futó gondolatok

nem azé, aki fut

nem azé, aki fut

"Az igazi futó nem tekintget hátra"

Interjúm Szűcs Csaba egykori profi maratonistával, a Spuri tulajdonosával

2012. július 11. - SimonyiBalázs

image-10.aspx.jpegMérnöki pontossággal vezetett edzéstervek, türelmes versenytaktika, a sportolói élet után példás civil levezetés. Közel 20 éve nem tudják megdönteni a hazai maratoni csúcsidejét. Az utolsó, nemzetközileg is jegyzett és sikeres, magyar profi hosszútávfutó, Szűcs Csaba hideg szenvedéllyel mesél az interjúban élsportolói karrierjéről, a futóboltjáról, az időérzék-hiányos klubtársról, a heti 300 kilométeres futásokról, és arról, hogy mi zajlik az élbolyban a 40. kilométeren. (Az interjút a HVG.hu-nak készítettem, ott is jelent meg először, ez most a hosszabb és (talán) tartalmasabb változat.)

SZŰCS CSABA 1965. január 29-én született. 5000 m: 14:10. Félmaraton: 63:29. Maraton: 2:12:10 (1993, Párizs, egyben minden idők legjobb magyar ideje), EB 11. helyezett 2:20:48 (1990, Split). Az 1992-es barcelonai olimpia maratoni döntőse.

10 évesen kezdtél atletizálni. Közel volt a pálya, vagy valaki bíztatott, hogy fuss?

Tízévesen nincs még “leosztva” az atlétika, mindenki csinál mindent, s majd afelé fordul, amelyikben sikere van. A testnevelő tanárom nagyon lelkes pedagógus volt, lejártam a délutáni szakkörbe, és meglátta, hogy én a többieknél kitartóbban futok, s próbált ez irányba terelni. Apám erdész volt vidéken, a bátyámmal mindig kinn voltunk a természetben, ezért is futhattam jobban a többieknél, a genetika és adottság mellett nekem nyilvánvaló volt, hogy mozgok. Az ember választja a sportot. Ha valaki magába forduló, csendesebb figura, az inkább futó lesz, ha nagypofájú, agresszívabb, az elmegy bokszolni teszem azt. Meg lehet figyelni: egy felvágós, nagydumás könnyen rájön egy maraton után, hogy nem olyan nagy ember ő, hogy lehet máshogy is élni. A 42 kilométer alázatra tanít.

Foglalkozás vagy hivatás volt neked a futás?

Pénzért futni nem lehet, pedig sokan csinálják. Szeretni kell futni. A cél, hogy jobban és gyorsabban fussak, hogy megverjem az aktuális ellenfelem, és a versenyt megnyerjem. Persze az egy jó dolog, hogy profi vagy, és ebből kereshetsz is. Hogy ebből meg lehetett élni, az egy pozitívum volt, de nem ez a lényeg. Régebben is voltak nagyon jó futók, pedig akkor még egy fillért nem adtak nekik. Aki csak pénzért csinálja, szerintem abból sosem lesz jó sportoló. Kíváncsi voltam, hogy mit tudok a maratonfutásban elérni. Mi az a maximum, amit magamból, a szervezetemből ki tudok hozni. Lecsekkolni, hogy hol a határ, ez volt a fő motiváció. Attól fogva viszont, hogy nagy vonalakban ezt feltártam, sajnos már nem volt olyan izgalmas az egész. 

A vágyaid, elgondolásaid a saját teljesítőképességedet illetően találkoztak a realitásokkal? 

Elképzelése itt nem nagyon lehet az embernek. Amikor elkezdtem nem volt benne a reális célok között, hogy csúcstartó, hogy magyar bajnok leszek. Hogy ez így alakult, az sokmindennek köszönhető: jól bírtam a terhelést, kitartó voltam, genetikailag is jól voltam összerakva. A maraton előtt 5000 és 10000 sík, ill. 3000 méteres akadályfutó voltam, tudtam, hogy ott mire vagyok képes. De azt is tudtam, hogy van nálam 2-3 jobb akadályfutó, akiket ha megszakadok sem tudok megverni. Ezért léptem "feljebb" a maratonhoz.

(Egy régi kismaratoni élboly betűrt trikóval :-) Balra a futoblog.hu-ról is jól ismert Markocsán Sanyi, jobbra Szűcs Csaba)

Sanya015.jpg

Melyik a "gyilkosabb" táv: az akadályfutás vagy a maraton?

Mindenkinek a saját futószáma a legnehezebb és legizgalmasabb. A 400 gát például rettentő nehéz, nagyon gyorsan nagyon egyenletes tempóban kell futni, baromi gyorsan fárad az ember, de a 3000 méter akadály is zsibbasztó. Van itt egy “kontraszelekció”: mindenki arra a számra áll rá, amelyikben kisebb az ellenállás, amelyik jobban megy neki. Akkoriban, '80-as évek elején-közepén az akadályfutás mezőnye nagyon erős volt, átváltottam a maratonra. De ez fordítva is megtörténhetett volna, hogy onnan jön át valaki.

Van ebben némi megúszás… 

Nézd, mindenki sikereket akar elérni: pénzt vagy babérkoszorút, ezt diktálja a versenyszellem. Ha azt látom, hogy adott sportágban nagyon erősek az ellenfelek, és nem tudok nyerni, akkor próbálok másikat. Általában a gyengébb maratonfutókból lesznek az erős ultrafutók. amikor belátod, hogy ennek itt a vége, és váltasz másra. Ha van hozzá affinitásod, kedved, fejben elég erős vagy, fizikálisan rendben vagy, de nincs olyan sebességed, hogy közel háromperces ezer méterekkel tudj teperni, akkor "hosszabb" távra lépsz, ultrafutó leszel. Az állóképességet 30-40 évesen is, tehát profi sportolói szintet tekintve "öregkorban" is jól lehet edzeni. Gyorsaságot nem. Egy kor után az izmok lazasága, összehúzódási képessége, az agyi idegpályák gyorsasága, a reflexek, az idegpályák "átvivő sebessége", azok edzhetősége egy idő után lassul. A hosszútávfutást tehát nagyon sokáig ki lehet tolni. Nagyon becsülöm, tisztelem az ultrafutókat, de az egy más sport, mint a maratonfutás. Tehát ha egy maratonista kicst is készül, szerintem bárkit nagyon megverhet abban a mezőnyben. Viszont tény: az ultrásnak kell egy mentális érettség, türelem, önismeret, hogy nem akar rögtön az elején jól futni. Mondom ezt úgy, hogy még nem futottam ultrát, és kíváncsi lennék, mit tudok abban. 

Úgy voltál élvonalbeli maratonista, hogy sosem futottál edzésként ultratávokat? 

Igen. Nekem nem voltak "túlfutásaim", tán a leghosszabb táv egyben 48 km volt.

Mesésen hangzik, hogy a kijutottál Japánba a rendszerváltáskor. 

Ehhez tudni kell, hogy Japánban nincsenek klasszikus sporklubok, inkább cégeknek, az autógyáraknak, vasipari vállalatoknak vannak futócsapatai. Főleg ekiden-váltókon (ötös váltó) vesznek részt, majd megszakadnak egymásért, a csapatért a váltótagok. Január elsején van mindig a nagy vállalatok közötti futóverseny-döntő, óriási esemény, a tévé élőben adja. A Suzuki közel 20 éve indította el az esztergomi gyárát, és nekik kapóra jött, amolyan indirekt reklámként, hogy kivisz 1-2 jó magyar futót Japánba, akik értenek is autógyártáshoz. Megkeresték az atlétikai szövetséget, és ők Borka Gyulát és engem javasoltak. 

image-9.aspx.jpeg

Futókat kerestek műszaki végzettséggel? 

Igen, akik fordítanak, magyaráznak a szintén kivitt betanítandó magyar munkásoknak. Ők huszonévesek voltak, gépsoron dolgoztak, voltak velük problémák, segítettünk nekik a praktikus dolgokban. Amolyan koordinátorok voltunk, de íróasztal mellett. A mi igazi munkánk a futás volt. 6 órát kellett dolgozni, előtte és utána edzettünk. Négy-öt hetente volt egy edzőtábor a vállalat futómunkásainak, s azt ledolgozott munkaóraként ki is fizették. A japán szisztéma remekül funckionál, mert segít beilleszkedni a civil életbe, megmarad a sportolói éned, de dolgozol is pár napot. A japán sportoló-munkás tudja, hogy van egy állása, hogy mit kell csinálnia, ha majd kiöregszik, meg van oldva az átvezetés a profi futó élete és a civil élete között, nincs akkor szakadék mint nálunk.

Van az esztergomi Suzukinak futócsapata?

Nálunk ezt nem tudták meghonosítani. 

Mindig precízen vezetted az edzésnaplódat? (lásd a Japánban töltött időről tanúskodó részt; az edzésnapló pdf-ben itt)

Ez fontos dolog. Kitűnik belőle, ha ugyanazt megcsinálom ugyanolyan körülmények között akkor ugyanannyit fogok futni. Egy-két másodpercen belül zajlik az ember élete egy marathon alatt, képben kell lenni. Amikor odaálltam egy versenyre, nem zsákbamacska volt. Tudtam, ha ilyen idő lesz, ilyen mezőny, akkor én ennyit fogok futni.

Kottából futottál? 

Mivel elvégeztem a Testnevelési Főiskola edzői szakát, magamnak csináltam az edzéstervet, nem volt ebben rizikó. Működött az önkontroll: kitaláltam vasárnap, hogy mi lesz a jövő héten. Abban a félórában, amíg ezt leírtam, az edzőm voltam, az elkövetkező hét napban a versenyzőm. Tudtam, hogy ha el akarok valamit érni, akkor ezeket a durva edzéseket meg kell csinálni. Ha éreztem, hogy itt a vég, akkor beiktattam 1-2 könnyebb napot. Itthon csodaszámba ment, hogy "a Szűcs 250 kilométeres heteket csinál", Japánban meg láttam, hogy 300-as hetek is simán vannak. Az ember nagyon sokat kibír, csak el kell hinnie. Egy maratont bárki le tud futni, csak agyilag-testileg el kell szánnia magát. Hogy aztán ez mit eredményez a jövőben, rajtad múlik. Ott van a baj a magyar futók többségénél, amikor azon filózik, hogy miként lehetne elérni ugyanazt az eredményt kevesebb munkával. Az edzésnek is minduntalan kihívásnak kell lennie.

Van olyan bejegyzésed, hogy "betegség", és az mindösszesen csak 1 nap kiesést jelent a naptáradban. Az oké, hogy amúgy nem tartasz pihenőnapot, csak ha lebetegszel?

Az a “betegség” inkább kimerültség volt, a szervezetem így reagált a túlhajtottságra, Ilyenkor vagy megsérülsz, vagy az immunrendszer leblokkolja magát és pihenned kell. Lehet ezzel vitatkozni. Nekem 20 kilométer volt az aktív pihenő volt: egy regeneráló, könnyed 4:00 perc/km-es tempójú aerob futás, ahol csak a keringés dolgozik, a tejsav kimosódik. 

Sosem lett eleged ebben a magad diktálta taposómalomban?

A futást szerettem csinálni. Sőt azért is szerettem csinálni, mert a futásban nincs csapat, nincs szerencse. Tiszta matek: amennyit beleraksz, azt ki is veszed. Másodpercre. Néha én is elfáradtam, a halálba kívántam az egészet, utáltam: főiskolásként hajnalban keltem, hattól hosszú futás mínusz 10-ben, hogy beérjek nyolcra az iskolába. De profiiként céltudatosan éltem: nem az volt, hogy mihez van kedvem, hanem, hogy mit kell megcsinálni a magyar csúcshoz. Nem volt ebben varázslat: a Vasas sportpályán résztávoztunk, a Sziget belső betonútján és a Hármashatár-hegyen pedig hosszúkat futottunk, ahogy bárki más. Mérnök vagyok, inkább racionálisan gondolkodom. Persze a győzelemre való vágy, a csibészség az mindenképpen kell. Abból lett igazán jó futó, aki edzésen is azt mondta a másiknak, hogy "te, én most megszívatlak", aki oda tudta magát akkor is tenni, akiben inkább volt kakaó, mint langyos tej vagy halvérű. Én türelmes voltam, tudatosan futottam.

image-8.aspx.jpeg

Tudományosan táplálkoztatok?

Az akkoriban hiányzott. ahogy a pulzusmérés, vagy az energiazselék is, hogy ideális edzéseket csináljunk. A cipők aránylag jók voltak. Sok szénhidrátot és folyadékot vittünk be a verseny előtti 1-2 nap.

Sokan sokat gondolkoznak a futás értelmén. Te gyártottál filozófiát a futáshoz, kialakítottál valamilyen elméletet?

Nem igazán. A boltban ezer inger ér, jönnek emberek, beszélgetek velük, számos benyomásod alakul ki. A futás sokaknál pótcselekvés, hiányérzetről is tanúskodik. Egyfajta pszichés “sérülés” is előidézheti: valami dráma érte, el kezdett hízni, szerelmi bánata van. De a futás egyfajta önkifejezés is. Vagy pozitív, vagy negatív motiváció van mögötte. Családomban nem volt sportoló, nem volt példakép, tehát nem volt megfelelési vágy sem. A tökéletesre való törekvés kényszere vitt a futás irányába. Ez nem egy nagy filozófia. Érdekelt, hogy ebben a szakmában, mit tudok elérni. Érdekes volt, lehetett utazni, meg is lehetett belőle élni. 

Katarzis élményed kapcsolódik a versenyzéshez?

Egy jó versenyen célba érni hátborzongató dolog. Tömeg van, felvezető motorosok, érzed, hogy te vagy a hős és körülötted forog a világ, és te is tudod, hogy magadhoz képest nagyot alkottál. Otthagytad a nyomod, példát mutattál.

Az első versenyeden rögtön letaroltad a mezőnyt. 

Ismertem az ellenfeleket, futottam velük felmérőkön. Tudtam, hogy egyforma futók vagyunk. Csak beálltam az élbolyba, vártam, hogy elfáradok-e, majd 40-től kezdődött egy hosszú hajrá.

A hajrában már csak a szív visz?

Nem. Ilyenkor dönthet a sebesség, de a fej is. Akivel a végén sprinteltem, az régen 800-as volt, sokkal gyorsabb volt, mégis megvertem. Az állóképesség, a hajrákészség számít, és hogy mennyire tudod azt mozgósítani.

Mi történik az élbolyban?

Elsősorban ésszel, taktikusan kell futni. Őrültködni nem érdemes. Sakkozni kell, hogy te mit bírsz, és a másik mit bír. Maxot futni az utolsó 1000 métertől lehet. Addig figyelni kell. Kőkemény játszmázás megy. A párizsi Magas-Szajna maratonon, amit megnyertem 1992-ben vagy háromszor elfutottam 20-30 méterre az élmezőnytől 35 km-ig, de mindig visszajöttek rám, pedig éreztem, hogy nem tudnak velem futni. Korainak tartottam, hogy eldöntsem a versenyt, és sokat fussak még egyedül. Kóstolgattam őket, jönnek-e. De ha nem, nem. És akkor megléptem 35 után mondván, hogy „na megyek és kész”. Őket is megzavarta, mert nem tudták, hogy megint csak szórakozom velük vagy tényleg elfutok. A beleváltás idegileg és fizikálisan is megviseli a embert, az ellenfelet meg főleg, mert nem tudja, mi jön még. Lehet tesztelni a mezőnyt: ha egyből vált veled, akkor jó erőben van, ha nem tud reagálni, akkor verhető. Persze van, aki 25-nél úgy néz ki meghalt, de a végén feltámad. Van, aki lassú kezdő és egyenletesen fut, van, aki elrohanja az elejét. Az én időmben nem voltak, de ma már vannak pacemakerek a nagy nemzetközi versenyeken: ha valaki nem megy el az elején a ritmust diktáló „nyulakkal”, akkor hátulról feljönni nagyon nehéz. Tehát amit valaki megcsinál egy bolyban segítőkkel, azt egyedül iszonyú plusz energia.

Kommunikáltok a zakatolás közben? 

Van, aki  - főleg a táv elején - próbál beszélni ezt-azt. De ha lőnek rajtpisztollyal, egy igazi futó csak azzal foglalkozik, hogy fussa a saját ritmusát. Persze adott esetben egy frissítőállomáson megy némi duma, kérsz a társad kulacsából, vagy megkérdezed, hogy merre kanyarodik az út.

image-3.aspx.jpeg

Szolidaritás is van?

Látásból ismerik egymást a versenyzők, de különösebb kapcsolat nincs. Olyan van, hogy 30-35 km-ig váltva vezetnek, húzzák-segítik egymást, de onnantól a szövetségnek vége, megy a hajrá. Egy 5000-10000 méter sűrűbb, gyorsabb, keményebb, ott van gáncs, lökdösődés. A maratonon olyan széles az út, hogy mindenki mehet, amerre akar. Olyan előfordul, hogy valaki fárad, a másikra "rááll", hozzáér figyelmetlenül a sarkához. A verbális zrikálás nem jellemző. 

Hogy tudtok ilyen precíz ütemérzékkel futni?

Érezzük. Begyakorlod a napi edzésekkel. Ha azt mondod, fussak egy 3:10-es ezer métert, akkor 4-5 másodperces szórással tudom futni akárhányszor. A 400-at egy másodpercen belüli szórással. Megszokod, belövöd magadnak. De versenyen megy elől az autó, nézzük az időt. A közös menedzserünk révén ismertem egy afrikai futót, aki azt mondta, hogy elmegy egy órát futni, két óra múlva jött vissza, s megcsinálta ezt naponta. Neki az egy óra mindig kettő óra volt, sosem viselt órát, ennyinek érezte.

Vezetni jobb vagy üldözni?

Elől futni mindig nehezebb, a ritmusra kell figyelni. A „nyulak” ezért tehermentesítenek. Ha van szél, az az elől lévőt jobban hátráltatja. Bolyban futni könnyebb. A bolyban nem kell semmivel foglalkozni, csak futni. A Tour de France-on is csak a végén vezet a győztes. Az igazi nagy futó nem tekintget hátra.

Az igaz, hogy aki hátratekintget, az bajban van? Érzi, hogy a végjáték problémás lehet? 

Ez egy pszichés dolog. Ha vezetsz, hátranézel, hogy hol tartasz, jönnek-e rád vagy nem. Követed a versenyt. Egyedül nem érzed a ritmust: nem tudod, hogy fáradsz, de a sebességed megmaradt, vagy úgy érzed, hogy gyorsulsz, de közben olyan fáradt vagy, hogy lassulsz. Ezek relatív érzések. Ha erős és magabiztos vagy, akkor nem foglalkozol azzal, ami a hátad mögött van, mert tudod, hogy neked kell a legjobbnak lenni. Ha nem tudsz megújulni, akkor aggódni kezdesz, pláne favoritként. 

Az esélyesség terhével nyilván meg kell bírkózni. A nyeréskényszer téged gátolt vagy felszabadított?

Engem sosem zavart a teher. Rám pozitvan hatott a tét. A lámpalázas sportolóból, aki csak edzésen tud teljesíteni, abból sosem lesz jó versenyző. 

Időre futottál vagy helyezésre?

Hálistennek elég sok versenyt nyertem, elsősorban helyezésre mentem. Ha úgy nézett ki a verseny, hogy esélyes vagyok a győzelemre, akkor helyezésre mentem, az lényegtelen volt, hogy 1 perccel jobb vagy rosszabb lesz időm. Ha "nagy" volt a mezőny, akkor időre mentem, hogy jó ritmusban, jó tempóban tudjak futni, ott az volt másodlagos, hogy 5. vagy 8. leszek. Az ember tudja, hogy mi a reális esélye. Ha a te 2 óra 12 perces maratont tudsz, és van tíz darab 2:10-en belüli futó, akkor ha annak a fele rosszul fut, akkor sem tudsz nyerni.

image-2.aspx.jpeg

Teljesen kielégített a pályafutásod? Buzog még a versenyszellem vagy lenyugodtál?

Tisztában vagyok vele, hogy magyar csúcsot már nem fogok újra futni 48 évesen. De vágy van bennem. Persze, amikor a magyar bajnokságot sorra 2:24-es időkkel nyerik, akkor rosszul érzem magam, és legszívesebben holnap elkezdenék komolyan futni. Még az is elképzelhető, hogy tudnék 2:24-et futni most is, ha nem rokkannék bele. De én ezt lezártam. Jókor, jó helyen hagytam abba, tán fél perccel, egy perccel tudtam volna még jobbat futni. Amikor kocogok, heti 3x 5-10 km-t, akkor is reflexszerűen folyton az órát nézem, gyorsítani, fejlődni akarok, a versenyszellem bennem van, de a bolt miatt nincs időm. Inkább egy ironmant szeretnék csinálni valamikor. De csak úgy nem akarnám megcsinálni, hogy túl legyek rajta. Csakis komolyan. Mindig egy kicsit a „maximum” felé törekszik az élsportoló. Viszont ha eléri a csúcsot az ilyen ember, akkor ott a végén gond lehet fizikailag-lelkileg egyaránt, pláne a civil társadalomba való visszailleszkedésnél.

Elég megnézni a sportért felelős államtitkárt, Czene Attilát.

Alkat, szerencse és önfegyelem kérdése, hogy tartod-e a formád az aktív pályafutásod után is. Én sokat dolgozom, odafigyelek az étkezésre, nem híztam el. Persze könnyű volt kijelenteni nekem is '95-ben, hogy vége. Aztán csak vissza-visszatértem: 1997-ben és 1999-ben újrakezdtem, mert hiányzott, mert kellett a futás, de éreztem, hogy fáj, nem megy a gerincproblémáim miatt. Pedig még akkor is tudtam 2:20 körüli maratont.

Amikor abbahagytad, megláttad a piaci rést a sportpiacon?

Akkoriban az Adidas-bolton kívül nem volt igazi sportbolt itthon, nem lehetett kapni speciális futótermékeket. Egy futótársammal kezdtünk bizniszelni, versenyekre járni, kifejezetten versenyzőknek készült termékeket árultunk mozgóárusként. Majd csináltunk egy boltot, a társam pár év után kiszállt, és 2000-től a Budapest Sportirodával társulva működik a Spuri Futóbolt, ahol az alkalmazottak is amatőr futók. 

Képben vannak a vásárlók, hogy a személyedben ki adja el nekik a cipőt vagy a mezt? 

A fele igen. Volt aki a tőlem megvásárolt cipő dobozára kért autogramot . Ebből élek, ez a munkám az életem, de nem elsősorban a pénzért próbálom jól csinálni: szeretek tanácsot adni, segíteni, a siker felé terelni az amatőr futót. Őszintén megmondom, hogy egyes termékről mit gondolok. Például itt áll a vevő, és vacillál, hogy megvegye-e a pulzusmérőt. Elmondom neki, hogy én ugyan enélkül futottam magyar csúcsot, de tudom, hogy segít a szett, s ha ez fontos neki, vegye meg. 

image-1.aspx.jpeg

A csúcsod 2:12:20 volt 1990-ben, majd három évre rá 2:12:10-re javítottad Párizsban. Ez azóta is a magyar férfi maratoni rekord. 3 év alatt tényleg csak 10 másodpercet sikerült faragni?

Ebből is látszik hogy az ember a határon dolgozik, ez ennyire kemény műfaj. 10 másodperc 42 km-n javulásnak számít. Ebben van egy pszichés gát is: ha tudom, hogy gyorsabban futok, mint az egyéni csúcsom, akkor agyilag blokkolod magad, hogy ne sokkal fuss gyorsabban, mert abból gond lehet. Ha te 2:12-öt tudsz, akkor nem fogsz 2:10-et futni. Ezen a szinten 10-15 mp-ért is borzasztóan meg kell dolgozni. 1000 méterenként 1-1 másodpercet faragni is komoly teljesítmény. Annyira éles, annyira ki van számítva a vége ennek, hogy nagyon nehéz fejlődni. Én szerencsére mindig stabil, jó formában voltam. Sok függ, hogy milyen a hőmérséklet, a verseny, az ellenfél, egyedül nem lehet jót futni. Jó ellenfelek, jó idő kell, hogy ki tudd hozni magadból a maximumot. 1992-ben, ha szerencsésebbek a dolgok, akkor 2:12-ön belül tudtam volna futni.

Gyötörnek emiatt rémálmok? Lelkiismeretfurdalás?

Sosem álmodtam versenyről. Érdekes. Amikor a csúcsot futottam  gyomorproblémáim voltak, elment ezen 10-15 másodperc, de ezzel sem foglalkozom. A "mi lett volna, ha?" nem foglalkoztat. Nincs hiányérzetem. Ennyi a magyar csúcs, 20 éve én tartom. Ez még egy ideig le lesz írva. Persze nagyobb ma a konkurencia, erősebb a mezőny, mint a '90-es években, fürtökben, busszal mennek a profi feketék versenyre megélhetési futóként, beindult a futóturizmus profi és amatőr szinten is. Ma még több tőke van a maratoni futásban, érthetetlen, hogy miért nem állnak rá fiatalok, hogy ebből keressenek pénzt. Ez egy társadalmi probléma: nálunk az igazi példaképek nincsenek szem előtt, és a teljesítménynek nincsen értéke. Kenyában, ahol a futás szinte az egyetlen kitörési pont, közel 100 futó érte el a londoni olimpiai induláshoz elegendő szintidőt. Magyarországon egy sem! Voltak honfitársaink a magasföldi kenyai edzőtáborban, és zokogva nézték, hogy a tízéves kenyai iskolatáskával a hátán elkocog mellettük. Mi a beton között élünk, hordjuk a gyereket busszal-autóval suliba, ők meg laknak 2000 méteren, futva közlekednek ide-oda, és még utána lemennek focizni. Mások a feltételek, más a genetika és a hozzáállás.

Ha már genetika, neked feltűnően vastag volt a combod a többi gazella-futóhoz képest.

Azáltal, hogy masszívabb voltam, jobban bírtam a munkát, jobban regenerálódtam, mint azok, akik ugyanolyan magasak, de vékonyabbak voltak, mint én. A pipaszár lábaik, 50 kilós testsúlyuk miatt kevesebb minőségi edzést tudtak megcsinálni. Megrokkantak a terhelésben, nem bírták ki azt az edzésmennyiséget, megsérültek.

A maratonfutással milyen értéket „állítasz elő”?

Ha kitartó vagy, ha edzed magadat, akkor sok mindent el tudsz érni, és ez pozitív üzenet a társadalomnak. Na ma ez nincs. Ha limitálják a rendezhető versenyek számát, ha futóversenyadót vezetnek be, akkor még inkább a világtrend ellen megyünk. Egészséges társadalomról szónokolnak, próbálnak betegségeket megelőzni, de kitiltják, büntetik a futókat. Abszurd.

A feladott barcelonai olimpia sem kísért? (Szűcs a verseny negyedében izomszakadás miatt kiállt. Az egyetlen maratonija volt, amit nem fejezett be.)

Nyilván egy fájó pont. Akkor sokkal nehezebb volt kijutni, más volt a limit. Előtte megsérültem, nem tudtak rendbe tenni, nem találták a problémát. Nem bánkódom ezen. Nem tudtam volna az első hatban lenni, a reális eredmény a 20-30. hely lett volna, annyira kemény és erős volt a mezőny, azóta is az. Fehér ember ott nem rúg labdába.

 

Az olasz Baldininak, kis szerencsével, Athénban mégis sikerült. (3:34-nél az athéni olimpia maratoni drámája)

Hát igen. Egyébként annak ellenére kemény a mezőny, hogy nincs akkora pénzdíj, csak presztízs, és az olimpián nem „lehet” jó időt futni. Ennek több oka van. Nyáron, meleg helyen rendezik az olimpiát. Tehát nem szempont, hogy "jó" futóidő, hogy hűvös legyen. Sok mindenre fel lehet készülni, de arra nem, hogy 30 fokban szarrá izzadod magad, mert Barcelonában annyi volt. A doppingellenőrzés is fokozottabb az olimpián. Egy nagy nemzetközi utcai maratoninak megéri pénzben és reklámban, hogy ott rekord szülessen, tehát fontosabb, hogy ott a doppingellenőrzés ne legyen annyira szigorú, jobb az, ha a csúcsról cikkeznek, minthogy három futó megbukott. Ma már ez is üzlet. A maratonista állóképességet fejlesztő és regenerálódást gyorsító szerekkel doppingol. Az én időmben 2:07-2:08 volt a legjobb maratoni idő sok évig, nem tudtak ezen belül futni. Utána egyik évről a másikra el kezdték szórni a 2:05, :04, :03-as időket. Lassan rájöttek, hogyan lehet alámenni. 2:08 és 2:04 között őrületes a sebességkülönbség. Van, akit meg akarnak buktatni, és van, aki megbukik. Ben Johnson megbukott Szöulban, Carl Lewis nem, pedig ő is bevallotta utólag, hogy doppingolt.

Lesz 2 óra alatti maraton valaha?

Most irreális, de 15-20 év múlva előfordulhat.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemaze.blog.hu/api/trackback/id/tr394643133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lalitta 2012.12.18. 17:40:41

'A hosszútávfutást tehát nagyon sokáig ki lehet tolni. Nagyon becsülöm, tisztelem az ultrafutókat, de az egy más sport, mint a maratonfutás. Tehát ha egy maratonista kicst is készül, szerintem bárkit nagyon megverhet abban a mezőnyben. Viszont tény: az ultrásnak kell egy mentális érettség, türelem, önismeret, hogy nem akar rögtön az elején jól futni. Mondom ezt úgy, hogy még nem futottam ultrát, és kíváncsi lennék, mit tudok abban.'

Nemtom, ez olyan magyar...
Nem csináltam, nincs róla tapasztalatom, de értek hozzá...
Kár érte...

SimonyiBalázs 2012.12.18. 23:22:23

azt mondja "szerintem" és nem azt, hogy "értek hozzá"...
amúgy elég dicsérő, amit Csaba mond, nem?

Alkibiadész [alkibiadesz.blog.hu] 2014.02.24. 07:38:09

cool cikk. öregszem, egyre jobban respektálom a hosszútávfutókat...

bárahogy! 2014.03.20. 12:09:12

Csaba véleményét tetszetősen igazolta Sage Canaday, aki 2:16-os maratonistából lett ultrás, és pont erre fókuszál; többnyire úgy edz, mint ha maratonra készülne, aztán nyer egy gyors terepultrát: www.sportsplits.com/Live?id=531&clientId=34

Zsalapa 2018.02.13. 13:18:49

Izgalmas élményt jelentett újraolvasni ezt az interjút a múlt heti, több Facebook-os futócsoportban is pörgő adok-kapok után.
@lalitta megjegyzése telibe trafált - pont erről folyt a disputa a FussTeIS Akadémia bannerjei, Oli ÉvEdzője-jelölése és Deli Gergő vitairata okán...
Nem lett megnyugtató lezárása (ott sem) :)

SimonyiBalázs 2018.02.13. 13:21:12

@kacorlord: nem olvasok híreket, netet sem nagyon, volt év edzője jelölé? és mi volt a banner-ügy? AZ "csak így lehetsz sikeres az életmódváltásban?" A deli-szöveget olvastam, sajnos, ma regálok rá.

Zsalapa 2018.02.13. 13:50:33

@őze bálint: én is kavarom ám a sz.rt, pontosítok gyorsan...

ÉvEdzője jelölést Olivér nem kapott, és Baji dr. edzője kapta meg végül az elismerést (bár gondolom, ennyire azért követted a dolgokat).
A "banner-ügy" is Lőrincz Olivérhez (és Moós Gergőhöz) köthető, hiszen sokak a MASZ régebbi vágású szakemberei közül megorroltak a FussTeisAkadémia netes kampányától (sokszor, sok helyen felbukkant a hirdetés ilyen-olyan felületeken, Face-es hirdetésként stb.). A mondanivaló kb. az volt, hogy az Akadémia - zömmel netes edzéstervezés keretében - bárkit fel tud készíteni az októberi SPAR Bp Maratonra. És ebből jött a nagy felhorgadás, meg a vita a megfutott/végigkínlódott maraton "sportértékéről" (vagy annak hiányáról), meg a sérülés-kockázatról stb.stb.
Ebből nőttek ki a Deli-féle, talán inkább a MASZ konzervatívabb irányzatához sorolható attitűdből megírt írások.
A két "iskola" között elég nehéz igazságot tenni, mert bizonyos kérdésekben teljesen elbeszélnek egymás mellett.
Én legalábbis Deli G. írásában éppúgy meg tudtam találni az igazság csíráit, mint Lőrincz Olivér válaszreakcióiban.
Arra gondolok, hogy a 2:36-ról 2:32-re javított maratoni idővel járó iszonyatos munka (mert szerintem vitathatatlanul óriási munka) szerintem nagyon nincs összefüggésben azzal, hogy az igazán sikeres ultrások tul.képpen csak erősebb záróizmokkal rendelkeznek az átlagnál. :)
Erre hogy épülnek rá olyan vadhajtások, mint hogy 'Oli csak a PK-t nyomatja, de egyébként meg full nem ért az egészhez és mégis mire veri a nyálát' kontra 'egyedül én tudok felmutatni a közelmúltból világszinten jegyzett versenyző(ke)t'...

SimonyiBalázs 2018.02.13. 14:01:27

@kacorlord: áhá! köszi. semmiről nem tudtam, csak a Deli-írásról. A reakciómban hasonlókat gondolok, mint amit írtál, azzal kiegészítve, hogy más kárára ők nem lesznek jobbak, többek. Nincsenek iskolák, csak az élet, sőt: magunk!

csuth.tamas · http://maratonom.blog.hu 2018.02.13. 15:02:49

@őze bálint: Kaptam értesítést, hogy van poszt, de nem megjeleníthető a bejegyzés. Nem tudod, hogy mi az oka?
süti beállítások módosítása