A világ elragadtatva nézte a tegnap esti (nekünk délutáni) atlétikai eseményeket: olasz arany 100m férfi sprintben, megosztott olasz-katari arany férfi magasugrásban. Ez utóbbiról én is megosztanék valamit. 

(Aki nem tudja a sztorit, itt van az egykor szentírásnak, manapság palimpszesztnek tekintett Népsport cikke. De lejjebb részletezem.) 

Tényleg van létjogosultsága az ilyen döntetlennek? Nem lehet, hogy ez inkább megcsúfolása volt az olimpia so called eszményének? Bohózat volt vagy a közösségi média és a sajtó kedvére való hullámvasút-dramaturgiai katarzis?

Eddig, ha a versenyben vezető ugrók "beragadtak" egy adott magasságon, akkor szétugrás következett. Tavaly módosították a World Athletics szabálykönyvében az idevágó részt - már ami a vertikális ugrásos számokat, tehát a magasugrást és rúdugrást érinti, ahol a döntetlen egy jellemzően előforduló eset. A 26.8.4. alpontja a szabályzatnak élesben debütált. 

Így most ezek az opciók vannak:  

A) szétugrás (a lécet az előző, a versenyzők által sikerrel megugrott magasságra engedik le. Minden sportoló egy ugrást kap, és a lécet felváltva engedik le, más és más magasságba emelik mindaddig, amíg valaki át nem viszi. 

B) sportolók eldönthetik, hogy nem ugranak, hanem megosztják az első helyet.

A katari Barshim és az olasz Tamberi is klasszis ugró, van érmük olimpiáról, vébéről. Mégsem ugrottak. Mi fene? A bíró megkérdezte, hogy folytatni akarják-e, hogy végleges győztest találjanak, vagy megosszák az aranyérmet. Nem meglepő módon nyilván egymás tenyerébe csaptak. Ki választaná az alternatívát?

De mégis mi ez: zsúr? A jaltai világfelosztás? 

Meredek lesz, de megmondom, mire emlékeztet ez nyomaiban: a focibundára. A lezsírozott meccsekre. Nyilván nem bunda, de karakterisztikája szerint az, hisz megállapodnak (nem előre, de közben), hogy mi lesz a végkimenetel. A tippmixen versenyzőre lehet fogadni, akár diszkoszvetésben, 1500 méteren, s így magasugrásban is. https://www.tippmix.hu/sportfogadas#?sportid=561&page=1

Mi is a picit több mint százéve futó újkori olimpia mottója? Citius, altius, fortius. Gyorsabban, magasabbra, erősebben!

Az ókorban (közel 1000 éven át folytak a játékok, rotálva városok közt, szinte minden évben) nem volt döntetlen. Ha az újkori mottót tartjuk szem előtt, akkor győztesnek kell lennie akkor és ott és amiben lehet. Nyilván egy 100 hátnál előfordul, hogy századmásodpercre egyszerre csap két úszó a célba. A döntetlent nem egy szabály idézi elő, hanem ők maguk. Sorolhatnám.

A reakciók szerint a szétugrás anti-csúcspont lett volna, így a jó, This is Olympics. Én nem vagyok jó véleménnyel az újkori olimpiákról (eredettörténet, szervezeti működés, pénzgyár, stb.), de a versenyek tényleg hoznak szép, izgalmas, megható eseményeket, eredményeket (persze laposakat is). A lengyel 4x400 vegyesváltó vagy a triatlonfutamok ilyen "spicy" dolgok voltak. 

Ez az eldöntetlen győzelem inkább volt visszatetsző. Pláne úgy, és ez is szabály szerint való, hogy egy harmadik ugró, a fehérorosz Nedasekau is megugrotta a 2.37-et, csak neki egy előző, kisebb magasság nem sikerült, és nem akart lemaradni a vezető olasztól és kataritól, így ő is felemelte 2.37-re a lécet, és átvitte. (Itt a jegyzőkönyv.) 

Sőt hogy még izgibb legyen: mindhárman elrontották mindhárom kísérletüket 2.39 m-en. De mivel a fehérorosznak volt rontott kísérlete korábban, így őt nem kérdezték meg, jó-e a döntetlen. És nem második lett, hanem harmadik. Ha már ilyen aranyos és pozitív szabályok vannak, akkor igazán lehetett volna ezüstérmes, és akkor még a koreai Woo is felfért volna harmadiknak a dobogóra.

Vajon mit érez ilyenkor egy sportoló? Mázlista vagyok? Vagy én megtettem, amit lehet, jó ez így? Önazonos-e így egy győzelem? Egyáltalán: győzelem?

Egyszer első helyen futva a Korinthosz célja előtt 1 méterrel megálltam, és viccesen megkérdeztem Öcsit, van két kupája? Mert szívesen megvárom Rácz Robit, akivel meccseltem végig, és kábé 100 méterrel volt mögöttem.

Ne bassz ki velem!

- volt a válasz.

Mit gondoltok? A szabály az szabály? Az élet harc? A legjobb döntés született?