futó gondolatok

nem azé, aki fut

nem azé, aki fut

Sisak nélkül soha 2.

2013. augusztus 25. - SimonyiBalázs

sisak.jpgA Magyar Narancs május 16-ai bringás mellékletében közöltek egy Kürti Gábor-interjút, azaz alias Kükü-interjút. Ő a HajtiPajti futárszolgálat egyik arca és a Critical Mass egykori szervezője, a Kerékpáros Klub szószólója. Hamár a Narancs reflektálatlanul hagyta a bringázás meghatározó szereplőjének (!) bornírt okfejtését, hogy miért is ne viseljenek a bringások sisakot, akkor reagáljunk rá itt. És mutassunk két remek kampányt a sisakviselés fontosságáról.

Az inkriminált rész:

MN: Mennyire viseli a szívén az MK a baleset-megelőzést?

KG: Van egy maradi gondolkodás, ami a kerékpáros szakmai szervezetek között is elterjedt volt: ha rá akarunk beszélni arra, hogy biciklizz, nagyon fontos, hogy használj bukósisakot, láthatósági mellényt, és mondjuk el, hogy milyen iszonyatosan veszélyes biciklizni, ezért erre és erre vigyázz. Na most, ez az iskola teljesen elhasalt, már az Európai Kerékpáros Szövetség is elvetette. Ennek ugyanis nincs más értelme, mint az, hogy félelmet keltsen. Így ez nem működik, mert sokan azt mondják a védőfelszerelésre, hogy nem akarnak uránbányásznak öltözni, akkor inkább a busz vagy a legnagyobb bukósisak, az autó. A statisztika szerint meredeken nő Budapesten a bringások száma, de a balesetek száma nem. A nemzetközi szinten 2000 után felismert safety in numbers elve látszik megvalósulni, vagyis ahogy nő a kerékpárosok száma, annál biztonságosabb lesz biciklizni. Ezért én minden biztonsági témát tabusítanék, a bukósisakot éppúgy, mint az összes védőfelszerelést, mert az egyetlen dolog, ami valóban védi az embereket, az, ha nem félnek a kerékpározástól. Ráadásul a rendszeres kerékpározás radikálisan javítja az élethosszkilátásokat. Ez a keringési betegségekben listavezető Magyarországon életévek százezreit jelentheti. Az emberek abba halnak bele, hogy nem mozognak.

MN: Ne féljenek nem használni a lámpát, ne féljenek italozni, ne féljenek tilos helyeken kerekezni?

KG: Szó sincs erről. Csak az ilyen helyzeteket a rendőrségnek kell kezelnie, nem a szabályszegőknek ítélgetni egymás szabálytalanságát. Aki vakmerő, aki szabálysértő, nem attól fog megváltozni, hogy én vagy bárki más a Kerékpárosklubból azt mondja, ne vagánykodj. Nekünk elsősorban a másik közlekedő tiszteletének értelmét kell terjesztenünk és megértetnünk.

Nem akarok vészmadárkodni, de tudomásul kéne venni, hogy a sisak életet menthet egy balesetnél: elég, ha két bringa a kerékpárúton 20-20 km/h-val összeütközik, elsodor egy autó, vagy megdob egy kátyú, stb. Ezek reális forgatókönyvek, nem félelemkeltő példák. Kürti szerint maradi gondolkodás a sisakviselés, vajon a biztonsági övről is ezt gondolja? Nem gondolom, hogy a sisakot kötelezővé kell tenni, de hívjuk fel a figyelmet, hogy komoly, akár egész életre kiható sérülésektől óvhat meg - például nagy eséllyel nem leszünk magatehetetlen szobanövények.

A Kerékpáros Klub elnökségi tagja egyszerűen nem lehet ilyen felelőtlen, nem mondhatja, hogy a sisak tabutéma! Vajon akkor is ezt mondaná, ha közeli hozzátartozójának (ne adjisten)  fejsérülése megelőzhető lett volna bukósisak viselésével? Rendkívül manipulatív összemosni az érrendszeri betegéseket a bringásbalesetekkel, mondván, hogy a mozgásszegény életmódba lehet belehalni, nem a kerékpározásba. Az effajta elbagatellizálás, rossz üzenet sugározásának következménye, hogy a családi bringázáskor sem az - elvileg példamutató - apuka, sem a négyéves gyerek sem visel sisakot a rakparti bringaúton. Vagy hogy Dobogókőről lejövet még mindig divat a lobogó haj, vagy épp a napellenzős oldschool-sityak.

Egy ismerősöm ismerőse erre a következőt kommentelte, ez is megfontolandó aspektus:
"Engem is ütött el autó, volt rajtam sisak, megúsztam, ennek ellenére értem miről beszél Kürti Gábor és igazat adok neki. Talán Ausztráliában volt, ha jól emlékszem, hogy nagyon ráfeküdtek a sisakviselésre és elkezdték büntetni nagyon a sisak nélkül biciklizőket. Az eredmény pedig érdekes lett: radikálisan csökkent a biciklizők száma és nőtt az autósoké, és ennek eredményeképpen NŐTT a súlyos kerékpárosbalesetek száma. Egyszerűen nagyobb biztonságot nyújt, ha annyi biciklis van, hogy az autósok mindenhol számítanak rájuk."

Nézzük, mit reagál erre a reklámipar.

Egy megdöbbentően erős (és remélhetőleg hatásos) kampány:

http://toochee.postr.hu/post-029

Valamint nézzük meg a kerékpáros kultúrában élen járó Dániát! Idén tavasszal "Használd a fejed!" szlogennel kampány indult a biztonságos és felelős kerékpározásért. A koppenhágaiak álbalesetben meghajlított, lámpaoszlopba helyezett bukósisakot próbálgathattak az utcákon. Mert egyrészt ott menő sisakot viselni, másrészt tényleg minden bringás tudja a szíve mélyén, hogy bukót viselni megéri.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemaze.blog.hu/api/trackback/id/tr795474811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

snatch_ · http://futas.asroma.hu 2013.08.30. 09:47:19

mikor elkezdtem outival járni, nekem meg sem fordult a fejemben, hogy ne hordjak bukót. 30-40 km/h-ás sebességgel, vagy akár többel haladni bukó viselése nélkül...hát nem tudom, én félnék

maurka 2014.11.16. 16:22:54

Pár gondolat, tudom régi a cikk, csak hogy valahova mégis leírjam, avagy mi alapján lehetne hatékony kampányt tervezni, ha tényleg akarnánk

Miért nem hat a negatív kampány: sérült fejek, baleset képe az utak mellett, rákos tüdők a dobozon mégse viselünk sisakot, nem lassítunk, nem szokunk le a dohányzásról, egyszerűen így működünk, el kell fogadni.

A szomszéd kertje mindíg: a wired-nél igazán nevelő kísérletet tettek, áttervezték a kórlapokat, hogy megmutassák másokhoz képest rosszak az adataid! infosthetics.com/archives/2011/03/time_to_redesign_medical_data.html
A legsikeresebb sebességcsökkentő tábla, ha az 50-es tábla mellé kiteszed a digitális mérő kijelzőt, mindenki látja, hogy ő mennyire tér el, és lassít, mert többnyire szeretünk igazodni.
Ha látod, hogy a kórlapon adatod az átlaghoz képest rossz, változtatni akarsz, mert a többiek jobban élnek.

Elterjedés: érdekes elemzés a nem működő dohányellenes kampányról és a lehetséges stratágiákról
hvg.hu/kkv/20070330_malcolm_gladwell_fordulopont_jarvany/

A fentiek alapján könnyen tervezhető lenne egy pozitív kampány, ami a valódi pszichológiai tényezőkre hat, nem lenne csillogó, nem nyerne díjat, de valószínűleg működne

ps: 15 éve biciklizem a városban, balesetmentesen, sisakban

SimonyiBalázs 2014.11.18. 14:04:43

@maurka: kösz a linktippeket. Az utóiratot hogy értsem? Szerencsés vagy vagy bátor? Amúgy én a nescaféról pont azért szoktam le, mert láttam a NatGeo lapban sok éve egy sorozatot, hogyan készül, és borzalmasan undorító műanyagkemikáliai fílingje volt a processzusnak, ki is ábrándultam belőle. Szóvla néha a vizuálok azért odahatnak.

maurka 2014.11.18. 17:42:27

@őze bálint: szívesen. Szerencsés, mert a figyelmem mellett elkerültek a veszélyes helyzetek, és bátor, mert ellenállok a kíséertésnek és viselem azt a sisakot, még akkor is ha nem trendi :) Természetesen hatnak a vizuálok, csak a szokásokra nehezebben.

hans monderman 2015.04.23. 21:35:19

Sajnos nagyon felületesen olvastad el azt az idézetet.
süti beállítások módosítása