Balczó András példaképem. A sportoló vagy a sportolói múltra visszatekintő Balczó mondatai, azok logikai ereje, maga Balczó puritán céltudatossága számtalanszor adott erőt nekem, amikor amatőrként versenyre, egy megmérettetésre készültem. Ahogy szabatosan, összeszedetten megfogalmazza a sportoló ember lelkében lejátszódó folyamatokat, ahogy leírja - balczói kifejezéssel élve - "sorskörülményeit", az végtelen alázatról, intelligenciáról, humánumról és tisztaságról tanúskodik. Elég megnézni a Küldetést.
Habár számos megnyilvánulását - legyen az politikai, vallási vagy éppen társadalmi - rendkívül "meredeknek", végletesnek és szélsőségesnek tartom, mégis a sportról vallott nézeteivel, a sporthoz való hozzáállásával nagyon is tudok azonosulni. Most ne nyissunk vitát, hogy szétválasztható-e az ember életútja, munkássága a nézeteitől, épp eleget hallottunk ilyenről mostanában. Ideírom, mit mond erről Balczó:
"Az én véleményem, szavaim, életem. Ezekért nekem kell vállalnom a felelősséget. Ha valaki tehát nem ért egyet velem, vitatkoznivalója van velem, vitatkozzon. Én vagy meg tudom védeni magam, vagy fejet kell hajtanom, és azt válaszolnom, hogy tévedtem. Ehhez azonban mindenekelőtt szükséges, hogy én elmondhassam a saját véleményemet. Különben is, ha azt mondják: egész helyes kisgyereked van, de nekem az orra, füle, kisujja nem tetszik, szebb lenne nélküle. Akkor nem kezdesz gondolkodni, hogy levágj orrot, fület, ujjat. Embert, gondolatot nem szabad csonkítani. Ebben legyen erő. A legtöbbet ezzel segíthetünk egymáson."
A protestáns etika azt tartja, hogy élvezetes az, ami szenvedést okoz. Nem tudok vele egyetérteni, ugyanakkor Balczó-sportéletműve és az alanti könyv kapcsán mindig elgondolkozom, hogy a fenti állításban van némi igazság.
Ahogy ígértem, az engem motiváló könyvekről, filmekeről beszámolok hosszabban is. Ez az első ilyen poszt, időnként posztolok majd további Balczó-gondolatokat is. Ebben az első részben kifejezetten a felkészüléssel és versenyzéssel kapcsolatos eszmefuttatásait szedtem össze, önhatalmúlag szelektálva, kiragadva. A forrás: Kocsis L. Mihály - Szenvedésbe ágyazott gyönyörűség c. interjúkötete.
FELKÉSZÜLÉS
Az ember idővel kénytelen megtapasztalni, hogy gyengébb, mint gondolta. Magával kapcsolatban érik a legnagyobb meglepetések.
Nem minden kínlódás siker, de minden siker kínlódás után érkezik.
VERSENYZÉS
A korábban indulónak erősebben kellett kezdeni annak érdekében, h az utána következőket elreménytelenítse a részideivel.
A versenyzés olyan tevékenység, amely az embernek a szájába rágja, mi a tennivaló a sportoláson kívül is, a sportolás befejeztével. Nemcsak képességek kellenek, de az az érzékenység is, hogy ezeket a törvényeket a maga számára felfedezze, és a későbbiekben is megőrizze, elraktározza azokra az időkre, amikor már nincsen eredményhirdetés, amikor át kell és mer állni egy más értékrend szerint való életre.
Amikor az ember igazi versenyhangulatban van, ami olyan, mint művésznek az ihlet, valamiféle kegyelmi állapot, akkor megszűnnek ellenségei lenni, akkor olyan nagyra növekszik benne a megértés méások, az egész világ iránt, hogy ezek a rögök nem érik a lábát. A félelem hátizsákján csak a szeretet könnyít.
A MÜNCHENI OLIMPIAI DÖNTŐBELI GÖRCSÖS PILLANATRÓL
Egy győzelemre esélyes sportoló életében a legveszélyesebb pillanat az, amikor megcsillan előtte az arany.
Ha nem nyerek, nem nyerek, de nem vagyok hajlandó tovább félni, drukkolni, rettegni, hogy jól menjen. Ha engem azért szeretnek, mert olimpiai bajnok vagyok, akkor az a szeretet nem ér semmit.
Tudtam, ami bennem van, azt képes vagyok kihozni, ls vagy győzök, vagy veszítek, de magamnak szemrehányást többé nem tehetek. Teljesen azonos leszek önmagammal, a győzővel, vagy a vesztessekl. De tudván tudva, hogy „nem azé a dicsőség, aki akar, nem azé, aki fut...” Csakis így múlhatja felül önmagát az ember.
KI GYŐZÖTT?
Én szerencsés versenyző voltam, mert ez a tágabb közösségi szükséglet egyre erősebben élt bennem. És ha győztem, akkor egyre nehezebben tudtam eldönteni, hogy most ki győzött: mármint a közösség-e, aki lélekben együtt futott velem, vagy én? Szóval, h ők győztek-e énáltalam, vagy én győztem-e őáltaluk? E nélkül az összefonódás, összetartozás, egymásrautaltság nélkül nincs az a bizonyos kegyelmi állapot, amelyben az emberből kimegy a félelem, a nyerésvágy, pontosabban a nyerésvágynak a görcse, és helyére megy egy derű, egy nyiitottság, hogy az ember magához ölelne mindenkit, és megy minden mint a karikacsapás.
Úgy látom, h rajtam érdem nincsen. Néha megtapsolnak, gratulálnak, de úgy érzem, ez félreértés vagy valami tévedés. Valami névcsere történt. Ez nem álszerénység, hanem tárgyilagosság. Külön kell választani az embert és a teljesítményt. Ha engem dicsérnek, kicsit olyan érzésem van, mintha lopott lovon lovagolnék.
Az ember soem érheti el a végcélt. És mégis megtesz minden tőle telhetőt, mert tudja, hogy az emberek elvárják tőle azt a bizonyos elérhetetlent.
AZ AKTÍV SPORTOLÓI LÉT UTÁN
A múlt nájlonzsákba el van téve, lepecsetélve. Egy név, egy tény, egy adat.
A SPORTOLÁS MINT ALKOTÁS
Van lehetősége mindenkinek alkotói hitben élni: az utcaseprőtől az államtitkárig mindenki alkothat, ha értelmét látja a munkájának. De a gyakorlatban csak az a teljesítmény, amit az emberek szeme elé tudok tárni, ami mérhető. A teljesítményt nem azzal kell mérni, h hány embernek tetszik, hány ember fogadja el. Az elszámolás önmagunkkal, önmagunkban történik. Itt játszik bele mindenféle alkotása a gyermekiség, a játék. A sportolás annyiban lehet alkotás, ha végletesen tisztán csináljuk.
BŰNBAKKERESÉS SIKERETELENSÉG ESETÉN
Önfelmentés terén óriási képességekkel rendelkezünk. Önbecsapásban nagyok vagyunk.
NEM KELL NYERNI
Miért lenne a nyerés az én járandóságom? Csalódtam magamban, megbocsátottam magamnak, kevesebb vagyok, mint gondoltam, ti se gondoljatok többnek. Csak ennyi vagyok, jó, h rájöttem erre. Ne haragudjatok rám. Becsülettel megteszem a hétrelevő időben, amit tudok, de sikert ne várjatok tőlem. És ebben a pillanatban eláradt rajta a béke. Érzi, hogy megérkezett.
