2018. okt 22.

KÁRMENTŐ (Spartathlon2018 - #2)

írta: őze bálint
KÁRMENTŐ (Spartathlon2018 - #2)

Izzada orcám

(Az 1. rész itt. Bele se kezdjetek nélküle.)

45377178802_3b4944a34b_o_x.jpg

Szóval az idei Spartathlonon mindenki kinyitotta a maga különbejáratú kármentőjét. Bevackolt és onnan tartotta a frontot. Jómagam a zsinórban hatodik teljesítésért mentem, és csak a legelső (2013), spártai küszködéshez volt fogható - a végjáték miatt. Nem nehéz volt, hanem bonyolult és meghatározó.

Szóval mint említettem az első részben, idén nem a hőség volt a fő ellenfél, nem a  a perzselő, kiszipolyozó nap indított centrális attakot. Igaz, a bal szárny (limitidők) és a jobb szárny (hullámzó útvonal) örök szekundásként most is felsorakozott a 246 kilométeres arcvonalon.

A két szárny, mint Szkülla és Kharübdisz, azonnal bekerítő hadmozdulatokba kezdtek. A leleményes futók többsége kibújt a halálos öleléséből, hogy újabb fronttal kerüljön szembe: széllel és esővel.

BAD WEATHER

Tavaly Badwater, idén inverzben: bad weather. Messziről jött ember azt mond, amit akar, de ezekre tanúim vannak. Ilyen nem volt, és nem is lesz többé. Spártai lakók sem emlékeztek még ilyen időre, a versenyen nyilván nem volt még, örökre bevésődött. Sajnáltam volna, ha kihagyom. Persze közben szar volt, ső a vereny végén már elfogyott az idegi cérnám, de utólag ujjongok, hogy ilyenben volt részem. 20180928_day1_big2-600x415.png

Az egyik depóban az egyik kísérőtől ezt a mondatot hallottam, amit komolyan intézett a futójához: Várj egy kicsit, amíg alábbhagy az eső. (!!!) Vélhetően azóta ott ülnek. Harminchat órából harmincat esett. Ilyen-olyan intenzitással, de lényegében

mocskosul esik.

Hallgassuk is meg az idevágó Kern-csasztuskát! Vagy nézzétek meg ezt a helyzetjelentésemet a 67-es csekkpontról.

SZAR

A verseny előtt egy héttel - mint egy szibilla - jóslatban figyelmeztettem a magyar csapatot a belső fórumon, hogy esős, hűvös, borult idő várható, esetleg cérnakesztyű és esőponcsó nem hátrány. Kicsit alábecsültem mindent. Az eső gyönyörűen kollaborált a széllel. 

Milyen esőkabát az, ami átázik?

Asszem ezt a mondatot sem magyarázni, sem értelmezni nem kell az idei időjárást tekintve. A választ pedig kórusban kiáltjuk.

sp_18_esokabat.jpg

A lehető legjobb választás volt elvinnem a téli bringáskabátot, aminek a búvárruha-anyaga remekül izolált. És arra még két nylon esőkabát, amiből felsőt 230-nál megkóstolta, majd lassanként leharapta, konkrétan leszagatta a szél, mintha szellempiranhák rohamoztak volna meg.

Szóval az idő nagy részében, mint a kivert kutyák, csendesen ázott a mezőny. Beáztatták éjszakára, mint a babot. Dunsztba rakták, hadd főjőn a saját levében. Mire virradt Zorba, a görög (ciklon) is a Peloponnészosz spártai részére ért. Valahol tájfunnak hívják (Ázsia), máshol hurrikánnak (Amerika).

Az európai kultúra bölcsőjében adekvát (latin!) módon ciklonnak (görög!). Kavarog és forog a szél, van egy központja, "szeme", mint a küklopsznak. Innen a név. 

ezgif_com-resize.gif

Zorba annyiban volt különleges, hogy ő egy medikán volt, amolyan mutáns, hibrid, zabigyerek, s pont ezért, nagyon dühös. Kompenzálni akart, így pusztított. A nemeai völgy ültetvényeit letarolta, nagy kárt okozva ezzel a jövő évi, Lidl-ben terített borkészletnek.

A mediterrán és a hurrikán szavakból lett “összegyúrva”. "A medikánok olyan mediterrán ciklonok, melyek az átlagosnál hosszabb úton maradnak a vízfelszín felett és így a trópusi ciklonokhoz hasonló erőteljes, kifejezett, meleg középponttal, szemmel és szemfallal rendelkező örvénnyé fejlődhetnek." 120-150 km/h viharos erejű széllökésekkel ingatta meg a futók már amúgyis töredezett falanxát. Mindehhez csapadékot is kevert, úgy 250 mm-nyit. Magyarországon az évi átlagos csapadék 500-750 mm.

Irredenta olvasók kedvence videója lesz ez, amiben a főszereplő egy román zászló a Leónidasz-szobornál:

Elég az hozzá, hogy csak dél és este 6 között nem esett - legalábbis, ahol én jártam. Mert van olyan verseny, ahol az esőfelhő haladásával egy vonalban és ütemben futsz és ázol, míg a mögötted pár órával futók azt mondják, napos verseny volt. Itt mindenkinek zuhogott.

A Hegyen a szokásosnál is erősebb szél susogott, de ahhoz képest, ami utána másnap déltől következett, galambfing volt. A verseny előtt amúgy felmerült, hogy módosítanak az útvonalon, de végül maradt minden a megszokott módon. Ehhez képest pont a kritikus időszak maradt ki a verseny hivatalos filmjéből: valószínűleg a forgatóstáb akkor aludt vagy féltette a cuccait; producerként én is lefújtam volna a forgatást ilyen időben, mint vis maior. Legalábbis a stábot tuti lefújta volna a szél az árokba.

42918020_1158137484366721_4589349723176960000_o.jpg

Ha mégis mondták volna, vagy lett volna bármi sejtésünk, mi vár ránk, akkor ezekbe a zsákokba sokkal több vízálló -szélfogó cucc kerül.

img_7898.jpg

Nem teszek kísérletet a ciklon plasztikus leírásra. Viharjelenetért tessék Defoe Robinsonát, Jókai Aranyemberét vagy az Othellót elolvasni. (Szerencsére mindhárom elején van, ha valaki gyorsan letudná.)

Vagy ezt megnézni: így fogadta a befutókat a spártai főutca. Érzékletes videó a tombolásról.

200 km után erősödött fel, a spártai műút kaptatóján, és 220 után kezdett kiteljesedni, úgy dél körül. A szél forgott magától is, de a kanyarokban összevissza. Egyszer egy láthatatlan kéz taszajtott előre 4-5 métert, fékezni ilyenkor fáradt tagokkal nem egyszerű. Másszor a leállósávba nyomott le a szembeszél, ha kanyart vettem. A szembeszélbe bele lehetett feküdni: body surfing, Rock in Sparta, megtartott! 

Ehhez egy teljesen átfázott test és átázott ruházat társult. Óriási szolgálatot tett ismét az athéni vérvételen elkunyerált orvosi kesztyű. Vékony, zsebregyűrhető, kézre tapad, de melegen tart, nem ázik át. Ilyet kell vinni UTMB-re, nem a húszezres vízálló kesztyűt. Kicsit ráncos lesz alatta a bőr, na és.

Eddig a fejlámpát és a laprahajtott nylon ponchót tartottam futó alapfelszerelésnek (nem a személyi igazolványt és a mobilt), de most a kesztyűt is ideveszem. Minimál, de életmentő, és pont elég. 

SEREGSZEMLE

45212178641_55b767410f_k.jpgIdőközben, mint mindig, a gyászmagyarok hada egymást kerülgette: aki mögöttem volt, elém került, aki előttem volt mögém csúszott, mert mindenkinek máshogy és máskor jöttek el a mini KO-k. Ádám felbukkant, elhagytam, aztán valahol ő megint engem. Mint valami eltévedt biatlonos, felbukkant Blaskó Misi is: konkrétan a Delta magazin főcímében mászkáló expedíciósok egyikének öltözött, de lehet, hogy a finn-orosz téli háborúból maradt meg a maskarája. Fehér csuklya, hátizsák, nordik tartás. Már csak röhögni tudtunk egymásra, mint Hacsek és Sajó, hogy "hát kérlek alássan mit szólsz te ehhez az el-ké-pesz-tő szituációhoz? Ugye, hogy áb-szur-dum, Misikém, kikérem magamnak és neked is!"  

Misi rendületlenül ment előre, az átfagyást, vacogást, nyirkos diszkomfortot minél hamarabb maga mögött akarta hagyni. Az egymást kerülgető középhadból ő ért Spártába először, irigyeltem, hogy másfél órával hamarabb mehetett a hotelba, mert bennem már csak az a mantra tartottta a lelket, hogy "szálloda, zuhany, forró vízet a kopaszra". Volt futó, aki a szállodában a szobájáig sem jutott el, lásd eme csendéletet:

img_7946_1.jpg

Na jó, még extra hajtóerőt jelentett, hogy a fizioterapeutám beígért egy 90 centis PVC-csövet a célbaérésre, merthogy jó ez az SMR-henger, de azért néha keményebb kell. Mint amikor valaki a Magyar Idők után nosztalgiát érez egy kis kuruc.info olvasására. (Bocs, ezt nem linkelem be, mert rám száll a NBH).

42462392_1001544736695187_4558052485469569024_n.jpg

Ezen a kompromisszummentes csövön csodás háterősítő, vádlimángorló gyakorlatokat lehet elvégezni, illetve lakásfelújításnál is jól jön. Jegyezzük meg, hogy "a gyávaság forrása, hogy az emberek nem tudják elképzelni a rossznál még rosszabbat." Igazi préposti jutalom: Lőw Andris a rajt előtti hajnalban mindig meghallgatja, már én is kívülről tudom ezt az Örkény-egypercest. (Andrissal egyébként itt egy remek interjú, orientál és építő jellegű.)

Műhelytitok: Andris másik kabalája a kalocsai mintás póló és szürke nadrág kombó, a vadiúj cipő, aminek egyszer (és soha többé nem) köti meg a cipőfűzőjét, valamint a kék-fehér karkötő.

SOKK (A legjobb élmény 2.)

Beértem Bognár Ákost, akit - úgy emlékeztem -, már 130-nál elhagytam, sok szerencsét kívánva neki. Erre nem előttem van? Legyen is, UB másodiktól ez a szakmai minimum. Hozzá kötődik a második kedvenc élményem. Ákos vacogva, gyökkettővel igyekszik, amikor beérem a gyökhármas mozgásommal. Fázik, tiszta víz, pedig mindent ráadtak már a kísérői. Azt mormolta: “Basszameg, a görög hőségre készültem, két-három órákat futottam délben.” 

Amikor a röhögést abbahagytam, mondtam neki, hogy álljon be mögém, rajtam két nylon esőkabát van. Igen! Me-cso-da nagyvonalúsággal pont én mondom neki, hogy jöjjön szélárnyékba. Fogom neki a szelet, miközben kapjuk az esőt mindenhonnan, és az egész setting röhejes. A spártai fotóklub leleményes fotósa az autóbol ezt lesipuskázta.

44314313805_69971c7ef3_k.jpg

A mulatság 234-ig tartott. Hideg volt (18 fok), a szél durvára váltott, dobta be a fákat az útra, a kicsiket kitörte, az ágakat sodorta, a nagyokat hajlítgatta. Egy olajfa pont mögöttem zuhant az aszfaltra. Mag Erika kísérői ezt a mindenórás jelenséget fotózták az úton. Ilyesmik - no meg kedv s öröm - röpkedtek.

43392429_2423119831037704_6640487835864399872_n.jpg

A hegyoldalba vájt szerpentin belső oldaláról kövek repültek az útra. Már vagy 6 órája csak a nylonkabát plasztiklobogását hallom, recseg, zúg minden. A legendás, 72-es csekkpontos Shell kutat is ekkor kezdte szétszedni a szél, a kutas apatikusan figyelte. Mondom, hogy Tarr Béla rendezte az idei versenyt. A videómon nem jön annyira át, amit a helyszínen az ember a bőrén érzett, de a szemtanúk szerint egy órával később vált igazán drámaivá a helyzet.

Az ártábla bedőlt. Később a logót is letépte. A kúton áramszünet volt. Gilles szalad el a tábla mellett, vélhetően azért bemozdult, mert kurvára sprintel vagy tolja a szél ezerrel.

shell_kut_2018.jpg

A pontőrök mindenütt az utolsó 50 km-en - mint Sztálingrád védői - hosszútávra berendezkedve fedezékbe húzódtak. Az asztalok szétáztak, alig kívánt valamit a futó. Jelzem, ez a kép még 35 km táján készült. Hát jég nem sok fogyott, és a szivacsos vödrök is petrezselymet árultak, már ha képes erre egy vödör (miért ne?). 

45108402542_5566f93d84_k.jpg

Az utolsó 50 km pontőrjeinek mondjuk arra végig volt eszük, hogy lehúzassák minden ponton a csuromvíz hosszúgatyámat, hogy megbizonyosodjanak, tényleg alatta, a rövidgatyára varrva viselem a 393-as rajtszámot, és nem valami imposztor vagyok. Arra is volt eszük a szervezőknek, hogy sárga lapot osztogassanak tiltott helyre behajtó kísérőautónak.

De arra kurvára nem volt, hogy legyen egy B-tervük. Napokkal korábban tudták, hogy a ciklon Líbia felől vagy Olaszország vagy Görögország felé kanyarodik. Mire vártak? Hol voltak a race officialok? Egy ember cirkált, az is kocsiban ülve. Fogalmuk nem volt, hogy mi történik kint a pályán. És mivel mindenki megúszta ezt a versenyt is, és eddig sem történt komoly baj, így nem is fognak elgondolkodni, hogy legyenek vészforgatókönyveik.

44502755814_e819e6d25e_k.jpg

Végül észbe kaptak, bár elég későn. Állítom, hogy a versenyt bárhol a világon lefújták volna a ciklon megérkezésekor. Ehhez képest így reagáltak:

1) Kb. a szintidő lejárta előtt egy órával a 69-es ponton rekedt (ez a Siratófal vége, tetőpont, onnan csak lefele vezet út, itt fújta éle a szél Marikát, de erről lejjebb) futók kísérőinek megengedték, hogy lépésben kövessék a futóikat és bármikor segítsenek. A Facebookra bírták kiírni! Mindegy is, mert a Spartathlonon bár tiltva van a külső segítség, de aztán a végére minden mindig szétesik, és mindenki segít mindenkinek. itt is elkelt az ítéletidő miatt.

2) Aztán azt jelezték, hogy eltörlik a verseny szintidőt. ("it was decided that participants wishing to continue their feat, not be subject to time constraints to reach the 75th checkpoint, seamlessly and without time limitation of checkpoints, faced with several problems.") Ez kaotikusan sikeredett. Volt, aki kapott medált, de az eredménylistán nem szerepel. 

3) az utolsó 15 futót végül megállították a benzinkútnál, és nem engedték tovább. Erről egy izraeli srác számolt be, aki beleesett az utóhadba. 

esotablo.jpg

A Spartathlon-nevezéssel egy életveszélyt vállalok: az autóúton forgalomban futkorászást.

Így érthetően még egyre nem akadt igényem. A poén innentől komollyá velt: ez az egész egyszerűen veszélyes most. Nekem özvegyem és árváim vannak (© Esterházy). Spárta elővárosáig még 7 km, és az elég hosszú, 600 métert kell ereszkedni ez alatt szélátfúvásban.

Komolyan megfordult a fejemben, hogy leintek egy auót, beülök, lemegyek Kladasig, leülök a ponton 50 percet, amennyi idő alatt kábé leértem volna, tisztességel levárom az időt, és utána elindulok a cél felé. Egyszerűen nem volt biztonságos. Elgondolkodtam a hogyan továbbon, felelősségen, meghogy megéri-e. Ilyenkor az segít, ha relativizálom a helyzetemet. Szóval belegondoltam, hogy ez egy luxusprobléma. És felülkerekedett bennem a futó. Jó, menjél, Balázska.

Meg amúgyis: a verseny előtt két héttel Saigonban elvetődtem egy buddhista templomhoz, ahol volt egy jósgép. Be kellett dobni egy pénzérmét, és a miniszentély fröccsöntött szerzetese kiadott egy random papírtekercset, amin ez állt: Go with your heart, all roads lead to Rome. Egyértelmű tehát, hogy az irány Spárta. (Vagy a Romathlon?) 

Mire Kladasba, az utolsó faluba értem a cél előtt, le voltam sokkolva. Teljesen bent voltam a kármentőmben, nem kommunikáltam senkivel - kábé mint az első Spartathlon végén 2013-ban - pedig Andriska is, Preil Józsi is megszólított, majd elhagyott. Kizökkenteni sem akart senki ebből a durcás védelmi burokból, hisz ember nem volt a spártai utcákon. De sem az elefsinai romoknál (21 km), sem a Megara (42 km) utáni alagútban nem voltak kivezényelt, de mégis jókedvűen szurkoló, pacsizó iskolások. A megszokott szurkolásnak alávágott az időjárás.

Egyedül az autogramvadász gyerekekben nem kellett csalódni: Zevgolatio 1. (merthogy kettő van az útvonalon, ez épp 103 km-nél) városka utcáján rendületlenül álltak, majd futottak velem szignózás közben. Szupercukik voltak idén is.

zevgolatio_2018.jpg

Idevág, hogy az itthoni drukkerek közül felrakott valaki egy szintén cuki képet, amint kihelyezett (történelmi, tesi, rajz?) tanórát tartanak a spartathlon-rajtszámú gyerekeknek. 

42650913_1934403479942736_8202140598979788800_o.jpg

A valóság ezzel szemben ez: kedvetlenül, szarrá fagyva, idegileg kikészülve sétáltam be Spártába. Nem érdekelt semmi igazán, de a tudat, hogy újra itt vagyok, mégis balzsamot jelentett. Direkt mélyen belegázoltam az úton megállt 15 centis vízekbe. Ilyen letargikus célbaérésem sem volt még soha. Dehát

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

A klasszicizáló Berzsenyi ezt így írja:

Partra szállottam. Levonom vitorlám.

A szelek mérgét nemesen kiálltam.

Sok Charybdis közt, sok ezer veszélyben

 

Izzada orcám.

Faszt izzada. Csorgott az eső róla, megfagyott, kicsípte a szél, ráncosodott.

A mellékutcában állt egy leharcolt pickup: a bezárt platóban annyi víz volt, mint egy teraszmedencében, a peremig állt. Felnézek, egy néni már csukja is be az ablakot, nem tapsol.Mondom, hogy Tarr Béla. Lóci haverom meg is csinálta az ULTRA-trailert a Sátántangó Estike-jelenetébe öntve. Kultúrfaszverős, de nagyon vicces.

(A 34h 18m kábé 5 perccel lett volna kevesebb, ha nem csinálok 5 fényképet és egy videót az úton. Szóval ezen a "bohóckodáson" nem múlik semmi.)

FACES & PLACES

- a férfi győztes, Yoshihiko Ishikawa (22h 54m) ismét bizonyságát adta, hogy a szuperruházat tökéletesen indifferens. Egy egyszerű focis gatyában, egy számmal nagyobb technikaiban, éjjel egy széldzsekiben nyomta. Sallangmentes és lenyűgöző. A japán fiú 100 km-en 6:52-t, 12 órán 139 km-t (ezt mondjuk Öcsike is tudja) fut, de ami döbbenetes, hogy 271 km-t futott tavaly a 24 órás vébén (megnyerte), és erre öt hónap múlva ráhúzott egy újabb 24 órát 267 kilivel. 

sparta_winner18.jpg

- A vihar rendesen megkavarta a fejeket. Egy női futó eltévedt Spártában, össze-vissza szaladgált, hogy hol van már az a kurva szobor, és a helyiek igazították útba a célegyenes felé. Idén nem sok spártai gyerek vállalta, hogy az égi zuhany közben bekísér futókat a célba. Nem volt összeveszés.

img_8003.jpg

- Az ULTRÁban sokat emlegetett jelenség, az "őrült japán" performanszművész, Wakaki Kurumi immár zsinórban negyedszerre teljesítette a Spartathlont. Idén sem cáfolt rá nimbuszára. A frizura a régi, a hacuka minden évben valami elszállt marhaság, de a barna harisnya örök. (További őrületes képekért katt ide.)

wakaki_sb_fej.gif

- A Korinthoszi-csatorna felett átívelő hídon eddig csak szerelmes lakatok voltak, de idén telerakták nylonzacskóval. Csomó, masni, minden volt. Egyik görög futó sem tudta, miért. Aztán lenyomoztam. A hídnál van egy vállalkozás, ahol bungee jumpingolni lehet: ugrás a mélybe. 2016-ban egy ugró halálos balesetet szenvedett. A "jumper" valószínűleg nem öngyilkost, hanem bungee-zót jelöl. 

30272148857_d847b154d8_k_1.jpg- Azt hittem rosszul látok, mert a záróbulin feltűnt Thoms Stu, a 2012-es győztes. Sem a rajtlistán, sem a célbaérők közt nem volt a neve, a startnál sem láttam. 2012-ben minden Spartathlon második leggyengébb (ha van ilyen egy 200+ ultra esetében) idejével nyerte a versenyt, 26:28-cal, miközben mostanában 23 órán belüli idővel lehet szinte csak nyerni. De az a szörnyű verseny a "dreadful twelve" néven vonult be a krónikákba. Azon az aszályos nyáron kibaszott hőség volt Európában, akkor futottam az első 200 feletti ultrámat, tökutolsó lettem az UB-n, 2 és félórával a szintidő után jöttem be, Szilvi nyert abszolútban, célbaérő alig volt, a Spartathlonon mindössze 72-en! Szóval Thoms eljött kocogni (vagy már nem edz), mindenesetre 35:08-cal érkezett meg, talpig narancssárgában. A ruhája, a haja, a szakálla, bajsza, mind narancs volt. Álnéven versenyzett, ő volt Orange Rune, aki 1966. hatodik hó hatodikán született. Vicceskedünk...

- Marika Heinlein is megér egy bekezdést. A madárcsontú, antikvárium-tulajdonos német, aki az otthonkát beemelte a futópanteonba mint versenyszettet, és akivel kedélyesen beszélgettem tavaly hajnalban, idén 226-ig jutott. A Siratófal tetejére érve volt 2 és fél óra időelőnye. Ha gyalogol, álldigál, akkor is beér. Pont azt próbálta tenni, de úgyse ment. Az emelkedő tetején levő csekkpontról kilépve elindult az úton, de a szél visszalökte a leállsávba, majd onnan a vízelvezető árokba.

43330276760_9a309c07fa_k.jpgMarika kétszer még megpróbált elindulni, de az elemek erősebbek voltak. Mindezt végignézte a férje, majd a harmadik után szólt, hogy akkor ebből a hülyeségből elég, szálljon be az autóba. Lőw szerint ha két téglát ad a kezébe, többet használt volna, mint ezzel a tanáccsal. Vagy megkérhetett volna egy férfi futót, hogy karoljon bele és kísérje le, de inkább kiszálltak. A szervezőség - a múltbeli érdemei elismerésként - egy éremmel vigasztalta, bár az eredménylistára nem került fel.

- A thaiföldi barlangban rekedt gyerekeket kimentő ultrásnak (róla itt írtunk), John Volantennek szeptember végére már elfogyott az ereje, és kiesett.

31270181468_218074cf16_k.jpg

- szintén kiesett az ifjú Thore. 2016-ban minden idők legfiatalabb teljesíője volt, ép a versenynapon töltötte be a 18-at. Az apjával, Dietmar Goebel-lel futnak mindig egymás mellett, de idén csak a tapasztalt papa ért célba. Hiába - mondják - a második Spartathlon mindig sokkal nehezebb az elsőnél. De ez tán minden ultrára igaz, ahova visszatérünk. Újdonság és varázs már nem sok, hajtóerő és motiváció már kevesebb, mint egykor, de a nehézség még élénken él a fejekben.

45153951731_e0ffc5f88b_k.jpg

- szintén kiesett az amerikai marketingfutónak is aposztrofált Dean Karnazes. Állítólag egy autó ütötte most el. Erre mondta Öcsi, hogy ja, meg a minotaurusz. Pár éve már futott itt, akkor forgatták róla a Road to Sparta hőskölteményt, amiben a sztori szerint csak olajbogyón és vízen fut el Spártáig a versenyen. Ehhez képest több kísérőcsapat látta frissíteni egy autó csomagtartójából minden földi jóval. Az idei mosolyinterjúja egyszerűen kétségbeejtő, mintha valami plasztikai sebész varrat volna fel az arcára a mosolyt és ehhez bődületes közhelyeket ismételget. Itt nézhető az interjú!

dean_karnazes.jpg - a cseh Radek Brunner féltávnál azt hitte, mindennek vége, szarakodott az emésztése, talán érthetően, mert nem evett, csak minden CP-re egy filmes doboznyi kokaint isoport küldöt előre. De a főnixmadár-effektusként feltámadt, és felkúszott a 2. helyre. A harmadikra a dobogó-bérletes portugál, az El Greco festményekre illő Joao Oliveira jött be.

radek_package.jpg

- a veterán izraeli Gilad Krauz befutója emlékezetesre sikerült a szakadó esőben az 1 és 3 éves gyerekkel, asszonykával. Cukiság.

45429632711_5408bd3cb4_k.jpg

- Gilles Pallaurelo és Eiolf 35 és félórával ért be, addigra már koszorú és finsher póló sem volt, mert elfújta a szél Scarlett O'Harával egyetemben. Ezen a képen Eiolf és Karl Hubert (aki Andriska mellett a rekorder a 21 teljesítést tekintve) érkezik be, igykeznek jó képet vágni a malőrhöz.

img_8065.jpg

- a masszőrhaverom elég komoly munkát végzett: Korinthoszon vitte a masszőrsátrat, majd éjjeltől elég hosszú nyitvatartással a hegytető utáni falusi pontot Sangasban, majd utána még egy szervezői autóban cirkált, és haverság ide vagy oda, de az út baloldalára parancsolt, amikor egy kanyart a jobb oldalon vettem be. Felhívom a figyelmet a gumikesztyűre.

masszorhaver_2018.jpg


- A spártai Kostaridis-ikrek megint képviseltették magukat. Ezúttal az idősebb futott, a fiatalabb kísérte, bár bármikor cserélhettek menet közben. :-)  

Aztán egy héttel később az egyikükkel összefutottam a Budapest Maraton rajtjában. Zsák a foltját. 

MÁSNAP

Nagyon szeretem a spártai vasárnap reggelt. Túl vagyunk a futáson, innen jön a habzsi-dőzsi, sztorizás. A szokásos tömeg a szobornál, készülnek az emlékképek. Pedig ami a szobor mögött van, az talán fontosabb és szebb. Érdemes néha a dolgok mélyére nézni. A szobrot 1968-ban emelték, míg a mögötte húzódó mezőn 2500 éves romok vannak, a komplett spártai belváros. Akit tudok, beküldök oda. Amúgy nem a spártai az egyetlen Leónidasz-szobor. Thermopülai-ban is áll egy. Hasonló méretű, vértezetű, feliratú (ΜOΛΩΝ ΛΑΒΕ), csak ott lándzsával, nem karddal, és a fütykös elég szépen látszik.

leonidasz_szobrok.jpg

A két helyszínből is látszik a történelmi összemosások szép lepárlása. Pheiddippidész i.e. 490-ben futott segítséget kérni a spártaiaktól, akik csak később érkeztek meg Marathónhoz; addigra már eldőlt a csata. Számtalan tanulmány bizonyította be, hogy nem volt marathóni futás, mert voltak gyorsabb fény- és füstjelek, ráadásul a hajnali csata naplementéjére (!) a komplett görög had visszatért Phaléronba, hogy a közben odahajózó, ellencsapásra készülő perzsák támadását is kivédje.

Az utókor PR-ja mosta össze Pheidippidészt és a marathóni legendát, de ebbe még belekeverték Leónidaszt is, aki eleve csak i.e 489-től uralkodott, és ugye i.e. 480-ban védte, amíg tudta, a thermopülai szorost az újabb perzsa invázió ellen. Ráadásul ő egy jóslat miatt pontosan tudta, hogy meg kell halnia, csak így védheti meg hosszútávon városát, és magát a görög földeket.

Szóval a maratonfutásé is, de a Spartathlon háttérsztorija is egy komplett katyvasz. Mindig csodálkozom, amikor ezen versenyek szervezői (főleg Athén Marathon) simán le merik írni, hirdetni a marketinganyagokban a nyilvánvaló csacskaságokat. A nép meg - miért is nézne utána? - beszopja.

VELŐSCSONT ÉS FOGPISZKÁLÓ

A záróbuli eredményhirdetését- természetesen és stílszerűen - elmosta az eső.

Csak néztem, hogy az elegánsba öltözött futók miként képesek a csőszerű, lábujjak felé vékonyodó divatcipőt felvenni, nemhogy táncolni benne. A táncparkettet amúgy a brazil és a magyar csapat dominálta, Blaskó Misi még mulatóst és csempészett a DJ playlistjére.

Évek óta írok a Spartathlonról, aztán az idei versenyposzt első részében megírtam a "magyarság"-viszonyomat. Most a csapatról pár szó. Rég volt ilyen egységes, jó hangulatú magyarajkú csapat Athénban - függetlenül a végeredménytől. Már alaphangulatában jókedvű, tettrekész volt mindenki, nem nagyon láttam aggódást, csak egészséges feszültséget. Nem volt siralomház-érzet a rajt előtti vacsorán, és kivégzés előtt pillanatokra sem hasonlított a startnál sorakozás.

Tökéletesen mindegy, hogy ki mit gondol az országáról (hazájáról), hogy valaki zászlóval fut be, vagy elhárítja a nyakbavalót. Közös bennünk az, hogy nagyon szeretünk futni, és a hozadékait. Ezt nem írja felül semmi politika, és nem furakodik be semmi rontó, mert maga a futás ethoszától ez távol áll. Ott a pályán és a pályán kívül is együtt vagyunk valakik és senkik.

Én ezt a csapatképet és a rajta szereplőket sokáig nagyon fogom szeretni, és azokat is, akik nincsenek rajta.

img_8051.jpg

Alapból számomra az egy fenomenon, hogy az ultra világa annyira heterogén és demokratikus, hogy itt együtt fut - és a másikat elismeri, támogatja - taxis, kamionos, rendőr, pénzügyes, bohém, statisztikus / NAV-os, IT-s, cégvezető, egészségügyi dolgozó. Az 1990-es években ez így nézett ki: Patrick Macke (többszörös 1-2-3. helyezett) munkanélküli segélyből élő angol festőművész, Kis-Király Ernő (2. hely) bányalakatos, Sipos István sütőipari szakmunkás, de volt ott szivacsvágó, fogorvos, mérnök, tanácsadó is. Sok szép szőke csaj!

img_8203.jpgA társadalom minden szegmense. Csak azok a maguk virtuális valóságában élő kurva politikusok, NER-lovagok, hivatali pöffeszkedők nem, pedig receptre írnék fel nekik évi két 200+ ultrát, hogy basznák meg, kicsit elgondolkodni magukon. Most tízig elszámolok és lélegzem. Még szabad levegőt venni, holnaptól már csak pénzért.

Erről jut eszembe az undergorund művész, Dixi és legendás felszólalása a szocialista időkből, idézem egy régi HVG-ból: "Az FMK (Fiatal Művészek Klubja) egyszer afféle »kötetlen« eszmecserére invitálta a kultúra legfőbb őrét, vagyis cenzorát, a politikai bizottsági tagként is fungáló Aczél Györgyöt. Ahogy az az ilyesfajta közéleti találkozókon szokás volt, az illetékes elvtárs megtartotta a maga expozéját, majd kérdezni lehetett, természetesen kellő tisztelettel. A szóban forgó alkalommal a pesti underground híres-hírhedt életművésze, a pár éve elhunyt Dixi (polgári nevén Gémes János) is jelentkezett. Szót kapva jelentőségteljesen belenézett Aczél szemébe, s azt kérdezte: »Szabad itt kérdezni?« Aczél bátorító, biztató igenjét követően Dixi, a jelenlévők meglehetős derültségét kiváltva, csak annyit mondott: »Köszönöm«, és visszaült a székére.")

A Spartathlon szenvedős és legendás, bár vannak nála nehezebb versenyek vagy éppen másfélék. Magyarországon viszont hatalmas a presztízse. Pedig ez is csak egy vállalás, aki odamegy, vállalja, hogy lefutja, nem kell nagy műsort keríteni, pedig egykor én is ezt tettem.

Előtte jó,

utána jó,

közben pedig meg kell oldani.

A magyarok körében az volt régen tapasztalható, hogy az indulók többsége be van feszülve, mintha valami hatalmas dolog múlna rajta. Ha teljesítik, akkor örök élet, ha nem sikerül, akkor kárhozat, szégyen?! Ez nem igaz, nem szabad így hozzáállni. Át kell élni a kalandot, a vállalás minden velejáróját, a magunkra hagyatottságot, no meg persze lehet élvezni a szép árkádiai tájat, és nem a pulzusmérő órát figyelni.

Aki azt gondolta, hogy stagnál a magyar futószcéna, most átértékelheti. Rosszul áll a szcénája? Nem éppen. Becsekkolt egy új generáció - nem korra értem, hanem Spartathlon-szűzességre -, akik gyorsak, motiváltak, éhesek, összedolgozók (Toldi, Halama, Mihalik, Bódis, Csécsei, Rácz, Büki) és még biztos tudnak "nagyot" alkotni itt és más versenyeken is. Akiket kihagytam, alkossanak szintén! Mondjuk eddig is azt tették.

És amíg én a versenyt mint velőscsontot fogom fel (szívok és rázom ki belőle az esszenciát), addig ők fogpiszkálónak (a széklábból miniciózus munkával egy gyönyörű fogpiszkálót faragnak), hiszen csillogó szemmel tervezik, hogy még javítanak az idejükön, "van még keresnivalójuk". És ez így van jól. Valaki élményt gyűjt, valaki időeredményt, más meg körmöket, bőrkeményedést, medált.

Voltak visszatérők (törzsgárda), belekóstolók. Mindenki tényleg nagy tisztességgel és odaszánással küzdött, ez volt az általános vibrálás. Bódis Tomi teljesítmlénye különösen nagy öröm volt, bár utólag akár lehet mondani, lehetett számítani valamire a BSzM 2. helye, és a 12 órás OB-rekord után. Egyszer akartam csinálni egy statisztikát, hogy melyik volt az utóbbi évek legjobb, kísérő nélkül elkövetett spártai eredménye magyar részről. Sokáig Vajda Zoli 2015-ös 29:08-ca tűnt annak, de Tomi szép futása után ez nem kérdés.

zsuzsi_bodis_1.jpg

És akkor Maráz Zsuzsi: csodás győzelem, ezermindent lehetett róla olvasni. A magam részéről: tavasszal és nyáron, amikor összefutottunk, mindig annyit mondtam, hogy én bízom benne. Nem utólag vagyok okos, szilárdan tudtam, hogy meglesz, az örökkévalóságnak bevésik a nevét a márványoszlopra, EB-kudarc ide vagy oda. A győzelme utáni motivációs tanácstalanságára pedig annyit mondtam neki, hogy vissza kell jönni, és mégegyszer győzni. Vagy sokadiknak lenni. Abszolút értékben ez mindegy.

Legyen példa Küniszka: a történelem első női olimpiai bajnoka egy spártai királylány, akinek négyesfogata i.e. 396 és 392 versenyein ért célba elsőként (a bajnoki cím a tulajdonost illette, nem a tényleges hajtót). Nagy presztízse volt a négyesfogat versenynek, kábé mint egy foci vébé.

BEZÁR A BAZÁR

Száz szónak is egy a vége: mindenkinek ezt mondom, ide kell jönni, és aztán megint. Hic Rhodus, hic salta. Mutasd meg, mit tudsz. Valaki éppen most készül rá, hogy győzzön vagy csak lefussa. A Spartathlon sokaknál immár szorosan hozzátartozik az én/önképhez. Etalonverseny, de ne fleedjük: van még sok más, szép, hosszú, tanulságos verseny is a világon.

Aztán végét vetik a zenének, s hazamennek a legények. A kármentő bezárva.

Egészség!

45394474811_f9c51b8366_k.jpg

Utóirat: egy hétre rá a Hospice javára maratont futottunk Maráz Zsuzsival és Andriskával Budapesten. Kellett, mint egy falat kenyér. Utoljára 2011-ben futottam a pesti maratonon, ezért is vállaltam egy héttel Spárta után. Közel voltam a lemondáshoz, mert nem volt kilométerhiányom, de győzött a becsvágy. Végülis egy tükörsplites verseny jött ki belőle (mindkét félmaraton 1:44:14), ilyen úgyse volt még, bár az egész futósdi úgy kellett mint egy falat kenyér annak, aki Lucullus lakomáján zabálta magát épp tele.

43422139_1897663380314896_383546253184598016_n.jpg

Fotók: Spartan Photography Club, kísérők, csapattársak, saját, BSI

Szólj hozzá

verseny kovács ádám görög futás spartathlon ultra 2018 lőw büki tivadar maráz