81 nap alatt 4 világrekord 4 távon: 3000, 3000 akadály, 5000 és 10000 méter.

Először tartott egy ember 4 rekordot egyszerre ilyen rövid idő alatt hosszútávfutásban.

A rekordok közül kettő egy évtizeden át fennállt. Mindez az elképesztő széria Henry Ronó nevéhez fűződik, aki nemcsak csúcsaival, de számtalan comeback-jével, botrányával, sajátos húzásával "vétette észre" magát az atlétika világában.

Az élete egyszerre kész krimi és melodrámába ágyazott sportfilm. Esettanulmány, melyben a sors és a szándék egyszerre vezet sikerhez és bukáshoz.

Figyelem: a következő posztom majd egy exkluzív interjú lesz Henry Ronóval jövő héten.

Rono az első afrikaiak között volt, akiket amerikai egyetemekre hívtak tanulni ösztöndíjjal – gyakorlatilag sportállásról volt szó. Rono a bukott bajnok, akinél a futás iránti szenvedélye egyszerre volt aszkétizmus és mértéktelenség (stresszt oldó ivászat, kicsapongás, önfejűség). Rono életébe a sport mellett betüremkedett a politika, közbeszólt a hivatali intrika. A napi rutin megküzdési kísérletté változott: a futás, a pia és a kenyai szövetség, saját edzője, menedzsere mind legyőzendő akadályok voltak és nem szövetségesek. Nem bírta. De ő az a futó, aki akkor futotta a legjobbjait, amikor komolyan másnapos volt. Ő az, aki sörhassal is le tudta győzni Alberto Salazart tízezer méteren. Ő az, aki a börtöncellában is edzett. Következzen egy futóceleb magasra emelkedésének és vesszőfutásának története.

Hogy jobban megismerjétek ezt a rendkívül ellentmondásos karriert futó futót, ahhoz a könyvében vázolt rendkívül izgalmas sztorival kell előbb tisztába jönni. Az Olympic dream cím sokat elárul: egy beteljesületlen álomra felfűzött szenvedés- és fejődéstörténet. (A könyvet megéri olvasni, tanulni belőle! Kicsit hosszú, akár ez a poszt is. De nem nagyon érdekel, hogy az internet népe nem szeret hosszúkat olvasni. Méltatlannak tartom azt is, hogy pl. egy fotográfiai életmű-kiállításon 10 másodpercet töltünk egy kép előtt, amikor az alkotónak évtizedei vannak akár benne. Adjunk időt, hogy megértsük egy ember küzdelmeit magával és a világgal.)

Aki angolul szeretne egy zanzát kapni, klikk a Runner’s world cikkére. A felkapaszkodott, tanult és igyekvő bevándorlók választékos angoljával megírt könyvben Rono számot vet múltjával: vagy hihetetlen memóriája van visszaidézni eseményeket, dialógusokat vagy remekül színez, mert a könyv jó része párbeszédes esetleírás vagy a részletekig pontos helyzetelemzés. Minden más Ronóról itt illetve egy hosszabb Runner's world cikkben itt.

Rono 1952-ben született Kiptaragonban, a kenyai Rift Valley-ben. Ez az a fennsík, ahonnan számtalan pazar kenyai futó érkezik a mai napig is a világversenyekre. A Nandi törzshöz tartozott Rono családja – a britek sikertelenül próbálták kolonizálni őket, csak a misszionáriusok tudtak hidat verni a keresztény doktrínák és Nandi hitvilág közé. Egyébként a 2000-es évek fantasztikus maratonistája Robert Kipkoech Cheruiyot is a Nandi törzs tagja (egy emlékezetes elcsúszós finise a célszalag alatt itt megtekinthető), aki nem tévesztendő össze a 2000-es évek végének gazellájával, Robert Kiprono Cheruiyottal, aki a Kipsigis törzsből való. Miért érdekes mindez? A Nandik a Kalenjin népcsoportba tartoznak. A Decathlon erre a névre alapozta a saját márkáját, lecsípve az n-betűt.

Rono 2 évesen leesett a bringáról, a jobb lába a küllők közé szorult, a bokája sínylette meg: évekig csak sántikált. Apja szántóvető volt, egyszer egy kígyó felmart a térdére, ő ijedtében hátraesett, egyenest egy traktor háromtárcsás ekéjébe. Apja halála után anyja próbálja a családot eltartani házi sörfőzésből. Rono ekkor még kifejezetten utálta az italt.

Hősünk két első fogát kihúzzák tizenévesen – ősi törzsi rituálé, de már akkor is csak keveseknek csinálták, mert a családok többsége nem engedte, lévén, a gyerek nem fog jól tudni angolul, mert kiszalad a levegő a résen. (Mindez érdekes annak fényében, hogy Kenyában az erőszakos női- és férfikörülmetélés a mai napig dívik.)

Rono ettől a foghúzástól vált sajátságos jelenséggé az atlétikapályákon: telepi suttyós mosolya (és hosszú fehér zoknija) összetéveszthetetlen. Egyébként öregkorára megcsináltatta a fogait elől - ennyit a hagyományokról. Akkoriban került hatalomra a „jóságos” Kenyatta elnök, aki a függetlenné váló országnak az ikonjaként nagy népszerűségnek örvendett. Felszínes intézkedések, korrupt berendezkedés – tökéletes copypaste-je az afrikai forradalmak után megszülető köztársaságok gyarmati létet követő berendezkedésének. Példa: törvény születik, hogy egyedülálló szülők ingyen taníttathatják a gyereket, de a korrupt kenyai hivatalnokok mégis pénzt szedtek Ronóéktól. Kenyatta megítélése (függetlenség, de mégis brit befolyás és Nyugatnak kedvező reformok, a brit csapatok állomásozása) a mai napig ambivalens, de Ronónak a könyvében mégsem ő, hanem a hazai atlétikai szövetség, a KAAA a fő ellenség.

Rono felfedezi, hogy szeret futni, hogy gyors, és akár lehetne keresnivalója az atlétikában. A kenyai hadsereg kötelékébe megy, ott gyűjtik a legígéretesebb futókat össze. Az más kérdés, hogy konkrétan katonai bakancsban futnak, néha leesik egy-egy használt tornacipő. Emiatt egyszer jobb bokájában az ínszalag meg is sérül. A kihagyás után Rono sokat fejlődött a hegyi futásoktól, nőtt a tüdőkapacitása a meredek Gilgil-hegyvidéket járva. Nem mellesleg a Taifa-hegyet évtizedekkel később Rono-hegynek nevezték át.

Rengeteg fartleket futnak csoportosan, az elit futók jobban elszöknek a bolytól, de amikor az edző sípol, kocogva bevárják a lassabbakat. Remekül növelte a csapategységet, a versengésbe bajtársias szellemiséget vitt Rono szerint, aki egyetlen egy fontos tanácsra emlékszik ezidőből Kinyua nevű edzőjétől: „Ne engedj el senkit a körpálya egyeneseiben (back and home straightaway), mindig tartsd a legbelső pályát. Minden esetben, amikor nem engedsz el egy futót, csökken az önbizalma és feladja."

Célbaveszi az 1976-os olimpiát, Nyahururu esőerdőiben 2300m körüli magaslatokon edz, többször látja Lasse Virent is a közelben tréningezni. A finnről úgy emlékszik vissza, hogy csigatempóban, magába mélyedve futott, nagyon fókuszált és relaxált volt, és ezt meg is jegyzi Rono: inkább lazán, nyugisan, mint a teljes kifáradásig edzeni.

Kip Keino, a kiváló futó (ő veri Jim Ryunt 1500-on Mexikóban 1968-ban) lesz a Montreálba készülő csapat edzője. Nem mellesleg Kip Keino ’68-as áttörés indította el a kenyaiakat a futóvilágba. Keino szerepe nagyon fontos, hogy megértsük, mitől lett Kenya domináns a futószámokban, ezt mutatja be a Running for life c. dokumentumfilm is.) Megérkezvén 1976-ban Kanadába az olimpiai falu nyüzsgését látva és érezve, a nyugati imperializmus ópiumaitól elcsábulnak a kenyaiak, feledik az edzéseket, diétát. Rono kitart: a 3000 akadályra és 5000 méterre készül, abszolút esélyes. A nyitóceremónia előtt hír érkezik: a KAAA bojkottálja az olimpiát, mert Új-Zéland is indulhat az olimpián, akik támogatják a dél-afrikai apartheid-rezsimet. Eléggé összetett dolog, de ez van.

Rono jelszava innentől: szabadulni a KAAA-tól: John Chaplin, a Pullmanbeli Washington State University férficsapatának atlétikaedzője invitálja, és elkezdődik egy rendkívül terhes edző-versenyző kapcsolat, de immár az USÁ-ban. Rono 20 évesnek hazudja magát, hogy felvegyék. Kulturális sokkot kap, alig tud kommunikálni, egyszerre kell tanulnia, edzenie, beilleszkednie. Szegény afrikai egy redneck nézetekkel, gazdag fehérekel teli kampuszon. Feszültségét levezetendő már ott sörözni kezd, hogy oldja magát, sőt: az edző ad neki pénzt minderre, mondván lazítson. 1977 telén 64 perces félmaratont fut, pedig csak középtávra edz. Évtizeddel később, elhízva már csak 74 percesre lesz képes.

Chaplint csak Motorszájként emlegeti: gyorsan dumál, agresszív és ellenséges, káromkodó, kiabáló edző, különösen a kenyai diákokkal. „Emlősök vagytok, miért nem tapiztok már csajokat?” – böki oda egyszer a szégyenlős, nem túl kezdeményező afrikaiaknak. Rono egy idő után csak a tanulásra koncentrál, sokkal fontosabb lesz neki a pályaatlétikánál. Célja, hogy ne csak a „lába” szerezze meg a diplomát, hanem a feje is. „Sink or swim in the classroom” – utóbbit választja. Zavarja, hogy Chaplin protekcióval jó jegyeket intéz el neki, de Rono kiérdemelni akar egy bármilyen jegyet. Menedéke lesz a Puma söntés, ahol záróráig iddogál. Beszédes fejezetcím: My drinking routine. Pár óra alvás, kora reggeli edzés, és ez így megy.

De a teste elviseli, így kezdődik az 1978-as csúcséve. 1978 április 8-án a Berkeley-beli versenyen, rossz időjárás közepette (vihar, szél, eső) másnaposan világrekordot fut ötezren. Így néztek ki a 13:08.4 splitjei a 400-as pályán:

1:07 (67)
2:10 (63)
3:14 (64)
4:15 (61) 1600m
5:18 (63)
6:20 (62)
7:24 (64)
8:28 (64) 3200m
9:31 (63)
10:35 (64)
11:38 (63)
12:09 (31) 4600m
13:08 (59.4)

Felsőfokon teljesít a pályán, holott már alkoholista lett. Alkalmankénti szerelmi bánata tudja csak rontani a teljesítményét, a pia nem. Csajok dobják, mert a szerény, visszahúzódó afrikai habitusát, kedvességét gyengeségnek, impotenciának tartják.

Rengeteg meetingen (verseny, találkozó) vesz részt, amit edzője csak összecsapásként (clash) emleget. A harcias retorika odáig fajul, hogy 1978. május 6-án egy oregoni bajnoki viadalon az edzője fehér törülközőt lengetve próbálja megállítani, mondván Oregon nem érdemli meg, hogy rekordot fusson itt, ezeknek. Mindez azért van, mert Oregon nem fogad afrikai tanulókat, és nem becsüli meg a WSU atlétikai programját. De akkor miért nem a saját fegyverükkel bizonyítanak neki, magyarán futással legyőzni őket? – kérdezi Rono.

Chaplin aranyérmeket fialó tárgyként kezeli Ronót, de becsüli az erejét és hitet ad neki a rekorddöntésekhez. Ugyanakkor (és épp emiatt) igavonó állat lesz: Chaplin agyonterheli, lehasználja a testét és képességeit, rendszeresen kettő éleset, tétre menőt kell futnia egy versenynapon – s Rono kőkeményen oda is teszi magát. Például 2 mérföldön NCAA (National Collegiate Athletic Association, kb. nemzeti egyetemi bajnoki rendszer) rekordot fut, majd a 3 mérföldet is megnyeri. És még mást is. Itt egy kis videó a teljesítményéről.

A texasiakat lenyomva először lesz NCAA-bajnok összetettben a WSU Ronónak köszönhetően. A sajtó a vállára veszi, onnantól rendszeresen cikkeznek jó/rossz dolgairól. Az Adidas elviszi turnézni, de mégis a NIKE-val szerződik. Gordon Cooper lesz a menedzsere – egy hasonlóan rettenetes kapcsolat kezd kialakulni, mint Chaplinnel, akivel a viszonyuk odáig fajul – hisz Rono sztárfutóként már megengedheti magának, hogy helyreutasítsa -, hogy alapszintre redukálják a kommunikációt. 1978-as edzésein alkalmazott receptje szerint Chaplin edző biodíszletként csak a stoppert nyomkodja és a részidőket mondja be, minden mást Rono talál ki magának. Például: kedden 12x400m egyperces szünetekkel, csütörtökön 6x800m egyperces pihenőkkel, második héten az egyik napon 5x1000m egyperces pihenőkkel, másik napon 2x24x100méter 30mp pihenőre. Állítása szerint ez a variálás segítette, hogy számos távra adaptálja magát és sikeres legyen. Ja kifelejtettem, hogy reggelente szokásosan 6-8 mérföldet futott (9-13 km).

Tehát 1978-ban kezdetét veszi a 81 napos világrekord-sorozata:

- Április 8. A Berkeley-beli ötezres versenyen másnaposan 13:08.4-at repeszt, és 4.5 mp-t javít a fennálló világcsúcshoz képest!

- Május 13. Seattle: 3000 akadály, 8:05.4 (2.6 mp javítás)

- Június 11. Bécs: tízezer méter, 27:22.4 Az ötezrek splitjei pedig:13:49.0 és 13:33.4 (2:36.9-es ezrek)

- Június 27. Oslo: 3000m, 7:32.1 (3.1-es javítás). Odamegy oszt lefutja, de előtte reggeli futás 45 percig, benne meredek emelkedős intervalok.

Rono fejcsóválón szól a marokkói és etióp futókról, akik nyulakra bízzák magukat, míg ő az önismeretére támaszkodik, megérzi a testi és lelki potenciálját az adott versenynapon. Könyvében a dopping szóba sem kerül, pedig pár évnyire vagyunk az NDK-sok rettenetes hengerlésétől. A szédületes 4 világcsúcs után szupersztár lesz, és még kívánatosabb árucikk lesz. Az edzőjének, ügynökének csak a cégek által szponzorált, versenyeket nyerő fejőstehén: kontrollálni akarják és nagyobb hozzáférést a pénzügyeihez. A csapattársaknak Rono pénzcsináló haver és az ő létük biztosítáka. Ugyanis ha Rono nem indul el, akkor ők sem kapnak pénzt vagy nem hívják meg őket miatta. Ez erősen megosztja a csapatot.

De a legsúlyosabb játékos a társasjátékban a KAAA, ami már nemcsak manipulálni kívánja a saját céljainak megfelelően (szokás szerint a szövetség minden egyes rajthoz állásakor százalékos fejpénzt kap + a menedzsere is lenyúlja) Ronót, de számukra egy olyan karriert képvisel Ronó, amit befolyásolhatnak, és ha akarnak, tönkretehetnek. Ronót ahol lehet, gáncsolják, érthetetlen okokból. A KAAA nyakára küld „kémfutókat”, spicliket, akik a pályán kívül ellenőrzik Ronót, vagy épp kordában tartják. Fenyegetik, gyakran zsarolják, hogy megvonják a versenyengedélyét, többször elveszik az útlevelét, ha látogatóba megy Kenyába vagy versenyezni, ilyenkor csak a nyugati média menti meg – Ronó rendre hozzájuk és versenyszervezőkhöz fordul, akik nyomást gyakorolnak a KAAA-ra. Egy svéd tévéstáb 5000 dollárt fizet a KAAA-nak az interjú jogáért, de Ronó nem is tud a dologról.

Viren, Zatopek, Nurmi – a sajtó egy polcon emlegeti Ronót velük. A jelenkor legnagyobb atlétái közé sorolják 1978-ban. A Pánafrikai Játékokon tovább tarol (2 arany), a brit Nemzetközösségi Játékokon szintén (2 arany). Erről itt a felvétel.

Kenyatta elnök ünnepélyesen fogadja. Kitüntetések, címek, meghívások tömkelege fogadásokra és versenyekre. Edzői nyomásra visszautasítja az akkor épp hivatalos rosszfiúként elkönyvelt Muhammad Ali meghívását egy teremavatásra. A WSU-nál Chaplin kilobizza, hogy a szupersztárnak új pályát építsenek (igazából neki legyen játszótere), Rono a jótékonysági futásaival 3 millió dollárt kalapoz össze erre, de nem róla nevezik el (Morreburry Stadium).

Az 1978-as téli szezonban egy cross-country (terepfutó) bajnokságon eltéved, egy kanyart benéz, és az a bizonyos kubai-amerikai, Alberto Salazar megveri. Hamarosan Salazar lesz az új goldenboy, a magazinok kedvence, a maratoni bajnok. Kevés földijével tart össze Rono, de a szintén remek kenyai futó Mike Kosgei a haverja marad, egy afrikai Nike-főhadiszállást terveztek nyitni Nairobiban. Nem jön össze. Később Kosgei az egyik legsikeresebb nemzeti edző lett. 1979-ben Rono a jövőre gondolva egy farmot vesz a kenyai Molóban és meg is házasodik.

1980 januárjában Ausztráliában készül a moszkvai olimpiára, amikor hírt kap: Kenya megint bojkottálja a játékokat. Pár nappal később 27:31.68-at fut, ami ugyan 9.28-ra elmarad a saját csúcsától, de jelzi, hogy pont jól időzítené a csúcsformát, ha elmehetne Moszkvába. De nem. Nem és nem. Jimmy Carter Amerikája egy rakat pénzt ad Kenyának, hogy a bojkottálók mellé álljon az ország, még Muhammad Ali is elmegy személyesen Nairobiba a bojkott mellett kampányolni. Így Steve Ovett aratja le azt, ami tán Ronót illetné. Megjegyzem, 1978-ban – igaz, hazai pályán és 2 mérföldön – Ovett világrekorddal verte meg a célegyenesben Ronót. Lásd:

(Ha már Ovett, akkor itt egy kedves kép a Népstadionból.

Rono nagyon csalódott lesz, hogy a második olimpiája is elúszik rajta kívül álló okok miatt. Közel vallásos tréningezése alábbhagy, hízni kezd. Cooper ügynök 200.000 dolláros szerződést hoz tető alá, hogy egy előolimpiai versenyen induljon: Concorde repíti New Yorkba. A fáradt, túlsúlyos világrekorder tökutolsó lesz. Cooper visszköveteli a pénzt, most ő veszi el Rono útlevelét. Pár gyenge verseny után hazatér a farmjára, és onnan nézi az olimpiát. A legsúlyosabb mondata a könyvben: „A futókarrierem a szemem láttára suhant el.”

1981-ben bachelor fokozatot szerez a WSU-n, de tovább hízik, vedeli a sört, nem edz. Senki nem hívja meg versenyre, hiába győzködi a szervezőket: nem mernek pénzt adni a kezébe, mert elissza. Egy finnországi ötezren 2 és fél kört (!) kap a győztestől. (Érdekes összevetni az idei EB-győztes Meuccival, akit szintén leköröztek a londoni olimpián Mo Farahék a tízezren. Még jó, hogy távot váltott.) Aztán megrázza magát: és jön a „szokásos” hetek alatti formajavulás. Pár héttel később Berlinben már a szezon (!) legjobb ötezrét futja (13:12). A sajtó meteorszerű visszatérésnek látja Ronó feltámadását. Innentől megint nincs ellenfele (Rono úgy fogalmaz: „nincs kihívás”), csak az időket faragja.

A római vébén tízezren indulna, de a KAAA megint nem állja ígéretét: mást neveznek helyette az afrikai csapatból, az etióp Hifftert. (Akkor még pánafrikai közös csapat indult.) Rono bosszúsan otthagyja Rómát, amúgy egy keletnémet nyeri a tízezret. Sorra gyűjti be a kisebb versenyek trófeáját, mígnem 1981 szeptember 13-án Knarvíkban (Norvégia) a saját világrekordján farag 2.2 másodpercet: 13:06.2. Micsoda haladás! Azt mondja utána: „Mekkora szerencse, hogy kör alakú a futópálya. A fejem pont ugyanúgy zsongott körbe-körbe, és én próbáltam vele lépést tartani” – merthogy Rono előző éjjel totál bebaszott.

Érdekesség gyanánt itt vannak az ötezres rekordjainak splitjei és egy videó pár érdekesebb versenyéből.

Henry Rono (1978)- 13:08.4 (2:42.0, 2:36.0, 2:39.5, 2:37.0, 2:33.9)

Henry Rono (1981)- 13:06.2 (2:38.5, 2:38.5, 2:38.0, 2:38.0, 2:33.2)

Hazatér, de a farmjára szemet vet a szomszédja, Nge’ny, aki a kenyai hierarchiában magasan áll, hiszen befolyásos postai hivatalnok. Felszólítja Ronót, adja el a telkét, fenyegeti, kisebb nyomásgyakorlással próbálja kényszeríteni. Rono hajthatatlan, de nincs is ráhatása a dolgokra, lévén ismét Amerikába költözik, visszatér Pullmannba. 10 évig megy a harc, mígnem odáig fajul a földéhség, hogy 1992-ben Rono két munkását megölik, a farmot felgyújtják, a jószágait elhajtják.

1982-ben menedzsere nyakába ültet egy Mibey nevű szélhámos kenyai futót, aki a további profitábilis futókarrierre bíztatja tanulás helyett, valamint arra, hogy a Nike helyett az Adidasszal szerződjön. Mindkét dolog ugye a menedzsernek kedvezne. Eközben Mibey kettös ügynökként még szemmel is tartja Ronót, jelent a KAAA-nak. Felnyitja a leveleit, csomagjait. Nem akarja, hogy Rono még egy szakon is lediplomázzon, inkább venne neki egyet.

Mibey a futásra bíztatja, Chaplin edző az egyetemen maradásra és tanulásra, ami egyet jelent azzal, hogy a kötelékében marad és versenyzik tovább. Mindketten önzők, és azt hiszik, jót tesznek Ronóval, majd helyette tudják mit akarhat, de igazából az egész a kihasználásról szól. 1982-ben Rono már a második diplomáját szerzi, Chaplin mellett rekrutál, segédedző lesz. Szemeit a ’84-es olimpiára veti. Sikerek és bukások övezik ezt az időszakot. Az alkoholizmus és tunyaság ismét legyűri.

Mégis a legemlékezetesebb versenyét ekkortájt, 1982 április 8-án futja: legyőzi a karizmatikus futófenomént, a kor dédelgetett sportolóját, Alberto Salazart. Épp egy megterhelő Nike-körutat csinál: maga szervezi, igazgatja és részt is vesz a versenyeken (3000-10000m közti távok az állomásokon), rendre topversenyzőket invitál, de a nagy vállalás terhe ellenére mindig győz, így egy csomó pénzt kasszíroz, ja és a Nike is profitál az egészből. Mígnem elérkezik az utolsó etap, egy 10000 méteres verseny Eugene-ban, amelyen a Nike azt kéri Salazartól, hogy döntse meg a 4 éve fennálló világrekordot, sőt a jelenlegi csúcstartó, Rono is legyen ott a pályán. Földön fekvő emberbe rúgni... na jó legyen - gondolja Salazar.

Rono teljesen formán kívül van, meghízott (beerbelly – sörhasa van, ahogy ő mondja), a tanulmányai befejezésére koncentrál, de a 2000 dolláros prémiummal rábeszélik, hogy induljon el Salazar ellen, és elég, ha 28 percen belül fut... 4 hete van felkészülni – de Ronóról tudható, hogy a gyors csúcsformábahozás mestere. Ötezres versenyecskéken lendül formába, fokozza ugyan az interval edzéseket, de fáradtan, nem túl robbanékonyan érkezik a futásra. Szokás szerint a verseny reggelén 45 perces, fokozó hegyi futást végez, majd imaginárius technikával elképzeli a versenyt és a győzelmét. 63 kg a versenysúlya, s most 70 kilósan áll a rajtvonalra. Salazar végig a sürgetési taktikát alkalmazza ellene, gyorsít, elhúz, visszalassít, szakaszosan emeli a tempót (lásd a képen), de Ronó jön vele és mögötte, s végül Salazar az, aki belefárad a saját taktikájába. Kikap 0.1 másodperccel.

A sajtó ismét a vállára emeli Ronót. A friss győztes kijelenti, hogy azért nyerhetett, mert ugyan fizikálisan rossz, de mentálisan kiváló formában volt, ellentétben Salazarral, aki viszont Ronóról innentől folyamatosan lesajnálóan nyilatkozik a mai napig. („Többre hivatott volt szegény...”) Nem mellesleg Salazart is elérte a végzet: 2007. június 30-án kvázi meghalt, majd az újraélesztése sikerrel járt. Azóta remek tanítványai vannak, elég csak Mo Faraht vagy Galen Ruppot említeni.

Rono a keresztbetevések aljas örvényébe kerül.

1)   A Nike a Los Angeles-i olimpiág nagyvonalú szerződést köt Ronóval, akinek a csillaga ismét felívelne, ha a KAAA nem akarná rátenni a kezét a pénzére és a versenyeire. A kenyaiak olimpiai aranyérem-várományosa ellen lobbizik a saját szövetsége, és sikerült is eltiltatni az IAAF-nál. Hihetetlen eset, de konkrétan kiszedik Ronót egy oslói verseny startvonaláról a rendőrök 1982 júniusában. Eközben az edzője lenyúl többezer dollárt a Nike-pénzéből, Kenyában nincs maradása Ronónak.

2)   Házat venne Amerikában, de az edzője és menedzsere rábeszéli az ingatlanügynököt, hogy ne adja el a házat Ronónak (félnek, hogy felhagyna a versenyzéssel, ha letelepedne), Ronót pedig kioktatják, hogy egy normális fehér amerikai nem akarna kenyai szomszédot, ne is próbálkozzon!

Egy ismerőse albérletében húzza meg magát: depresszió, elhagyatottság vesz rajta erőt. Outsidernek érzi magát, aki nem ura a profi futókarrierjének. Az edzője, a menedzsere, a KAAA hivatalnokai, a kenyai farmszomszédja és a ráállított sporttárs együttesen olyan pszichikai nyomás alá helyezik, annyira átveszik az uralmat Rono felett, árucikként kezelik, hogy Rono ismét a láncpiálásba menekül, félig hajléktalan és hontalan lesz, persze feladja az edzéseit, otthagyja az Államokat. Az 1984-es olimpia is nélküle múlik el.

1986-ban, 34 évesen összeszedi magát, és mégegyszer megpróbál visszatérni az elitbe. New Jersey mellé költözik, edzeni kezd – az ivási rutin mellett. Egy napon bankszámlát akar nyitni, amikor civilruhás rendőrök fogják le, és bankrablás-sorozattal (!) vádolják meg egy fals fantomkép és rosszindulatú vallomások alapján. Előzetesbe kerül: az ötvenfős nagy cellában körbe-körbe futkosva próbálja magát karbantartani (70 méteres a kör). Naponta 75 percet edz így. Végül az ügyvédje kihozza, de évek múlva kap csak minimális kártérítést, amit az ügyévdje zsebel be munkadíjként. Rehabilitációs programokba, elvonókúrákba kezd. Amúgy a könyvben Ronó vesszőparipája, hogy Amerikában az emberek és a média rutinból védi meg a fehér emberek, vagy hatóságok reputációját, míg a hatalom és befolyás híján levő kisebbségek ballépéseit vagy problémáit eltúlozzák, esetleg direkt keresik.

Ügynöke még nem tett le Ronóról, egy nagy feltámadásban hisz. 1987-ben Mexikóba viszi, hogy készüljön a szöuli olimpiára, de a depressziós alkoholista Rono reménytelen eset. Az ügynöke pár hét edzőtábor után kocsiba ülteti, leüvölti a fejét, majd útban Amerika felé kidobja a mexikói határoldalon. Rono később egy rehabról nézi, ahogy testvére, Peter Rono 1500-on aranyat nyer – Szöul lett a kenyai atléták legsikeresebb olimpiája, a már említett egykori haver, Mike Kosgei csapatfőnökségével. Rono tengődik, vergődik. Sportpszichológiára iratkozik be, de nincs pénze a tanulmányokra. Egy oregoni illegális csirkefarmról kirúgják, mert felismerik, hogy futóceleb, és félnek, hogy nyakukra hozza a médiát. Az Új Kezdetek Egyházának tagja lesz, meditálással tölti a napokat, majd ismét edzeni kezd.

Kisebb versenyeket nyer – immár a szokásos távfeljebbtolással operál, ami a kiöregedő középtávfutók logikus húzása. Maratonokon és féltávon indul, de 74 perces ideje már egy hanyatló korszakot mutat. Ennek ellenére – nem vicc – komolyan foglalkoztatja, hogy az 1992-es barcelonai olimpián indul. De ördögi kör ez: ha jól teljesít és figyelmet és elismerést kap, az benne kudarcfélelmet kelt, önbizalomhiányos lesz, ráadásul a kritikát is rosszul viseli, és ismét az alkohol rabja lesz. Ez ment egykor, és így megy most is.

Ide-oda költözik, alkalmi munkákból él. Időközben ugye leég a farmja, így Kenyába sem tud visszamenni. Salt Lake City-be veti a sorsa, ahol 5 dolcsis órabérért Mikulás-jelmezben az Üdvhadserenek gyűjt pénzt. Csengettyűt rázogatva egy hipermarket előtt álldigál a téli mínuszokban. Rajtakapják, hogy nemcsak a dobozba, hanem a zsebébe is tesz az adományokból. Később Új-Mexikóban középiskolákban segédedzősködik, Portlandban szélvédőt mos, majd autóügynöknek áll, de túl őszinte a potenciális vevőkkel a használt autók megbízhatósága kapcsán. Albuquerque-ben a tanári diplomáját használja, de hamar kiderül, hogy rossz akcentussal beszél, a diákjaival erélytelen, tanmenete gyenge. Párhuzamosan a reptéren hordárként is dolgozik – ezt a mai napig csinálja.

Eközben visszatér a futáshoz minden tét nélkül: hosszú idő után végre az lesz neki a futás, ami régen volt, egy mindennapos örömteli és meditatív tevékenység. 2000-ben a jemezi indián rezervátumban pueblo leszármazottak középiskolájában tanít, s úgy érzi, végre megtalálta a helyét. Még akkor is, ha napi 125 mérföldöt (!) kell a lakóhelyétől az iskoláig autóznia (Amerikában ez nem nagy szám) és reggel négykor kell kelnie.

Ronó a poros úttól a puha rekortánig, majd ismét a poros útra jutott. Ma már nem frusztrálja a két olimpiai bojkott, ami aranyakat vett el tőle. Az sem, hogy a többi két-három olimpiai indulás rajta múlott leginkább. A könyv zárómondata: Running is the light of my life...I realize I have been able to overcome my alcoholism and long depression by keeping running.

 (A cikkem eredeti, sokkal rövidebb változata a VS.hu portálon jelent meg.)