Senki nem állította, hogy könnyű lesz. Elkezdeni nehéz. Kitartani is. Abbahagyni, vagy akár befejezni – egy versenyt, egy elhatározást – a legnehezebb. Senki nem is kényszerít, hogy csináld. De csináld, ne próbáld. (Vesd össze: Yoda mondja - Do or not, but not (just) try!, Nike mondja - Just do it.) Számba vettem, hogy miért. Miért is ne?
Valamiért idejöttél a blogra, és olvasod ezt a posztot. Vagy mert már nyakig benne vagy a futásban, vagy szemezel vele. De ez az írás nem azoknak szól, akiknek egy maraton csak egy kipipálandó tétel a bakancslistán.
Amikor sokadjára kérdezték meg tőlem, hogy miért futok – fura, hogy magyarázkodnom kell, mintha zugivó vagy kleptomán lennék –, akkor sorra vettem mindent, márcsak a magam megnyugtatására is, bár nem állítom, hogy tudom a választ. Valószínűleg egy vegán is hasonló cipőben jár:nagy levegőt vesz, és nyugodtan nekifut sokadjára is,a térítés minden szándéka nélkül. Azt gondoltam, hogy ha a futással, ezzel a modern emberhez alapvetően méltatlan kalimpálással töltött időnek megtalálom az értelmét, akkor talán az életnek is... Egy végtelenségig folytatható lista született a futásról a spiritualitástól egészen a művészetig – minden térítési szándék nélkül. Nyilván más sportban is ugyanilyen élményeket lelhet az elkötelezett amatőr.
A futás terápia. Régen depressziós voltam. Próbálkoztam mindennel, a futással is, mert azt hallottam, hogy segít Münchausenként kihúzni magunkat a bajból. Menekülünk, kompenzálunk, problémázunk, kísérletezünk. Megmentőmből az életformámmá vált. Sok helyre, fontos, nehéz versenyekre elvitt, ezernyi élményhez juttatott. 10 éve el nem tudtam volna képzelni így magamat.
A futás pszichológus. Jó szakember, olcsó az óradíja. Az a páciens, akinek a kitartás az edzője, az ambíció a doppingja, és a teste a tornaterme, a legjobb úton halad az öngyógyítás felé.
A futás sikerélmény. A kezdőnek a kínnal lekocogott 2-3 kilométer vagy a kitűzött feladat, célverseny teljesítése önmagában is öröm, sőt legnagyobb kritikusod is meghajol előtted – jómagad. A közhelyes mondással ellentétben itt nem(csak) az út a fontos, hanem a megérkezés.
A futás népegészségügyi tényező. Órákig lehetne beszélni a lelki-fizikai védelmi funkcióiról, a tudatra, testre és életminőségre gyakorolt jótékony hatásairól, az aktivitás öröméről és gazdasági hozamáról. Helyette inkább mozogjunk. A cégek és hivatalok HR-esei is most kezdik csak kapisgálni. Ezért is érthetetlen, hogy a tömegsportot mennyire nem a helyén kezeli a politika: nincs bajuk a futókkal, amíg a négy fal között csinálják. Vagy elmennek elrajtoltatni egy versenyt az önfény miatt. Netán futnak pár kilométert egy fogyatékossal, feltűnően szerénynek mutatva magukat. Csodálkoztok a tervezett "futóversenyadón” egy olyan országban, ahol vadászpuskát és lőszert el lehet számolni egészségpénztári számlára, de egy sportesemény nevezési díját nem?
A futás függőség. „No way back”–kapszula. Ha a fotóblogot is futóblognak olvasod, függő vagy. A magyaroknak tudatmódosításra mindig lesz pénzük, tehát futóversenyre nevezni is. Olyan tevékenység, ahol a “Megyek futni”-kifejezés a pozitív “Megyek drogozni” jelentéstartalmat is rejti. (Szélsőséges esetekben a sportszeretet teljesítménykényszerbe, edzésdependenciába fordulhat. Ilyenkor testedzés-dependencia áll fenn, ami egy regisztrált addikcióforma.)
A futás demokratikus narkotikum. Nem válogat: vallásra, nemre, korra, osztályra való tekintet nélkül vannak használói. Egyenrangú kocogóvá, verejtékező, büdös endorfintermelővé válsz.
A futás szexi. Izzadni hősies, kipirult arccal pihegni dögös. A lastexnadrág, a feszülős trikó, a gyantázott lábszár dögös. A frissítőasztalnál összefutni valakivel pedig a speed-dating kombinációja a vakrandival. Vegyél fel egy testhezálló lasztexet – garantáltan megfordulnak utánad, legyél nő vagy férfi, radír- vagy ceruzaalkatú. Futás közben könnyebb barátokat szerezni, barátból szerelmet csiholni, mert egy fun run összehoz, egy veszekedést pedig felold egy ventilláló-relaxáló szaladás. És figyeld meg: trappolva a magyaros panaszkultúra helyett az optimista hozzállás kerül előtérbe. Mindezek miatt:
A futás közösségi élmény. Balczó András mondta a Küldetésben, hogy „szerencsés versenyző voltam, mert a tágabb közösségi szükséglet egyre erősebben élt bennem. És ha győztem, akkor egyre nehezebben tudtam eldönteni, hogy most ki győzött: mármint a közösség-e, aki lélekben együtt futott velem, vagy én? Szóval, hogy ők győztek-e énáltalam, vagy én győztem-e őáltaluk?” A futásban van sporttárs és bajtárs, hajtás és pajtás. Brothers in arms – sok csatát együtt vívtok meg.
A futás kérdőjelek sokasága. Miért hordanak egyesek nyáron is hosszú cicagatyát? Miért futnak a rövid távú kifulladásig sokan eszetlenül gyorsabban a kapacitásaikhoz képest? Miért sétál a Margit-hídon a szigeti bejáróig, aki kocogni indult vagy onnan jön? Miért viselnek felesleges drága cuccokat? Miért óbégat a kiesése miatt, aki felkészületlensége miatt esik ki egy versenyből?
A futás bőségszaru. Sokkal többet tudsz belőle kivenni, mint amennyit beleteszel. Kedvet csinál, erőt és energiát ad, felvértez, megformál akár mennyiségre mész, akár minőségre.
A futás helyretesz. Rossz úton jár, aki úgy gondolja: lefutottam, tehát birtoklom. Nem akarom elirigyelni senkitől a maratont. De csak az álljon oda, aki felkészült, ne akinek elvárás, férfiváavatási rítus, megszerzendő tétel, vagy divathóbort. Maratont futni bárki tud, egy nagyvonalú szintidős versenyen akár gyors gyaloglással is. A híres japán író, Murakami azt kéri, a sírjára véssék fel: „Nem gyalogolt.” Akkor fuss maratont, ha nem csak teljesíted, hanem hozzáadott sportértéke is van. A mai napig szégyellem a 2012-es UltraBalaton sétafikálásomat.
A futás igazságos. Ez a kijelentés még Platónt is lenyűgözné, hisz az igazság kérdésében ő se tudott dűlőre jutni a monumentális Állam c. művében. A futás egyenes és korrekt dolog, tükröt tart eléd. Megmutatja, milyen ember vagy, de nem a másik rovására. Mennyit edzettél, hol tartasz, mennyire vagy képes elviselni a megpróbáltatásokat? Amennyit beleteszel, annyit ki is vehetsz. Az edzés biztos befektetés, a verseny kamatbetakarítás.
A futás flow. Ha a képesség és kihívás mértéke összhangban van, azaz ha a becsvágy és a felkészültség jól kombinálódik, feloldódsz a tevékenységben. Ha rosszul: kiégsz, lesérülsz.
A futás numerofetisizmus. Kíváncsi vagy, milyen órajelen működsz? Lehet számolni időt, távot, tempót, pulzust, kalóriát, hőmérsékletet, magasságot, köröket és elvesztett körmöket. (Lásd balra Mark Williams gyűjteményét.) A hidegvérű számmisztikusoknak maga a megtestesült matematikai precizitás, a szkeptikusoknak pedig - a mindig jelenlevő vis maior és rizikófaktor miatt – a kalkulálhatatlanság bizonyítéka.
A futás modern diéta. Ha több kalóriát adsz le, mint amennyit beviszel, fogyni fogsz, pláne akkor, ha mozogsz. Új gyorstápokat, pikáns gasztrokombinációkat ismerhetsz meg egy versenyen. A depó a vedelés és kényszertömés szentélye. Összeeszed a frissítőasztalról az izóitalt a sajttal, a paradicsomot a csokis keksszel, megízleled a bélcsavaró zseléket, az instant kalóriát adó űrkajákat. És e lukulluszi lakoma végén a kiadós „megtisztulás” sem maradhat el, hogy újabb adagokat fogadhass magadba. Mindezt megkoronázza a kólázás - az tényleg mindent elcsitít a háborgó gyomorban.
A futás aprómunka. A futó ugyanis nem születik, hanem azzá válik. Gyakorlati és mentális tréningek, naplóírás, strigulázás, sóvárgás, versenytervezés, sérüléskezelés, rengeteg erről folyó diskurzus, hályogkovácsolás, pakolás, utazás, morfondírozás, elemzés. Önmagába visszatérő labirintus. Türelemjáték. Mindenki rohan valahová, de a sportban pláne nem lehet mindent egyből megszerezni. Idő- és melóigényes dolog.
A futás vigasz. Mint egy hű feleség egy változatos házasságban, ott van veled jóban-rosszban. Nem csalódsz benne akkor, ha nem félszívvel, kötelességből csinálod. Nem lesz mindig jó, nem leszel mindig eredményes. Mindent nem lehet. De még mindig jobb csinálni, mint nem csinálni.
A futás művészet. Ezt a szerény Haile Gebrselassie – aki gyerekként reggelente 10 kilométert futott oda és vissza a falujától a sulijáig (állítólag azért lóbálja verseny közben magasabban a jobbját, mert a bal karja alatt tartotta a könyveit) – hintette el széles mosollyal. Az olimpiai és világbajnok etióp szerint ugyanúgy megérinti, involválja a sportba az embereket, akár nézik a pálya széléről vagy a tévéfotelből, akár végzik, mint egy festmény a múzeumban vagy egy zene a koncertteremben. A tréning a stresszes tanulás, a verseny maga a mestermunka. Épp ezért ”A race is a work of art” – rímel a fentiekre a tragikusan korán elhunyt amerikai futólegenda, Steve Prefontaine mondata.
A futás környezettudatosság. Az egyetlen ökológiai lábnyom a cipőd talpa miatt keletkezik. Szívd magadba az illatokat, hangokat, látványt! Fülhallgatóval kocogni a természetben, mint zokniban tusolni vagy kotonban dugni. Ráaadásul a zenék tempója hamis ritmust alakít ki. Nyomtatás helyett használd inkább futásra az erdőt.
A futás gyűjtögetés. Az ősember életmódjának (futva vadászás, falkában vonulás, habzsolva falás) modern megnyilvánulása. A) Éremfelhalmozás. Az érem természetben nem létező anyagból készül: a mersz, az idő és a fáradtság nemes ötvözete. Szépek, de a belső motiváció még fontosabb. B) Rajtszámgyűjtögetés – na ja, biztosítótűs élet a futóé. C) Skalpok beszerezése: lehajrázni Sanyoszt a futóklubból, megfutni fontos versenyeket és viciózus távokat, kipipálni limitidőket. Valakinek mindegy az idő, a táv lényeg. Minél hosszabb, annál jobb. Másnak a táv indifferens, a jó időeredmény fontos. Kipréselni, bárhogy.
A futás határfeszegetés. Teljesítőképesség-teszt. Ahogy Harangozó Teri mondaná: mindenkinek van egy távja. Többet kíván az ember, egyre más tájakat akar meghódítani, és újra át akarja élni – hiábavalóan – az első célbaérkezés katarzisát. Minél messzebb mész kívül, annál messzebb jutsz belül! Tehát:
A futás kaland. Külső-belső utazás és felfedezés. Hipnotikus állapot. Egyszerre vagy megfigyelő, résztvevő és alakító. Ritka luxus. Kiváló terepfutónk, Németh Csaba fogalmazta meg a legszebben: „A lélek csúszkál ide-oda, jobban megérzi a határhelyzeteit, kicsit hipnotikus állapotban futunk. Egy belső, önfelfedező utazáson is vagyunk. Nagyon sokan ezért csinálják. A célt elérni persze még nagyobb élmény.”
A futás hit. Mint egy profán evangélium, viszi az örömhírt. A büszkeség, hogy tényleg megtetted, az energia, amit kaptál, az akaraterő, amit nyertél, és ez átsugárzik a mindennapokba. Profetikus tevékenység, ahol az ember a saját példája alapján mutatja meg hitét, a mozgás élvezetét. Bíznod kell benne, hogy átjutsz a holtpontokon, hogy minden egyes verseny egy önépítő folyamat, egy tapasztalati lánc eleme.
A futás véleményes. Ítélsz, ítéltetsz, rágódsz, összehasonlítasz, relativizálsz. Mások viselt dolgain könnyebb torozni, rámutatni a hibákra és erényekre, de nem sok marad meg belőlük a tudatunkban. Viszont amikor a saját példánkon tapasztaljuk meg mindezeket, akkor mindig mélyre megy és tanulságos lesz.
A futás kategorizálás. A kasztok mégis nyitottak. Ultrások és középtávosok néha egymáshoz is befigyelnek, van átjárás triatlonosok, terepfutók és betonszaggatók között. A változatosság gyönyörködtet, a rutin kimerít, bár fegyelmez.
A futás kifogáskeresés. „Hó, eső, szél, hőség, túl korán, túl későn, fáj.” Birkózás a saját kényelmünkkel. Az elemek számkivetettje vagyunk jóértelemben. Van idő a fájdalomra.
A futás értékképző. Két fajta futó van: aki menekül, hogy ne legyen kudarca, és akinek már bőven volt, és nem fél tőle. Gebrselassie-ról mondta a kommentátor a tízezer méteres sidney-i győzelme után, hogy azért tudta megnyerni, "mert nem tudta, hogyan lehet elveszíteni". Érték a célszalag átszakítása, az agilitás, az agónia. Szánd magad oda! De a feladás is érték, mert alázatra tanít. A vereség is diadal: az irodalom magányos hosszútávfutója, Colin Smith is megtagadta a győzelmet, és többet nyert általa.
A futás öregít. Mészöly Miklós írja Az atléta halála című könyvében: „Vannak alkatok, akiket úgy hajtanak az évek, hogy mind távolabbra kívánják a célszalagot.” Az idő és az erőfeszítés ráncokat teremt. Futóárkok. Az öröm ránca, ahogy a bőr mosolynál a pofacsontra húzódik. A száj szélén a cél előtti sprint utolsókat rúgó grimasza. A homlokon a kínzó fáradtságok, nyomorúságok barázdája, a sok matekolás bevésődése.
A futás revitalizál. Gyúanyag. Életet lehel beléd, motivál, megtisztít. Aki rendszeresen kocog, annak a tekintete kitisztul, teste-lelke megacélosodik, agresszivitása csökken.
A futás öncélú dolog. Az önismeret és önzés magasiskolája. Feloldódsz a tevékenységben. Sokan itt érzik a legkonkrétabban, hogy végre csinálnak valamit.
A futás nem öncélú dolog. Csináld másért is, fogd fel szolgálatként! Charity begins at home running. Nem szégyen a futás, sőt hasznos. Legyél önkéntes, gyűjts pénz, fuss egy jó ügyért!
A futás tagadás. Néha gyűlölöd az egészet, akármennyi is a penzum: 5 vagy 50 kilométer. Amikor az ember fáradtságosan fut, mindent megtesz azért, hogy ne fusson. Keresi a szélárnyékot, a padot, a hivatkozási alapot. Önmagadnak nem tudsz hazudni. „Egy lépést sem tovább” – gondolod. De néha pont egy NEM visz előre.
A futás (élet)igenlés. Örökös újrakezdés. Az első lépés nehéz, folytatni még nehezebb. Az életemet alapjaiban változtatta meg, amikor elkezdtem futni – és aztán szerencsére nem hagytam abba. Frászt szerencsére: tudatosan. Maradj érdekelt a futásban!
A futás szenvedés. Aki sportolni kezd, legyen hajlandó gyötrődni. A kívülállók reakciói hétköznapiak lesznek, a teljesítményed viszont mindig rendkívüli. Többórás vajúdás az aszfalton vagy egy terepfutás meredek siratófala: máshogy fáj. Az ultrafutás: mintha élve eltemetnénk, és aztán ha beérsz, feltámadsz.
A futás szabadság. Autonóm, független tevékenység. Kulcseleme: önazonosság, kompetencia. testi-szellemi integritás. Ha ezek megvannak, a boldogság a küszöbön áll.
A futás trendi. Az utóbbi években a futásnak nagy hype-ja lett, a beérkezettek tábora gyarapodott. Mások már megtették, amin te még csak gondolkozol. Egy próbát csak megér, nem?
A futás nyílt forráskódú. Lehet cél, eszköz, kedves hobbi, presztízskérdés. Tartást és önbizalmat ad, hitet teremt, gyógyít és felszabadít, büszkeséget szerez, és persze sok kételyt okoz, önmarcangolást és fájdalmat hoz, ahogy mélyebbre ásunk benne.
Azért futok, mert el merek indulni, és be tudok érni. Ez a konklúzió.
Na, kimész?
Utószó: Hosszú futóévek vezettek rá a miértekre, aminek tartalmát sikerült szinkronba hoznom más tevékenységeimmel. A futás lehet cél, eszköz, kedves hobbi, presztízskérdés. Tartást és önbizalmat ad, hitet teremt, gyógyít és felszabadít, büszkeséget szerez, és persze sok kételyt okoz, önmarcangolást és fájdalmat hoz, ahogy mélyebbre ásunk benne. De ez természetes is: egy atavisztikus dolog, amely különböző mentális-fizikális-lelki mechanizmusokat indít be. Bárki által hozzáférhető, bárki átélheti a mozgás örömét bármilyen távon, bármikor. Egy olyan komplex rendszer, aminek egyénre szabása a „homo sportens” elszántságán és kíváncsiságán múlik.
Névjegy: A szerző (1980) lúdtalpas kreatív szakember, újságíró, filmkészítő, egykori kiszuperált focista. Amatőr sportevolúciója a középtávtól az ultra(terep)futásig ível. Soksokszoros maratonista, négyszeres ironman, teljesítette egyéniben a Spartathlont és többször az UltraBalatont.
Az írás eredeti változatát a HVG Pszichológia felkérésére készítettem a 2013. utolsó negyedévi kiadásba. A cikk átdolgozott, hosszabb formában a futós Bookazine-ban jelent meg 2014 végén. Ez annak további, kibővített, frissített változata, amit a szerkesztői önkény nem, Örkény szelleme annál inkább érintett. Évzáró, lélekösszegző szöveg, annál is inkább mert az "ultramaratonista spiritualitása" címkét ragasztották rá. A képek az UltraBalatonon készültek 2013-ban.
