Február - Málta

Ebből ez volt a 40. alkalom - meglepő.

A rajtszámfelvételnél volt is jubileumi emlékérem. A helyzet a marokkóit idézte: elképesztő kígyózó sor a tengerparti bulváron a versenyközpontnak helyt adó szálló halljába. A szerencsém az volt,m hogy meghívtak iramfutónak, s így soron kívül felkaphattam a cuccot.

Háttal Joe Micallef, a verseny főszervezője.

Ilyet se csináltam még, óraműként futni. Az 1:40-es lufit kellett vinnem egy fehérorosz sráccal, 4:44-es átlagban. Érdekes, hogy minden tízpercre volt iramfutó.

Itt is sok külföldi futó volt: mint egy ókori eposzban, seregszemlét tartottam, és hát a felszerelésüket elnézve a rajtoló tömegen levő cuccok többe kerültek, mint egy autópark. Ritkán látok ilyet, hogy ennyi cicoma cucc, vadiúj cipők, gatyák, órák, segédeszközök egy félmaratonra. Oké, volt maraton is, de nagyon kevés indulóval.

A verseny egy nagyon szép, nagyon hangulatos régi városkából indul, amolyan fallal körülvett medina (óváros) ez is, a neve is az: Mdina. Ide elvisznek a szervezők 5 eurós buszjegy váltásáért. A buszok Vallettából indulnak, és hát sok értelme nincs.

Ez itt Mdina:

Ahelyett, hogy valamiféle körtúrát találnának ki útvonalra, inkább kiviszik a futókat a szigetországocska mini fővárosi részéből, de mire kijut a sokezer sorban (kb 200 méteren át párosával) álló futó a parti promenádra parkolt buszokkal, rémesen kínosan sok idő telik el. 

Aki meg nem busszal megy, az autóval jut ki vasárnap hajnalban, és bizony a keskeny máltai utak áteresztő képessége miatt cammog mindenki a dugóban. Az út elvileg 20 perces, a 7:00-ra ígért indulás 7:35-re csúszik, a busz 9:10-re fut be, rajt 9:15.

Nemhogy melegíteni nincs idő, de megtalálni a rajthelyet, meg még a lufit, kész káosz. A lufit a rajtzóna végében egy korlátra kötötték a szervezők, minden iramfutónak le kell vennie a sajátját. Mókás, he?

A pálya igazi tourist fun runt ígér, sok emelkedővel és lejtővel, kanyargós városnézés, nem a PB-nek kedvez, inkább a szemnek. Meglepően kevesen maradnak a lufis bolyunkban a végére. A frissítésnél volt izo, narancs, víz, tán kóla is, de nem figyeltem.

Az idő itt is pazar volt: 16-20 fok, erős nap.

Két-háromnapos országlátogatással egybekötve épp elég.

Gasztronómiáról nem tudok beszámolni (nem úgy, mint Marokkóban), de az érdekes, vagy hát sajátos történelmi-földrajzi helyzet (közel Európához, Afrikához, Olaszországhoz és Líbiához a Földközi tengeren, repülő- és tengerészeti támaszpontnak is ideális) okán kialakult kulturális örökségek (múzeumok, erődök, városrészek) orvosolják a silány étkezési lehetőségeket.

A közlekedés pedig feltöltős helyi kártyával filléres.

A verseny alatt olvastam, hogy megdöntötték a mezítlábbal hóban félmaratonfutás rekordját:

Március - Mani

Kétévente rendezi meg Pavlos haverom, 2023-ban már futottam és írtam is róla egy hasonlóan szellemes szójátékos című posztot. Mert ha Mani, akkor tényleg must be funny.

A négyujjas kesztyűre hasonlító Peloponnészosz 3. (vagy nézőpont szerint 2.) ujja Mani félsziget. Akárhányszor arra járok, mindig hívogatnak vagy nosztalgiával töltenek el az aszfaltra festett kék jelek: el kell menni futva, bringával vagy autóval erre a szép 80 km-es hurokra.

A két évvel ezelőtti posztból idézek: 

Ilyenkor a legszebb Görögország. Minden üde zöld, sárga és hersegő, a réteken virágok, illatos mezők szerteszét, nincsenek kiégett, foltos erdők, szikkadt barna tájak. 

Turista sehol. Manin amúgyis alig vannak. 14-18 fok, szórt fény, néha napsütés, mindent a szemnek, semmi habfürdőt a testnek, mert elhűlsz.

Vannak viszont őrtornyok, minivárak a frank uralomból, s ez kihatott az építészetre is: vaskos, barnásszürke erődszerű házfalak a falvakban.

Az út pedig folyton hullámzik nehezen megközelíthető lagúnák, fennsíkok, szirtek, nyergek, városkák között. 

Két nappal voltunk a görög "március 15." előtt, ott is a szabadságharcot ünneplik (204. évforduló), ők a törökök ellen vívták - sikerrel. Kicsit más: itthon poloskázás, ott meg ez:

Felmászunk magasra, hogy 35 km táján gyors 5 km alatt lezuttyanjunk. Az egész parányi falvakban édes kis csekkpontok sok jóval, főleg mosollyal.

Aztán pár éles mászás és gurulás, nagyívű szerpentinek, belátni egy öblöt, városkát, majd 55-75 km között egy végtelenbe nyújtott, kellemetlen, permanens felfele futás.

2023-ban hatodik lettem, idén hetedik, pedig 13 perccel még jobbat is futottam. Sajna a végén, az utolsó 400 méteren ketten is elkaptak, jobban akarták a dobogót, merthogy a görögöknél az első hat kap az érmen felül valami kis trófeát.

De az igazi "öröm": elém térdelt Dean Karnazes marketingfutó. Mostanában egyre többet van görögben, ahogy az amerikai lehetőségei immár beszűkültek. Ott is megnőtt a marketingfutó-konkurencia.

Őszintén: nem is szaporáztam, mert két éve egy nagy éles sarlót adott Pavlos (Mani jelképe a sarlós asszony, aki ezzel vívja a függetlenségi harcát), és valami ilyesmi volt várható tőle idén is, azt meg nem vihetem fel a gépre. Érvényes a mondás, ami nemcsak Ydra szigetének, de Maninak is a mottója, a zászlóin is olvasható: 

Ή ΤΑΝ Ή ΕΠΙ ΤΑΣ

azaz vele vagy rajta, mármint a pajzzsal térj meg a csatából élve, vagy a pajzson hozzanak holtan.

Csakhogy nem sarló volt, hanem frank őrtoronyra hajazó Jenga-kocka:

A versenyt edzésnek szántam - nem kifogásként, valóban -, erőltetett kényszertáplálásnak, minden 45 percben zselé, elszoktam a tervszerű futástól, most ez erre jó volt, 60 körül volt egy törődött momentum, alias holtpont.

Visszafele Spártában aludtam: a bookingon foglalt szállás gazdájáról, Alexandrosról kiderült, hogy nemcsak Jannisz Kúrosz barátja, hanem 2024-ben épp nála lakott a 4x Spartathlon-győztes, rekordtartó Fotis Zisimopoulos családostúl - friss exkluzív interjúm vele itt.

Ráadásul a tavalyi dobogósoknak Alex csinálta a speciális, vas műtárgyas diplomát, merthogy ő amolyan fémekkel foglalkozó iparműváész. Honlapja: https://ironjunkart.com.

Kalo taxidi, kalo agona! Jó utat, jó verseny(eke)t.

Hajrá!