Visszatért a Büntetőkör podcast a nyári-őszi nagy szünetről. Nem is akármivel: itt lesz két részben, rengeteg exkluzív képpel Szabi és Szabó. Azaz Beda Szabolcs és Szabó Sándor - az idei év két, kiemelkedően nagyot ment, nem-olimpiai futószámos atlétája.
Az egyik aszfaltos, másik terepes, az egyik vegán, a másik húsevő. Az egyiknek van edzője, a másik magányos harcos, az egyik 40 fölött van, a másik még a húszas éveit tapossa. Szinte mindenben ellentétei egymásnak, a futás szeretete, a gyorsaság és nyilván az eredményesség köti őket össze.
Szabi idén begyűjtötte a 12-24-48h OB címeket.
Sanyi pedig a WMRA (Hegyi Futás Világszövetsége) világkupa-sorozatában lett ezüstérmes. Mindig ott van az elitben a Skyrunning Vertical vébéken is. Mindkettejük mögött több évtizedes sportolás, többszáz trófea és érem van. (Aki Sanyit támogatná - a miértekről lejjebb - itt megteheti, sőt tegye is meg!)
Az első részben beszélgetünk a kezdetekről, karrierről, atlétikai felfogásról, szponzorációról, versenyszellemről, példaképekről. Meséljenek róluk - a podcast mellett - az exkluzív életképek és az eredmények! Görgess tovább!
Érdekel ez az adás, a jövőbeliek az eddigi nagyinterjúk, vagy a többi futópodcastom, a Laza Tízes, a Büntetőkör és a VersenyKözpont ? Akkor szállj be a finanszírozásba, patronáld a 10 éve fennálló blog és a podcast nyilvános működését, továbbá férj hozzá exkluzív tartalmakhoz is, amik a a futás vonzáskörzetében levő, izgalmas és értékes alakokról, témákról készülnek. Itt éred el a Nem Azé blogos adásaimat: Spotify, Mixcloud, Google, iTunes. Itt pedig a Laza Tízest: Anchor, Spotify, Mixcloud, Google, iTunes.
Kezdjük az idősebbel udvariasságból.
Beda Szabolcs
A gepárdok így tisztelegnek az idei teljesítménye előtt.
1977-ben született, így még egy évig az M40-es kategóriában vitézkedik, de utána kíméletlenül elindül az 5. X felé a srác. Itt épp az "Ének az esőben"-t adja elő trapézgatyában 1982-ben.
Gyerekkoromban mindig is szerettem biciklizni, a tornaórán pedig már akkoriban jól ment a futás, de az edzések ki is merültek abban, hogy párszor elindultam az akkor még létező Futapest utcai futóversenyen.
15 évesen kezdtem el komolyabban sportolni, pontosabban triatlonozni, de mivel ez egybeesett az úszókarrierem kezdetével is... Elég gyorsan a dutalon felé fordultam.
Bérletkép 1987-ből, 10 évesen. Alain Delon-i tekintet.
1995-ben már tagja voltam a válogatottnak a veszprémi Duatlon Európa-Bajnokságon, 1997-ben 10. helyezést értem el a lengyelországi Európa-Bajnokságon, a spanyolországi Világbajnokságon pedig a 20. helyen értem célba a Junior korosztályban.
Ebben az évben hazai szinten Országos Bajnok, és az „Év Junior Duatlonistája” lettem. A triatlonnak sem fordítottam hátat, de ebben már a hosszabb távokra koncentráltam. Junior Országos Bajnoki címet szereztem Középtávú Triatlonon.
1998-ban teljesítettem az első Ironman távomat, melyen a 2000-es év hozta el számomra a legnagyobb sikert, 3. helyen végeztem a nagyatádi Ironman Országos Bajnokságon 9:07-es idővel. (AZ SZÉP!)
1996 Triatlon féltáv, Fonyód:
Nyolc évvel később immár Ironman váltótagként fura csapatnévvel (Nagyatád, 2004)
A következő években egyre inkább a futás felé kezdtem fordulni, ahol ugyancsak a hosszabb távokat kedvelem, félmaratontól a maratoni távig, de rövidebb távokon is versenyzem, mint például a Futapest Klub által szervezett terepfutás sorozat.
Ehhez egy szépfiúi műtermi fotó is dukált!
Amikor a Honvédba volt leigazolva, akkor Zemen János volt az edzője, utána sokáig senki, majd 2010-től Szabó Gábor írj az edzéstervét és a Sashegyi Gepárdok csapatának doyenje.
Rendszeresen részt vettünk a Bécs-Budapest Szupermaratonon is, 1993-tól a verseny megszűnéséig minden évben tagja voltam valamilyen csapatnak, és rendszerint a 3-6. hely közötti helyezéseket értünk el, az utolsó években pedig az ELTE Sashegyi Gepárdok csapatával az 1-2. helyek valamelyikén végeztünk!
Kellett mindehhez a rendszeres hegyi résztáv, azaz a Balboa megfutása. 2013-ban 1:39:02-et repesztett, de ez még az első tízbe sem elég.
2020-ban kezdtem átállni az ultrafutásra, ebben az évben teljesítettem első 100, majd pedig 200 km feletti versenyemet.
Tehát több, mint 30 éve fut. DUV-statisztikája lehengerlő, pedig csak igazán pár éve fordult az ultra felé. Voltak már jelek korábban: 3:07-es 50km 2016-ban, de 41 évesen beindult a henger. 15 éve vegetariánus, és 10 éve vegán.
Az eredményeim, teljesítményem javulásában fontos szerepet játszik a táplálkozás is. 2007-ben lettem vegetáriánus, 2012 óta pedig vegán vagyok, ami azt jelenti, hogy semmilyen állati eredetű táplálékot nem fogyasztok. A vegán táplálkozáson belül is a magas szénhidráttartalmú irányzatot követem, ami a legoptimálisabb a hosszútávfutás esetén.
Amióta így étkezem, sokkal energikusabbnak, erősebbnek érzem magam, gyorsabban regenerálódok a hosszabb edzések, versenyek után. Az izomláz gyakorlatilag most már ismeretlen fogalom számomra. A korábban tapasztalt vércukor ingadozások, "eléhezések" is teljesen megszűntek.
Aszfaltos, pályás és terepes track recordját itt találjátok: https://bedaszabolcs.jimdofree.com
Business systems analyst munkakörben görnyed a gép fölé, s lám ezt futással egyensúlyozza. Vagy a sok futást a görnyedéssel? Hiszen címei közt ott a Szenior Maraton VB 1. hely, Szenior Maraton EB 1. hely, Maraton OB 3. hely. Utóbbinak a dobogósai 2018-ban Jenkei, Csere, Beda.
Folytatva az eredménylistát: UB 3. hely, Hegyifutó Maraton OB 1. hely, Terep Ultrafutó OB 1. hely, többszörös Szenior OB és Hosszútávú Triatlon OB (Ironman) 3. hely.
A 2019-es 50 km-es OB-n 1. helyet szerzett, ott készült ez a lendületes kép:
Terepen is vitézkedik, itt épp a Börzsöny Trailen (2017). De a Piros 85-ön szépen teljesített: 2019-ben 2. lett, viszont a legjobb idejét 2018-ban futotta (7:41:23), akkor is másodikként.
Erejét mutatja, hogy két éve Berlinben 2:30-as maratont futott, miközben már a rostjait az ultrán áldozza fel.
Szívós dromedár, akit kedvesen az "igénytelen" jelzővel is szoktak jellemezni, azaz hogy minden flikk-flakk, allűr nélkül versenyez, nem lényeg a menő cucc, a temérdek frissítés, hisz ő a rutinjára és edzettségére hagyatkozik. Jellegzetes görnyedt alakját, lengő végtagjait messziről megismerni. Meg arról is, hogy előszeretettel húz kesztyűt, és kortyolja a kólát.
2021-ben pedig részt vettem eddigi leghosszabb versenyemen, a 48 órás Országos Bajnokságon, amit sikerült megnyerni 357 km-el, illetve utcai kategóriában jobbat futni, mint az érvényben lévő országos csúcs.
A 48 órás OB alatt egy kisfilm is készült az agóniáról: Szabiról (Tóth) Szabitól. Klikk ide!
És akkor jöjjön Szabi "nemezisze".
Szabó Sándor
Jelenleg az egyik legjobb magyar terepfutó a WMRA (Hegyi Futás Világszövetsége) világkupa-sorozatában 2021-ben ezüstérmes lett, de már az előző években is megvillantotta oroszlánkörmeit (2014-ben 11. hely, 2015-ben 13. hely, 2019. 8. hely)
Nem sokan tudják lefutni az 1993-ban született Sanyit, aki 2004-ben kezdett sportolni. Több cikk is olvasható a kezdetekről itt, és itt, és itt.
Három érem lóg a nyakában, ez már toxikus! És itt, egy évvel később: micsoda sármőr tekintet! Pedig a 2005-ös Kegyeleti váltón készült Gyulán, szülővárosában.
Kezdetben a szülei támogatták, sokszor nyaralás helyett is versenyre mentek, bíztak a sportolói karrierjében.
Jelenleg minden versenyre, a felkészülésére, edzőtáborokra súlyos összegeket fizet ki a jobb eredmény érdekében. Ebbe beletartozik a masszőr, a gyógytornász, a fizioterapeuta, és még sok egyéb más is. Az MFSE versenyzője, de még mindig keresi magának az utat, azaz mecénásokat, támogatókat - egyelőre süket fülekre talált szinte mindenhol. Nagyon sok helyen meg sem hallgatták. Így ha te támogatnád unortodox, de mégis nagyon érthető módon ennek a topversenyzőnek a pályafutását, itt tedd: https://www.patreon.com/sndrhegyifuto
Végzettségét tekintve vendéglátó szaktechnikus. De atléta edzői képesítéssel is rendelkezik, van is egy saját istállója.
2003, sportkarrierem kezdete, amikor is egy hét foci után úgy gondoltam, hogy itt az idő sportágat váltani, amikor is egy atlétika csapathoz kerültem Gyulán, az egyedülihez, ami akkor létezett. Az akkori edzőm, Kertes István sem gondolta akkor még biztosan, hogy 12 szép éven keresztül fogja egyengetni az utamat, és végignézi, ahogyan felnövök.
2007: Gyulai Hírlap, Mezei OB I. hely.
Sok szép emlékem van ebből az időszakból, és egy párat ki szeretnék emelni közülük. Az első országos bajnoki címemet 2007-ben szereztem a Mezei Országos Bajnokságon, Nadapon, ahol magabiztosan az élre állva, rajt cél győzelemmel leptem meg az edzőmet és az egész mezőnyt.
2007. Nadap, Mezei OB I. hely
Egy évvel később még nagyot nőtt Sanyi: ez a 2008-as Nadapon rendezett Mezei OB, II. hely.
Ugyanebben az évben a kismaratoni OB-n (2008, Székesfehérvár) szintén II. helyet szerzett.
A korábbi és ezután években is sokszor értem el dobogós helyezést OB-n, voltam válogatott viadalokon is (többnyire 3000m-en, de akadályon is).
2008. Horvátország, válogatott viadal 3000 méteren 3. hely:
Amit még kiemelnék az az első mezei Európa-bajnokságra való kijutásom, amikor is itthon rendezték a Skanzenban 2012-ben. Óriási élmény volt, 55. lettem, második legjobb magyarként, az első Király István lett az 52. hellyel, úgy, hogy 2mp volt közöttünk. 113-an indultak akkor.
Később is részt vettem mezei EB-n, de amikor 2013-ban „véletlenül” elmentünk (elsőéves felnőttként akkor) a Hegyifutó Országos Bajnokságra, mindenkit meglepve nyertem meg a versenyt, ami újabb válogatottságot jelentett nekem, ezúttal a Hegyifutó Világbajnokságra.
2013. Hegyifutó VB, Krynica
Dolgozott eladóként a Mountexnél és a Spuriban. Volt gépkocsivezető az Expo Congress Hotelnál, és az Ensport futóedzője, laborasszisztense.
A hegyifutó OB után egyenes út volt nekem a terep-hegyifutás, ahogyan azt 2014-ben felköltözve Budapestre azóta is űzöm. Ekkortájt kezdtem el a WMRA (World Mountain Running Association) Világkupáira járni, ahol először 11. majd 2015-ben 13. lettem. Két éve 8. helyre javítottam a legjobb eredményemet itt, idén pedig meglepetésszerűen másodikként végeztem.
Ez a végső dobogó 2021-ben:
A kenyaiak rendesen megfuttatják Sanyit - vagy pont hogy Sanyi őket? (2021, Zumaia Flysch Trail II. hely, WMRA Világkupa állomás)
Nem elhanyagolható, hogy az eredményesség mellett milyen sok szép helyre eljut, bár saját bevallása szerint alig észlel valamit a tájból a tempó és a beszűkült fókusz miatt.
Az itt látható Canfrancos versenyen 16 km-t kellett leküzdeni (1 óra 53 perc 52 másodperces finisidő!), és volt benne olyan emelkedő, ami 5,7km-en 1330m szintemelkedést (23,3%-os) tartalmazott.
Mindig ott van az elitben a Skyrunning Vertical vébéken is, ami a krémek krémje ebben a műfajban, és ami az egyik VO2-igényes sportág. 2018-ban a Skyrunning Vertical Wold Championshipen 27. helyet, 2019-ben a Skyrunning Vertical European Championshipen 13. helyet szerzett.
Hozzávetőelegesen több mint 200 érme van különböző versenyekről (befutóérmek nélkül), és nagyjából 80 kupája. Főleg a harminc kilométerig terjedő versenyeken szokott indulni, ahol legdurvább esetben kétezer méternél is nagyobb szintkülönbséget kell leküzdeni a táv alatt.
Ego wall:
- 7db Országos Bajnoki cím
- 11x magyar válogatott
- 2x mezei Európa Bajnokság résztvevő
- 4x hegyifutó Európa Bajnokság résztvevő
- 3x hegyifutó világbajnokság résztvevő
- A gyulai Év Sportolója Díjátadó rendezvényen 5x az „Év Férfi Sportolója” cím I. helyezettje
- 2013. 2015. 2019.: „Az Év Hegyifutója” Országos Cím
- 2011-ben Az „Év Sportolója” a Békés Megyei Hírlap választása alapján
MILYEN PODCASTOKAT HALLGATHATSZ TŐLEM?