futó gondolatok

nem azé, aki fut

nem azé, aki fut

Maratonszerzetes

Egy erőltetett menet története és alázatos hősei

2016. május 12. - SimonyiBalázs

kepernyofoto_2016-05-11_21_01_09.pngBárki, ismétlem, bárki elbújhat a Hiei-hegy szerzetesei mögött a maga rongyos évi pár ezer edzéskilométerével,  48 órás versenyével, vagy hatnapos self-transzcendens körözgetésével. A Kiotó közelében található hegyen már akkor megtelepedtek a buddhista hívők, amikor Európában még a besenyők, kazárok, frankok és avarok meccselték le a területi vitáikat. Különös leágazását követik a vallásuknak: míg a legtöbb buddhista abban hisz, hogy a megvilágosodás csak több életciklus alatt, számos reinkarnáció során érhető el, addig a Hiei-szerzetesek nem totojáznak. Szerintük ugyanis összejöhet egy rongyos élet alatt is. Na nem mintha könnyű lenne, hiszen aszkéta életmódot, kemény elköteleződést kíván.

A legdurvább metódus a Sennichi Kaihogyo (szór szerinti fordítással "gyakorlat a hegyeken való körbejárásra"). Ez egy monstre, végeláthatatlan terepfutás a templomuk, Enrjakudzsi körül elterülő hegyeken. 1000 napot kell sétálni kábé 100-200 napos bontásokban, mindezt hét év alatt. Nem tűnik bonyolultnak, aki szeret túrázni, az le is tudna nyomni egy 100 napos blokkot, utána az év jétharmadában regenerálódhatna. Igen ám, de a napi kötelező távok évről-évre emelkednek (fokozodó edzésterhelés), mígnem a hetedik évben elérik a kb. 82 kilométert. Az etapok szentélyek, szent helyek, kolostorok érintésével alakulnak ki. 

hike_06.jpg

Az első évek kiengedősek, ott 100 nap alatt végez a szerzetes. Az első év különösen nyugis, az a gyakorlóév, annak végeztével még kiszállhat a próbálkozó. Ha nem teszi, a 101. naptól kötik a hagyományok. Az elvárt konzekvencialevonás: öngyilkosság. A múlt századból és a mostaniból nem tudni ilyen esetekről, hiszen már a kiválasztási processzus is azt biztosítja, hogy csak olyanokat engednek eleve továbbmenni, akik a gyakorlaóévben rátermettnek bizonyultak.

A 4. és 5. év már húzósabb, 200 napig kell robotolni. A 6. combos, mert ugyan csak 100 nap a blokk, de dupla kilométerszámmal, míg a hetedik a (pestiesen szólva) szopóroller: 100 nap alatt 100 x duplamaraton. Epik! - kiáltana fel Csabi haverom! Dzsúszi - mondaná Geri. Mutatom.

1. év 2. 3.
30 (40) km / nap / 100 napon át 30 (40) km / nap / 100 napon át 30 (40) km / nap / 100 napon át

 

4. év 5. 6.
30 (40) km / nap / 200 napon át 30 (40) km / nap / 200 napon át 60 km / nap / 100 napon át

és a 7., az utolsó évben: 82 km / nap / 100 napon át, majd utána 30 (40) km / nap / 100 napon át ráadásként.

A zárójeles szám azt a távot jelenti, amit a szerzetes az Imuro Völgyben tehet meg, ha azt az utat választja a Hiei-hegy helyett, hiszen ugyanarra barangolni 100-200 napon át még egy szerzetesnek is monoton. Nyilván, egy völgy az smafu, ott többet kell összekaparni, mint a hegyen zergézve. Eleve a szerzeteseknek minimum 12 évet kell a Hiei-hegyen tölteni (beleértve a 7 éves próbát is), hogy kellően akklimatizálódjanak a buddhista tanokkal, valamint teljesen józanságot és cölibátust kell fogadniuk. A 100 napos etap pedig nemcsak fizikális és mentális kihívás: szépen edzik magukat a pihenőidőben szépírással, meditációval.

Na jó, lehet hogy még ezt is esetleg megcsinálják, akik be akarnak kerülni a Guinness-be, vagy épp megvakult, rákos, tengeri olajfoltba ragadt, poszt-háborús szindrómákkal küszködő kormoránoknak gyűjtenek charityben. A trükk ott van, hogy ha bármi okból egy nap is kimarad, vagy nincs meg a táv, mert éppen vízhólyagokkal küzdesz vagy az ösvényt betemette a hó és nem tudsz rajta közlekedni, akkor bukó. Magyarán nem elég túrázni, hanem azért futni is kell, hogy ez a táv nap mint nap beleférjen a 24 órába. (Ha 6 km/órával sétál, akkor kicsúszik az időkeretből, nem beszélve arról, hogy semmit nem tud pihenni, és máris mehet az újabb 82 kilométerre.)

Jó, hát az igazi megvilágosodáshoz nem a Tiborcz-féle lámpatestek kellenek. Hanem ez a hegy itt:

kepernyofoto_2016-05-11_22_31_09.pngSennichi Kaihogyo ultranonszenszt 1885 óta 46-an csinálták végig, Yusai Sakai, akit a maratonszerzetes becenévvel is illetnek, kétszer teljesítette. Összesen 3 szerzetesnek sikerült ez.

Vegyük át mégegyszer: 7 év hiba nélkül irdatlan távokkal hegyen változó időjárással és terepadottságokkal. Ha kétszer lenyomod hiba nélkül, az is 14 év az életedből. Yusai Sakai 1973 és 1980 között csinálta meg először, rápihent félévet, nem volt elégedett a megvilágosodással, és újra nekiment. 1987-ben tette le a szalmaszandált. 61 éves volt ekkor.

p1170827_zpsb88e2a40.jpg"Nem voltam elégedett az első teljesítéssel, csomó dolgot jobban csinálhattam volna" - mondta Sakai, aki szerint akkor még nem élt eléggé spirituális életet. Sportosat biztosan. A hetedik év végére annyira szívóssá és kipróbálttá válnak a szerzetesek, hogy egy 400 méternyi szintemelkedéses terepet 20 perc alatt teljesítenek, míg az elsőévesek 45 perc alatt. Ultrafutók megkíséreltek pár napig együtt "edzeni" a szerzetesekkel a Sennichi Kaihogyo alatt, de a kihívás kíméletlensége hamar lemorzsolta őket. Egyszerűen ez nem atlétika, hanem átlényegülés, rutinná váló extrém erőltetett menet. 

Mit csinált Sakai a második nekifutásának a hetedik évében? A hétvégi UTH-ra készülők, no meg Csanya is megirigyelheti Sakai szofisztikált felszerelését és metódusát. Ő is éjfélkor rajtolt naponta, ahogy a 115 kilis távon indulók teszik majd szombaton. Kis zöldség és mizo-leves elfigyasztása után elindult fehér temetési ruhába öltözve járt-kelt, ezzel is jelezve, hogy elfogadja a halált. Az UTH-n ezt egy nyilatkozat aláírásával vállalod. Égő fáklya volt a fejlámpája, ezenkívül kötelet és kést vitt magával, hogyha képtelen lenne a napi szintet hozni, akkor Buddha akarata szerint végezzen magával. Ezt ma a fórumozók teszik meg egymással. (Az nem világos, hogy miért volt nála két eszköz...Tán ha nincs fa, amire felkösse magát, vagy ha csorba a kés, legyen egy biztonsági megoldás?) Közel 300 kis szent helyet érintett a 82 kilométeres útja során a hegységben. Sok szentélykét azoknak a szerzeteseknek emeltek, akik az úton végeztek magukkal, mert egyszer, egyetlen egyszer egy napon kiestek. Örült ha este kilencre visszatért a főtemplomba, Enrjakudzsiba. Ha éjfél előtt esett be, akkor már indulhatott is újra.

Maratonszerzetes egykor és most:

images-18.jpg

A kalapról még nem szóltam: az első 300 nap után, tehát a 4. évtől a bal kar alá fogva kell vinni, és csak esőben lehet viselni. Ez kábé a kötelező tartozék széldzsekinek feleltethető meg a terepes papírtigriseknél.

images-19.jpegAz ötödik év nemcsak azért kemény, mert 200 napra nő a megteendő kötelező penzum, hanem mert belekezdenek a Do-iri szertartásba is a megvilágosodásra kandidálók. A cél: szembenézni a halállal. Hét és fél napig (más források szerint kilenc) nem esznek és alszanak, és limitáltan isznak Enrjakudzsi mélyén (a képen) Ez tudományosan is képtelenségnek hangzik, de minimum kockázatosnak. A templomba visszavonult szerzetes ilyenkor üldögélve mantrázik és igyekszik ébren maradni - ezt két másik szerzetes ellenőrzi, aki a bal- és jobboldalán üldögél. Egyszer, hajnali két órakor megy ki a templom melletti szent forráshoz inni. Ez először pár percébe kerül. De a hetedik napon a teljesen legyengült szerzetesnek a vízívási mutatvány órákba telik. Állítólag azoknak, akik idáig kibírták, hihetetlenül kiélesedtek az érzékszervei, és meghallják még azt is, amikor a füstölőpálcáról leesik a hamu. Sakai elmesélte, hogy a körmei elhaltak rituálé alatt, a kezeit sebesre karmolászta, kiszáradt ajakkal, rohadó halszagú testtel vegetált. Az ötödik napon rituális gargalizálás következik, de ha a bevett vízadag és a kiköpött nem egyenlő (magyarán ivott belőle az alany), akkor elbukta a rituálét. A testsúlyának negyedét veszti el ilyenkor a szerzetes.

sakai4_2705149c.jpgAki egyszer is megcsinálja a hétévnyi gyötrődéssel járó Sennichi Kaihogyot a szalmapapucsában, az megkapja a Legmagasabb Gyakorlat Szent Mestere címet, és ezzel a titulussal a régi, birodalmi berendezkedésű Japánban  speciális jogok illették meg a viselőjét, például, hogy az uralkodó jelenlétében ő viselhetett egyedül cipőt. Hát ez derék dolog. Nem, nem egy elveszett Monthy Python-jelenetből idéztem.

A modern Japánban már celebeknek számítanak a teljesítők, és egyenes adásban közvetítik az utolsó etap végét.  

Ebben a poros brit filmben látható egy hétéves próba elkezdésének rituáléja, valamint Sakai is nyilatkozik.

Sakai 87 évesen halt meg 2013-ban. Motivációja a megvilágosodásra, a Sennichi Kaihogyo teljesítésére a sikertelen élete, kudarcos mindennapjaiból fakadt, ez vezette, hogy belépjen a rendbe. 1926-ban született, nagyon gyengén teljesített a suliban, képtelen volt leérettségizni, katonáskodott a II. világháború alatt (a hírhedt vegyifegyver egységben szolgált a megszállt Kínában). A háború után megpróbált egyetemre menni, hiába. Tokió környékén melózgatott,  de lusta volt és semmirekellő a saját szavai szaerint, majd megházasodott, de 40 évesen is a napi szintű megélhetésért küzdött. Álmodozott, dolgozott, kilátástalanul. A felesége öngyilkos lett. Gyászában Osakából elzarándokolt a Hiei-hegyre, és ha már ott volt, megkérte a szerzeteseket, hogy hadd léphessen be (vesd össze: "na lécci, hadd regisztráljak a határidő után!") Elutasították, mondván túl idős, de ha kiáll egy próbát, akkor felvételt nyer. Egy imaceremóniát kellett kiállnia egyi jeges vízesés alatt, majd 108-szor felkelnie a térdéről. Megcsinálta. 

kepernyofoto_2016-05-11_21_37_10.png

1972-ben már megmutatta, hogy képes a teljesen rigorózus rituálékat abszolválni. (Nem mellesleg, ki találta ki mindezeket ilyen körmonfontan? Buddha?!) A "szakadatlan nembutsu" során 90 napig kellett kántálnia Buddha nevét, és mindössze két órát alhatott. Akkorra már egy évszázada senki nem vitte véghez ezt a próbát. Sakai szerint ez keményebb volt a hétéves próbánál. Mindenesetre azzal, hogy kétszer teljesítette, hírneve már Japánon is túljutott. 1995-ben még II. János Pál pápával is találkozott: a fociskapus a futóval.

És akkor a végére egy emlékkönyvbe, valamint köztársasági elnökök újévi beszédet mondó szájára illő idézettel zárunk Sakaitól: "Élj úgy, mintha minden egyes nap az egész életed lenne. Ha ma elkezdesz valamit, fejezd is be ma. A holnap egy másik világ. Élj pozitívan." 

Disclaimer: A cikk hangvétele ironikus, mert képtelenségnek tűnő dologról írok. De megtörtént, valós, és fantasztikusan tiszteletreméltó. Csak a pátosz annyira nem illik ide. Azt hiszem, mint minden önfelfedezéssel kecsegtető tett, ebben is önzőnek, önfeladónak kell lenni, és nagyon ragaszkodni (szeretni?), azt a hülyeséget, amit csinálunk. 

Forrás 
» John Stevens: The Marathon Monks of Mount Hiei, The Telegraph, Wikipedia

A bejegyzés trackback címe:

https://nemaze.blog.hu/api/trackback/id/tr388260528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

siroki 2016.05.12. 12:09:05

Klassz cikk. Könyvet megszerzem.
Szerinted a 7 éves edzésük után a szerzetesek miket futnának a Western States és hasonló versenyeken? Akár nyerhetnének is?

SimonyiBalázs 2016.05.12. 21:50:30

@siroki: ha tudnám, lottóznék. Mindenesetre a heti 210-574 kilométeres edzésmennyiség valószínűleg magabiztos teljesítést jelentene.

siroki 2016.05.13. 09:27:27

és ha vinnék a kalapjukat, akkor biztos jó helyen végeznének

londres 2016.05.13. 11:35:29

király téma ez! és jó a cikk is!

nekem ezekről, meg például a 8ezres hegyek mászásáról mindig az jut eszembe, hogy az 'elkövető' alapvetően egy józan életű alkoholista, mert azt a delíriumot keresi, amit a társadalom elfogad...Az egész dolog már régen nem a test, hanem az agy sanyargatása....biztosan ad egy különös élményt, de számomra azért valahol fake a dolog, valahol nem a koma világosodik meg, hanem csak szétsanyargatott (oxigénhiányos) agya járatja vele a bolondját
süti beállítások módosítása