Itt az olimpia, ki vagyok hegyezve a triatlonra. Egy olyan sportkombó ez, amiben minden megtörténhet, és aki odaáll, az három sportágban tud valami nagyon jót - egyszerre. 2010 óta figyelem a brit Brownlee-fivéreket. Ez az olimpia is róluk fog szólni, szinte biztosra veszem. A triatlon sajátos jelenségei ők, angolul phenomenon, visszafordítva fenoménok. Fantasztikus eredményekkel rendelkeznek, érdekes az életútjuk, főleg ahogy összefonódik és szükségszerűen elválik. Együtt versenyeznek, összedolgoznak, de a futás során már ellenfelek. Micsoda meglepetés: róluk és a triatlonról szól a Swim Bike Run. A módszereikről, hozzáállásukról és a végtelenre lassított fájdalmas és örömteli pillanatokról, amiket verseny közben átéltek.
A poszt tartalmából: Életút, Idézetek, Az olimpiai döntő, Edzésmódszerek Brownlee-módra.
BEVEZETŐ
A körülmények szerencsés összejátszása, sportbarát szülők, egy cserebogár-állapotból kinövő sportág - mindezek kellettek ahhoz, hogy sikeresek legyenek. Akár ugye egymás ellen is. Pont mint egy másik brit testvérpár, az Oasis-alapító Noel és Liam Gallagher esetében. Csak ők rockeresen szakítottak, míg Brownlee-ék még most július 2-án is együtt nyomták az ITU-sorozat stockholmi versenyén: Alistair első, Jonathan 2. lett. (Egyébként Alistair sokkal erősebb futásban, ha addig nem szerez előnyt Jonny, akkor Al biztos nyerő.)
Ha már itt tartunk, akkor íme az olimpia Nem azé-blog szempontból érdekes programjai. Ha nem akarod a magyarokra fókuszáló, zavaros M4 adást nézni (ahol egyszerűen nem vesznek tudomást más, marha érdekes versenyszámokról, hacsak nincsenek benne hazánkfiai), nézhettek más adókat is, itt egy lista klikkelhetőséggel. Töltsétek le a HOLA bővítményt, telepítsétek, és az automatikusan felismeri, ha idegen orszég tévéadójának onlie adását akarod nézni, és bekamuzza az IP-címedről, hogy abban az országban élsz. Így a geoblockingot kikerülöd. A BBC közvetítését ajánlom (klikk), visszafogott, kulturált, kitekintő, fair.
AUGUSZTUS 13., SZOMBAT
02.25: férfi 10 000 m
AUGUSZTUS 14., VASÁRNAP
03.00: férfi 400 m, döntő
03.25: férfi 100 m, döntő
14.30: női maratoni (Erdélyi Zsófia, Papp Krisztina, Szabó Tünde)
AUGUSZTUS 18., CSÜTÖRTÖK
16.00: férfi triatlon (Faldum Gábor, Tóth Tamás)
AUGUSZTUS 20., SZOMBAT
02.30: férfi 5000 m, döntő
16.00: női triatlon (Kovács Zsófia, Vanek Margit)
AUGUSZTUS 21., VASÁRNAP
14.30: férfi maratoni (Csere Gáspár, Józsa Gábor)
Kis színes: a Korinthosz.hu ötletadója, a bajai futók ismert alakja, Németh Zoli is ott fog szurkolni a triatlondöntőn a bajai Faldum Gábornak, akinek a sprintjét tessék majd figyelni, nagyon erős futó. Zoli a helyi klub vezetőjével biciklizett ki Rióba (!), hihetetlen kalandjaik első részéről itt olvashattok.
Vissza a Brownlee-fivérekhez!
Az idősebb, de mégis kölyökképűbb, 1988-as Alistair 3x Európa-bajnok, 2x világbajnok és a 2012-es londoni olimpia triatlongyőztese.
Két évvel fiatalabb öccse, Jonathan 2010 júliusa és 2014 májusa között minden versenyt befejezett (42), ráadásul mindegyiket a dobogón. Kétszeres sprint világbajnok, a londoni olimpián 3. lett drámai körülmények között. Sok magyar versenyzett vele 2010-ben age groupokban, amikor Budapesten volt a világkupa döntője. Magam is ott voltam, kurva hideg volt (14 fokos) a Kopaszi-gát vize, ráadásul elszámoltam a köröket a Lánchídon, így eggyel többet futottam.
A nem túl eredeti című Swim Bike Run könyv alapvetően a londoni olimpiára fókuszál, és az odavezető út a körítés. 2012-ben hatalmas csatát vívtak a Brownlee-fivérek a spanyol Gomezzal, aki végül ezüstérmes lett. Ő a tökéletes triatlonista egyik inkarnációja, nincs lukas száma (sőt ifjan úszóválogatottságig vitte), alkatra is pont a sprint és olimpiai távokra termett. Kíváncsi vagyok, milyen lesz, amikor "kiöregedve" feljebb lépnek ezek a nagyágyúk: középtávon vagy ironmanen retteghetnek majd tőlük. Ahogy a pekingi bajnok Frodeno két hete megdöntötte az ironman világcsúcsot (7h35perc), úgy Gomez vagy valamelyik Brownlee is beérhet. De ne szaladjunk előre. Így nézett ki két hónapja a világranglista.
A riói döntő érdekessége, hogy a 2014-es és 2015-ös világbajnok Gomez sajnos nem lesz ott, mert július 14-én eltörte a könyökét, amikor 15km/h-val ütközött a bringájával. Pedig megérdemelne egy megkoronázást ez a szimpatikus spanyol, kijárna neki, dehát ott vannak a Brownlee-k. Nem mondom, hogy nyílt az út a briteknek, de így azért nagyságrendileg kevesebb esélyessel kell számolni Gomez kiesésével. És jöhet a klasszikus közhely: a triatlon a jó úszók futóversenye, és ez esetben Alistair fölényesen tudja maga mögé utasítani a mezőnyt (simán tud 29 perces 10km-t produkálni 1.5 km úszás és 40km bringa után.)
Mint írtam, a Brownlee-k mindig kooperálnak, de természetszerűleg egymással is versenyeznek. Hazai pályán, egyéni sportban két tesó volt a londoni olimpiai pódiumon. Őrületes érzelmek, akaratok feszülnek itt egymásnak: a győzni akarás a testvérség ellen, öcs és báty reláció, a féltés és az áttaposás kettőssége. Jöjjön is egy ideillő, klasszikus dal felvezetésnek.
Jöjjön pár szemelvény a könyvből kedvcsinálónak, amely szerkezetileg úgy néz ki, hogy fejezetenként külön blokkban, de mégis kvázi dialógust folytat a két tesó, be-beszólnak egymásnak, dicsérik egymást. (Amazonon fillérekért kapható, persze magyarul nincs kiadva.)
ÉLETÚT
Leedsben kezdtek sportolni, ott nagy reputációja van az úszásnak, mert tehetségek sora jött ki onnan. Megyei szinten voltak tizenévesként úszásban, de a heti 8 edzés viszont sok volt. Akkor már titokban (!) triatlonoztak, ami egy el nem simert, fura sportágnak számított akkoriban. Szóval nem mertek kevesebb edzésnapot kérni, mert ha kiderül, hogy triatlonosok, kidobják őket.
Horsforthban laktak, a házuk melletti sarkon volt a beszédes nevű Triangle bolt, alig volt ilyen az országban. A triatlon-felszerelést áruló shop karriereket indított el. Egy ilyen pici részlet mennyi mindent megváltoztat!
11 évesen önállóan dönt Alistair arról , hogy célszerűen edz. Addig minden kívülről jött: a szülők vitték le úszni, a szülőkkel ment el kocogni, de ekkor, tojáshéjjal a seggén, átvette a kontrollt.
Mindenevők lettek a felzárkózó tesójával: mezei futás, gyilkos hegyi futások, triatlon, mindent csináltak és így többféle ellenféllel, versenyszituációval találkoztak.
Alistaierék kezdetben picike kerékkel mentek magasba rántott nyereggel, mert azt hitték még akkoriban (2000-es évek), hogy ez kell a hatékony triatlonhoz. Hozzászoktak kelletlenül. De amikor váltottak, mindkét fivér nagyon gyors lett, mert addig tudattalanul nehéz körülmények közt edzettek és szívták fel magukat.
Milyen a jó gyerekedző? All about fun and adventure - vallják. (Minden a szórakozásról és kalandról szól az edzésen.) A triatlonban szerencsére remek edzőket találtak, akik felfedezték sokoldalúságukat és hagyták őket kibontakozni.
(Itt ugrok egy nagyot - olvassátok el a könyvben a sportkarrier különböző állomásait, kalandokat.)
Ahogy közeledett a londoni olimpia, úgy váltak ők is egyre nagyobb sztárrá (várományossá), maga a sport is ismertebbé. A teljes szcéna megváltozott: Alistair szerint ha 2002-ben azt mondod, triatlonos vagy, a legtöbb ember nem tudta volna, az mi. Ma már mindenki ismer valakit, aki csinálja, ha nem éppen ő maga. Őket a napi rutin, a mentrend mentette meg a felhajtástól: felkelés, úszás, bringa, futás.
Alistair az augusztusi olimpia előtt márciusban még gipszben volt. Az Achillesét kellett kúrálnia. Vízalatti futópadon például.
Maguk válaszhatják ki, hogy ki lesz az olimpián a vízhordójuk: Stuart Hayes. (magyarán, aki segít nekik, nem pedig individumként szintén versenyez.)
TESTVÉRISÉG
Nincs semmi szó szerint amit jobban szeretnének csinálni, viszont Alistair lezserebb, míg Jonny mindent szabályszerűen, vonalasan csinál. Alistair mindent a puszta élvezetért csinál, Jonny pedig megszállottságból: pusztn azért hogy jól csinálja. Imád kipipálni dolgokat a mentális listájáról. Szereti a sportot, de kötelességének is érzi. Alistairnek mindegy mit csinál: az edzés edzés, ha nem tud bringázni, elmegy úszni, ha nem tud úszni, elmegy futni. Jonny sokkal strukturáltabb. "I am a man of habits and customs." - azaz a szokások és a rutin embere.
De a nagy előny, hogy soha nem hagyták egymást panaszkodni, hogy a másikra kell várni, vagy ha egyikük bénább volt, a másik felhozta a szintjére. Azaz egymás nélkül nem lennének ilyen szívósak és gyorsak.
Dilemmájuk: Megbántom-e a bátáymat és megrendítem a bizalmát, ha nyerni próbálok (ellene)? Vagy másféleképpen tudattalanul benne van az engedelmesség az öcsben. Sokat hezitálnak az egymás elleni versenyzésen. "A tesóm totál ki lesz, ha meg merem nyerni."- gondolják. De Jonny szerint, ha mindkettejük a legjobb napját fogja ki, akkor Alistair megverné őt.
IDÉZETEK A TESÓKTÓL
Sport is all about setting goals and achieving them. (A sport egyszerűen a célokról és azok elérésről szól.)
Nagy különbség van aközött, hogy kijuss az olimpiára részt venni, vagy kijuss az olimpiára versenyezni. (= be there vs. perform.) A kijutás csak egy állomás az úton, nem maga a cél!
Inkább 3-4 megreccsentő év mint 10 átlagos.
It is not about the prizes, it is about the pride. (Nem a díjakról, hanem a dicsőségről, büszkeségről szól a triatlon)
Nem tudni, hogy a megszállott embereket vonzza a triatlon, vagy az teszi őket megszállottá.
A top triatlon csakis a végehelyezésről szól. Senkit nem érdekel, hogy a második legjobb splitet te futottad például.
Közhely, hogy a győzelem sosem esik annyira jól, mint kellene. De annyi év kemény verseny, durva tréning, problémás sérülés után megtanulod értékelni a győzelmet
A triatlon nem munka, nem hobbi, hanem szenvedély, szerelem.
Van-e nyomás? Az épp aktuális rész az igazi buli. Mindig nagy nyomást rakok magamra és mindig el is tudom hordani.
A legfontosabb érzés, hogy minden megtettél, ami tőled telt, hogy formába kerülj. A lényeg hogy ott vagy és kész vagy a versenyre.
At the Olympics everything is supersized. (Az olimpián minden túlméretezett, felnagyított.)
Az agyad sosem tudja olyan pontosan visszaidézni a fizikai fájdalmat, amit végigéltél.
Ha lusta vagy, neki se kezdj a triatlonnak.
Miért várnád meg a riválisod felépülését? Csapj oda, amikor a leggyengébb. Főleg versenyen.
Legyél fókuszált, de relaxált.
Being in the pack - the shelter of others slipstream. (A bolyozás: mások áramvonalának oltalmában lenni.)
Pressure is a privilege. (A nyomás: kiváltság. - idézet Bilie Jean Kingtől.)
A training is a social date. (Jonny-nak az edzés legális lógás a haverokkal.)
Kétfajta fájdalom van: amikor fáj, de eléred a kitűzött időt, tempót, megállapodsz, és az jó. A másik, amikor rohansz utána, tudod, mi kellene, de nem jön ki belőled. Az rossz.
You are the danger man. (Te vagy a veszélyes srác. = Féljenek tőled.)
Running is the most intense sensation of pain. (A futásban jelentkezik a legintenzívebb fájdalom.)
None of matters when you are locked into a race. The sightseeing can come later. (Semmi nem számít, amikor be vagy zárva a versenybe. A városnézés később jöhet. - itt arra utalnak, hogy a világkupa állomásai szép városokban vannak, a pálya vonalvezetése nevezetességek között halad)
When you train as hard as we do, you ache all the time. With every run and ride, the agony increased. (Ha úgy edzel, mint mi, mindig mindened fáj. Minden egyes futással vasgy bringázással csak nő az agónia.)
What's a bike for if not to be ridden hard? (Minek a bringa, ha nem azért, hogy keményen odalépjünk?)
As a senior athlete, you have to be selfish to succeed. (Tapasztalt versenyzőként önzőnek kell lenned, hogy sikeres legyél.)
AZ OLIMPIAI DÖNTŐ
Alistair szerint az olimpia egy aknamező: az átlagos idegeskedés kitágul és megnő.
Mi is történt 2012-ben?
Együtt jött ki egy boly a vízből, megpróbáltak cangán meglógni, sikertelenül. A futásra maradt minden. Közben kiderült, hogy Jonny-t megbüntették egy szabálytalan depózás miatt. Magyarán: a futás során valamikor, valamelyik körben ki kellett állnia. Részletesen leírják a versenyt: Jonny büntetőpihenőjét, Gomez lehagyását. Az edző már az első körben kiparancsolta volna Jonny-t a penalty boxba, aki szorosan követte a tesója nyakán lihegő Gomezt. De Jonny csak a 3. körben ment ki, ahol (profizmus!) ott várta a fiziotreapeuta csapatpszichológus, aki ordított vele: "Nézz rám, Jonny. Nyugodj meg, nézz rám."
Ezalatt Al óriási hajrát nyitott és leradírozta Gomezt. Jonny beért, és hányt. A szervezők fekete sátrat kerítenek köré, pont mint a nagy angol lóversenyeken, csak ott lelövik az állatot a paraván mögött. Bronz és arany a tesóknak.
Alistar szerint "a pódium olyan mint bárhol, ugyanazok adják át az érmeket, mint a World Seriesben. Ez lenne életem legszebb pillanata? Mit kell tennem? Bólintani? Mosolyogni? Énekelni vagy tátogni? A legkisebb tesónk Ed teljesen unott és lenyűgözhetetlen volt." Este 11-re értek egy kocsmához, hogy végre koccintsanak. Már zártak. "De mi nyertünk ma olimpiát." - kérlelték a csapost. Nem probléma, de zárunk - jött a tipikus angol válasz.
Sok rajongói levelet kaptak. A legjobb: jött egy levél egy 89 éves bácsitól, aki a legnagyobb élményének nevezte a döntőt. És küldött két tízfontost a srácoknak.
London annyira dominálta a gondolkodásunkat, hogy utána nehéz volt nélküle. Ez minden sikeres olimpikonnak probléma, amikor kipukkad a burok.
EDZÉSMÓDSZEREK, TANÁCSOK
Generáltanácsok: hallgass a testedre, állíts fel célokat, legyél állhatatos, eddz másokkal, versenyezz úgy, ahogy edzettél.
Allistairnek nincsenek hősei, Jonny Paula Radcliffe-ot és Gebrét tiszteli.
Úszás: mindent mindig bonts fel darabokra és azonbelül is etapokra. A versenyen cél, hogy sose menj olyan gyorsan, mint amennyire tudnál, hogy energiát spórolj, mert még bármi lehet, viszont cél az is, hogy ne is maradj le. Brownlee-ék elképesztő mennyiségben gyakorolták a 100 méteres úszást 1p10-re, és ebből nem hátráltató gyorsasági barrier lett, hanem erő-állóképességi edzéssorozat. Egy profinak ez a kérdés: milyen könnyen tudod leúszni az 1500 métert az 1p10-es 100 méteres felbontásban, ha egyberakod a százakat.
Jonathan megkülönbözteti versenyen az első 100-200 métert (bolyra felúszó, verekedős, gyors úszást), az anaerob-küszöbön való tempózást, hogy egy leszakadó bolyjal előnyt szerezz, majd a lenyugodott, megállapodott állóképessségi úszást.
Nem erőből úsznak, nem hosszú csapással. Alistair nem az időt, hanem mindig a percenkénti karcsapást számolja. Magyarán: a kadenciát.
A triatlon állóképességi sport, szóval ezért rengeteget kell edzeni.. Nem a gyorsaság, hanem a hatékonyság a lényeg. A frissesség a lényeg. És azt kombinált (téglaedzéses) tréninggel lehet megszerezni.
Bringa: a triatlonbringázás titka a futás előtti utolsó kilométerek a bringán. Az nagyon kemény tud lenni, váll a váll ellen (váll-laphoz érjen a váll-lap mondaná erre a Bikini-szövegeket félreértő magyar), ordibálás, idegeskedés. Ugyanis, ha 20 méterrel le vagy maradva a tranisition zone-ban (depó), akkor mondjuk a futás első kilométerét a visszazárkózáshoz nem a megszokott 2:50-ben, hanem 2:45-ben kell futnod, és az problémás. (Alistair nyilván topatlétákról beszél,de ugyanez érvényes arra, aki valamiért időt veszít, és be kell hoznia emelt tempóval.)
A bringa kadencia (lábankénti pedálkörzés / perc) egyénfüggő, de egy tempós, beállt tekerésnél 90-100 körül kell lennie.
Jonny nem szeret túl sokat "taperelni" (verseny előtti kiengedés, laíztás, könnyített edzés, regeneráció): fél, hogy a szervezete azt hiszi, nyaralás van, és kikapcsol a versenymódból. Nem enged ki túlságosan. Nemcsak ezen frusztrálódik: az egész szezonkedzéstől is retteg, menne vissza Yorkshire-be a családhoz, parázik a versenyektől. De emlékeztetnie kell magát, hogy minden edzést végigcsinált, ezért ott a helye a pontonhídon. Különös, hogy a londoni olimpiáig egyáltalán nem aggódott a cuccai miatt: nem esett ki zseléje, ha kátyúzott is, nem volt gond, nem kerültek a flaskái rossz helyre, nem rakta a sisakját rossz kosárba. De az olimpia közeledtével rettenesen parázós lett.
Az említett budapesti döntőn a célban - Jonny nyert.
Egy versenyen a helyezkedés is problémás: a pontonhídra a világelsőt (ranglistavezetőt) szólítják, aki odaáll, ahova akar, utána sorban a többiek jönnek. A 60.-nak már csak 6 helye maradt választani (66-os ranglista esetén). De ha 8. vagy az is rossz, mert balra is 3 világelső, jobbra is 4. De az is para, hogy nehogy egy rossz úszó álljon melléd, könyörögsz, hogy ne. Az tutira húzatja magát utánad, amitől 5-10%-al nehezbb úszni, nemcsak a tudat miatt, hanem az áramlás is megváltozik.
Úszásnál bunyó: ha keresztezel, akkor könnyen lenyomhatnak. És ha lenyomnak, lent is maradsz, mert áthúznak feletted. Ez nem genyaság, hanem természetes reakció. Mindenki a rövidebb utat akarja. Ezért néha jobb a külső íven maradni.
Alistair mindig az elején akar lenni. Szerinte az hátrány, ha azt érzed, hogy nem akarsz a verseny elején még ennyire keményen menni.
Futásról: ha 30 perces 10 km-t akarsz futni, ahhoz nem elég, hogy tudj 3 perces kiliket. Ahhoz az kell, hogy 2:50-eseket is tudj, mert a versenyen a tempó emelkedik és csökken is a lüktetés, húzakodás miatt. Ha ezt begyakorlod, akkor az állandósult kemény, gyors tempó is hatékonyabb lesz. Ha 40 perces 10 km-t akarsz futni, az a 400-as pályán 96 mp. Magyarán célozd meg a 82-86 mp-t a résztávoknál. Lőjj alá direkt! Ha nincs pálya, akko 8 x 90 mp gyors, 8 x 90 mp lassú. Másik edzésnapon 3x10p kemény vagy 5x6p kemény, közte 2 perc kocogás.
Fájdalomtípusok: A bringán hegyet mászol, azt hiszed nem bírsz többet, de 2 perc múlva jól vagy. Úszásnál kardio-vaszkuláris fájdalom, kiég a tüdőd, de nincs nagy ráhatás, kevés tejsav. De a futásban, ha egyszer tényleg mélyre nyúlsz, utána már többet nem tudsz olyan mélyre nyúlni. Egyszer volt, és game over. Ott érzed a legkeményebb fájdalmat.
A bolyban - legyen az úszás, bringa - Alistair mindig élen akar maradni: onnan tud kontrolláni és diktálni. (Ugye középtáv alatt lehet még bolyozni versenyen.)
A lehető legegyszerűbben kell gondolkodni. Hiszen annyira könnyű túlkomplikálni egy taktikát a nagy-nagy versenyen.
Az atlétákban van egy beépített kényszercselekedet-érzés az edzésre. Mindened edzésért kiált. És ha nem mész, a test furán reagál: fáj, kimerült, zsémbes. Minden, amit akarsz: kint lenni és aktívkodni. Ha sérült vagy, mindenkire féltékeny leszel, aki kint edz éppen. Akkor tanulod meg értékelni a szerencsédet, amikor újra egészséges vagy, és van összehasonlítási alapod.
Hiába tudod, hogy a lehető legjobb formában érzed magad, sosem lehetsz benne biztos, hogy ezt a versenyre hogy tudod átmenteni, vonatkoztatni. Örök kérdések: arányban voltak az edzéseim, vagy túl sokat mezei futottam?
Részletesen beszámolnaka glükózbevitellel összefüggő sugar high és sugar low érzésről. (Kettős inzulin lecsapás.)
Amikor Alistair sérült volt, akkor az a fura helyzet állt elő, hogy a támogatói közege (barátok, edzők, család) a legfőbb riválisát, azaz a saját tesóját akarta a legjobbnak és leggyorsabbnak tudni. Ez az élsport. Alistair sérülése volt a testvériségük nagy tesztje. Ezalatt Jonny megnyerte a madridi világkupát. Innen mentek együtt az olimpiára. Nagyon nehéz a tudat, hogy egymás ellen kell versenyezniük. Idősebb tesóként még erősebb a késztetése Alistairnek, hogy neked kell előrébb lenned. A fiatalabbnak meg az, hogy lépést tartson vele. Nagy a nyomás. Ez gyakran vezet oda, hogy valamelyik kihull a versenyből, mert elveszti a célt, a motivációt. Ez felőrölheti a tesókat. De ha hátrébb tudsz lépni, és a versengést egy hasznos dolognak láthatod, akkor az megsarkantyúz.
A legjobb a hegyes pálya, ahol a jó és a rossz bringások szeparálódnak. (Elválik a szar a vajtól.)
You need to like it to do it - szeretned kell a sportot, a lemondást, a fájdalmat, a tréninget pedig mindennél jobban, azonbelül különösen a bringát. Az a triatlon alapja, persze az úszóbollyal ki kell jönni, hogy legyen értelme elkezdeni bringázni.
Kompetitív edzésmódszer csoportos edzésen: résztávok, és az utolsó mindig kiesik körönként.
A megsüvegelt történész, szociológus, bestseller-szerző Malcolm Gladwellel ellentétben azt vallják, hogy az idősebbektől kell, és köztük lehet a legtöbbet tanulni. (Gladwell a Kivételesekben pont azt állítja statisztikák alapján, hogy gyengébbek közt kell lenned, hpgy élesen lásd a különbségeket és még jobban elhúzz.)
BÚCSÚZÓUL:
Stílszerűen egy olimpiás videóval ér véget a poszt. Pár hónapja kiderült, hogy a londoni 50 km-es gyaloglógyőztes Kirgyapkin - mit mondjak, nem a kedvenc sportom - doppingolt. Az orosztól elvették az érmet, és megkapta az ausztrál Jared Tallent, aki most lépett vissza amúgy Riótól térdsérülés miatt. Amíg várt, hogy megjöjjön az érme és egy NOB-tag hovatalosan is átadja neki 4 év után, elgyakorolta a kertben, hogy miként is kéne lezajlania. Nekem ez jobban tetszik, mint a szívre tett kezű pátosz.
Forrás: a fotók a Brownlee-k honlapjáról illetve az idézett könyvből származnak.