Mitől tart egy felnőtt amatőr, ha kiesik egy futóversenyen? Csoportbeli hely megingásától, a beletett munka értelmetlenné válásától, és főleg, hogy csalódást okoz magának.

A második rész témái címszavakban:

• a "nemzettudatos" felkészítés
• magyarság kiélése a sportban, sporton át / Mit érez a sportoló a himnusznál és miért?
• dilemmák: sportszerűség, dopping, etikátlanság (frissített hazai dopping miatti eltiltások itt)
• az egyre divatosabb eltakart száj
• huncutság, dörzsöltség, csibészség, piszkos trükkök
• a gratulálás aktusa és annak elmaradása
• a rekordfelállítás igénye
• a prosperáló sportoló nemzet
• miért jönnek a Testnevelési Egyetemre fiatal hallgatók? És öregek?
• sportdefiníciók

A 2022-es beszélgetés folytatása ez a két új rész. 

Az újratöltött 2023-as beszélgetés első része itt hallható.

Az adásról pár részlet kifejtése következik a továbbiakban.

A sportszerűség témaköréhez adalék: egy 2005-ös kutatásban a megkérdezett sportolók

• majdnem 10 százaléka vallotta be, hogy csalt már versenyzés közben
• 13 százalékuk elismerte, hogy szándékosan igyekezett sérülést okozni ellenfelének
• 31 százalékuk vitatkozott a játékvezetővel
• 13 százalékuk gúnyt űzött kevésbé tehetséges csapattársából
• 27 százalékuk pedig arról számolt be, hogy volt már rá példa, hogy „rossz sportemberként” viselkedett.

Ennek kapcán szó lesz proszociális VS antiszociális viselkedésről a sportpályán. Eltakart szájról, és arról, hogy mondhat-e olyat egy sportoló a verseny előtt, hogy "eltakarítja az útból" az ellenfelét? 

Beszéltünk a feladás, letörés, kiégés témakörről is (kiszállás egy versenyből, fejben előzetes forgatókönyvek gyártása kiszállásra, önmanipulálás stb). Egy régebbi edzéselmélet tankönyv szerint a holtpont a "hőháztartás átmeneti zavara".

A letörés pedig az, amikor egy sportoló a rendszeres edzések ellenére nem fejlődik, stagnál, akár romlik. Okok: fáradtság, életmódbei hibák, táplálkozási hibák, lappangó betegség / sérülés elhúzódása, túlterhelés, túledzettség, basedowoid / addisonoid okok. Kibontjuk mindezt a pszichológia felől is.

A sport-értelmezések felől is közelítünk a témákhoz.

A sport (versengés, testi teljesítmény) kultúrtörténete szinte egyidős a civilizáció történetével.

Az óangol disport, ófrancia desport (jelentése „szórakoztatva lenni”) a latin de(s)sportare igéből ered: szó szerint azt jelenti, hogy elvisz, elragad.

Valóban bele tudunk feledkezni a játékos vagy épp kompetitív mozgásba, vagy pusztán annak bámulásába. Ilyeténképpen egy tőről fakad a filmművészet küldetésével is.

A sportfilmekben a sport többnyire csak apropó, hogy az élet dolgairól (fájdalom, veszteség, küzdelem, cél-tudat, traumák, ambíció stb.) beszéljen az alkotó.   

Ha a vadászat sport, akkor a mészáros is sportoló-e? Vagy hogy eleve mettől meddig sport egy tevékenység, például az autó- és motorversenyek, és hol vált át technikába? Ahogy a Cápa nem fishing & hunting horgászfilm.

A sport metaforikus jelentéshordozó, elválaszthatatlan az adott vagy tárgyalt társadalmi, kulturális, történelmi kontextustól, ideológiáktól, identitáselemektől. A sportoló test, az atlétaalkat is jelentéssel bír: szálkás, elhízott, öreg, fiatal, női, férfi, stb.

Még a sporton belül is vitatkoznak egyes tevékenységek létjogosultságáról, címkézéséről.

A sportról alkotott koncepciók: mi a sport?

A legszellemesebb megoldást Bernard Suits filozófus adja: a sport a felesleges akadályok önkéntes elfogadása.

Albertus Magnus háromféle játékot különböztet meg: 1. céltalan (felszabadítja a szellemet, csiszolja az elmét, nyájassá teszi a szívet), 2. hasznos (mármint a XIII. században, például lovasjáték, ami a katonáskodáshoz, s így a honvédelemhez vezet), 3. megvetendő és szégyenteljes (vétkezésre csábítanak, például szerencsejáték és színház).

A derék teológus nem érhette meg, hogy Sienában 1291-ben például a rendkívüli veszélyesség miatt betiltották a hógolyózást. 

A sport a XIX. században egyszerre lett a kortársi szórakozás, időtöltés alapja volt, miközben azzal átkozták, hogy társadalmilag haszontalan és csak az élménykeresésről szól.

Huizinga szerint „a játék a kultúra agonista (= küzdő, küzdelmes) alapja”. Ma már szinte közmegegyezés van abban, hogy a sport az, ami mérhető, kvázi-repetitív és jellegzetesen kreatív testi tevékenység, amiben a cél mindig mindent gyorsabban, magasabban, erősebben, pontosabban csinálni, akár individuálisan, akár „hordában”.

Egyes gondolkodók szerint a sport az érzelmi háztartás és a testi megnyilvánulás része, mások az elnyomás rafinált eszközének tartják, mert az ember testét idomítja.

Amerikai sportpszichológusok szerint „legfelül” a játék van, abba tartozik több alcsoport, köztük a szervezett játékok, azon belül is vannak a versengő játékok, és ezen belül pedig a testi versenyjátékok. Számukra a sport meghatározása: play, games, contests, sports.

Ha a sportosság ismérve a rekordok, azaz az örökkévalóság hajszolása, akkor a sportok művelőinek majd 100 százalékáról elmondhatnánk, hogy semmilyen sportot nem űznek (to record = leírni, feljegyezni).

A modern sport specializált, racionalizált, bürokratikus módon szervezett, és legfőképpen a mérhető mennyiségek és rekordok mozgatják, melyek a mennyiségi versengést lehetővé teszik.

– írja Wolfgang Behringer történész.

A sport nemzetpolitikai kérdéskörét is érintjük.

A sportolás és a fizikai aktivitás jelentősen befolyásolja a nemzet egészségi állapotát.

Ezen keresztül az egészségügyi kiadásokat, termelékenységet, a lakosság mentális állapotát, kedvét, a társadalmi közérzetet is. Sok áttételen keresztül épp e tényezők tesznek élhetőbbé egy országot.

- írja Dénes Tamás.

Beszélünk a magyarság kiéléséről a sporton át. Mennyiben segít, mit tesz hozzá, zászlóval kézben futni, "hazámért teszem", stb.

A rekordállítás igénye, állandó csúcsokra törés is előkerül. Miért és hogyan alakul ki bennünk a versengés, rekordállítás igénye?

Idevágnak egy dr. Lubinszki Mária gondolatai:

Az élet megélésének az igénye és képessége mindenkiben megvan, azonban különböző utakon lehet erre rátalálni. Egyre többen vannak azok, akik a teljesítményhez kötik a sikerélményt és a valódi örömöt. A teljesítményhez való viszonyunk nagyon összetett és érzékeny terület.

Már egészen kicsi korban kialakul, elsősorban szülői minták alapján. A kiemelkedő teljesítményre törekvés alapvetően egy ősi, mélyről jövő törekvés, ami sokszor társul maximalizmussal, és a társakkal való összehasonlítás igényével. 

A teljesítmény egy olyan tükör, ami az énünkről, a személyiségünkről, esetleg értékességünkről adhat visszajelzést. Azért mondom ezt feltételes módban, mert 

Az egészséges, érett személyiség jellemzője nem csak a teljesítőképesség, hanem az értékek és az élmények prioritásként kezelése is. 

Komoly motivációt is adhat a versenyhelyzet, igazán inspiráló az az érzés, hogy valamiben jól teljesítünk. A magunkkal hozott minták, a saját teljesítmény szükségletünk és személyiségünk határozza tehát meg a versengésre való igényt. A versenyhelyzet egészen kisiskolás kortól része az életünknek, így felnőttként, a szabadidő és kikapcsolódás területén is ez az élményvilág lesz a komfort zóna. 

A járványhelyzet elmúlt hónapjaiban átalakult az életünk, sokan otthoni munkavégzésre álltak át, sokkal több bizonytalansággal és stresszel, és kevesebb sikerélménnyel. A bizonytalan helyzetekben egy tipikus, és hatékony megküzdési stratégia a konkrét célok kitűzése.

Az olyan kihívások keresése, amely reális, teljesíthető, és az igazi teljesítmény élményét adja. A kéktúra fantasztikus kincseket és kihívásokat kínál, és komoly terepet a belső lelki egyensúly helyreállítására. Ha ehhez az kell, hogy minél gyorsabban, rekordot állítva teljesítse valaki, ennek nincs akadálya.  

Mi történik egy sportolóban, amikor az elvek ütköznek benne? Lehet-e magasabb egy cél, mint az ember elvei? Például egy vébé megnyerése? Miért (nem) áll ki valaki valakivel, miért (nem) fog kezet az izraeli az iránival? Bemondja-e hogy out, vagy hogy nem volt fault egy sportoló éles helyzetben?

Hol vannak a határok, ha vannak? Amikor a karate egyszer volt olimpiai programon (Tokió 2020-2021), akkor túl erős rúgásért leléptetik a győztes dél afrikait. Vajon az ellenfele is ezt gondolta, aki végül aranyat nyert?

Mi van a Tűzszekerekkel? Emlékezetes eset: Eric – az elszánt skót misszionárius – Isten dicsőségéért fut. 1924, párizsi olimpia: Eric, amikor megtudja, hogy az olimpián a 100 méteres síkfutás előfutama vasárnapra esik, megtagadja, hogy részt vegyen ezen, bár az olimpiai bizottság nagy nyomást gyakorol rá. Végül kompromisszum születik, amikor Eric lehetőséget kap, hogy a 400 méteres távon induljon. Megnyeri.  

Kriszta két könyvet írt - emberi nyelven, olvasmányosan - eddig a számos tanulmány, cikk mellett.

A Fejben dől el második, javított-frissített kiadása 2024 tavaszán jelenik meg (társszerző Gyömbér Noémi), vélhetően más lesz a címe és tutira a tartalma is, hisz maga a címet és a kontentet is meghaladta az idő, a pszichológiában elért eredmények, új nézetek.

És ott van még Gyereklélek sportcipőben is (társszerző Gyömbér Noémi és Ruzits Éva).

Az első részben erről beszélgettünk:

• örömalapú, fejlődésalapú és értékalapú fejlesztés különbségei
• sportolói eredményesség és/vagy sportoló mentális egészsége
• célállítás, minimális / optimális / vágyálom célok és ezek keretezése
• self talk (belső beszéd)
• mentáltréning, imaginárius (fókusz) technika
• holtpont, amire a TF edzéselmélet tankönyve annyit ír, hogy a "hőháztartás átmeneti zavara".
• feladás, kiesés, kiszállás egy versenyből, előzetes forgatókönyvek gyártása, önmanipulálás 
• kudarcélmények és megküzdési kísérletek
• kiégés, letörés veteránoknál és fiatal sportolóknál
• stressz illetve verseny előtti lazulás
• milyen kezdőnek lenni, hgy szerzünk rutint, feladás és túltolás között lebegés
• mi a Dunning-Kruger effektus pozitív hatása a kezdőknél
• és mi a frász a yips avagy darthritis?

Jó töltekezést!