Talán a legjobb frissítésű (mit frissítés! svédasztal!!) ultraverseny.
Talán a legváltozatosabb futófelületet kínáló (ösvény, aszfalt) ultraverseny.
Talán a legkevésbé szintes A-ból B-be tartó ultraverseny, ami igazából körpálya - tehát mindenki megtalálja a számítását.
A Berlin100 mérföldes verseny ezt hozta.
A kis videónaplóm a falfutásról.
NEM VERSENY
Egyébként mit "ultraversenyezek" itt a bevezetőben?! Inkább volt ez fieszta. Észre sem vettem, hogy egy hosszú ultrán, a 100 Meilen Berlin - Der Mauerweglauf versenyen vagyok. Nem volt izmozás, faszméregetés. Olyan harmonikusan, észrevétlenül történtek a dolgok a szervezés és az atléták jóvoltából, olyan feszültségmentes (és egyben izgalommentes, de élménygazdag) móka volt, amilyet rég tapasztaltam. Tavalyról idénre halasztottam, megérte, bár borsos a nevezési díj (190 euro). Én hozzátettem a magamét, a Berlini Fal adta a másikat.
Három héttel Berlin előtt eltántorogtam a békéscsabai 12 órásra. Beszámoltam róla, hogy nem sok kilométert hoztam össze, de nem is volt cél. Sőt egyáltalán nem volt célom a nyáron, hogy parádézzak. Élvezni akartam a magam módján a versenyeket, belehelyezkedni minden kalkulálás, szorongás, elvárás nélkül.
Egy baj volt, hogy megint elcsaptam a hasamat a tésztapartin, pontosabban utána. EZ egy intő jel volt, de nem figyeltem rá: Berlin most az étkekről és italokról szólt. Igazából ez a poszt egy versenygasztronómiai apoteózis.
Szóval a tésztapartinak csúfolt elegáns nagy zabáláson megint teleettem magam. Először a regisztrációnak otthont adó szállodában, ahol svédasztalos (húsok, tészták, vega és vegán ételek, több salátapult, fagylaltpult), tülekedésmentes, önkiszolgálós kajáltatás zajlott - ajánlom az UB-szervezés figyelmébe.
Ezután egy negyedórával az ULTRA német szereplői, Annett és Herbert elhívtak a gyerekkel egy münchen-style sörfőzdébe, amit nem lehetett visszautasítani. A bajor cuccos felszolgálókkal irdatlan sült csülköt, káposztát, krumplit, búzasört hozattak. Direkt kibaszásból, mert még viccelődtek is, hogy nehéz start lesz ez így. És majd ők Potsdamban, féltávnál várnak - már ha egyáltalán eljutok oda a csülökkel a belemben -, mert bedolgoznak az ottani (stílszerűen a helyi sörfőzde) frissítőpontjába.
Hajnali hatos rajt, de nem kellett korán kelni, lévén pályászálláson laktam a stadiontól 1 kilire Lóci haveromnál. A nagyobbik gyerek lepasszolva a havernak kultúrprogramokra (ebből lett a Komputer Spiele Museum). Ők bementek Berlinbe, én meg körbejártam.
Ritkák a 100 mérföldes versenyek Európában, ez inkább amerikai műfaj. Itt a 100 km vagy 200 feletti vagy a körözgetés dívik. A 161.7 km az pont egy nem rövid, de még nem kínzóan hosszú táv, amit a fejben nagyon össze kell rakni. 4 maraton. A Garmin 13 órát bírt, így kiegészítettem a térképet (feketével).
Nem tök olyan a körvonala mint Budapestnek?
A RITKA 100 MÉRFÖLDESEK
Mármint Európában. De örömteli hír, hogy 2018-ban már Magyarországon is lesz. A Korinthosz.hu a jubileumi 5. évet egy duplával ünnepli: megmarad a 81 km-es babatáv, és jön mellé egy hitelesített 100 mérföldes verseny (a Szekszárd-Baja retúr). Márkus Öcsinek csak az lehet a baja (szekszárdja, bocs), hogy ő a büdös életben nem indulhat el a berlini 100 mérföldesen, hiszen egy időben rendezik. A németek tutira nem rakják át, hiszen ők a Fal felépítésének első napjához kötik a futást (amikor augusztus közepén NDK-s katonák szögesdrótokat gurítottak a határvonalra. A Falat csak hetekkel később húzták fel.) Úgy hirdetik az eseményt, hogy "running on the trace of the German history." Ha a Germant görögre cseréled, megvan a Spartathlon szlogenja.
A verseny honlapja nagyon korrekt, minden info, kérdés-válasz fenn van. Kötelező tartozék: fejlámpa, láthatósági mellény, melegben (versenyigazgató dönt róla) félliteres palack, telefon. A rajtszám egyben közlekedési jegy is két napig a berlini ABC zónában. A csekkpontok lechipelés a legmodernebb szisztémát követi. A rajt előtt reggeliztetés: nemcsak kávé, tea, hanem szenyák, nutelláskenyerek, tojás.
Az útvonal a Mauerweget követi kisebb-nagyobb eltéréssel. Az egyesült németek a Nyugat-Berlint körülölelő fal lebontása után csináltak egy körbejárható utat a felszámolt fal nyomvonalán.
Mintha egy tengerszem-város körvonalát járnánk be 162 kilométeren át.
Az első 80 km főleg lágy terep, utána sok térburkolat, viacolor, kis és nagy macskakő, bringaút-beton váltakozik.
Amikor visszaérünk a valódi városba, akkor meg járdáról le-fel. Van ám a Checkpoint Charlie-nak hangulata, amikor hajnali kettőre érsz oda, tök üres, és a depót egy kambodzsai és egy vietnami faszi viszi, dobokkal, csengettyűkkel, szélhárfákkal.
A rajt előtt összetalálkoztam Sárosi Gyulával. Régi történet a miénk ezzel a katonaemberrel. Az egész blog 2012-ben kezdődött az UB-n, ott találkoztam vele először. Mivel senkit nem ismertem az ultrás szcénából, a futópólója alapján nemes egyszerűséggel Zöldnek neveztem. Az első 12 kilométert együtt tarppoltuk, aztán meglógott, gyorsat akart futni, triatlonos fia kísérte bringán, de 130-tól csak erőltetett menetben gyalogolt fájós térde miatt.
Ez a futás egyben hacuka-teszt is volt egyben a Spartathlonra. Meg akarok szabadulni a hátizsáktól, és attól kellemetlen mellékhatástól, hogy ha pólót, ha trikót húzok, a felsőtestem rengeteg helyen kidörzsőlődik. Gyimóthy Tomitól kértem kipróbálni egy compress sportos extraszellőző, hő- és izzadságelvezetős pólót, amit Lubics Szilvi is használt a Badwateren. (Disclaimer: nem vagyok sem reklámember, sem szponzorált futó. Tomival régóta ismerjük egymást, és úriember módjára adott pár cuccot, minden kötelezettség nélkül. Írhatnék negatívat is, vagy semmit, de nincs okom rá.)
Könnyű, lélegző cucc volt, a matéria kicsit emlékeztetet a régi textilpelenkákra, de az egész puha és észrevétlen volt. A verseny első hat órájában esett, de nem fáztam benne, és különösen a vizet sem szívta meg. Amikor meleg volt, nem főttem meg a pólóban, és akkor sem, amikor éjjel már rávettem egy kabátot. Horzsolás nélkül megúsztam. Az anyag kicsit szakadós, legalábbis amikor a verseny végén a klasszik kétkezes fejenáthúzós mozdulattal lehúztam, akkor megreccsent. Emitt a póló és Annették, jobbra pedig a compress sportos erényöv, amivel a hátizsákot váltottam ki.
Nem is tudtam, hogy ez az övfajta létezik, Tomi javasolta. (A nevét is most tudtam meg: freebelt.) Ebbe a gumírozott övbe bele lehet rejteni gyakorlatilag bármit, feszes marad. A félliteres salomonos soft flask simán belemegy, felveszi a derék körvonalát, telefon, zselé, esőkabát, minden elfér benne. Egy hátránya volt, hogy ha ki van tömve sok cuccal az öv, akkor egy állandó nyomást gyakorol az ember ágyékára. Ennyit még (7x) nem pisiltem ultrán, de legalább mindig láthattam, hogy hidratált-e a vizelet színe vagy sem.
Ebben a szettben megyek a Spartathlonra, úgyhogy idén búcsút veszek a sok "csatát" megjárt fekete tornagatya-narancs trikó kombinémtól.
Az Injinji ötujjas zoknit megint teszteltem a májusi 217 kilis ultra után, és megint ráfaragtam. Lett 3 masszív véres vízhólyagom, lehet, hogy sima zokniban is lettek volna, de az biztos, hogy amit ígér (nem lesz vízhólyag), az nálam nem működik. Persze lehet, hogy cipőből kéne szélesebb fazon.
27 csekkpont 5-8 kilométerenként, 3 nagy csekkpont egy alapos rebootra. Figyeljétek a jobb alsó sarkot.
Külön pultrész, vagy kisebb pontokan táblával jelzett tényérok vegánoknak. Kábé 12500 kalória égett el, de mennyi ment le, haha! Szóval már az első pár csekkpontnál előjöttek a régi reflexek: a" lezabálom a büfét"-effektus. Zsenge futókoromban évekig tartott leszoknom erről, különben csak ment az idő. A Terep100-on csak a "tornatermi evőember" néven hívtak, mert a célbaérkezés után csak repetáztam, repetáztam. Biztos az elvesztett boldogságot pótoltam ezzel, merthát nehéz tőle búcsút venni.
MÍGNEM SZELID MOSOLLYAL LELKÉT KILEHELI
De a berlini körön egyrészt
ettem: gumicukor, gusztusos feketekenyeres szendvicsek, ízlésesen tálalt zöldségek, sajtok, zselék és szeletek, waffel/gofri psikóta (szintén szervezők figyelmébe - ez nagyon praktikus, édes, szivacsos, jól csúszik, kábé az olivás kenyérrel egy szinten levő szuperság), minden csekkpontnak sajátos kajája (pl. sült kolbász) stb.,
ittam: 2-féle alkoholos sör, 1 alkoholmentes búzasür, 1 karamelles maláta álsör, izók, fejérjepótló Powerbar-ital, tea, kávé, csendes és pezsgő ásványvíz, tej),
memoritereket mondtam: folyamatosan Dsida Jenő csodaszép "Arany és kék szavakkal" verse ment a fejemben, amit két levegőre szoktak elmondani a színészek beszédgyakorlatként. Valószínűleg azért, mert van egy sor benne, hogy "mígnem szelid mosollyal lelkét kileheli", és ez közel állt hozzám az éjjeli órákban. Néha egy kis U2 (Achtung Baby lemez) és Roger Waters is bejött a tudati playlistbe, nekik komoly berlini falas múltjuk van.
fényképeztem, videóztam: nemcsak változatos terepen haladtam, hanem olyat vesz ilyenkor észre az ember a városból, amit amúgy nem. Például ezt a bontásnak hitt dizájnos ablakkeretet.
Nagyon tetszett a 3 nagy csekkpontra küldendő csomagok rendszere. A rajtcsomag-átvételnél kapsz egy Berlin100 zsákot, és még 3 másikat (1-2-3 címkével, kék, narancs, zöld színben). Ezekbe berakod, amiket a 3 csekkpontra előreszalajtasz, áthurkold rajtuk a rajtszámod címkéjét, és elég leadnod a rajt előtti percekben is. A táskákat visszakapod a célban, és menőzhetsz velük. A rajt-cél sportpálya által kínált kulturált öltöző, tusoló is nagyban fokozza a komfortérzetet - pedig jól tudjuk, az ultrán a kényelmetlenséget keressük, de a törődés jólesik.
A verseny - bár csak hatodjára rendezték meg - már felépítette a saját mitológiáját. Nem volt nehéz rátalálni, a Fal-sztori alapból ütős, körbefutni is épp elég hosszú, de még baráti ultratáv. De a legmeghatóbb, hogy minden évben más személyre emlékeznek, akit lelőttek a falnál menekülés, szökés közben. A stadionhoz legközelebb eső áldozattal kezdtek, és minden évben egy kopjafával arrébb mennek.
Idén Dorit Schmielre emlékeztek a futók. 15 kilométernél egyszercsak egy vödörnyi rózsás ember állította meg a versenyzőket, és mindenki szépen egyperces főhajtással és virággal adózott Doritnak azon a helyen, ahol lelőtték.
A célbaérőknek ízléses érem, a 24-órán belülieknek övcsat is jár (Amerika visszainteget, de ki a tököm hord ilyet?)), és finisher póló. Van jó sok váltócsapat is, de észrevétlenek maradnak - szintén UB-szervezés figyelmébe.
A végén bekocogtam kereken 22 órával, 8 perces kilométerekkel. Oké, az a hat másodperc elég bosszantó (22:00:06). A célban kapod meg a Finisher pólót A DUV-ra másnap felkerült a futás minden részletével - nem csoda, az ultrafutók naprakész Wikipediáját is németek csinálják.
Sebesség: 7,35 km/h
Összesen gyaloglással: 8:10 min/km
Abszolút helyezés:171 (459-ből)
Alfahím helyezés: 94 (302-ből)
35-39 éves alfahímek közt: 10 (31-ből)
A depókban elbaszott, egyre hanyatló tempójú részidőim itt.
A célban kicsit gumicukroztam, természetesen, nutellás kenyereztem, haza villamosoztam a helyi négyeshatossal, aludtam 3 órát, másnap reggel még egy kis múzeumozás a gyerekkel a Mittében, aztán repülés haza, Gyula vette át az érmeket. Izomláz vagy pingvinjárás szinte semmi.
A kislábujjam körme megsínylette. Verseny után és 1 héttel később ilyen volt-lett.
VÉNNEK VALÓ VIDÉK
Azért még elmondom, hogy a versenyt a holland Jan-Albert Lantink nyerte, aki iszonyú hektikusan futja az ultráit, nemcsak évek, hanem befejezés tekintetében. Kezdetben csak ezekben az években futott ultrát, közte semmit (maratont vagy kisebbeket lehet, csak azt nem rögzíti statisztika): 1992, 1994, 2000, 2004. 2004-től zsinórban nyomta az ultrákat. 2009-ben 5., 2010-ben már második a Spartathlonon 23:31 órás célidővel. De 2012-2015 közt összesen csak 6 ultraversenyt vállal, igaz, ebbe belefért az UB megnyerése 18:37-tel.
Legjobbjai: 50km 3:24, 100km 6:57, 6h 80km, 24h 237km.
Na és a slusszpoén: Lantink 1958-as születésű. Azaz 59 éves. A DUV számítása szerint az age-graded teljesítménye a Berlin100 mérföldön 11:17:21 lenne a 13:39:56 helyett. (Az age graded nagyon egyszerűen egyszerűen egy adott korra hajlított, 23-35 év közötti atléta teljesítményére vetített, ahhoz korrigált eredmény. Az age grade-ről bővebben itt.) Magyarán: Lantink futott eredménye 23-35 év között egy 11 óra 17 perces időnek felelne meg, ami őrület 161 kilométeren. Az enyém 22:00:06-ról javítva age grade-del 21:49:33. Némi gyógyír. De így is nyolcórát kapok Lantinktól. Ő versenyló, én meg hobbista. Eredmények itt.
Tavaly az olasz haverom nyert, Marco Bonfiglio, az ő idejénél 20 másodperccel ment jobban Lantink. Marco amúgy jó szezonban van: sorra nyeri a versenyeket vagy lesz második, például a Badwateren. Kíváncsi vagyok, mit produkál a Spartathlonon. (Itt Marco épp az East Side Gallery előtt húz el még napvilágnál.)
Ezt csak iderakom a végére, ha már Berlin és futás: amikor nyáron Portugáliában egy fenntartható ökofarmon szálltunk meg Airbnb-ben, akkor a német tulajnő megmutatta egykori maratonifutós érmét. Időkapszula az NDK-ból
Érdekesség, hogy egy finn ötezres, tízezres és terepfutó előtt tisztelegnek vele, aki 1912-ben nyert olimpiát, így 1982 a 70. évforduló volt. Kolehmainen terjesztette el a futást széleskörben a finneknél, inspirált sokakat futásra. És titeket? Korinthosz vagy Berlin 2018-ban?
(Folyt.köv. a Badwaterrel jövő héten.)
