A tavaszom eddig olyan, mint az NB1-es csapatokról szóló Nemzeti Sport cikkek: Erős kezdés után visszaesés. És újabb sportnyelvi fordulattal: De van fény az alagút végén. Barcelona és Pozsony maraton, 21, 11, 10 kilométerek egyre hanyatló formában, plusz egy kellemes élményű UTH50. Tippek, trükkök, tévedések a 2:47-es maratontól a full lefáradásig. Ja és egy csodaképlet az alapozás utáni versenyekről.

Jöjjön a backstory!

 1) Az alapozásról és a terveimről már írtam: relatíve sokat és lassan futottam (100-120 km/hét), megvalósítva egy tervet. 2-3 hónap állóképességi, 1 hónap erő-, 6 hét erő- és gyorsasági edzés. 

2) A terhelésélettani vizsgálat is jó paramétereket mutatott.

3) Rossz cipők hátráltattak, pedig variáltam, hogy valami jóra leljek. A Hoka Kailua aszfaltcipő egy kopogós, kemény szar, akárcsak az a régi, de nem használt Nike, amiben teljesne oldszkúl '90-es évek eleji, amerikai kertvárosi joggolónak néztem ki, és amiben minden edzés olyan volt, mintha bumszli papucsban edzenék. Közben a régi Brooks Ravennám elkopott, a frissen beszerzett új modellben pedig zsibbad a talpam. Szopó. Amikor tehettem a versenycipőimben mentem a rekortánra. 

4) Rengeteg melóm volt/van tavaly november óta. Többműfajú, sokváltozós, kreatív feladatra kell fókuszálnom, jó pár helyre kell utaznom, határidős etapokat tartanom. Mindezek miatt a pszichés állapotom nem túl acélos, és a koncentráltságom is ingadozó. A rendszeres tréningezés, a regenerálódás is hektikus. Ez kihat a teljesítményemre is.

5) Április elején felszámoltam az íróasztalomat. Két IKEA dohányzóasztalt egymásra raktam, és onnantól kezdve állva dolgozom. Gyakorlatilag csak a közlekedés során, a biciklin ülök. A nap 2/3-a állva, 1/3-a fekve telik átlagosan. Nagyon rossz a tartásom (görnyedek ülve), és a résztávos edzések után, ha leültem 1 órára, akkor a lábamban annyira beálltak/megrövidültek az izmaim, hogy éles-görcsös fájdalom volt minden mozdulat. 

6) A lábam mellett a csípőm is nagyon érzékeny lett, pedig tényleg sokkal többet nyújtottam. Emiatt szálltam ki a 12h OB-ről a felénél. Hetekig nyögtem még az a rengeteg jobb kanyart. Befejeztem a körözős versenyeket - elég volt az pár, amin indultam, hogy meggyőzzön a romboló jellegéről. A mentalitásomhoz, temperamentumomhoz sem illik a körözgetés.

Múltkor ideális világoztam. Mindezt csak azért mondom, mert az idei célversenyem a pozsonyi maraton volt március végén, mégis egy véletlen folytán két héttel korábban futottam egy maraton Barcelonában, könnyű lélekkel és szapora lábakkal. Nyilván Pozsonyra nem regenerálódtam úgy, ahogy kellett volna, így ott el is véreztem. Egy futó full maxon nyomva magas színvonalon két maratont tud futni egy évben, kb 5-6 hónapos különbséggel. A testnek is vannak határai a mendemondák ellenére. Itthon persze sokan megyünk versenyről versdenyre, de mindenki tudja, hogy ha egyszer kifutotta magát, utána csak halvány copy-paste-je önmagának. Viszont Barcelonában teljesítettem a kitűzött célt, hogy végre 4-essel kezdődik a második számjegy: 2:47 (És ezzel idén a 15. vagyok a MASZ magyar ranglistáján, bár a vébés szintidőktől fényévekre járok. Mondjuk a riói kvalifikációt sem futotta meg még senki.) Ha Barcelona után van még két-három gyorsítós hét, akkor Pozsonyban (2:54) jobban kifutom magam. A számok alapján tanulságos, hogy a csúcsformaidőzítés kétséges dolog, a sportforma tartása csalóka, a regeneráció lehetetlen, a visszaesések percaránya pedig logikusan számolható. 

Barcelona

A balul sikerült 12 órás versenyből sok masszírhengerézessel és úszással próbáltam kilábalni. A megelőző napokban esett be meghívó egy filmfesztiválra last minute. Elfogadtam, s közben meg is néztem, hogy a Barcelona maraton mikor van. Emlékeztem, hogy március elején, bár sokáig azt hittem valami tévedés van, mert a Zürich nevű cég/bank szponzorálja a versenyt, és tök megtévesztő, a honlapcím emiatt. Idén pont a csodás nemzetünk még csodásabb ünnepére esett. Gyors konzílium magammal, és győzött a kalandvágy a tervezettség felett. Nevezzünk be, és fussunk egy jót. Úgyis ott futottam az első maratonomat, szívemben külön pitvar van Barcelonának. Ahogy színházi "berkekben" tartják, ha szar a főpróba, siker az előadás. Még úgyis, hogy marha sokat sétáltam pénteken és szombaton a verseny előtt. A szokásos "heavy, stiffed legs és soreness" ahogy a szakirodalom mondja. Ebből is látszik, hogy tét nélkülinek éreztem, hiszen Pozsonyra fókuszáltam.

5 fok volt reggel, de bevállaltam a kisgatyát és a trikót. Leukoplaszttal a szokásos 1-1 gél felragasztva a felkaromra, egyet meg vittem a kezemben, csajom pedig 28-nál beadta a magnézium ampullát.

A taktika az volt, hogy megcélzom a 2:45-ös időt, futok egy 1:21 körüli első felet és akkor még mindig van puffer a második felében, bár egy negatív split vagány lett volna. A taktika részét képezte, hogy kipróbáltam, hogy milyen a lesokkolt és a kalóriát gőzmozdonyként zabáló szervezetet megnyugtatni (kicselezni) az elején, így az első zselét már 5km-nél, a Nou Campnál betoltam. A pálya jól futható, bár hullámzik. 1-2 éles visszafordító van és éles kanyar, de alapjában a hosszú egyenesek dominálnak minőségi felületen. Barcelona eleve olyan, mintha egy aszfaltozó kisiparos jó tündér éjszaka leszállt volna, és minden utat tükörbetonra cserélt volna, annyira egységesek és újak, rendezettek az utak. És a maratoni kukák is recycling papírból vannak.

Íme a részidők. Sok lelkes ember szurkolt hasonlóan sok lelkes futónak (19200 induló), s hiába kezdtem elől, nagyon szoros dübörgés volt az első pár kilométeren. Ez a városmaratonok rettenetes vonása, a tülekedés, taposás, a sok zavaró körülmény az első kilométereken, még akkor is ha élről, a megfelelő zónából indulsz. Aztán varázsütésre szétszóródott a mezőny, maradt egy masszív 2:45 körülit tudó, folyamatosan morzsolódó csapat. Előttünk szinte senki, mögöttünk szinte senki, ez a fordítókban is látszott. Erősödik a nap, meleg van. Konzervatív kezdés után felkapcsoltam az útszélre állva, így jobban hozzáfértem a frissítőkhöz (sűrűn voltak), és nem kellett félnem, hogy a 2:45-ös grupettóban elbotlok valakiben, mert ment a taposás, bár szél (s így a bolyozásnak értelme) nem volt. 30-tól szakadozni kezdett a grupettó is, a nap már erősen sütött, a tengerparti részen lassulni kezdtem. Komolyan, a 4:15-ös tempó vánszorgásnak tűnt. Minden relatív. Hintáztattam magam: 3.40, 4:10, 3:50, 4:20, nem tudtam stabil tempót tartani. Nem görcsöltem, de nagyon fáradtam, feszült voltam, grimaszoltam, ez a törődöttség jele nálam. Kezdtek beállni a lábaim, érdekes volt, hogy nem tudok parancsolni nekik gyorsulást.

Kezdtem megérzni a hosszú futások hiányát, hiszen sok 20 km alatti dinamikus futásom és még sebesebb résztávos edzésem volt a felkészülés alatt. De igazi hosszú, kimerítő, 25-35 km-es edzésekből egy sem. Kedv- és időhiány. Az utolsó 2.5 km egy sunyi, nagyon elnyújtott emelkedő a célkanyarig. Alig akart végetérni. Tök jó volt célbaérni, megható emlékek, az egész futás kezdetei ide nyúlnak vissza. Lenyújtottam, amennyire lehetett, ebédeltünk, sétáltunk, és még 4 óra múlva is sétafikáltak erejüket és felkészültségüket túlbecsült futók a 37 km táján (Plaza Catalunya). Le se szartam, hogy nem sikerült a negatív split.

A 191. hellyel az 1%-ba épp befértem. Tanulságok: Két perc híján sikerült a taktikát valóra váltani. Bár ezt Nerurkar már az elején megmondta volna a csodaképlet alapján.

CSODAKÉPLET: duplázd meg a félmaratoni idődet és adj hozzá 7.5%-ot. A legutolsó (egyben legjobb) félmaratoni időm: 1:17.57. Azaz (78 x 2)  plusz mindennek a 7.5%-a = 167.7 perc, takkra annyi, amennyit futottam.

Szubjektív érzések a célvonal felé igyekezve 1.: maratonnál egyszerre érzem azt, hogy de jó, hogy mindjárt vége, és de kár, hogy mindjárt vége (kevés alkalom van futnod évente ilyen felmérőt, örülsz, hogy ott lehetsz, egyfajta kegyelmi állapot mindez, de közben fáj, terhes, fárasztó dolog.)

Szubjektív érzések a célvonal felé igyekezve 2.: résztávon a vádlim fárad el kegyetlenül az előtalpi ellépés/talajfogás sajátossága miatt, maratonon a combfeszítőm és csak picit a vádlim, ultrán pedig csakis a combhajlítóm áll be, a többi rész ólmosan fityeg; mindez a gyors futáshoz képest teljesen más futómozgás miatt (lépéstávolságok, intenzitás, igénybevétel.)

Tanulság: a télen tovább erősödtem, sok izmot szedtem fel, ez esztétikailag akár jó is, másfelől meg nem (több oxigént igényel, nagyobb testfelület és súlycipelés). Még több laza, hosszú futás kell, szálkásítás, és még több hosszabb résztávból álló gyorsasági-állóképességi edzés.  Két hét alatt persze mindez csak elméletben fogant meg, mert jött Pozsony.

Kiváló futóidő, 9-10 fok, hosszú egyenesben közepes szél, néha szitáló eső, pici nap. Jól futható, tökéletesen lapos, két körös pálya egy bazi hosszú, fordítós egyenessel, kevés éles kanyarral, kivéve a 2x2km-t az óvárosban. Az egész pálya szerintem kicsit lenézett és alulértékelt, Pozsony rendben van, lehet repeszteni, olcsó a nevezés, remek a szervezés. Viszont a macskakő az óvárosban felőrli a lábat, ott már éles kanyarok is vannak, megtöri a futólendületet. A rakparti beton is kétes minőségű.

Az egész úgy kezdődött, hogy mivel most "szabad kezet" kaptam magamtól a próbálgatásra, úgy döntöttem, nyomjuk meg az elejét, hátha lesz akkora időelőnyöm, hogy egy jelentős második 21 km-es fáradással is jó időt tudok majd futni. Pláne még tempót is diktáltak nekem: Szabó Gábor Potter (a Maros utcai Spuri eladója) nyulazott egy triatlonos lányak, aki féltávon futott, jól meghúzták az elejét, mentem velük, legerősebb maratoni féltáv időm lett (1:20:22, 3:49/km), hiba volt. Utána érezhetően fogytam el, pusholtam, de csak lassultam. Rossz érzés volt, pedig elég lett volna egy visszanyesett 1:26-os második fél is. De nem lett, hanem egy borzalmas 1:34:11 (4:28/km), összességében 2.54:22. Minden világosan látszik a lenti részidőkből is (10, 21, 31 km).

29

374

1980

BP Honved

21./cathegory

0:37:15

1:21:33

2:02:51

Nem padlóztam annyira, mint Barcelonában, utána simán jártam-keltem, este uszoda (szauna, gőz) és bringa jólesett. Ezzel a futással így teljes a kollekció, mintha a páros számokra hajtanék: ha kerekítek, van már 2:48, 50, 52, 54, 56, 58 eredményem is. A sormintát csak lefelé folytatnám. És mint kiderült Pozsonyban nincs is diéta, hisz vasárnap is nyitvatartanak az üzletek, ahogy Laci haverommal ezt ki is használtuk. Mélyhűtött knédli!

Három hét szünet, sok kihagyás, utazások, meló, és beköszönt a Vivicitta Félmaraton. Reménykedtem, de tudtam, hogy sokat nem tudtam tenni, hogy gyorsabb legyek tavalyhoz képest (a szélárnyékos-kaland). Eleve nem lehet regenerálódni. Már a két maraton két hetes egymásra vállalása is irrealitás. Szóval jöttek a fáradt, ólmos lábak 8 kilométertől. 15 percnyi bemelegítés, mégis hidegnek érzem magam a rajt után. Tekerem mint állat, ismét az öngyilkos "nyomjuk, ami a csövön kifér"-taktika. A combizmok lifegnek, mintha külön életet élnének. Sajgó vádli. Nem tudok gyorsulni, fokozatosan hullok vissza: 3.30, 3:45, 4.00 néha 4.17! Elégettem mindent, nincs tartalékom, kamikáze, game over. Sorra hagynak el 8-9 km-től, akkor 10-15. helyen álltam. Szar érzés. Nehéz, hullámzó pálya (2 nagy és 2 kisebb, hosszabb, de sunyi emelkedő), macskakő, éles kanyar, nem a szokásos útvonal. Fejben sem vagyok ott, kevés motiváció és kicsavart test a 2 maratontól.  Nehéz test, néha kevés levegő. 45. hely, 37:24-es 10km, gyenge. 3:55-ös kilométerek. 1:18-at reálisnak tartottam volna, 1:15-ben reménykedtem. 1:22 lett, ami gyenge, hát a pozsonyi maratonon 2 perccel volt jobb a féltávom. Ahogy ugye Barcelonában/Pozsonyban a 2:42-es maratont sem.

Benne vagyok egy negatív spirálban. Elszontyolodás, majd reménykedés megint, pedig intenzív melózás van, minimál edzéssel. Meglátogatom idegenszívű, emigráns fiamat Angliában, s ha már ott vagyok futok egyet a Great Birmingham 10K-n. Ez egy valódi félhelyzet volt, mint a fociban – szinte nem is helyzet, de valamit mégis ki lehet belőle hozni. Ötezer ember, 48. hely szánalmas idővel (38:49). Teszem hozzá, 6-8 km közt egy jelentős szintemelkedést kellett leküzdeni, de nincs mentség. Ahogy Pozsonyban vagy a Vivicittán, itt is ellőttem a patronokat. 5-7 km között haldoklás, késői észbekapás, hiábavaló feltámadás. 

Rá egy hétre szépen, szolídan abszolvált EU 11 km-es futás (elmért pálya, szerintem kb 10.5 km volt), 40:43-as eredménnyel, 14. hely / 2890.

Aztán múlt héten a jóleső UTH50 - beszámoló itt. Holnap pedig az UB a spártai felkészülésként.

Nemzeti Sportos zárás: a versenyző nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket - mondja a szigorú edzőm, jómagam. A tavasz meglepően jól indult egy nem csúcsformában futott maratonnal, ami mégis a legjobb időt hozta eddig. Utána viszont a sorozatterhelés, a pihenési idők rövidsége és a munka/magánéleti elhavazottság miatt a versenyek egymást nehezítették, egyre gyengébb teljesítménybe "hajszoltak" bele. Nem tudtam megfelelő órajelen működni. A 2015-re tervezett célkitűzések megvalósítása eddig felemásan sikerült. Az is lehet, hogy visszafele, azaz csökkenő távon versenyezve gyengébben teljesít a futó, mintha "felfele" menne. Magyarán lehet, hogy 10, 21, 42 km felépítés háromhetenként megfelelőbb, mint amit én csináltam. Vagy egyáltalán nem szabad ilyenekkel riszkelni, ha a cél a jó idő, és nem a közepes színvonalú teljesítés.

A téli alapozáskor használt Moose-karmelegítőkért köszönet Gyimóthy Tamásnak.