Egy korábbi posztban visszatekintettem 2015-re, amiből kiderült, hogy az év 2/3-ában futottam (365-ből 232 napon), viszont tisztába tettem magam, hogy gyenge évet produkáltam. Van ilyen, nem gond, a gyenges/erős is relatív. A kiértékelés után most pedig arccal előre fordulunk a célzóna és a szervezői pénztár felé. Mivel már október óta levezetés, majd fokozatos, szikár alapozás folyik, itt az idő egy féléves bizonyítványra - az áltiban is most osztják. Ebben a posztban: mi történt eddig a szövegelés mellett az elmúlt 5 hónapban és mik a 2016-os tervek.
Röviden az elmúlt 5 hónapban történtek:
- az alapozás 1. üteme november-decemberben a lomha kilométergyűjtésről szólt, mindennap futottam 10-12-15, néha 20 feletti km-t.
- a II. ütemben most kezdődött el a gyorsítás, az óvatos résztávozás (heti 2-3 alkalom, 6x1000, 3x1500, 1x6000m stbgyorsulóra, piramisban vagy fix 4 perc/km alatti tempókban), ez február-márciusban lesz a csúcsra járatva. Az esedékes teljesítménydiagnosztikán, a terheléses laborvizsgálaton kiderül.
- belekezdtem egy agresszív diétába: célom a kipucolás, a rostos tápok még további növelése, nagyon minimálra fogott cukor és fehérliszt, és a szálkásítás. Eddig sem ettem sok húst, de most még visszafogom. Kipróbálom azt a feltevést, hogy tudok-e gyorsabb és egyben ruganyosabb, könnyedebb lenni, ha lefogyok. Annyiban nehéz az ügy, hogy nem egy eleve vizes és kövér testről kell pikk-pakk ledobni kilókat, hanem kíméletlenül faragni egy egy izmos/vékony testen. Ugyanúgy edzem (átlag napi 60-90 perc futás + erősítés), tehát a szervezet próbára van téve. Persze nem leányálom a kalóriákat számolgatni (mintha egy edzésnaplót vezetnék itt) - most látom csak, hogy normál esetben simán megeszem a háromszorosát a mostani kajáimnak, ráadásul igénytelenebb ételekből.
- november elején lézeres szemműtétem volt, elvileg még a sötét középkorral bekövetkező rövidlátást is kiküszöböli. Vége a szemüveges időknek (27 év csaó), végre nem köt, nem macerál az amúgy szeretett eszköz, ami mindenhol velem volt az elmúlt évtizedben, és napszemüvegben is tudok versenyezni. Télen ez nem annyira előnyös: az intenzív mozgás következtében bepárásodik a szem körül.
A sporttársak viseletén látszik, hogy elég hideg volt, nekem mínusz 5 fokot írt az órám. Mivel alapozós edzőverseny volt, indignált lazasággal érkeztünk, 10 perccel a rajt előtt még a nevezést fizettük. Szégyen, de bemelegítés nélkül indultam, Miki még a vécén ült, amikor eldördült az ágyú. Mivel az elmúlt 7 hétben 4 pihenőnapom volt (azon is bringáztam, a szemem miatt még nem úszhatok), sok lassú ugyanolyan futást, csináltam, és féléve semmi gyorsítóedzést nem végeztem, így nem meglepetés a rutinból és megfeszülés nélkül lehozott 3:14-es maraton. A hosszú gáton hódara és csúszkálás volt, de ez mindenkit érintett, nem kifogás. A végére azért elindultak fájdalmas lebontási folyamatok, de remekül éreztem magam a fagyot leszámítva. 100 valahányból 15. hely.
És akkor 2016 »»»
Az emberi érzékelés amúgy is csalóka: minden év végén, a számadáskor kristályosodik ki. Leírhatom ide, hogy de jó volt ezt és azt csinálni az edzésen, vagy így és így frissíteni, öltözni, napi praktizálni, de nem tudni végsősoron tényleg az használt-e, azaz azért érzékeljük pozitívnak, mert valóban hatással volt, vagy csak nem jelentkezett probléma miatta.
A 2015-ös évről szóló posztból kiderül, hogy nem lehet általánosan úgy készülni, hogy az minden távon eredményt hozzon. Sőt az gyakorlatilag ahhoz vezet, hogy minden távon helyt lehet állni, de középszerűen. Se gyors, se ultra, se terep - semelyik versenyen nem lehet azonos szinten teljesíteni, ha nem specializálódik az ember. De mivel mindezeket szeretem, a változatosság pedig gyönyörködtet, visszaállok a bevált módszerre: gyorsulni fogok és rövidebb, tempós edzéseket nyomni, semmint mindent felölelni.
Edzésterv:
1) Az biztos, hogy az alvás az igazi edzés, s bár az élet átlag 70 évvel számolva igazából csak 40 év "élést" jelent, de akkor is kell aludni, mondjuk úgy 20-24 évet. Nekem is kell minimum hat óra. Csecsemő mellett nem egyszerű, de rendszeresítettem otthonra egy hálózsákot, és mindenhol megy a mélyalvás. Máskülönben pocsék lesz az edzés - kialvatlanul, sajgó előző napi végtagokkal pont olyan pocsék mint eléhezve futni.
2) Eszem ágában nincs 25 km feletti edzéseket nyomni. Más utat választok, minthogy így szerezzem meg az ultrához szükséges (szükséges? - az ultra elsősorban lelki dolog) kilométereket, vagy terhelést. Tapasztalat van, megoldókészlet van, nem a hétvégi 4-5 órás futásoknak látom értelmét. Az úgysem modellez egy 24h-s terhelést, viszont hiába fűszerezed meg résztávokkal, mégiscsak kialakít egy cammogási korlátot (vesd össze: gyorsasági barrier), ami a rövidebb távú versenyeken üt vissza. Nincs feltétlenül biztos recept egy ultra teljesítéshez: az előadás maga a próba, hiszen lemodellezni nem tudod a 100+ kilométereket. Az akarat és az energia- illetve motivációtartalékok mozgósítsa a döntő. Persze hasznos és jó sok futással készülni, de láttam én elég sok magát agyonedzett embert simán kiesni ultrán, és finiselni, aki semmit, szóval a módszerek, odavezető utak eltérőek. Csak akartam láttatni, hogy nem kötelező a hétvégi 3-5 órás futások megléte egy sikeres célbaéréshez. Pepitában ugyanez ebben a trailrunner cikkben: a jóember itt nem nyolcórányi (!) könnyű (!!) futást, hanem háromórás nehezet ajánl. Ulálá!!!
Maraton: Ismét tavaszra figyelek: készülök futni egy erős maratont (2:45 alatti), ezért az alapozást is így állítottam össze, erre próbálom a csúcsformát kifuttatni (március-április). Az elmúlt két hónapban 4 nap volt csak, amikor nem futottam, de azokon bicikliztem, de minimum nyújtottam. Nagyon sokat erősítek törzsre (has és hát) és kar-vállra. Sok-sok résztávos edzést csináltam a marcona mínuszokban is a kalsszik 5x400-5x200-tól a 8x1000-on át a piramisokig. Egyenletesen, fokozón vagy javulósra. Pihenővel vagy egybe 6000 méter például. Keresgélek még rövidtávú versenyek között, hogy kipörgessem, ami bennem van.
Ultrák: A jubileumi UB-t kihagyom. Lehetne inkább VáltóBalaton vagy TeamBalaton vagy akármi a neve, mert jellegében már az ultraizmus háttérbe szorult, a valóságban azonban leginkább 800 (?) csapat váltóversenye (várólistán további 300) 220 egyénivel megspékelve, versenybíróság semmi, tumultus garantált, nem vágyom a forgatagba. Helyette május közepén elmegyek a 180 km-es Nemea-Olympia futásra a kedves görög tájakra. Ráhangolódásképpen április végén egy olasz 100 km-es versenyen szeretnék egy tisztességes időt (8 óra alatti, kb 4:40-es átlagtempóban) lerakni úgy, hogy még nézelődök is. Egy (nem éjszakai) terepversenyen még gondolkodom, talán az UTH50 dátuma jó lesz - ha még nem telt be. Pénzdíjas hazai versenyen nem szeretnék indulni, nem igazán szimpatikus, sőt nem is érthető számomra a dolog célja. Motiválás? Honorálás? Létszámnövelés? Egy külön posztban majd kifejtem.
Várólistán vagyok az augusztusi Maurer futáson (160 km), ami az egykori berlini fal nyomvonalon halad, vagy ez lesz, vagy a Korinthosz.hu 81km-e. Próbáltam a Berlin-Balti tenger 200+ ultrára nevezni, de már betelt. Talán a Békéscsaba-Arad kétnapos játszik még be idén a Spartathlon előtt - már ha kilottóznak.
Triatlon: Az egykori triatlon edzőképzésről mindig szekálnak a társak, hogy mi lesz már, mikor megyek ironmanre, akármi. Ódzkodok, mert macerás a szervezés, oda kell utazni, megszállni, drágák a versenyek, kellenek a francnak a felesleges rám tukmált árukapcsolásos szponzorcuccok. Lásd pesti licenszes fél-ironman vagy UB: miért kell megfizetnem valamit a nevezési díjban, ami nem kell, pl. zselék, kulacsok, bármi fiszem-faszom termék? És akkor még ott van a technikai félelem faktora: valami gikszer a bringán, kiesés, ami nem rajtam múlik.
De ahogy tapasztalom - már abból, ami hozzám elsodródik információban - iszonyatos nagy boom van az ironmankedés terén, ami a sportszeretőknek, ambíciózusan és életvitelszerűen edzőknek tényleg tök jó kihívás. Amíg pár éve 1, majd később 2 full távos ironmant rendeztek itthon, idén 4 helyen lehetsz alfahím/nőstény: augusztusban az Ironman-licenszesek is rendeznek versenyt Velencén. De az már beszédes, hogy a (fél)ironman a bakancslisták tetején szerepel. Egyfelől pozitív, hogy az embereket megmozgatja valami, kitűznek egy célt, tán rendesen készülnek is - de nagy a lemorzsolódás, emiatt a fluktuáció is. Belekóstol, megcsinálja, eltűnik a sportból. És gyakran ez a dolog valami torz macsóskodásba, kötelező alfahímkedésbe billen. Triatlonos edzőhaver mesélte, hogy rendre előfordul, hogy Nagyatád, Kenese vagy Füred után a neten már másnap, alig használt komplett triatlon-kollekció eladó (neoprén, bringa, dressz, stb) a "valahogy lenyomtam, kirakom a falra a diplomát, továbblépek" szellemében.
De én sem prokrasztinálhatok tovább: elodázás helyett négy év kihagyás után kinéztem a pöstyéni versenyt (Slovakman), szeretnék menni egy húzós versenyt az 5. ironmanem, aminek hossza (3,8 + 180 + 42,2 = 226km) még összetettben is kevesebb egy rendes 200+ ultránál, de terhelésnek kiváló.
Na, ahogy egy nagy mester* mondja, a "kimondatlan szónak ura, a kimondottnak szolgája vagy", legyen így. Innen szép nyerni, és innen könnyű veszteni.
* a megoldásokat nyílt levelezőlapon kérjük a szerkesztőségbe.
