz, mint egy profi – edző és szponzor nélkül.

DZS: A profi a munkán kívüli idejükben regenerálódik. A probléma ott van, hogy egy amatőrnek maga a sportolás kellene legyen a regeneráció, mivel a sport célja alapvetően a kikapcsolódás, közérzetjavítás. De ha valaki 8 órát munkára, 8 órát alvásra, és a maradék 8 órát sportolásra, az azzal kapcsolatos gondolkozásra szán, akkor ki fognak esni dolgok - párkapcsolat, család, hobbik -, amik az egészséges életvitel részét képezik. A függőség alapvető komponense, hogy valami más helyett csinálom a dolgot, hogy elkerüljek egy olyan tevékenységgel való foglalkozást, ami számomra problémát jelent Ha valaki például azért fut, hogy kikapcsoljon a mindennapokból, és például ne azon kelljen gondolkoznia, hogy miért nincs párja, miért van valakivel konfliiktusa, akkor már nem valamiért, hanem valami elől fut.

Akár egy alkoholista?

DZS: Igen, de itt még inkább a mértéken van a hangsúly. Aki meg tudja tenni, hogy futás közben kimossa magából a sok feszültséget, az oké, mert, amikor másnap bemegy melózni, akkor frissebb, erősebb lesz. A sport ebben az esetben a testi-lelki rekreációt szolgálja, és akár a probléma felszámolását is segítheti, hisz akad, aki sport közben jól át tud gondolni mindent. Az alkoholnál sosem megoldás az ivás, ellenben a futásnak lehet egy megoldást segítő funkciója. De amikor örökké csak futok, és sosem térek vissza a problémákhoz, akkor az szimbolikusan és valóságosan is egy elfutás.

Hol fordul át a dolog egészséges mértékből függőségbe?

DZS: Aki kevésbé tudja oldani magában a feszültséget, más eszközt keres. Alkoholt, játékot, drogot. A gondokat az említett szerek és viselkedések nem oldják meg, csak átmenetileg enyhíthetik a velük kapcsolatos szorongást. Eltérítik az embert, kikapcsolják. Minden addikció akkor ártalmas, amikor azt a módosult tudatállapotot csak azért keresem túlzott mértékben, hogy ne legyek jelen a mindennapi valóságban. Már nem az a jó, amikor csinálom, hanem az a rossz, amikor nem csinálom. Ezek közt lehet a sport egy egészséges kiút, de ez is csak akut stresszkezelés; nem problémamegoldás. És egy ponton túl már nem arról szól a sport, hogy a stresszt levezesse, sőt magától a sporttól leszek stresszes, azon jár az agyam, mikor tudok menni edzeni, nézem a weboldalakat a sporteszközökről. Vagyis a krónikus problémákat a sport sem tudja megoldani, mert hogy a dolgokkal szembe kell nézni, nem csak levezetni a velük kapcsolatos feszültséget. Vagyis a testedzés ebben az értelemben – az egyéb addikciókhoz hasonlóan – hibás megküzdési kísérlet. Átmenetileg enyhíthet a problémákon, ezért vonzóvá válik, és ismétlésre serkent, hosszú távon azonban a problémák elmélyüléséhez vezet. Mindig az a kérdés, hogy az adott viselkedés hozzáad a testi-lelki jólétünkhöz, vagy elvesz belőle. Ezért nehéz megítélni a testedzésfüggőség mértékét. Nem az a helyzet, hogy valaki szenvedélyesen el akar érni egy eredményt, azt megbeszéli a feleségével, hozzárendel bizonyos időt, és az életét amúgy „rendben tartja”. Ez az elkötelezett amatőr típusa, aki “odaszánja” magát a sportjának, komolyan csinálja, fontos neki, mert ettől teljesedik ki. A függőnek csak látszólag van egy individuális célja, ám ettől felborul az élete.

images.jpgTestképzavar is állhat testedzésfüggőség hátterében?

DZS: Van elsődleges, önmagában álló, és másodlagos, evészavarra épülő testedzés-dependencia. Ilyenkor testsúlykontrollálás címén jelenik meg az edzés, majd a dolog elszabadul. Ezek kölcsönösen tudják erősíteni egymást. A testedzésfüggők közt is akad evészavaros, és fordítva.

Miként fest a testedzésfüggő „pályaíve” ?

DZS: Alapvetően benne van, hogy sokasodnak a gondok, amit fokozatosan a sporttevékenységgel söpörnek a szőnyeg alá. Közben a sport kiemelkedik és fontosabb lesz minden másnál. Lényeges faktor az idő és monotonitás. Ha valami időigényes, akkor a függő gondolkozása szerint több időt lehet vele eltölteni. És ő pont ezt akarja. A monotonitás is fontos tényező lehet, mert aki el akar szakadni a gondoktól, az általában hosszantartó tevékenységet keres. Megjelenik az obszesszív jelleg is: amikor az illető nem sportolhat, fejben akkor is folyamatosan erre készül, tervezgeti, de egy edzés vagy verseny után a kielégültség mindig csak átmeneti, és előjön a késztetés. A ciklikusság alapvető jellemző; gyakorlatilag nincs nyugvópont. Nincs kielégültség, elégedettség. És ez az igazi addiktív komponens: sosem lehet hátradőlni, hogy „most jó”. Amikor túllépsz a határon, az nem kellemes dolog. Ez is az ismérve a függőségeknek, eljön a pillanat, amikor nem az élvezetről van szó, a tevékenység elveszti az önmagáért való örömöt.. A kompulzív faktor pedig, hogy kényszeresen újra és újra csinálja. Ha valami megakadályozza a függőt a tréningben, akkor a szokásos megvonásos tünetegyüttest lehet megfigyelni: irritált, ingerlékeny, ideges lesz. Fontos a tolerancia is: hogy ne legyen megvonásérzet, egyre nagyobb téteket kell tenni, nagyobb célok és még extrémebb edzésmennyiségek kellenek a megnyugváshoz.

dzs_1.jpgDEMETROVICS ZSOLT - Névjegy

Klinikai szakpszichológus, addiktológus, kulturális antropológus. 2006-ban szerzett PhD-fokozatot addiktológia tárgykörben az ELTÉ-n. Ugyanott a Pszichológiai Intézet igazgatója, a Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszék vezetője, a Journal of Behavioral Addictions c. nemzetközi lap alapító főszerkesztője. Főbb kutatási területe a szenvedélybetegségek epidemiológiája, a kémiai és viselkedési addikciók személyiségpszichológiai és családdinamikai prediktorai. Nős, négy gyermek apja.

Egy nagy felhajtással beharangozott extrém sportteljesítmény mögött húzódhat testedzés-dependencia?

DZS: Ami eljut hozzánk a médián keresztül, az nem amatőr teljesítmény – minden extrém teljesítményhez kell valami extremitás. A testedzésfüggőnél viszont nincs objektíven extrém teljesítmény, maximum az egyén szintjén, például tripla ironmant teljesít. Nem arról van szó, hogy a függő azért sportol, mert nyerni akar, hanem azért, hogy ne csináljon mást. Az nem testedzésfüggő, aki túl sokat sportol, és mindig a sérülés a vége, ez nem diagnosztikus kritérium. Aki viszont a sérülés ellenére folytatja, azzal már baj lehet. Az ilyen ember nem azért megy el sérülten edzeni, mert olimpiai bajnok akar lenni – nem is tudna –, hanem mert el kell mennie, ugyanúgy, mint ahogy a heroinistának be kell szúrni az anyagot. És azért nem tud nem elmenni, mert akkor otthon maradna a problémáival.

Hogyan lehet ezt az addikciót feltérképezni, mérni? Magát a problémát sem ismerik, és sokan önismerethiány miatt nem is tudják, hogy baj van velük. Ráadásul az edzettség pozitívan hat az énképre, életvezetési kontrollt is nyújt. sőt a sportolásnak nagy a respektje.

int-421807.jpgDZS: A testedzésfüggőség azért is sajátos addikció, mert nem stigmatizált, sőt éppenséggel elfogadott, társadalmilag jutalmazott dologról beszélünk. Ezért sem fordul orvoshoz az amatőr, mert nem is merül fel benne, hogy ez betegség lenne. Régen pozitív addikciónak gondolták a testedzésfüggőséget, mert rövidtávon vannak jó hatásai, például tekintélyt és elismerést lehet vele szerezni. De nem arról van szó, hogy az ember csak némiképp függ egy szokásától. Klinikai értelemben a függőség betegség, s így végeredményben mindenképp negatív. A testedzés-dependencia a munkafüggőséghez áll közel, az is „megbecsült” dolog. A Nobel-díjas, bár feláldoz dolgokat, mégis élvezi a munkálkodást, eredményekre tör. A munkafüggő nem kap Nobel-díjat, holott ő is húsz órát dolgozik. De azért vállal sok, akár unalmas, örömtelen munkát, mert számára nem az az elsődleges cél, hogy eredménye legyen, hanem hogy ne kelljen mással foglalkoznia. Ám nem nehéz megfogni, ki a problémás. Az, akinek az életét rosszabbá teszi a testedzés: testi-lelki egészségében, egzisztenciális vonatkozásokban, párkapcsolati, családi vagy munkarelációban. A kérdőíves felmérések elég pontosan megmutatják az addikció mértékét.

Mennyire gyakori a testedzésfüggőség?

DZS: Országos reprezentatív mintán végzett kutatásunk szerint – ilyet a Budapesti Corvinus Egyetem Viselkedéskutató Központjával együttműködésben, a világon mi csináltunk először normál felnőtt populáción – 0,3-0,5 százalékunknak van ilyen típusú addikciója. Ha a heti rendszeres edzést végzőkre vonatkoztatjuk ezt a számot, akkor közöttük ez Magyarországon 2-3 százalék.  (Figyelem: A teszt csak egy a sok közül, ízelítőnek raktam fel, ráadásul többféle teszttípus is van forgalomban (addiktológusa, országa válogatja), így ne vonjatok le semmilyen következtetést belőle, hisz avatatlanok félreértelmezhetik! Az érdeklődőknek: a teljes itthon hozzáférhető tesztek itt: http://www.demetrovics.hu/hu/kerdoivek.html.)

addikt teszt.jpg

Hogyan lehet kezelni?

DZS: Nincsenek specifikus kezelési módok, de léteznek különböző gyógyszeres és pszichoterápiás eljárások. De az első, nagyon fontos lépés mindig az, hogy a személy felismerje és elismerje, hogy gond van, amit egyedül nem tud megoldani.

A magunk által kreált irreális elvárás, a megfelelni akarás, a csoportnyomás – legyen az egy Facebook-csoport vagy egy futóklub – vezethet a testedzésfüggőséghez?

DZS: Ez is lehet tényező, de enélkül is kialakulhat függőség. A kulcskritérium, hogy az illető – annak ellenére, hogy sérült, fájdalmai vagy épp családi problémái vannak, szenved minden szinten – mégis tovább csinálja . Ehhez a motivációhoz kevés egy hasonszőrű közösség, bár tudja stimulálni. A közösségnek lehet beszippantó, megerősítő, fenntartó hatása, de olyan függőség, amit csak egy külső társas környezet tart fenn, nem nagyon létezik. Nem tudsz akárkiből testedzésfüggőt, de heronistát sem csinálni, csak azért mert heroinisták között van. Akinek „nem éri meg”, hogy ne nézzen szembe a problémákkal, az nem lesz testedzésfüggő. Amikor fennmarad a függőség, abban inkább mindig van egy nagyon erős személyiség komponens.

Mi van azokkal a sportolókkal – és ilyen sok van –, akik szeretnek szenvedni, akiknek az így szerzett teljesítmény az érték?

DZS: A kérdés mindig az, hogy mit nyer ezáltal, és mi az, amit nem tesz akkor, amikor ezt teszi. Ha az ember elmegy és csinál egy sok órás, komoly edzést, de a fennmaradó időben „normálisan” él, dolgozik, szórakozik, akkor erőfeszítéseket tesz, hogy elérjen és megtartson fontos dolgokat. Nem felállított, hagyományos értékekekről beszélek, de azt gondolom, hogy van egy kulturális norma, ami szerint az ember rendben van, vagy nincs rendben. A „normális” egy változó dolog, de bizonyos aspektusai mégis megfoghatók: objektív kritériumok, amik a világhoz való alkalmazkodás sarokpontjai. Aki nem tudja ellátni a munkáját a testedzés miatt, azzal baj van. Aki a családját nem tudja ellátni, nem tud bevásárolni, mert a fizetését sportszerekre, kiegészítőkre, speciális étrendre költi azonnal, azzal baj van. Olyan, mint a szerencsejátékos, csak nem eljátssza a pénzét, hanem a sokadik karbontalpas bringáscipőt veszi meg. És ha minden orvosi tiltás ellenére tovább rombolja magát, akkor az már betegség, ha nem tud az edzés nélkül meglenni. Akinek sorban tönkremennek a párkapcsolatai, mert annak ápolása helyett több száz hosszt leúszik, azzal baj van. Nem azt mondom, hogy ne adjunk fel időlegesen dolgokat egy szép kihívás érdekében, de ez a célkitűzés úgy meg tud borulni, hogy egészségtelen lesz. Kell, hogy legyen cél és szenvedély az ember életében, de nem szabad, hogy ez más fontos területeit rombolja az életnek.

Szöveg+Fotó: Simonyi Balázs

A témában ajánlott hosszabb és rövidebb olvasmány:

addiktológia.jpg

 - Az addiktológia alapjai - IV. kötet (benne még külön fejezetek a munkafüggőségről, a társfüggőségről és a vallásfüggőségről)

-  Menczel Zsuzsa írása: Amikor túl sok a sport

 

Kommentek, történetek névtelenül és eredetiben hagyva a Facebookról, amikor tavaly nyáron kiposztoltam a Magyar Narancs linkjét a cikkel (Amúgy a legjobb komment szerintem a 8.: igazi igazságtalan, magyaros karaktergyilkosság.):

1) "A kérdés, az h bevallja e saját magának az aki függő? mert meg lehet magyarázni mint mindent.
Ismerek függőket, de ők biztos nem állítanák magukról ezt.
Én nem függő voltam, inkább kompenzáltam. Aztán túledezettem magam, jöttek a sérülések, betegségek. A függőség így is bemutatkozhat, h a szervezet jelez. Állj! 2005 óta viszont nem volt sportsérülésem. Lejöttema szerről, azóta ésszel edzek."

2) "Van ilyen ismerosom.Kerdes orulne-e ha elmondanam ki az. O nyilvan nem gondolja magarol. Pedig sejthetne. Edz ossze vissza mindent es ha verseny van akkor meg beka segge. Es jonnek a kifogasok. Ez fajt az fajt. Hideg volt meleg volt....Az ilyenek azt gondoljak minel tobb annal jobb...Aztan csodalkoznak h ha teljesiteni kell amiert elvileg edzenek,sose jon ossze...Kenyszeresek."

3) " Igazából én magam csak nemrég jöttem rá, a környezetem sajnos előbb. Tavaly volt egy bő fél évig elég súlyos a helyzet, amikor abszolút nem csináltam mást. Reggel edzettem, munka, edzettem. Haza. nem találkoztam semmivel, csak ezzel foglalkoztam. Nem érdekelt semmi más,egymás hegyére hátára halmoztam az edzéseket, inkább mennyiségi mint minőségi. (hozzátartozik,hogy 10 évig bunyóztam, ebből 8 évig válogatott voltam. akkor teljesen normálisan edzettem, ahogy kellett. sokat, de ésszel. utána nem sokkal,hogy leadtam a válogatottságot, szétmentünk a párommal,és ebbe menekültem). aztán nyár végén, az első maratonra készülve kissé visszavettem, és kb. év végéig ésszel edzettem. év elején idén megint bepörögtem, és 1-2 hónapja megint elkezdtem,hogy nem pörög máson az agyam,csak,hogy a napi minimum két edzés meglegyen,és szinte sírógörcs van rajtam,.ha nem tudok minden edzést megcsinálni...most kezdtem bele a triatlonba,idén IM párosban jövöre talán egyéniben...tudom,hogy itt már gondolkodni kell,mégsem bírok leállni..hülye szó,de így van...ráadásul folyton a súlyommal vagyok elfoglalva ezen pörgök, stresszelek..a barátaim kitartóak és rendesek,de tudom,h sokszor talán a pokolba kívánnak,hogy nincs más témám mint az edzés és a tudatos életmód..."

4) Aki kényszeres vagy akinek a sportolása/edzése eltér a normálistól, az  nincs is tisztában a problémával, vagy fixen állítja, hogy ez így ok. Sajnos sokszor a környezete sem szól neki, vagy ha igen, akkor azt támogatásként érzékeli. Ha valaki ellent mond, figyelmeztetni próbálja: az visszahúzza, az nem barát. Bármikor és bármiből azt hallja meg, és azt érti ki, ami arról szól, amit ő hisz. Amint valaki rájön arra, hogy a hiba az ő készülékében van, megpróbál tenni valamit - de a hiba felismerése sem rövid folyamat. Aki viszont még benne van ebben a helyzetben, az nem érzi és nem tudja, hogy nem ok, amit csinál, és rombolja vele az egészségét. Van, aki ilyesmiből "gyógyult"?"

5) "Én pszichológus vagyok és sokat foglalkozom testképzavaros betegekkel. De itt inkább olyanok vannak ,akik nem feltétlenül mennyiségben edzenek túl sokat, hanem inkább kényszeresen edzenek, kétségbe esnek, bepánikolnak, bűntudatuk van, ha nem tudnak edzeni, mert nem lesznek elég soványak, vagy izmosak. Így ők is sport függők, de az,hogy mi is a túl sok sport, az ugye nagyon kérdéses."

6) "a tuledzettseg nem a sok edzes miatt van..hanem ha tobbet edzel mint amit elbirsz...nagyon sok ilyen sportoló van, csak nem ismerik be, amíg nincs baj."

7) "Az a baj, hogy ha valaki csak 1 sportot művel, sokkal könnyebb túlzásba esni, és megsérülni. Én ezért triatlonozom. Amikor 1 sportot végeztem, mindig lesérültem. Tipikus gyulladásos, túlterheléses sérülések. Ilyen az ember.. megtetszik neki valami, és kétpofára akarja habzsolni, mintha holnap meghalna. Szerintem az a baj, hogy a sportot sokan a depresszió ellen használják. Rájönnek, hogy működik, és még-még... közben pedig elfelejtik a kiváltó okokat rendbe tenni, a sport csak tüneti kezelés. Mint a drog. Ezek az emberek rendre lesérülnek. Összekeverik a sport szeretetét a meneküléssel. Annyi mellettük szól, hogy legalább nem gyógyszert szednek és akár egy jó társaságban vannak és egy kicsit egészségesen élnek, élünk."

8) "Tele van a net ilyen figurákkal, megmondó emberekkel. És valahogy sohasem kockáshasú szálkás tudósok mondják a tutit. Nekem a legutóbb az verte ki a biztosítékot, amikor megmagyarázták azért mászom, mert gyáva vagyok. Mindezeket a cikkben egy bölcsész orvos (ha már névjegy) mondja, akik statisztikák szerint igen szar állapotban vannak testileg, lelkileg. Biztos okés amit mond tudományilag, ha egy fejezet lenne a nagy műben, egy megközelítés és mesélne valami pozitívat is, én nem találtam. Pl a terepfutók akik sokat/keveset futnak milyen szép tájakat látnak és közben jót beszélgetnek az élet kis/nagy dolgairól, nem mellékesen nem depressziósak, és nem összehasonlítva őket egy szerencsejátékossal mert évi 2-3 db 50 ezer forintos Salamon csukát vesz uennyi whisky vagy zseton helyett.Nem akarom úgy leélni az életemet, hogy nincs függőségem. A doktor úr a szakmája függőségében szenved, hiszen PhD-ja van és gondolom, hajt a következő tudományos fokozatra. Ez így van rendjén. Ez nem betegség. 1:1. Szerva itt, csere ott.

9) Tudom hogy van ilyen, és 2-3% a rendszeresen sportolók között, de szerintem ez inkább azt sugallja, hogy ne sportolj, mert káros lehet. Megnyugtató tévézni, jobb is hogy nem futok rendszeresen... (túlzok persze).
- "...egyre nagyobb téteket kell tenni,
 nagyobb célok és még extrémebb edzésmennyiségek kellenek a megnyugváshoz..." - hívhatjuk ezt edzettségnek?  "...Már nem az a jó, amikor csinálom, hanem az a rossz, amikor nem csinálom..." - ilyen értelemben az a munkanélküli, aki haszontalannak érzi magát, mert nem dolgozhat, az munka-addiktív (itt több lépcsőt is összevontam). Amikor mondjuk maraton végén a távot önmagam fölé helyezem, akkor néha normális, hogy az edzést is a jóérzés fölé helyezem néha. Vagy a "No pain, no gain" is addikcióra utal?
Ismétlen, tudom miről beszél a csóka, de jó lenne, ha nem az általánosítás jönne le a cikkből. Illetve hasznos lenne, ha testközelből megélné az edzést, a maratonra való felkészülést, és utána foglalkozna ilyenekkel.

10)  "...nem nehéz megfogni, ki a problémás. Az, akinek az életét rosszabbá teszi a testedzés: testi-lelki egészségében, egzisztenciális vonatkozásokban, párkapcsolati, családi vagy munkaviszonyaiban." Ennyi a lényeg. Egyetértek. Meg azzal is, hogy túl van lihegve a téma, a mozgáshiány és az ebből következő betegségek, halálozás nagyságrendekkel nagyobb probléma, enegem ez jobban aggaszt. Illetve fontosnak tartom még hangsúlyozni, itthon kicsi a tolerancia a munkahely sőt sokszor a hozzátartozók részéről is ha valaki rendszeresen időt szakít a sportra, mert ugye általános itthon a sport-kulturális hiányosság. Nem lehet hogy ők a szűk keresztmetszet és rajtuk kéne változtatni és nem a sportolón? A sérülés oka nem a táv, és nem a tempó, hanem a nem megfelelő felkészültség. Nem a távtól kell félni, hanem ismerni kell meddig feszíthetjük a húrt a hátterünkkel, genetikánkkal, edzésmúltunkkal. Főleg a kevésbé tapasztaltaknak a rutinosak és az edzők sokat segíthetnek a helyes célok kialakításában és hogy a sikerhez milyen munkát kéne elvégezni.

stb.
 

Szólj hozzá

sport függőség edzés test demetrovics zsolt