futó gondolatok

nem azé, aki fut

A végesprint - miért és miért ne?

2013. szeptember 11. - őze bálint

 Miközben pont egy hónapja a Suhanj!6 éjszakai hatórás futásán az illiotibiális szalag klasszikus dörzsölős problémájával, egy szolidan bénító gyulladással küzdöttem az utolsó két órában, miközben szarrá ment a bal forgóm és bokám a fordítóknál (éles szögben kellett minden körben, a 2 km-es pálya 1-1 végpontján megkerülni egy póznát, összesen közel 63x), miközben a frissítőasztalnál büféző kocogók miatt rendre le kellett állnom a kikerülés helyett, miközben a lassabb futók is sebesen hagytak el, miközben az elúszó dobogót sirattam, szóval mindeközben volt időm gondolkodni egy régi nótán: a végesprinten. A poszthoz érkezett kommentekkel együtt kapunk teljesebb körképet!

Különösen rühellem, ha egy szemmel láthatóan befáradt, tartós gyorstempóra sem versenyen, sem edzésen nem képes futó a cél fele igyekezve "meghúzza" az utolsó 100 métert. Az egész kb. olyan, mintha egy 5-8 kilis edzésekkel evickélő ember táplálékkiegészítőkről beszélne. A budapest maratonon kb a 4 órás és afölötti maratoni idővel érkezők között érdemes szemezgetni: mindig akad egy-két futó, aki rásprintel a végén. Mi a jóégért, ember? Tényleg számít, hogy 1-2 másodperccel korábban ér be, amikor mondjuk perceket cseszett el a frissítóasztaloknál vagy sétálással, szenvelgéssel?! Tényleg jobb, ha az előtte békésen bekocogót két méterrel a célvonal előtt alázóan lefutja? Kinek hazudik az ilyen futó - mert ez szerintem kőkemény öncsalás -, és miért teszi? Nyilvánvalóan értelmetlen, amit csinál, versenyzéssel ez nem magyarázható. Jobb lesz neki? Vagy a finisnél álldigáló nézőket akarja elkápráztatni, netán kis családját, akik majd elhiszik, hogy ő ezt az iramot hozta amúgy az útvonalon? Hagyjuk. Voltak már valóban nemes sprintek a futótörténelemben, elég csak Mo Farah londoni futásaira gondolni, vagy Gebre és Tergat  olimpiai tízezres csatájára Sidney-ből, vagy éppen Mark Allen dombfutására Dave Scottal szemben. A poszthoz csatoltam egy triatlonos videót, egy pozitív példát a végesprintek kapcsán. A 2000-es olimpiai bajnok és pekingi második, Simon Whitfield parádés hajráját nézhetjük végig 2009-ből további nagyágyúk (Gomez, Frodeno, Kahlefeldt) társaságában, célfotós befutóval a második-harmadik helyekre.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemaze.blog.hu/api/trackback/id/tr855457691

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2013.09.11. 13:19:33

objektíven nézve tényleg nincs értelme, de amikor a cél felé haladunk, akkor szerintem az eufória simán kihoz az emberből egy sprintet, nem azért, hogy lefusson vkit, nem azért, hogy vagizzon, hanem mert jól esik, mert maradt még egy kis erő, hogy hamarabb legyen vége, és mert rohadtul örülünk, hogy vége. :)

brutalfitnessz · http://brutalfitness.blog.hu/ 2013.09.11. 14:25:47

Én ugyan eddig csak 2 félmaratont futottam, de több forrásból is azt olvastam, hogy akkor jó az erőbeosztás és nincs elfutva a téma, ha fokozatosan tud az ember gyorsulni a végéig. Mindkét alkalommal letoltam 16 km-t 6:30-as pace körül, onnantól meg 6:10 körül, aztán a cél előtti utolsó km-en bevágtam egy sprintet, már ha az 5:40 körüli tempó az (nekem az). És mit mondjak, biztos mocsok vagyok, de rohadt jó érzés volt a célvonal előtt pár méterrel megelőzni azokat, akiknek km-eken át a hátát bámultam. Hadd ne sajnáljam már őket, ők is rákapcsolhattak volna.

Kilfish · http://www.kilfish.com 2013.09.11. 16:11:44

jééé, nekem még nem jutott eszembe, hogy ez bárkinek is szúrná a szemét.
én a végét mindig meghúzom annyira amennyire csak tudom. amikor elfogyott már az erőm csak az utolsó kevés száz métert, ha van még tartalék, akkor 1-2 km-ről indítva a fokozódó sprintet. nem azért, hogy másokat becsapjak vagy lealázzak, hanem csak mert a legtöbb versenyen nálam alap, hogy az épp maximális teljesítményt hozzam ki magamból, mintegy felmérés képpen, hogy milyen is az aktuális állapotom, amit pedig leginkább az időeredmény jelez vissza (a pulzusgörbén és a sebesség egyenletességén/egyenletlenségén kívül), és én minden minusz mp-nek tudok örülni. ráadásul pl. az idei félmaratonon 1:39:57 lett a saját mért időm (igaz, ezen felül volt egy 20-30 mp-es pisiszünet is, úgyhogy a hivatalosan mért idő ennél kicsit több lett, csak az órát autopause módban felejtettem), úgyhogy itt kifejezetten jól jött a sprint a végére, mennyivel jobban hangzik már, hogy 1:40-en belül sikerült teljesítenem még ha csak 3mp-cel is.
másrészt pedig nekem jól is szokott esni az a sprint, azt hittem, hogy ez versenyen nem számít bunkóságnak. az meg, hogy a 10 000-ből 800., 2 000. vagy pedig 8 000. vagyok sokkal kevésbé érdekes számomra, itt a legtöbbünk saját magával versenyez, úgyhogy nekem tényleg mindegy, hogy a sprint alatt megelőzök-e valakit vagy pedig engem hagynak ott.

őze bálint 2013.09.11. 23:30:09

@rrroka, @Kilfish, @brutalfitnessz: Köszönöm, hogy elgondolkodtattatok. Kicsit sarkosan fogalmaztam. Mindegyikőtöknél van igazság. Kinyonni a végén a maxot, jogos. Más is rákapcsolhat, jogos. Jóleső sprint, oké. Épp meglesz a kitűzött, vágyott idő, ha meghúzom a végét, ez is okés. Azt tenném hozzá még, hogy ha valakivel meccselsz, akkor magától értetődő a végesprint. Mellesleg mindenki magával is meccsel. :-) De játsszunk el egy gondolatkísérlettel: úgy kell futnotok, hogy egy célkapu megy előttetek folyamatosan 10 vagy 100 méterrel. Szerintem akkor mondható el, hogy tényleg mindent kiadtál (mert tartalék szinte mindig akad, csak a fájdalomküszöb, a kényelem is néha átveszi az irányítást felettünk, de szerintem a félmaratoni célbaérés után ha még rádparancsolnak, akkor tudtál volna futni, stb), szóval csak akkor, ha az előtted húzott célkapuba sosem érsz be. Miért? Mert végkimerülésig futsz. De szó szerint. E inkább egy futásfilozófiai probléma, de a lényeg, hogy akkor adtál ki magadból mindent, ha összeesel és nincs tovább. De ez soha ne történjen meg! Talán nem sofisztikáltan fogalmaztam, nem bunkóság ez a dolog, csak nekem van egy mellékíze, hogy ami a pályán nem sikerült tempóban, azt miért kell a végén illúzióként kipróbálni?

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2013.09.12. 05:34:05

@őze bálint: lehet, hogy én vagyok túl óvatos, de nekem félmaratontól indul az a táv, ahol nem szoktam (nem tudom) verseny közben végig a komfortzóna fölötti tempót tartani, mindent kiadni, hanem mindig van egy kis tartalék elrakva, ha közbejönne valami (pl Nyugati-téri felüljáró, egy 500 méteres kunkor a cél előtt). résztávos voltam és ott mindig padlóig kellett nyomni, azt valahogy nem sikerült eddig megtalálni az egyensúlyt a végén okádásig futás és az óvatoskodás között, de dolgozom rajta. :)

haanchee · http://haancheefut.blog.hu 2013.09.12. 08:56:47

Az emberek szeretik az érezni, hogy kemények, szerintem ezért van ez a végesprint. Hiába fut valaki 7 perces tempóban, vagy akár 5 percesben, ha a végén van ereje (magához képest) gyorsan futni, akkor arra fog emlékezni, nem arra, hogy a táv közben esetleg mennyire szenvedett, az marad meg az emlékezetében, hogy ő milyen kemény, milyen erős, mert a végén tudott sprintelni, és ez akár erőt is adhat neki a következő edzésre, versenyre. A másik meg az eufória, a célkapu látványa, ami erősen hívogat, hogy minél gyorsabban áthaladj rajta. :)
Saját példa: Az eddigi egyetlen maratonom utolsó párszáz métere segített elfelejteni azt, hogy amúgy mennyire nehéz volt teljesítenem a távot (egyébként rendkívül felkészületlenül), ha a vége nem lett volna, lehet, hogy soha többé nem húzok futócipőt. Így viszont, mivel volt erőm a végén egy kicsit rákapcsolni (nem sprinteltem, mert annak nem láttam értelmét, de azért gyorsítottam kicsit), folytattam a futást, és elkezdtem tisztességesen edzeni.

Kilfish · http://www.kilfish.com 2013.09.12. 09:18:27

@őze bálint: teljesen igazad van ebben, hogy valóban egy folyamatos, optimálisan gyors tempóban kéne lefutni a versenyeket amivel pont a végére futjuk ki teljesen magunkat, de ez szerintem olyan szintű tapsztalatot/tudást/önismeretet igényel, amivel még a gyakorlott amatör futóknak is csak a kis része rendelkezik. én nagyjából már kiismertem a szervezetemet, tudom milyen távokon milyen tempók milyen pulzusértékekkel működnek optimálisan, de több mint 20 éves amatör futómúlttal még most sem tudom mindig úgy belőni a tempót, hogy pont a végére fussam ki magam teljesen. van hogy marad bennem még erő, de pl. a júniusi k&h félmaratonon elég volt a hirtelen jött meleg ahhoz, hogy folyamatosan lassuló köröket sikerüljön csak produkálnom.

2013.09.13. 22:56:06

Összetettebb ez a probléma. Balázs "frissítőasztalnál büféző kocogók"-ról ír.
És ez valóban hatalmas ellentmondás a mai futóéletben, csak nagy a csend, mert többnyire kényelmes (és kavics van benne).
Nagyon vacak érzés egy nagyságrendekkel alacsonyabb színvonalú versenyző allűrjeit elviselni akkor, ha te komolyan készültél egy versenyre. Egyszer brutális anyázást kaptam egy hasonló felvetés miatt, mert szóvá tettem, szerintem két nap alatt nem sportteljesítmény UB-t futni, és nem a bulizástól lesznek sikeresebbek a váltók...

őze bálint 2013.09.14. 17:24:41

@saaby.: Ha kifejted jobban, többet tudunk meg, érdekel ez a probléma, lehet egy külön blogbejegyzés. Alapvetően egyetértek, de 1) sok kocafutó az ilyen versenyekre jön csak össze váltóra, nincs rutinjuk a futó szokásokban, íratlan szabályokban (?). 2) ha ők nincsenek, ezek a versenyek deficitesek lennének, s tán nem is lennének. És sok versenyen külön asztaluk is van. Tételezzünk fel tapasztalatlanságot a részükről: nem hiszem, hogy unfair vagy inkorrekt viselkedés miatt büféznek így. Én is szeretem tarolni a büfét, ha már fizettem, persze ezt egyre ritkábban tudom megtenni: vagy eredmény, vagy kajálás. Terepversenyre kell többet járni, ott alig van váltós buli.

2013.09.18. 16:30:51

@őze bálint: Nincs sok kifejtendő rajta, tipikus helyzet: neked fontos valami, más meg bulinak nézi. Ezzel a te küzdelmed is zárójelbe helyezi a viselkedésével.
Ez zavar, nem a frissítőpontok ész nélküli felzabálása, azon már nem csodálkozom.
1) Sokak nincsenek tisztában íratlan szabályok, szokásjogok tömkelegével, de számosságuk nem legitimálja viselkedésük.
2) Erre semmi rálátásom, nem nyilatkoznék.

Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2013.10.19. 13:59:15

Jé, ezt a bejegyzést valamiért nem is olvastam :) De abszolút egyetértek rrrokával. Én aztán tényleg csigabiga vagyok, de mindig(!) sprint van a befutónál, akár 10km akár 12 óra. Mert jó és kész :)

hmes 2015.01.25. 17:36:53

Elnézést, hogy idepofátlankodom a témához mint kezdő, de nagyon lelkes futóként azért kérnék én is szót :) Fantasztikusak vagytok ti profi amatőrök, vagy amatőr vérprofik és csodálom és tisztelem amit az ultrafutók csinálnak. De a futást mindenki magáért csinálja és én nem vagyok hajlandó rosszul érezni magam, hogy az első félmaratonomat 2 óra alatt tettem meg és ezzel nem zárójelbe tesszük a ti erőfeszítéseteket, csak mi is szeretjük a futóeseményeket és azért ti is elkezdtétek valahol, mi meg adott esetben most kezdjük el. Én még csak másfél éve futok, 2 félmaratont és egy kékes csúcsot tudok a hátam mögött, amiből mindkettőre relatív tapasztalatlanságból fakadó felkészületlenséggel mentem el. Ennek ellenére hatalmas élmény volt és ez ösztönöz a tovább edzésre. A ti látványotok, az inspiráció amit nyújtotok és ti se egy piedesztálról tekintsetek le ránk kérlek :) A kékesen megtapasztaltam mindkét profi hozzáállást: az utolsó kilométeren én bizony belesétáltam, nem is sétáltam inkább meneteltem felfelé és nem esett jól hallanom, hogy "ezt mióta hívják futásnak"... és amikor én még csak 8 kilométernél voltam és a nyertes meg már lefelé futott én meg küzdöttem felfelé, ő képes volt elegánsan azt mondani, hogy ne add fel, meglesz az! A célba sprintelés szerintem teljesen emberi dolog, engem sose érdekel, hogy kinél vagyok gyorsabb és kinél nem, csak a magam legyőzése a célom és az öröm, hogy igen ezt sem adtam fel és a következőt sem fogom pörget be a cél előtt...

őze bálint 2015.01.25. 20:18:14

@hmes: A legnagyobb tisztelőd vagyok. Nemcsak mert ösztönöztelek akár,hanem mert lelkes vagy és mert csinálod. Erről itt írtam. nemaze.blog.hu/2015/01/13/en_is_elkezdtem_egyszer_kvazi_barki_megcsinalja Nyugi, én sajna Laci haverom szerint egy futónáci vagyok, aki karakteresen fogalmazza meg a saját doktrínáit, amit a személyes blogján közöl. Ezeket nem kell érvényesnek tekinteni magadra, akinek nem inge, ne vegye magára. A végesprinttel (ahogy a szélárnyékozással) is az a bajom, hogy valahol egy picit önbecsapás, nem a valós teljesítményedről tanúskodik. Ha addig nem úgy futottál, akkor miért a nagy felhajtás a vége 50méteren? Más persze, ha egyéni csúcsra mész, de akkor feltételezem a tempód egyenletes. Én csak a négy-ötórás maratonnal bejövőknek az utolsó pár méteren megtett skerázásait nézem döbbenten, mert érthetetlennek tartom. Ha tényleg a "magad legyőzése a cél és az öröm", akkor őszintén fuss, magadat átverni úgysem tudod. SOk sikert, kitartás.

hmes 2015.01.26. 01:09:04

@őze bálint: Kedves Bálint köszönöm, hogy reagáltál :) Igazából bár mi ennek a világnak a két másik oldalán állunk, azért közös bennünk az a vágy ami előre visz versenyről versenyre. Rengeteget olvasom a hazai futók blogjait és tudom, hogy én sosem fogok olyan versenyzővé válni mint ti, de ugyanazt az izgalmat érzem egy felkészüléskor, amikor kinézek egy újabb célt és sikerül megugrani és a katarzist ahogy beérek a célba. Mivel én nem versenyezhetek másokkal, így maradt saját magam, a testem ellen lehet küzdeni minden nap :) Most épp egy súlyos sérülésből épülök fel, de a mentőben is csak azt kérdeztem az orvostól, hogy de hát futni azért majd tudok még, ugye? És most újra kezdtem és az első kilométer annyira fájt, hogy majdnem sírtam és annyira messze van még az igazi futás most. Azért érintett kissé érzékenyen a téma, mert az első maratonomra készülök, 4 év múlva lesz körülbelül esedékes, mert szerintem 26 évesen még nem vagyok készen erre...és pont 4 órában reménykedek elsőre - csak nincs egyetlen vén futóróka sem aki erről megerősítene :) És persze totál érthető ahogy ti gondolkodtok, hiszen magatokat már legyőztétek és nem maradt más, mint a legjobbnak lenni :)

őze bálint 2015.01.26. 09:31:00

@hmes: így látatlanban mit mondhatok erre? 26 éves, mégha sérült és beteg is voltál, erejed teljében vagy. Irigyellek, mert katarzisod van minden egyes versenyen. Türelmesnek és tervező embernek tűnsz, valaki hamm buci bekaplak alapon nekiugrik a maratonnak és félév alatt "felkészül" rá, vagy ahogy egykori magam 2 hónap alatt. Baromság volt. 4 év nagy távlat, azalatt már sok és komoly dolgokat is futhatsz. Nem tudom, fiú vagy-e vagy nő, de utóbbiként pl. a hazai mezőnyben maraton és afölött még dobogóesélyes is lehetsz, mert kicsi a mezőny. Viszont azt érzem, h az önbecsüléseden még dolgozhatnál: miért lennél kicsi másokhoz?! Hát nem küzdesz nap mint nap, mint mások? Nem vagy tudatos? Nincsenek céljaid, álmaid, amit el akarsz érni? Nekem úgy tűnik, de. Látatlanban csak ebben tudlak megerősíteni, illetve az elméletemmel, hogy bárki képes maratont futni, ha felkeltik az ágyból. A versenyek nagyvonalú szintideje miatt ha a felét futod, felét gyaloglod, már megvan. De kérdés, h csak kipipálni akarod, vagy sportértéket adni hozzá. A beszélgetés a végesprintből indult ki, és egy jelenségről írtam, ami nem általános, vagy megvetendő. Ui: sosem győztem le magam, mindennap meg kell tennem. És ez jobban érdekel, mint másokon felülkerekedni. Hajrá!

[mike] 2015.03.09. 20:09:02

@hmes: ezt nagyon szomorúan hallom, mert tudod, olyan ez, mint a két lábon járás, vagy az autóvezetés: senki nem úgy született, hogy már mindent tudott. Az ilyen megjegyzések, azonkívül, hogy nem sporteseményre valók, megvetendők. Már csak azért is, mert ezek az emberek a világszínvonalhoz képest nagyon le vannak maradva, még a profi amatőrök kategóriájában is. Az ő versenytempójuk mások edzéstempója. Ezt sokan elfelejtik. Nézz csak meg pár világversenyt, hogy a legjobbak milyen alázattal és tisztelettel beszélnek a vetélytársaikról. Az inspiráció viszont sokat nyom a latban. Javaslom, hogy partnerrel edz, meglátod, sokat segít és átlendít a holtpontokon (a futók között keveseknek adatik meg a folyamatos társaság). Ha pedig már futottál félmaratont, akkor sejted, mi vár rád. A felkészülést nem kell elkapkodni, inkább erősödj ezen a távon. Később majd mosolyogni fogsz az eredetileg tervezett 4 órádon. Mielőbbi felépülést!