futó gondolatok

nem azé, aki fut

nem azé, aki fut

BÜNTETŐKÖR #28 Varga Joe és Csipi | A futók karaktere, versenyzés és a test határai

2020. december 23. - SimonyiBalázs

csipi_joe_blog_2_tegla.jpg

Már az első rész is számos megrendítő, szarkasztikus vagy épp elgondolkodtató momentumot kínált. De itt a második részben még messzebbre megyünk.

Szó lesz öregedésről és a generációk kikopásáról, éremgyűjtésről és a test rombolásának határáról. A vertikál meredekségéről és mélységeiről, a síkság szépségeiről és a versenyzés mibenlétéről, csalásról és írigységről. A futáshoz kellő tulajdonságokról és a benne megmutatkozó emberi karakterről. Influenszerkedésről és szponzorációról, az előzés élményéről és könnyű léptekről. A futás javító hatásáról, sörözésről és UltraBalatonról, és a 2:30-as maraton, amit mindenkinek illene megcsinálna. 

És persze rengeteg kép ismét itt a blogban. Aki a nosztalgiára, az emberi történeteket vizuálisan is megjelenítő fotókra kíváncsi, az lapozza végig a posztot.

A beszélgetés alatt néha úgy éreztem magam mint egy besúgó kurva: köpni-nyelni nem tudtam, pedig ez a szakterületem. Erős mondatok, amik mögött évek, évtizedek kiérlelt, átélt futós dolgai húzódnak.

Folytatódik tehát a mélyinterjú, szakmai élveboncolás, vizes lepedő lerántás, vita- és revüest a két sporttárssal, akik... 

Csipi jelenést lát a sokadik KÖR teljesítésén. Először azt hiszi, hallucinál. Aztán, hogy a fejlámpája baszakszik. De akkor mi ez?

Az adások sok platformon hallgathatók: iTunes, Spotify, Mixcloud. Letöltés pedig itt: HearThis. És hogy még sok portréinterjú, kerekasztal-beszélgetés, tudományos érdekesség, műhelytitok és futós téma jöhessen podcast és poszt formában, támogasd Nem Azét 1 eurótól kezdve bármilyen összeggel. https://www.patreon.com/nemaze   

csipi_patreon.jpg

Sokan kérdezitek, hogy

- lehet-e egyszeri vagy külön támogatást adni? Igen lehet, itt a menete. Vagy írj nekem.

- megbízható-e a Patreon? Jelenleg ez az egyetlen és legtisztább, legtranszparensebb patronálós oldal.

- miért tesz az adományokra 27% áfát? A magyar szabályozások miatt, így legális. 

Lassan tíz éve kvázi közszolgálatként, lelkesedésből csinálom a blogot, két éve low-budgetban a podcastot. Az erre fordított energiákat fedezni kell. Nem szeretném fizetőssé tenni vagy reklámokkal telipiszkolni. Kövesd, oszd meg, értékeld a különböző felületeken az adásokat, hogy másoknak is feltűnjön és sokakhoz eljusson. Köszönöm!

...akik alkatuk és kinézetük folytán is feltűnő jelenségek a versenyeken, de ez csak a felszín: tevékenységük, letett dolgaik is is szóra érdemesek. Terepen, aszfalton, ultrán és pályaversenyen is feltűnnek. Influenszerek és sokoldalú futók: tapasztalataikra, meglátásásaikra érdemes odafigyelni, pláne ha azokat szókimondóan artikulálják.   

Aki hallgatta az első adást, az érti, hogy miért szívbemarkoló ez a képpár. Plusz még ott a melanklóia / nosztalgia faktor. Csipi egyévesen és a strandon faterjával. 

mult_csipi.jpg

Csipi anyukája lelkiismeretesen vezette a babanaplót. Ezt izgalmas lehet mindenkinek visszaolvasni felnőttként.

csecs.jpg

Nagy ugrás az időben: Varga Joe civil és "melós" arca. Jobboldalon egy kőkemény vertikál verseny. Bal oldalon meg mintha Gerdesits Faszit, a Quimby dobosát látnánk.

arcai.jpg

Pedig Joe basszerozik, benne van a rakenroll rugója. Joe szerint nem az élet, hanem a futás a legjobb méreg. Íme egy példaképpel és egy falunap-hangulatú koncerten.

bass1.jpg

Azért itt némi reminiszcenciát vélek felfedezni a chilis Flea és Joe között. Oké, a setting más, de a sztiló stimmel!

bass2.jpg

A két főhős életéből - akárcsak bármelyik hallgató/olvasó életéből - kihagyhatatlan, ciki és lélekmelengető motívum, az osztályfénykép, az osztálykirándulás-fotó. Melyiken hol van Csipi és Joe?

osztalyok.jpg

"Mókás képből" nincs hiány az albumokban.

132034012_146124073710161_6201514395152663018_n_1.jpg

Hasonlóan betiltandó képtípus: a kalodásban grimaszoló.

kaloda.jpg

Ha már említettem példaképet: ez egy jellemző képpár. Kinek ki/mi a példakép. Jobb oldalon Rózsavölgyi István, a fenomenális magyar atlétika trió/kvartett tagja.

balvany.jpg

Hőseink versenyen is találkoznak (alul Kozma Jani). Erre mondanék a reklámban: "London, szitáló eső, de a hajam tökéletes. Párizs, szikrázó napsütés, de a hajam még mindig tart. Valahol Magyarországon, szél, de a frizura még mindig tart, Drei wetter taft, satöbbi."

132244915_213072837096344_3000818740982999795_n_1.jpg

Ha már pedzegettük a versenyzést: eszembe jut egy Moldova-novella, a Baumgartner az érzékeny kapus. Abban az áll, hogy Angliában élt egyszer egy Robinson nevű kapus, aki olyannyira biztos volt dolgában, hogy a lécre akasztva pisztolyt tartott arra az esetre, ha netán gólt kapna. Aki nagyon versenymániás, gyakran így éli meg a küzdelmeket...

jozso.jpgCsipinek is voltak "micsoda útjai", ahogy Cseh Tamás mondaná, énekelné.

trukk.jpgJózsi is ment mindenfele: UB párban vagy El Caminó párjával futva (900 km, 21 nap), Juliskával.

ub_el_cam.jpg

Joe kormánybőröző foglalkozását itt nézhetitek meg életnagyságban:

kepernyofoto_2020-12-22_23_36_24.png

Amúgy Kozma Zsolti ultrafutó is autókkal foglalkozik: ő szerelő. Szóval szépen le van itt fedve a szcéna: szerelő, bőröző és kipufogójavító. Csipi melós éveit pedig ezek a képek adják vissza:

132078724_393924018551989_6041572940427759624_n_1.jpg

És hát a steampunk ezüst-nitrát világa:

132111081_393038141967243_642534823295547300_n_1.jpg

A Büntetőkörben a két lábon járó tüdő, Varga József Hundián és a börzsönyi vagabund, Takács Krisztián Csipi - 2. rész. 

Podcastet hallgatni akkor is tudtok, amikor főztök, autóztok, tömegközlekedési járművön robogtok, kertészkedtek, pakoltok, szobát festetek, amikor könyvet olvasni sajnos nincs idő vagy lehetőség, és persze amikor sportoltok. Informál, szórakoztat és elgondolkoztat. Altatónak sem utolsó. És kevesebből is kijön a támogatása, mintha vennél egy levél xanaxot vagy macskagyökér-kivonatot.

Become a Patron!

Ja és, többek közt a patronálók támogatásából indult egy új futós podcastom, a Laza Tízes. A Büntetőkör szakmai, "futószubkulturálisabb" adásával ellentétben ez könnyedebb, populárisabb. Az első évad 6 részes lesz, és kora tavasszal indul a második évad.

Házigazdaként olyan közismert emberekkel beszélgetek, akik az élet különböző területein munkálkodnak, a futás mégis összeköti őket. Elég impozáns a vendéglista: Palya Bea, Parti Nagy Lajos, Nick Thorpe, Veiszer Alinda, Nagy László, Esterházy Marcell, Bagossy László, Tompa Andrea, Ónodi Eszter, Miklósa Erika, Gajdos Tamás és még sokan mások...

lazatizes_fb_cover_v2_1.jpg

Az adásokban arra vagyok kíváncsi, hopgy miként tükröződik vissza egy-egy közismert ember személyisége és az ő foglalkozása, elhivatottsága a kocogásaiban, versenyeiben, futós történeteiben? És fordítva: mire tanítja a futás, milyen érzéseket vált ki belőle, hogyan hat az életére? Teljesítményről, energiáról, motivációról, életmódról, hivatásról és szenvedélyről beszélgetek vendégeinkkel, akik a kultúrában, sportban, tudományban, oktatásban vagy gazdaságban tettek le az asztalra fontos és értékes dolgokat. 

Keresd, hallgasd ezeken a streaming felületeken: iTunes / Spotify / Mixcloud / HearThis / Anchor / Google Play

Kövessétek a Facebookon: https://www.facebook.com/lazatizes

Ennyi volt az 2. rész. Nehogy kihagyjátok az 1. részt itt a Büntetőkörben Takács Krisztián Csipivel és Varga József Hundiánnal. Klikk ide! Abban a nehéz fiatalkorról, sírós futásról, nyomasztó tehetségről, az együttfutásról, párban futásról, taktikáról, edzésfelfogásról és a saját kútfőről, gyaloglásról és terepfutásról, izgalmas versenyekről és még izgalmasabb vállalásokról dumáltunk.

Az új évben is futjuk tovább a Büntetőköreinket, jönnek az új tartalmak, kerekasztalbeszélgetések műhelytikokk a futás világából. A következő két adásban is egy hasonlóan izgalmas páros interjút hallhattok majd edzővel és tanítvánnyal, férjjel és feleséggel, akik a magyar atlétikatörténet megkerülhetetlen és nagyon rokonszenves alakjai.

kf.png

A BÜNTETŐKÖRben, ebben a futó-szappanoperában a Runner's Worlddel közös metszéspontunkba eső alakokat szólaltatok meg, vesézek ki témákat a teljesség és részrehajlás igénye nélkül. Egyszerű kérdező és társalkodópartner vagyok, nem török riporteri nívódíjra. A felvételek ott készülnek és úgy, ahol és ahogy az interjúalannyal összehoz minket az élet. 

kepernyofoto_2020-08-28_16_31_39.png

A bejegyzés trackback címe:

https://nemaze.blog.hu/api/trackback/id/tr8916346926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása