futó gondolatok

nem azé, aki fut

nem azé, aki fut

BÜNTETŐKÖR #21 Testedzésfüggőség 1. | Demetrovics Zsolt addiktológus

2020. szeptember 20. - SimonyiBalázs

img_0225.jpg

Az érzékeny téma szakértője nemcsak docens, de dékán is - méghozzá nem a norvégmintás kötöttpulcsis szobatudós fajából. Ráadásul fülbevalós. És maga is fut. Ki tudja, lehet, hogy ő is futva hallgatja majd ezt a podcastot.

A BÜNTETŐKÖR podcast testedzés-dependenciáról szóló első részében Demetrovics Zsolt addiktológus és klinikai szakpszichológus, az MTA doktora, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar dékánja, a Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszék vezetője, egyetemi tanár, a Pszichológiai Intézet igazgatója és az Addiktológia Kutatócsoport vezetője adja meg a válaszokat. Egy kivételével: arra nem tudott válaszolni, miként hat a libidóra, a szexualitásra a fokozott testedzés - lévén ezt nem mérték a kérdőíveken.

Zsolt főbb kutatási területe a szenvedélybetegségek epidemiológiája, a kémiai és viselkedési addikciók személyiségpszichológiai és családdinamikai előrejelzései.

Ebből kifolyólag régóta ismerem: amikor még fotográfusként több éven át fiatalok szokásait fotóztam plázákban, sokat beszéltünk környezetpszichológiáról, egészséglélektanról. A teljes sorozat itt, ide meg felrakok egy mini galériát.

Ajánlom még a fotósorozat előzményét, ami a lakótelepi srácokról szól, és utózmányát, ami a bentlakásos fiatalok életét mutatja be drogrehabon, kollégiumban és fociakadémián (Felcsút többek közt, és az egyik képen az Első Szolga fia is feltűnik) - a három sorozat közel 10 éven át készült. És még mondják, hogy az ultrázáshoz kell türelem, kitartás és állóképesség, no meg tudatosság és fokozatosság...

A Plázafiatalok-kiállítást is interjúalanyom nyitotta meg, később adtunk elő együtt: én mint hosszútávfutó, ő pedig - erre rímelve - a testedzésfüggőségről.

A testedzésfüggőség (TEF) a viselkedési függőségek közt viszonylag új jelenségnek számít.Erről egyébként már hat éve interjúztam Zsolttal. Ezt a Magyar Narancsban vagy itt a blogon el is olvashatjátok itt, roppant érdekes, de tényleg, és abszolút kiegészíti a mostani podcastot. Most innen vesszük fel a fonalat a podcastban, amit számos platformon (Spotify, iTunes, Mixcloud, HearThis vagy SimpleCast).  

MI A TESTEDZÉSFÜGGŐSÉG?

(hosszabban az Addiktológia 4. kötetében olvashattok róla, pdf itt.)

A rendszeres mozgás, sportolás, testedzés alapvetően pozitívumként értékelhető, hiszen nagymértékben hozzájárul egészségünk megőrzéséhez. Számos kutatás is igazolja, hogy a rendszeres, megfelelő mennyiségű és intenzitású sportolás pozitívan hat testünkre, lelkünkre. Mégis a sporttevékenység maga is jó példa arra, hogy bármely tevékenység túlzásba vitele problémákat vonhat maga után.

Brown (1993) szerint a testedzésfüggőség legnyilvánvalóbb jelei:

A „kiemelkedőség”, mint tünet akkor jelenik meg a sportolónál, amikor már mindennél fontosabbá, az egyén életének legfontosabb részévé válik az edzés. Egyszerűen elkezdi uralni a gondolatait, érzelmeit, viselkedését.

Megjelenik a tolerancia, ami azt jelenti, hogy egyre több edzésre van szüksége az elvonási tünetek elkerülése vagy a korábban már átélt hatás elérée miatt, illetve annak érdekében, hogy még jobban érezze magát. Ilyenkor szokták növelni az edzések gyakoriságát, vagy intenzitását.

Az ilyesfajta edzéseknek vannak hangulatmódosító hatásai is, ami arra a szubjektív élményre utal, amit a sportoló az edzés következményeképp tapasztal (pl. feldobottság, felfrissülés érzése, vagy pont az ellentétje: menekülés, illetve a letargia elkerülése).

A szándék is fontos: gyakran az edzés tovább tart vagy intenzívebb, mint ahogy tervezve volt.

Az időfaktor is számít: bármi más elfoglaltságnak kell illeszkednie az edzéshez, és nem fordítva. Ezek szervezésére is sok időt szán az alany.

kontrollvesztést is átéli a sportoló: folyamatos vágyik arra, hogy az edzéseket csökkentse, kontrollálja, gyakran sikertelenül.

Ha nem sikerül valamiért - pl. sérülés, betegség vagy elfoglaltság - végrehajtani a tervezett edzésadagot ), a sportoló negatív lelkiállapotot él át, ideges, levert lesz, vagy sóvárogni kezd. A megvonási tünetek kellemetlen testi és lelki állapotot jelentenek, ami az edzés hiányának az eredménye. Ilyenkor fellépő érzések: rosszkedv, szorongás, kimerültség, hangulatingadozás, bűntudat érzése, alvászavar, erőtlenség, esetleg depresszió.

Megjelenhetnek konfliktusok az egyén és a (szociális, foglalkozásbeli) környezete között, ami általában az edzések miatt adódnak. Nincs kikapcsolódás, minden az edzést szolgálja.

A folytatólagosság is megjelenik. A sportolás melletti elköteleződés túlmegy azon a határon, ami jólesik, és károsodásokhoz vezethet testi-lelki, egzisztenciális értelemben egyaránt. Az élmény helyét átveszi a függőség. Sérülések, pszichés problémák ellenére is csinálja.

Végül egyes szakértők még a szalienciát is beemelik: a sportra mint a személy gondolkodásának, életvezetésének központi, meghatározó tényzőjére utal.

A TEF kezelésében a szorongások és depresszió oldására gyógyszeres terápiák és feltáró pszichoterápiák ajánlatosak. Jó hatású lehet a csoport pszichoterápia, ahol a sorstársi érzés plusz terápiás hatásként jelen van.

A legfontosabb tényező az önismeret, önbizalom, testkép és önelfogadás területe, hiszen ebben a betegségben is az öndestrukció (vagyis a mérhetetlen megdolgoztatása a testnek) a vezető tünet. Általában minden ilyen betegség gyógyítása csak akkor kezdődhet el, ha az illető felismeri és beismeri, hogy baj van vele.

Külső nyomásra (családtagok, barátok) sikertelen kezelések történnek, mert saját elköteleződés nincsen. Hiába mondják a többiek, „már karcsú és izmos vagy”, ez nem számít.

(Demetrovics Zs. és Kun B. 2010. Az addiktológia alapjai IV., Demetrovics Zs., Kun.B., Szabó Attila, Kurimay Tamás: Testedzésfüggőség. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó)

Régen még lehetett tojást enni, akkor még nem volt koleszterin - szól a vicc. A TEF-fel is ez a helyzet: régóta létező probléma, aminek az akusztikáját csak felerősítette, a benne-tőle szenvedőket pedig megsokszorozta a tömegsport széles körű elterjedése és a sportokhoz való hozzáférés. Az más kérdés, hogy mennyire láthatók a függők.

Sokan nem tudják, hogy azok, sokan tagadják, kikérik maguknak, nem vallják be, megint sokakról meg tudni vélik, vagy rájuk sütik ismerősök, családtagok, sporttársak. Hisz a mennyiség és milyenség mindig is egy szubjektív kategória volt. Persze a normalitás képlékeny határait érezzük közmegegyezés nélkül is, mégis mind emberenként, mind sportáganként, mind magánéletenként más és más a kevés, a normális, és a sok. 

És hogy még sok adás és blogposzt jöhessen, támogassátok a blogot & podcastot bármilyen szabadon választott összeggel kezdve havi 1 eurótól itt: https://www.patreon.com/nemaze 

Nyolc éve kvázi közszolgálatként, lelkesedésből csinálom a blogot, másfél éve low-budgetban a podcastot. Nyilvánvaló, hogy az erre ráfordított energiákat fedezni kell. Nem szeretném fizetőssé vagy rekláokkal telipiszkolttá tenni. Ezért kérem, hogy patronáljátok a Nem Azét. Köszönöm!

kepernyofoto_2020-07-06_23_54_25.png

Az adások sok platformon hallgathatók, klikk ide: iTunes, SpotifyMixcloud. Letöltés pedig itt: HearThis. Osszátok meg, értékeljétek, kövessétek a különböző felületeken az adásokat, hogy másoknak is feltűnjön és sokakhoz eljusson. 

Én is gyakran mondogatom, főleg a realitástól teljesen elszakadt politikusok kapcsán, hogy

...bizony nem futnak eleget, kéne nekik évente két-három 200+ kilis ultrafutás, meg jópár résztávos edzés, akkor talán észhez térnének, vissza a realitáshoz, és önmagukhoz. Na de mennyi az elég?

Problémát mondtam a bevezető elején, nem pedig betegséget: nem minden addikció az, sokukat hosszú évtizedekig vizsgálják számos tudományterületről a kutatók, amíg felveszik a sorba.

A szakemberek kulcskérdésnek tartják annak tisztázását, hogy önálló jelenségről, klinikailag osztályozható betegségrôl, vagy más zavar alcsoportjáról van-e szó. Hozzáteszem: a média is nagyon szeret a témán csámcsogni, akárcsak az orthorexián (helyes étkezés fixáció) vagy a testképzavarokon (izomdiszmorfia, anorexia, bulímia), hisz ezek mindenképpen eltérnek a "normálistól", márpedig az olvasók törzsközönsége ide sorolja magát, vagy az újság ide sorolja őket. 

img_0224.jpg

Korunk talán egyik legpusztítóbb drogja a kényelem. Ezzel szépen szembeáll a testedzés-dependencia. Sok függőségnél a terápiák és egyben a gyógyulás lényege, hogy a használó örökre hagyjon fel a szerrel. TE-nél nem szabad, hiszen a megfelelô fizikai aktivitás kulcstényezô, amikor az egészség megôrzésérôl, fejlesztésérôl beszélünk. 

De hol fordul át mindez? Hogyan lehet ezt az addikciót feltérképezni, mérni? Hiszen magát a problémát sem ismerik vagy ha ismerik, nem ismerik be. Sokan önismerethiány miatt nem is tudják, hogy baj van velük. Ráadásul az edzettség pozitívan hat az énképre, életvezetési kontrollt is nyújt. sőt a sportolásnak nagy a respektje.

A testedzés-dependencia a munkafüggőséghez áll közel, az is kvázi „megbecsült” dolog. Régen pozitív addikciónak gondolták a testedzésfüggőséget, mert rövidtávon vannak jó hatásai, például tekintélyt és elismerést lehet vele szerezni, tehát éppenséggel elfogadott, társadalmilag jutalmazott függőségről beszélünk. Milyen út vezetett a pszichológiában ennek a jelenségnek pozitív értékelésétől a viselkedési zavarrá, majd függőséggé nyilvánításáig? 

Milyen összefüggésben áll a TEF az evési zavarokkal és testképzavarral? A magunk által kreált irreális elvárás, a megfelelni akarás, a csoportnyomás – legyen az egy Facebook-csoport vagy egy futóklub – vezethet a testedzésfüggőséghez? 

Hány %-a függő az amatőr sportolóknak, tehát akik nem munkaként, pénzért csinálják a sportjukat?  Mi van azokkal a sportolókkal – és ilyen sok van –, akik szeretnek szenvedni, akiknek az így szerzett teljesítmény az érték? 

Mi van a tűrő párokkal? Ők is “betegek” vagy asszisztálnak, netán társfüggők? Hányan érzik magukat megbélyegzettnek illetve kik azok, akik büszkén coming outolnak vele, például a közösségi médiában mutogatva naponta a tevékenységüket? Hogyan lehet közérthetően definiálni a testedzésfüggőséget? Mennyiség vagy “minőség” alapján? Károsság alapján? Mérték alapján? Van norma a tól-igre? Az mindig a kérdés, hogy az adott viselkedés hozzáad a testi-lelki jólétünkhöz, vagy elvesz belőle. Ezért nehéz megítélni a testedzésfüggőség mértékét. 

Ha innen nézem, sokat edzek, de nem eleget. Ha onnan, keveset, de egy-két csúcsidőszaktól eltekintve, harmonikusan be tudom illeszteni az életembe, sőt: az életformámmá vált a futás, alapszükségletté. Egy testedzésfüggő-kérdőív alapján éppenhogy a tünetmentes és a tüneteket mutató kategória határán állok, nagyon messze, hogy a testedzésfüggés kockázata kategóriától. Ilyen tesztet ki tudtok tölteni Demetrovics Zsolt oldalán, ahol kutatási eredmények, hivatkozások garmadája található. Egy rövid pdf a témáról itt található.

img_0212.jpg

Még pár személyes bekezdést engedjetek meg: nálam a futás nem függőség, inkább kölcsönös alávetettség. Sosem voltam jó alattvaló, sem az életben, sem a munkákban, de a futást szívesen szolgálom. Mert végsősoron ő szolgál engem, hiszen nélkülem nem létezne, én hozom létre. Én pedig nélküle lennék sokkal kevesebb.

Nem jobb híján futok, hanem nagyon sok dologra használom a futást. Ezek között nyilván előfordulnak olyanok, amiket ha túlzott mértékben használnék, már bajban lennék: például a futás remek szorongásoldó, kikapcsoló tevékenység, de ha mindig elterítésre használnám, vagy menekülésre, ahelyett, hogy szembenéznék a problémákkal, az káros lenne.

Az egyéb addikciókhoz hasonlóan a TE is hibás megküzdési kísérlet. Átmenetileg enyhíthet a problémákon, ezért vonzóvá válik, és ismétlésre serkent, hosszú távon azonban a problémák elmélyüléséhez vezet. Hogyan lehet kezelni?  

Nincsenek elvonási tüneteim, ha kihagyok egy edzést. Viszont borzalmasan érezném magam, ha egyáltalán nem futnék. Sokkal rosszabb lenne a környezetemben lenni. Érdekes mód: a futás nem idegenít el a családomtól, viszont elidegenít a társadalomtól, mert a futás teljesítményalapú, korrekt dolog, a világ meg nem ilyen.

Nálam a futás egy terápiaként indult, szenvedély lett belőle és a családtagommá vált, nem tudom elképzelni nélküle az életem.  A sportszeretet a fő hajtóerőm, hogy csinálják nap mint nap. Sóvárgás is van iránta, de kelletlenség is, néha a faszom ki van, hogy ki kell mennem.

S mivel a futást kontrollálom, el tudom dönteni, kimegyek-e. Sérülten nem futok, de persze van némi lelkiismeretfurdalásom is a kihagyás miatt. Nincs késztetésem, hogy egyre többet fussak az edzéstervnél, de hogy felülmúljam magam, arra van, ami az évek harapófogójában nehéz feladat. 

Csak a futás kezdeti időszakából emlékszem olyanra, hogy az idő nagy részében - mivel minden újdonság volt, és dolgozott a runner”s high - a fizikai aktivitás mellett a gondolataim is nagrészt a futás körül forogtak, bújtam a szaklapokat, versenybeszámolókat, nevezési felületeket, felszerelésekkel és sportkajával foglalkozó honlapokat. Mindez csendesült és szervesült.

Ugyanakkor a futás holdudvarának mégiscsak van egy magnetikus hatása, ezért készítettem róla filmeket, írok róla tíz éve, itt és máshol is beszélek róla, versenyzem, szervezek. Miközben van egy másik életem is. És ez bizony áldozatokkal jár, lemondással, és sokszor vezetett konfliktushoz emberekkel, munkával, időbeosztással.

Szóval ha valaki valóban függő, a környezetének piszok nehéz lehet, és magának a függőnek is, hisz neki már nem az a jó, amikor csinálja, hanem az a rossz, amikor nem csinálja.   

A hamarosan következő 2. részben pedig személyes példákat hallhattok. Amatőr sportolókkal és civilekkel beszélgetünk a testedzés iránti elkötelezettségük ilyen-olyan formáiról, tapasztalataikról, túlzásaikról, motivációkról. Edzővel, testépítővel, multisportot űzővel, és futókkal: itt lesz többek közt Lubics Szilvi, Csécsei Zoli és Bódis Tamás is. És mindannyian kitöltötték a függőség tesztet, mind pontozták magukat: beszédes eredmények születtek.. Ugye ti is kíváncsian várjátok?

Jó hallgatózást! Become a Patron!

 

BÜNTETŐKÖRben, ebben a futó-szappanoperában a Runner's Worlddel közös metszéspontunkba eső alakokat szólaltatok meg, vesézek ki témákat a teljesség és részrehajlás igénye nélkül. Egyszerű kérdező és társalkodópartner vagyok, nem török riporteri nívódíjra. A felvételek ott készülnek és úgy, ahol és ahogy az interjúalannyal összehoz minket az élet. 

kepernyofoto_2020-08-28_16_31_39.png

A bejegyzés trackback címe:

https://nemaze.blog.hu/api/trackback/id/tr8416208186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása