futó gondolatok

nem azé, aki fut

nem azé, aki fut

2013 - hol versenyezzünk itthon?

2012. december 29. - SimonyiBalázs

Scan10001_3.JPGAz emberben már mocorog november tájékán, hogy mi is legyen jövőre, hogy épüljön fel az amatőr, mindenevő sportember 2013-as versenynaptára. Az alapozást is megnyitja a lelkiismeretes futó, sok gyorsítós, kicsontozós, erős terheléses edzéssel megy a 2h50m körüli idő felé, hatja a szíve a konkrét célja felé: Boston Marathon. Oda a nevezés amúgy elég ízes volt: csak egyetlen nap lehetett regisztrálni szeptemberben, és ugye volt egy előfeltételes verseny a korcsoportomnak: egy már megfutott, egy éven belüli, 3h05m alatti maratonnal lehetett regisztrálni, pontosabban várni, hogy a lottó a második körben is kedvezzen nekünk. De sikerült! Ahogy eddig mindenütt elsőre (New York, Tokió), ez alól kivétel london, ahova évek óta nem tudok bejutni. Reméljük egy izlandi vulkán hamuja most nem tesz be a tengererentúlra repülőknek, ami miatt 2011-ben pár magyar sporttársunk - avagy legény, ahogy Lőw Andris mondaná -  a Vivicittán volt kénytelen vitézkedni a világ legklasszikusabb és leggyorsabb pályája helyett. Ugyanakkor április után (sőt előtt) is van élet, az amatőr sportember a futóévadot, és a triatlonos, sőt a terepezős szezont is "kénytelen" parallel nyomni. De nézzünk körül, mit kínálnak nekünk MOST? Ez inkább dumálós blogbejegyzés lesz, képpel nem lazítom.

Megfogadtam, hogy körültekintőbben és célirányosan versenyzem. De ennek a dátumok súlyosan ellentmondanak. Az április, május és június nagyon sűrű, július-augusztus szinte üres. Tehát: hosszú erős téli alapozás kell, hogy késő tavsszal, kora nyáron kifussam a formámat, majd egy kéthónapos nyári regenerációval fordulunk át a két-három fontos őszi versenybe. Alant nem írok az útközben sanszosan még beeshető versenyekről (Esztergomi 10km-es, BéBu-váltó, hatórások, Piros85, stb)

A BSI profi módon már kiírta a jövő évi menüt. Ebből engem leginkább az októberi maraton érdekel, s tán a Vivicitta 10 km-re. A többire nem pörgök, bár ha lenne egy gyorslábú váltó a K and H-n, abba betársulnék. Ez egy felhívás! Egyszer nyertem már váltóban, az tök jó volt. Az UltraBalaton adott, arra január 1-jén rástartolunk, a március 15-ei PilisVörösVár terepmaraton, Mátrabérc és a Terep100 is előbb-utóbb kiírja a nevezést, reméljük nem lesznek csúnya egymásra csúszások a dátumokkal (lásd UB és Mátra115 2013-ban). Addig is itt van némi terepfutós, teljesítménytúrázós előzetes.

De az igazán ízes falatok a triatlonversenyek. A vasemberek kis családja mindenfelé kínál kedvezményeket keresztbe nevezések miatt: ha te itt, akkor ott 10% discount, igyekeznek egymásra tromfolni és egymással is összetartani. Az Ironteam-srácok már kiírták az összes versenyt árakkal, pályarajzokkal, határidőkkel. Korrekt, pontos, alapos, hozzátok ki az ellenőrzőz, dicséretes ötös, srácok. A menüjükből - mivel a 2013-as szeptemberi Spartathlon nevezésemben, pontosabban a majdani felkészültségemben már most bizonytalan vagyok - a szintén szeptemberi dupla Ironmannel szemezek, picit az áprilisi hosszútávú duatlonnal. Az orfűi hétvége alap, mindenképp ott leszek, bár picit szomorú voltam, hogy idén a Mecsek Bajnoka kategóriát olimpiai+középtáv teljesítéshez kötötték, felkészülésnek - már csak terhelésileg is - jobb lenne sprint+középtáv. Remélem, lesz idén Szálkán féltáv augusztusban és/vagy a 2012-ben elmaradt, izgalmakat ígérő nonatlon.

És akkor elérkeztünk egy égető kérdéshez: mi a jóisten lesz az ironmanekkel? Hova és hol menjen ironmanre az ember 2013-ban? Hangsúlyozom, az alanti eszmefuttatás érdek nélkül született, nem vagyok egyik szervezőcsapat szekértolója, nem nekik cisnálok reklámot - mégha negatív is. Egy vásárló vagyok, aki jóminőségű szolgáltatást akar igénybe venni a pénzéért. És sportoló vagyok, aki tele van dilemmával az évadot tekintve, aki sakkozik a lehetőségekkel, árakkal, versenytípusokkal és ütemtervekkel.

A Balatonman még formálódó, de 2012-ben már - gyermekbetegségei ellenére - pofás kis verseny volt. Ők december elején kiírták a távokat, lehetett karácsonyi ajándékba is adni. A dátum viszont (június 15.) azért szar, mert az UB konkrétan 2 héttel előtte van (tavaly 2 héttel utána volt, szóval semmi nem jó). És sokan - köztük én is - már a T100-on és Orfűn is kicsontozzák magukat, mire odakerülnek, hátha még UB-t is "kell" előtte nyomni. Mindenesetre Balatonmanék jól megelőzték "vetélytársukat", Nagyatádot, akik jelen bejegyzés írásakor még ki sem írták a 2013-as nevezést - ez ciki -, csak az időpontot (július 27.) - ami viszont dátumilag tök jó, se előtte, se utána semmi nincsen. Ugyanakkor elgondolkodtató a töketlenkedésük, ami amúgy rímel a tavalyi szervezésre. Részletesen leírtam a bajaimat, amihez most csak társult az, hogy az ember, ha jó áron akar nevezni, akkor kénytelen benevezni Balatonmanre, mert fingja sincs, mennyi lesz Nagyatád és mit kínál. Mert ha ugyanannyi lesz, mint a Balatonman, akkor - gyorsabb pálya ide vagy oda - akkor az ember Balatonfüredre megy. Ami azért fura, mert ők eddig egyszer rendeztek vasemberkedést, míg Atád huszonegyszer. Ja és: a Balatonman a verseny után küldött egy kérdővet, amin a véleményünkre, észrevételeinkre, illetve az ő bénaságaikra voltak kíváncsiak. Atád soha nem küldött, kéretlenül meg nem áll neki az ember fórumozni, mert lehurrogják vagy mert maga a szervező magyarázza ki magá, netán kéri ki magának.

Okok: Füred egyrészt közelebb van (benzinpénz!), a szállás is sanszosabb (mindenkinek van balatoni szállással rendelkező ismerőse), másrészt a Nutrend bőkezűen nyomja a cuccokat a depókba. Nagyatád tényleg ül a tutiban, s annyira lerí róla, hogy a tipikus presztízsbetegségben, elkényelmesedésben szenved, amikor elhiszi magáról, hogy ő a világ közepe, és azt gondolja, hogy "jó lesz az, nyugi" a nevezőknek, amit kínál. Attól, hogy gyorsabb a bringapálya, és melegebb a tó, még nem biztos, hogy minden jobb lesz - max az ott indulók célideje. Szóval, ha kicsit többet törődnének azzal, hogy kiírják a nevezést, hogy javítsák a verseny színvonalát, az ár/értékarányt - van ugye, aki kései nevezés okán majd 50ezer forintot otthagy náluk -, ha nem a patetikus pillanatokra koncetrálnának a (ceremónia verseny előtt és a  másnapján), és nem azon siránkoznának a FaceBookon, hogy valakik el akarják venni tőlük a honlapcímüket, mert nem "official Ironman race"-t rendeznek. Mondom mindezt úgy, hogy 3x indultam náluk, zsinórban visszatértem minden évben, sok jó emlékem kötődik hozzájuk, a versenyhez. És nem kizárt, hogy elmegyek Atádra megint vagy valamikor, de egyszerűen 32.000 forint vagy 35 vagy 40 nagyon-nagyon sok pénz, hogy az ember kétszer is vasember-versenyezzen. Túl sok is, még akkor is, ha egy ironman teljesítése szimbolikus aktus is a fizikai tevékenység mellett is, és ezért érdemes áldozni. De akkor már válasszuk a jobbat. Miért is?

Nagyatádról röviden:

- vérciki, hogy a a versenyfüzetben a fővédnök Schmitt Pál volt

- gáz volt a depók színvonala (agyonhigított isoital, gyenge felhozatal a tápokban, kóla hiánya)

- lelkes, de elfáradó, és így nemtörődömmé váló önkéntes (?) segítők (pl. rossz kulacsfeladás, figyelmetlenségek)

- a futókörön DJ-t játszó önjelölt atádi polgár diszkója

- a rettenetes (zsíros tarja rizzsel és káposztával), kuponra kapható befutókaja, ahol a családtagnak egy üveg kóla 1600 forint ha decire veszi, ahol ásványvizet szigorúan 3 decit adhat a szerencsétlen menzáslány

- pozitívum a gyorsnak számító bringapálya (leszámítva az oldalszelet), a meleg tóvíz

Még alternatíva lehet Nagyvárad, bár ott 2012-ben tripla Ironmant rendeztek a szimpla helyett. A pálya amúgy- akárcsak a füredi bringáskör - ott is kihívásokkal teli.

Jó agyalást!

A bejegyzés trackback címe:

https://nemaze.blog.hu/api/trackback/id/tr114958844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása