Két félmaratont és egy rövid ultrát abszolváltam az év első három hónapjában. Marrakesh, Malta, Mani.
Ajánlásaimat, benyomásaimat pontokba szedem, ha már olyan jól szolgálták a téli alapozást ezek a versenyek.
Hiába, a futás nem kenyérsütőgép, aminek elsőre örülsz, sütögetsz, aztán egyre kevesebbet használod, kerülgetni kezded, porosodik.
A sarkam gyulladása két éve nem múlik, de már megtanultam vele együtt élni: türelemmel viselt hosszú szenvedés.
Január - Marrakesh
A marokkói versenyt azért választottam, mert érdekelt az arab Afrika ezen része, és mert a félmaratoni táv fejben-testben örömtelibb mostanában, mint egy maraton. A királyi Marrakeshben megvan mindkettő. És már a Wizzair is repül oda közvetlenül 2024 novembere óta.
A kulturális és gasztro élvezetek is izgalmasak, ha a bazári, konzumáló, tukmáló, leszólító hangulattól függetleníti magát az utazó.
A város tömött, zsúfolt, mert januárban is kellemes 20 fokos idő van, a zegzugos, sikátoros város valamennyire még őrzi autentikusságát.
Ott a régmúlt zamata és a fejlődő harmadik világtól már ellépett, modernizálódó (motorizálódó) arculat is. Még nem jutott a turistaáradat ellenére Barcelona sorsára, nem fordult ki önmagából. Az ottlét középáras.
A versenyt 35. alkalommal rendezték, szinte már patinás. A marokkói hosszútávfutás hagyományait talán nem kell bemutatnom, itt is taroltak, hazai pályán.
A rajtszámfelvétel tragikus: egy pavilonban tolong sokezer ember, kígyózó sorok, nem tudod, hol mit adnak, melyik versenytáv rajtszámát, előrendelésest vagy helyszíni nevezést. Ciki.
A pálya remek, sőt: vetekszik a berlinivel. Szinte teljesen lapos, a medina (óváros) falai körül halad, nem túl sok, nem túl éles kanyarral. A maratonisták két kört futnak.
A frissítés gyenge: víz, néhol narancs és banán.
A rajtnál tülekedés, az izgága tömeg (hú de elszoktam ettől) szó szerint lebontja, letépi a felfújt szponzorkapukat, beleakadnak, lerántják őket.
További gyenge pont a vécék (nem léte). A rajt egy sugárútról van, de körötte szikkadt föld, amin építkeznek. Egy mobilvécé előtt áll sorba a sokezres becsurrantó futóhad, mások mennek a közeli bokrok felé. Utóbbiról kiderült, hogy egy medreszéhez tartoznak (vallási iskola), ki is jött a gondnok, és arabul átkozta a huggyantókat.
A videón ez is látható.
Ugyanez igaz a csomagmegőrzőre: 35 év nem volt elég megtanulni a közönség igényeit.
Rengeteg külföldi fut, főleg féltávon. A finisben szép érem, jó kontrasztot képeznek a puccos katonai egyenruhákkal szemben az immár fejkendő nélküli lasztexnadrágos, kiizzadt arab futónők.
A búcsúcsomagban narancs, banán, víz. A póló a klasszikusan bebüdösödő poliészter.
Érdemes megjegyezni: Marokkó focivébét rendez 2030-ben Spanyolországgal, Portugáliával!
Február - Málta
Ebből ez volt a 40. alkalom - meglepő.
A rajtszámfelvételnél volt is jubileumi emlékérem. A helyzet a marokkóit idézte: elképesztő kígyózó sor a tengerparti bulváron a versenyközpontnak helyt adó szálló halljába. A szerencsém az volt,m hogy meghívtak iramfutónak, s így soron kívül felkaphattam a cuccot.
Háttal Joe Micallef, a verseny főszervezője.
Ilyet se csináltam még, óraműként futni. Az 1:40-es lufit kellett vinnem egy fehérorosz sráccal, 4:44-es átlagban. Érdekes, hogy minden tízpercre volt iramfutó.
Itt is sok külföldi futó volt: mint egy ókori eposzban, seregszemlét tartottam, és hát a felszerelésüket elnézve a rajtoló tömegen levő cuccok többe kerültek, mint egy autópark. Ritkán látok ilyet, hogy ennyi cicoma cucc, vadiúj cipők, gatyák, órák, segédeszközök egy félmaratonra. Oké, volt maraton is, de nagyon kevés indulóval.
A verseny egy nagyon szép, nagyon hangulatos régi városkából indul, amolyan fallal körülvett medina (óváros) ez is, a neve is az: Mdina. Ide elvisznek a szervezők 5 eurós buszjegy váltásáért. A buszok Vallettából indulnak, és hát sok értelme nincs.
Ez itt Mdina:
Ahelyett, hogy valamiféle körtúrát találnának ki útvonalra, inkább kiviszik a futókat a szigetországocska mini fővárosi részéből, de mire kijut a sokezer sorban (kb 200 méteren át párosával) álló futó a parti promenádra parkolt buszokkal, rémesen kínosan sok idő telik el.
Aki meg nem busszal megy, az autóval jut ki vasárnap hajnalban, és bizony a keskeny máltai utak áteresztő képessége miatt cammog mindenki a dugóban. Az út elvileg 20 perces, a 7:00-ra ígért indulás 7:35-re csúszik, a busz 9:10-re fut be, rajt 9:15.
Nemhogy melegíteni nincs idő, de megtalálni a rajthelyet, meg még a lufit, kész káosz. A lufit a rajtzóna végében egy korlátra kötötték a szervezők, minden iramfutónak le kell vennie a sajátját. Mókás, he?
A pálya igazi tourist fun runt ígér, sok emelkedővel és lejtővel, kanyargós városnézés, nem a PB-nek kedvez, inkább a szemnek. Meglepően kevesen maradnak a lufis bolyunkban a végére. A frissítésnél volt izo, narancs, víz, tán kóla is, de nem figyeltem.
Az idő itt is pazar volt: 16-20 fok, erős nap.
Két-háromnapos országlátogatással egybekötve épp elég.
Gasztronómiáról nem tudok beszámolni (nem úgy, mint Marokkóban), de az érdekes, vagy hát sajátos történelmi-földrajzi helyzet (közel Európához, Afrikához, Olaszországhoz és Líbiához a Földközi tengeren, repülő- és tengerészeti támaszpontnak is ideális) okán kialakult kulturális örökségek (múzeumok, erődök, városrészek) orvosolják a silány étkezési lehetőségeket.
A közlekedés pedig feltöltős helyi kártyával filléres.
A verseny alatt olvastam, hogy megdöntötték a mezítlábbal hóban félmaratonfutás rekordját:
Március - Mani
Kétévente rendezi meg Pavlos haverom, 2023-ban már futottam és írtam is róla egy hasonlóan szellemes szójátékos című posztot. Mert ha Mani, akkor tényleg must be funny.
A négyujjas kesztyűre hasonlító Peloponnészosz 3. (vagy nézőpont szerint 2.) ujja Mani félsziget. Akárhányszor arra járok, mindig hívogatnak vagy nosztalgiával töltenek el az aszfaltra festett kék jelek: el kell menni futva, bringával vagy autóval erre a szép 80 km-es hurokra.
Csodálatos volt ismét a tavasz, különösen Aeropoli felé autózva Skoutari közelében. Két éve óriási tűzvész pusztította el a környék olajfaligeteit, de a természet regenerálódott. Igaz, a fák még kormosak, de már leveleket bontanak, viszont az aljnövényzet hersegő sárga, zöld, derékig érő nagy vadvirágos-bokros.
A két évvel ezelőtti posztból idézek:
Pavlosra a 420 kilométeres görög privát futásom kapcsán írtam, gyakorlatilag ő nyomja, nyomtatja, hegeszti Attika és más egykori városállam sportversenyének érmeit, trófeáit, pólóit. Athén félmaraton és maraton, Spartathlon, stb...
Ráadásul versenyszervező is, így egy kézben tart sokmindent. És megszalad a keze: nála egy versenyen kapsz medált, emlékérmet, plakettet, stb.
Miközben azt vallja, hogy csak a versenyért kér egy reális összeget, minden mást oldj meg, így a budget a dolog. (Nekem van tőle egy olyan speciális versenyérmem, amiből csak kettő van a világon, mert a többit bezúzatták...) A Mani80 30 euro volt 15 minőségi frissítőponttal és 6 CP-vel, ahova cuccot lehetett küldeni - itthon mennyi lenne? A célcsomagban helyi termékek: méz, olivaolaj, sonka, kolbász, póló, tornazsák.
Ilyenkor a legszebb Görögország. Minden üde zöld, sárga és hersegő, a réteken virágok, illatos mezők szerteszét, nincsenek kiégett, foltos erdők, szikkadt barna tájak.
Turista sehol. Manin amúgyis alig vannak. 14-18 fok, szórt fény, néha napsütés, mindent a szemnek, semmi habfürdőt a testnek, mert elhűlsz.
Vannak viszont őrtornyok, minivárak a frank uralomból, s ez kihatott az építészetre is: vaskos, barnásszürke erődszerű házfalak a falvakban.
Az út pedig folyton hullámzik nehezen megközelíthető lagúnák, fennsíkok, szirtek, nyergek, városkák között.
Két nappal voltunk a görög "március 15." előtt, ott is a szabadságharcot ünneplik (204. évforduló), ők a törökök ellen vívták - sikerrel. Kicsit más: itthon poloskázás, ott meg ez:
Felmászunk magasra, hogy 35 km táján gyors 5 km alatt lezuttyanjunk. Az egész parányi falvakban édes kis csekkpontok sok jóval, főleg mosollyal.
Aztán pár éles mászás és gurulás, nagyívű szerpentinek, belátni egy öblöt, városkát, majd 55-75 km között egy végtelenbe nyújtott, kellemetlen, permanens felfele futás.
2023-ban hatodik lettem, idén hetedik, pedig 13 perccel még jobbat is futottam. Sajna a végén, az utolsó 400 méteren ketten is elkaptak, jobban akarták a dobogót, merthogy a görögöknél az első hat kap az érmen felül valami kis trófeát.
De az igazi "öröm": elém térdelt Dean Karnazes marketingfutó. Mostanában egyre többet van görögben, ahogy az amerikai lehetőségei immár beszűkültek. Ott is megnőtt a marketingfutó-konkurencia.
Őszintén: nem is szaporáztam, mert két éve egy nagy éles sarlót adott Pavlos (Mani jelképe a sarlós asszony, aki ezzel vívja a függetlenségi harcát), és valami ilyesmi volt várható tőle idén is, azt meg nem vihetem fel a gépre. Érvényes a mondás, ami nemcsak Ydra szigetének, de Maninak is a mottója, a zászlóin is olvasható:
azaz vele vagy rajta, mármint a pajzzsal térj meg a csatából élve, vagy a pajzson hozzanak holtan.
Csakhogy nem sarló volt, hanem frank őrtoronyra hajazó Jenga-kocka:
A versenyt edzésnek szántam - nem kifogásként, valóban -, erőltetett kényszertáplálásnak, minden 45 percben zselé, elszoktam a tervszerű futástól, most ez erre jó volt, 60 körül volt egy törődött momentum, alias holtpont.
Aki elgondolkodott már, mivel lehet "kiváltani" a magyar versenyeket, annak itt egy tipplista. Vastaggal, amit futottam már. A többinek is futottam egy-egy szakaszát privátban.
Alternatívák:
Korinthosz 80km » Mani 80km (március), Thasos Theagenios 100 km (május), Kronion Perasma 65km (július)
Korinthosz 160km » Dromos Athanaton 140km (november eleje), Olympian Race 180km (májusban kétévente, félig aszfalt, félig terep), Lakedemonion 132 km (kétévente április, Mystras-Geraki-Monemvasia közt)
UTH, UB Trail » Olympus Mythical Trail 110km (július), Ursa Trail 100km (augusztus), Rodopi 100 mérföld (október) és 50 mérföld (április), Virgin Forest 100 mérföld (október), Corfu Mountain Trail 100km (április-május)
UB » Spartathlon » de inkább Olympian Race 180km vagy Euchidios Athlos 217km (szintén május) vagy a 100 mérföldes Heyday
6-12-24h OB » Sparta City Ultra
Visszafele Spártában aludtam: a bookingon foglalt szállás gazdájáról, Alexandrosról kiderült, hogy nemcsak Jannisz Kúrosz barátja, hanem 2024-ben épp nála lakott a 4x Spartathlon-győztes, rekordtartó Fotis Zisimopoulos családostúl - friss exkluzív interjúm vele itt.
Ráadásul a tavalyi dobogósoknak Alex csinálta a speciális, vas műtárgyas diplomát, merthogy ő amolyan fémekkel foglalkozó iparműváész. Honlapja: https://ironjunkart.com.
Kalo taxidi, kalo agona! Jó utat, jó verseny(eke)t.
Szállj be a finanszírozásba, patronáld a 13 éve fennálló Nem Azé blog és a podcast nyilvános működését, továbbá férj hozzá exkluzív tartalmakhoz is, amik a a futás vonzáskörzetében levő, izgalmas és értékes alakokról, témákról készülnek.
