Iszonyúan hajtok rá 15 éve, és még sosem kaptam meg az Év Ultrafutó Felfedezettje díjat. De még egy nyamvadt Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozatot sem ultrafutóként. Most sem lesz másként.
Van egy mindenmentes verseny, amin épp egy hónapja finiseltem, és ahol az antiszociális futó, a meditálni vágyó, a vékonypénzű és az ultrázást a kirándulással kombinálni vágyó is jól érezheti magát.
Van egy nap az évben -- legalábbis az elmúlt tizenöt évben --, amikor megnyitják a Trans Scania nevezési felületét, lehet regisztrálni a megfelelő kvalifikációkkal. A nap végén a felületet bezárják, és pár hét múlva következik a sorsolás.
25 ember indulhat (nemcsak futók, mert vannak, akik végiggyalogolják), a nevezési díj jelképes svédországi mércével: kb. 30000 forint, ezért rajtszámot, nyomkövetőt kap a futó, sikeres célbaérés esetén Finisher-pólót. Se érem, se pódium, se záróceremónia, se check- vagy frissítőpont: semmit nem kínálnak.
Oké, van egy pasta party egy lundi pizzériában önköltségen a verseny előtti délután. Négy ember szervezi, akik annyit vállalnak, hogy a 80. kilométerre -- ami visszafele a kb. 160. km -- kiszállítják az előreküldött drop baged, ami nem lehet nagyobb egy fapados járatra felvihető hátizsáknál. Íme:
A szervezők:
Ezeket lezárt ikeás dobozokba rakják, ha esne az eső, óvva legyenek: lévén a drop bagek egy erdő közepén várják a gazdáikat.
Mielőtt belevágnánk: elindult az új adásom az Atalonon (app ios és android készülékre elérhető), a Töri Tabu.
A táv spartathloni, csak terepen: 246 kilométer, kb. 3000 méter szintemelkedéssel. A terepfutó-verseny keresztbe szeli Svédországot az alsó részén: Malmő mellől indul egy stégről, ami 500 méterre benyúlik a tengerbe. A reggeli pancsolók integetnek a rajtolóknak.
Minden, ami izgalmas vagy kalandos, botrányos vagy ellentmondásos, meghökkentő vagy felvillanyozó a múltból. Vagy amit nem tanultunk az iskolában.
Azaz: történelem hallótávolságban. Rejtélyek és háttérmozzanatok. Legendák és mítoszok. Hiedelmek és tények. Tévhitek és cáfolatok.
Feltárul a múlt szennyese, homályos históriák, a történelmi underground. Marginalizáltak és devianciák. Hiedelmek és vallásos torzulások.
Gazdasági és társadalmi hatalmi rendszerek titkai. Kalandos, ellentmondásos élettörténetek.
Ahol a szórakoztatás találkozik az ismeretterjesztéssel (nem az ismeret-erjesztéssel).
A sorozat féléven át fut heti rendszerességgel a házigazdaságomban.
A verseny előtti helyzet:
És a verseny utáni:
A távolból látszik a híres Turning Torso, a csavart toronyház, amilyen építészeti bravúrból már jó pár van a világban (pl. Kínában Xiamenben, vagy Nakamurában Japánban), és aminek a "tesója" lehet a prágai táncoló ház).
Malmö:
Látszik a Koppenhágát Malmővel összekötő híd, ami egy remek dán-svéd krimisorozat kiindulópontja (Bron / Broen), és amit annyit áldanak a skandinávok: 80 euro az autóval átkelés, viszont a közösségi kasszába befolyt pénzt valóban ellenőrizhetően a közösség javára, infrastruktúrára fordítják.
Malmö eléggé élhető hely, egy remek közlekedési múzeummal. Lund pedig egy nagyon-nagyon szép város, besétálható, befogható emberi szemmel és léptékkel, egy csodálatos régi katedrális áll a közepén napi két órajátékkal.
Lund 1:
Egyben egyetemi város is. rengeteg diák tanul itt mindenhonnan, magyarokkal is találkoztam. Számos diákegyesület és koleszház van, az egyetemi könyvtár épülete mint Roxfort, gyönyörűen befuttatva repkénnyel és orgonával. A botanikus kert egyben egy hatalmas, kései órákig nyitva tartó park.
Van villamosa, és a vonat is gyakran jár, 35 perc a koppenhágai reptér, 15 perc Malmő. És a lundi katedrális lenyűgöző:
Na de vissza a startmezőre. Kísérőmnek szegődött Diana, akit én kétszer pátyolgattam az UltraBalatonon.
Apropó, volt már, aki itt adta fel?! Ugye, nem.
K-Í-S-É-R-Ő?! Nekem, a nem-kísérés Savonarolájának? Aki a pátyolgatás elleni tételeit a wittenbergi vártempomra tűztem!? Mindjárt kiderül, miért.
A rajt előtt és cél után Dianával:
A rajt egyszerre a legfelemelőbb és a legnyomasztóbb pillanat. Kegyelmi állapot: egészséges vagy, ott tudsz lenni a rajtnál, odaértél, nem késted le, egyben vagy, összejött. És szomorú, mert a most mosolygókból sokan hamarosan már versenyen kívül lesznek.
A verseny a 136. kilométernél éri el Svédország keleti felét, majd indul vissza ugyanazon az útvonalon nyugatra, csakhogy kb. 210 kilométernél van egy leváltás, és a cél a festői egyetemi városban, Lundban érhető el a futóknak
Akiknek rendre harmada jut el oda: idén mindössze 7 férfi, 1 nő. És ez a NYÁRI változat.
A TÉLI TransScanián volt már olyan, hogy egyetlen finisher akadt.
Mókás, hogy amikor elér az ember Lund határába egy hídhoz, fel kell hívni a szervezőket, hogy kijöjjenek a futó fogadására a Hotel Lundia elé, mert lehet, hogy épp alszanak. Nem ám figyelik a nyomkövetőt, mint egyesek a SP magyar csapat csoportban éjjel-nappal.
A TÉLI változatra nem mennék, utálok fagyoskodni, bár Skåne megyében nagyon ritkán van hó, és a téli is mérsékelt a skandináv viszonyokhoz képest: nappal kis plusz, este kis mínusz.
Pro-tipp: Aki hosszabbra váhgyik, próbálja meg a Kungsledent. Ez is egy - ha nem a legnépszerűbb - túraútvonal Svédország északi részén, körülbelül 467 kilométer hosszú, kábé a Kéktúrával ér fel.
Mellékelem a valaha volt legjobb szervezői szöveget (a honlapon angolul):
A rajtcsomagot péntek reggel veheted át közvetlen a rajt előtt. Ne késs! Légy okos.
Ha úgy döntesz, hogy nem folytatod a versenyt és feladod, akkor is el kell jönnöd Lundba, és vissza kell adnod a GPS-nyomkövetőt.
Szóval mielőtt ilyen döntést hozol, gondold át még egyszer. Sőt, kétszer is. Nem lesz lehetőségünk arra, hogy érted menjünk, ha kiszállsz.
Ne add fel! Juss vissza Lundba saját magad! Ha viszont végképp nem folytatod, használhatod a saját kísérőautódat, vagy igénybe vehetsz bármilyen tömegközlekedést – buszt, taxit.
Vedd figyelembe, hogy a legtöbb esetben gyorsabb, olcsóbb, és összességében sokkal jobb döntés lesz, ha összeszeded magad és célba érsz, ahelyett hogy feladnád.
Skånet tartják az egyik legszebb svéd vidéknek, Nils Holgersson kalandjaiba illő hepehupás tájak, itt gyártják az ismert kamiont, a Scaniát, és itt fejeztük be 2016 őszén az ULTRA végső vágását (Ystad városkában).
Valóban szép, rendezett, gondozott, de nem élre vágott. Kicsit turistafutásra is vettem, nem vérre megy, persze ez olyan, mint a tőzsde: ha a részvény 10%-ot esik, mondjuk 100-ról 90-re, akkor visszatornáznia magát nem 10%, mert az csak 99 lenne, hanem 11.
Tehát a leállások, lelassulások egy futóversenyen -- mily meglepő -- megbosszulják magukat. De volt mit fotózgatni, miért meg-megállni.
A turista utak itt narancs jelzésűek, városkákon belül is ki vannak táblázva, többfele kanyarognak (1-2-3-4 stb), és maga a track is egyszer egyiken, aztán másikon haladt.
Mivel az órám valamiért egy frissítés után -- vagy épp annak hiányában -- nem tölt be térképeket, viszont a track útvonalat és a rajta haladást kijelzi, ezért óvatosan, nagyvonalakban lehetett az órára hagyatkozni, miközben semmilyen viszonyításom nem volt, merre járok, hisz sem a keresztbe futó utakat, sem a városokat, sem a vizeket vagy bármi mást nem jelzett.
Egy fehér alapon tekergett a track vonala.
Ez akkor volt kényelmetlen, amikor hatalmas magánlegelőkön kellett átvágni -- ez az egyik oka, hogy csak 25 ember mehet, mert rengeteg privát terület van villanypásztorral elzárva, csordákkal tele, és ez nemcsak a marhákat zavarná, hanem a marhák is az embereket.
Le is írják a versenyszabályzatban, hogy a tehenek kíváncsiak, a bikák vadak, és lehet számítani akár borzra, vaddisznóra, vagy kígyóra a gyakran magas aljnövényzetben.
Csak marhákkal találkoztam, ahol volt bika, messziről, lesunyt fejjel nagyot kerültem. De éjjel, amikor leszállt a hideg és a köd, néha csak két méterre láttam, akkor is csak megbabonázott tehénszempárokat. Mint egy pszicho-klip trip.
A marhalegelőkön többnyire nincs kitaposott ösvény. Vagy renegeteg van, mert mindenfele járnak a marhák. Ahol átmászol a villanypásztor felett ívelő falétrán, ott ki kell találni, hogy kábé merre indulj, amihez a track csak az iránysegedelmet adja.
Ha jól betájoltad, vagy ha szerencséd van, megtalálod a túloldali (akár 2 km-rel arrébbi) falétrát és a narancs jelzést, vagy keringsz egy kicsit.
A verseny teljesíthető hátizsákkal is, és a track nagyon alaposan jelzi a vécéket, vízvételi helyeket (20-30 km-enként. Például ez a házikó ilyen volt:
Csakhogy egyesek nyitásához turistakulcs kell, egy imbuszkulcs-szerű cucc, amit a svédek mindig maguknál tartanak), éttermeket.
De ezek ritkásan vannak, és főleg az étel-ital a problémás: hat után kevés nyitva levő hely van, mivel az útvonal többnyire falvakon, kis farmer-enklávékon át vezet.
106-nál van a verseny egyetlen "frissítőpontja", de csak annak, aki éjfélig odaér: egy pizzeria Lövestadban grátisz pizzaszeleteket kínál a versenyzőknek. Nekem jutott.
Oké, voltak azért ad hoc frisssítőpontok (emlékezzünk Csepregi Ákos 2025-ös gerilla UB-pontjára):
Egy farmerháznál anya és fia kínált jeget, az éjszaka közepén egy másik farmer terülj-terülj asztalkája várt kinn hagyva reggelig (a visszaút is arra vezetett), termoszban forró vízzel.
Persze a drop bagbe lehet kaját és italt rakni, de az is épp elég szigorú, ha mindehhez csak 82 és 192 km-nél jut hozzá a futó. Ennek ellenére a verseny utóvédje inkább egy dupla Kinizsi100-nak fogta fel, és valóban végigsétálta nagy hátizsákkal az útvonalat. A szintidő ugyanis 56 óra.
Diana 27-28 órás UB-futásaihoz képest ez bonyolultabbnak és hosszabbnak ígérkezett, pedig igénytelen dromedárra vettem a figurát.
3 energiaital, 1 kóla, 1 tonik, 1 liter tej, 10 liter víz, 1 kg főzött rizs, 1 kg krumplipüré, fél kiló kenyér, egy olivaolajos üveg, 16 zselé, negyedkiló gumicukor, 1 tésztás instant leves került a kocsiba.
Valamint egy decathlonos izópor, amit Diana vízzel felütve beadogatott nekem 10-15 km-enként, már ahol oda tudott jutni az útvonalra, hiszen nagyrészt erdőn-mezőn tekergett a track. Az utolsó 70 kilométeren már 7 km-enként tápolt, mert lassabban haladtam.
Mivel késő tavasztól augusztus elejéig a doktori disszertációm
Ezért meglehetősen mentálisan kimerült, alulenergetizált állapotban voltam, miközben a tavasztól tartó felkészülés remekül ment, 4-5 évvel ezelőtti formába kezdtem lendülni a mindennapos pályaedzések miatt. De hiába az edzett test, ha fáradt a fej.
A versenyen kétszer kellett aludnom pár órán belül: 136-nál, közvetlenül a keleti tenger elérésekor a part mellett leheveredve, és utána másfél órával a kocsiban.
A szokásos hajnali fél három és fél öt közötti lélekölő senkiföldje lidércnyomásos órák.
És a szokásos mozgástartomány-beszűkülés, az ismert, hol éles, hol tompán szétterülő fájdalom, amikor üvegszilánkok vannak a lábadban, ólomnehéz a hát és a derék, ami persze az ultrafutás sajátja, de így közel 50 24 órán túli vagy 200 körüli versennyel mögöttem, már annyira sem nem meglepő, érdekes, sem nem izgalmas vagy kellemes érzés.
El kell viselni, el tudom viselni, csak egyszerűen ilyen időtávon tele lesz vele a tököm. 42 óra 40 perc futásom sem volt még eddig.
A szokatlanul -- vagyis már kötelezően megszokandó -- meleg svéd nyár már az elején szétszakította a mezőnyt, a reggel nyolcas rajtnál is 19 fok, később volt 28 is. Szél, eső semmi. Nem baj.
Este 12-13 fok, de a tenger közelében nagyon nyirkos volt a levegő, kesztyűt kellett húznom, és még három réteget magamra cígölnöm. Láttam a leheletem.
A 81. kilométernél átvettem a vezetést, de ez 15 kilométerig tartott, utána egy csodásan karbantartott erdei budiban üldögéltem tíz percet, azalatt elmentek ketten is.
A tenger után visszafele jöttek, amikor én még oda, ez az előny csak nyújtódott: a győztes 33 órával, a 2. helyezett 37 órával ért Lundba. Ez átlagos győzelmi idő, ennyi szokott lenni, egyszer futottak 29 és fél órát itt.
Egy golfklub útközben:
A 3. hely egy napon át stabilan megvolt, de Lund előtt 12 kilométerrel elkavartam: a track egy 15 méter magas löszfalba vitt, amit nem gondoltam megmászhatónak, és azt sem hittem, hogy ott van az út. Így elindultam a trackkel párhuzamosan az autóúton.
Diana kb. 6 kilométerrel arrébb ért utol, hogy mégis merre megyek. Telefonált a szervezőknek, akik mondták, hogy de bizony, ott van az út, keressük meg. Visszavitt az eltévedés pontjára, ő is körözgetett, majd -- mivel relatíve frissek voltak a lábai -- felmászott négykézláb a löszfalra: ott ment tovább az út a gerincen.
Ekkor már a 4. helyezett elém került húsz perccel, hisz az eltévedéssel, visszaautózással, tanakodással elment majdnem két óra. Rég a célban kellett volna lennem.
Megjött az adrenalin, és legyűrve a betokosodott izmok jajgatását, tempózni kezdtem, hogy utolérjem az előttem futót. Felkeményedni, mikor fáradsz, ez kemény dolog. Ez már a 2. éjszaka volt, sötétben loholtam, többször is elvétettem a narancs jelzést, néha lovak szemét láttam reflektálni a fejlámpa fényében, de egy órán belül beértem a srácot, akivel korábban már futottunk együtt, és jót dumáltunk Arthur Koestlerről.
Onnantól lejteni kezdett az út Lund felé, végtelennek ható mezőségek, halastavak mellett beértem az elővárosba, majd az ismerős részekre, végül a városközpontba.
Dianát közben durván igazoltatták a rendőrök, azt hitték róla, hogy kuncsaftra váró autós kurva, platinaszőke (Svédben erre van esély) hajával, vészvillogójával, autóra támaszkodásával gyanús lett.
Lundban semmi ünnepélyesség, rideg svég kézrázás, egy fotó a házfallal a háttérben, aztán csá, köszönjük, hogy itt voltál. A célban a 4. helyezettel -- 4 perc volt a különbség.
Ez az egész kicsit merev, kicsit távolságtartó, spontaneitás mentes, szabálykövető magatartás az ott töltött napok alatt ismét szembetűnő volt.
Például a hotelba visszavánszorogva nem adtak ki szobát, mert hajnali 3 után érkeztünk, és az már csak a másnaphoz számolódik, nem lehet becsekkolni, csak délután 14h-től. Hiába fizetek, hiába mondom, hogy lelépek 11-ig, így a takarítónő ugyanúgy meg tudja csinálni, mint a többi távozó szobáját, hiába mondom, hogy most végeztem a svéd átfutással, nem lehet. Az early check-in ára pedig drágább, mint a szoba.
Még Diana is rázza a fejét, hogy nem lehet, ez a szabály. Egészen abszurd jelenet. Végül a személyzeti tusolóban lefürdök, a portás készségesen hoz törülközöt -- ez is fura. A hallban lefekszem egy pamlagra, és hatkor ébreszt a portás, hogy húzzak el, mert meglátnak a reggelire érkező vendégek. Kivánszorgok az első vonattal a koppenhágai reptérre.
Két nappal később Duplantis világcsúcsot ugrik a szemem láttára a Nemzethy Atlétikai Stadionban -- itt nem követte a svéd a szabályt, hanem megugrotta.
Szép volt, jó volt, menjetek!
További útiképek böngészésre:
Szállj be a finanszírozásba, patronáld a 13 éve fennálló Nem Azé blog és a podcast nyilvános működését, továbbá férj hozzá exkluzív tartalmakhoz is, amik a a futás vonzáskörzetében levő, izgalmas és értékes alakokról, témákról készülnek.
