2018-ból van az első ultra eredménye. Azóta szerintem tankönyvi módon, fokozatosan, tudatosan építkezve lett az egyik legpotensebb magyar ultrás -- és már nemcsak a női mezőnyben.
Szerinte hűbeleandi módjára kezdett futni, edzeni, versenyezni, és alig szorult bele kompetititivitás. Nézzétek, hallgassátok, döntsétek el.
A teljes adást mozgókép / audió formában -- és a további extra tartalmakat (például Andi UB-ja közben készített videóit) -- keresd a Patreonon.
Az UB-val eleddig felemásan állt: egy ragyogó vegyes páros győzelem férjével (Strifler Attila, sorry guys), majd egy 2024-ben feladott egyéni próbálkozás.
Az eddigi női pályacsúcsot (20h15m, Cseke Lilla) majdnem két órával faragta le.
Babonából, külön kérés miatt is alig készítettek róla képet kísérői: férje, és édesanyja.
Már a rajtba is stílszerűen ment: koronás unikornisos fürdőköntösben.
Közel 10 éve fut rendszeresen. Első futása: 16 km a házbeli barátnővel erős téli mínuszban. Csakhogy beszélgessenek elkísérte.
Első versenye: 100 km (Optivita, 2017), pedig az 50 km-re akart nevezni. Aztán 70 km-ig jutott, mert megijedt, hogy nincs fejlámpája. Rá két hétre első maratoni időeredményeit is begyűjtötte (BSZM 3–4. nap).
2018: újabb 100 km-es futás és a teljes BSZM.
2019-től tudatosabb versenyzés, saját határok feszegetése, időjavítás a fő cél. A DUV-ját érdemes böngészni, látni a fokozatos fejlődést, dobogókat -- akár abszolútban is.
Legbüszkébb egy DNF-eredményére: a Piros85-re, amit egy csippantás kihagyás miatt nem írtak neki jóvá, pedig végigment, trackje van róla.
Na de vissza az UB-ra!
Lubics Szilvia 2012-es abszolút győzelmét (22h 09m) megismételte: jelentős fegyvertény, hogy mindegyik férfinál gyorsabb volt a 18 óra 30 perc 15 másodperces finisidővel.
Ez a 2012-es év iszonyú meleg versenyeket hozott: akkor még június 30-án (!) rendezték az UB-t, ahol én tökultós lettem, ebből született meg a blog, s később a podcastok. A hírhedt kapudrogos, detoxiálós első poszt épp erről a vergődésről szólt. A Spartathlonon is iszonyú hőség tombolt 3 hónappal később, 45 fok. Ez az év később a dreadful twelve, azaz a rettenetes, szörnyű tizenkettes néven vonult be az ultratörténetbe.
A Spartathlon nagy veteránja, aki egyszer egy elképesztő időt futva sem tudott győzni (amivel bármikor nyerhetett volna, csak nem akkor, amikor épp Szorokin nyert előtte), Radek Brunner közel 40 percet kapott Anditól. A dobogón egy méter különbség sem volt.
Az UB történetében -- igaz csúszótávos verseny, így a pályacsúcs is relatív -- Andi ideje a 7-8. hely környékén van, díszes társaságban: 18h 30m 12s Ivan Cudin (2014, 212 km) és 18h 30m 20s Dan Lawson (2017, 218 km, de óriási viharos hátszéllel a déli parton).
Akárcsak Erős Tibor, a "mosolygós lány", Andi is elsőkézből mondja el az egykörös UB-győzelem sztoriját -- elsőnek a Nem Azénak. A "mosolygós lány" FB-oldala itt, bár saját bevallása szerint nem szere posztolni, feltűnősködni.
A rajt utáni első és a cél utáni utolsó lépések:
A verseny előtti és a verseny utáni napon:
Egy remek fotó a rajt előtt a dupla UB-t megnyerő (és ha az egykörösre is nevezett volna, azt is behúzhatta volna) Tibiről és Andiról. Tanulság: előre kell állni, az már félig győzelem!
Szállj be a finanszírozásba, patronáld a 13 éve fennálló Nem Azé blog és a podcast nyilvános működését, továbbá férj hozzá exkluzív tartalmakhoz is, amik a a futás vonzáskörzetében levő, izgalmas és értékes alakokról, témákról készülnek.
