Ééés ismét kedvenc vesszőparipám következik. Apropó, a szó konkrét jelentése egy gyerekjáték, csak átvitt értelemben jelent rögeszmés ragaszkodást... Tehát a szélárnyék (előzmények itt és itt) - még mindig jobb, mintha az árnyékszékről írnék. Két esetet rántok elő: egy bringásat a múlt hónapból, egy futósat 23 évvel ezelőttről. 

Rosszul vagyok attól, amikor sportolók lepacsizzák a végeredményt (emlékezzünk csak a 2012-es berlini maratonra, ahol a későbbi világrekorder Kimetto az utolsó métereken hagyta nyerni Geoffrey Mutait, a mesterét). Hányok, amikor a fair play-t áthágva nézik hülyének a többi sportembert vagy érdeklődőt. És az bosszant legjobban, amikor valakik taktikára hivatkozva nem adják le a maximális teljesítményt, amikor nem őszintén teszik oda magukat, hanem élelmeskedve, avagy sunnyogva.

Haverom megkérdezte a gyerekét, hogy ugyan, definiálja már, mi az igazi sportolás? A 11 éves gyerek hosszas gondolkodás után, teljes nyíltsággal mondta: emberi erővel hajtás-haladás. Ilyen egyszerű neki. Amihez emberi erőt használunk fel, kizárólag saját erőt fejtünk ki, ott beszélhetünk igazi teljesítményről. A gyerek mellesleg így a szekrényemelést is sportnak tekinti, és a technikai sportokat (autózás, motor, stb) kizárta így, bár tagadhatatlan, hogy izzadni, koncentrálni, pedált nyomogatni és kormáynt rángatni nem kis feladat. Na de mindez miért került elő?

I. eset: Mert bohózatba illően zajlott az idei kerékpáros OB (népsportos beszámoló itt, érdemes elolvasni, ahogy a Bikemag olvasatát is), ahol megszöktek páran a bolytól (ez dicséretes vállalkozás), és ment az összedolgozás (ez az élelmeskedés, ironman távon ez tiltott például), meg az agyalás, hogy akkor hogy is legyen a célig. És innentől pedig nevetséges a dolog mind a legyőzött, mind a győző szempontjából. Szóval az egyik megpróbálta rávenni a másikat, hogy maradjon le, mert az jó lesz mindkettőjüknek? Vagy beígért valamit? Vagy a tekintélye miatt kellett volna már eleve előre odaadni neki az aranyat? A másik meg, ha belement ebbe a piti és mindenfajta sportszerűséget nélkülöző bizniszbe, miért szegte meg "úri" szavát, és tört az élre? Egyáltalán, hogy mert szegény pára sprintelni a célig egy 155 km-es bringaversenyen...felháborító. A kézfogás persze elmaradt.

Viccet félretéve, az tényleg felháborító, sőt gusztustalan is, hogy az egészet még ki is magyarázza egy nem kisebb arc, mint egy kerékpáros szakedző, egy teljesítménydiagnosztikai és sportpszichológiai központ alapítója! Idézem (vastaggal szedve, ami teljesen szembe megy a sport eszményével, szerintem): „Az elmenésben a helyezések leosztása a nemzetközi kerékpársport gyakorlatának megfelelően rendben van, KIVÉVE azokat a versenyeket, ahol címet osztanak: OB, EB, VB, OJ. Ezek csak évente/négyévente egyszer vannak, és ezeken csak az eredmény, elsősorban csak a győzelem számít – tehát ezt nem lehet, sőt tilos megbeszélni, ezt le kell meccselni taktikával vagy erővel. KIVÉVE ha magasabb érdek nem írja át."

Ó, a magasabb érdek, hányszor hallottuk már ezt, meg a cél szentesíti az eszköz dumát is. Elég a Forma1-re gondolni, ahol a csapatvezetői utasításra nyer az istálló egyik vagy másik menője. Nem vagyok képben a kerékpárversenyzéssel, pusztán felhasználó vagyok, azaz megszállott utcai bringás vagyok, és amatőr triatlonista, de ezt az esetet (és a rendszert, amiben ez bevett gyakorlat) egy kívülállónak meg/ki/bemagyarázni nem lehet - sem emberileg, sem szakmailag. Magyarfoci színvonal! De mondok mást, hogy lássuk, a kerékpárosoknál különös etika dívik: ezt a nemzetközi friss esetet is megpróbálták a nagyközönségnek "bevett" dologként beadni: Nibalit felhúzza az emelkedőn a csapatautón. De a Vueltán, a spanyol körversenyen legalább kizárták érte. "Az Astana csapatmenedzsere, Giuseppe Martinelli elismerte, hogy megszegték a szabályokat, de: „Minden sportigazgató ugyanezt tette volna egy ilyen helyzetben. Ezerszer láttunk már ilyet a Touron és mindenhol másutt is. Ha ezért akarják elküldeni Nibalit, az szégyen."

Úgy gáz, ahogy van. Elképzelhetetlen, hogy Cseh Laci és Le Clos lemorzézi a fordulókban egymásnak vízbuborékokkal, hogy "ha leadod nekem a 200 vegyest, tiéd a 400 aranya". De mégis elképzelhető, mert ez történt most a pekingi atlétikai vébén: a két kínai gyalogló a célegyenesben ledumálta, hogy az idősebb gyalogló lesz az aranyérmes, mert tapasztaltabb és az eredményei eddig jobbak voltak kvázi kiérdemelte. Undorító! Nem akarok túlozni, de eszembe jutott egy idézet egy kanadai kajakostól: "Ha valaki csal, az nem egyebet tesz, mint saját becsületét, integritását, legbelső lényegét kompromittálja." Gratulálunk a feleknek, mind a sértődött másodiknak, mind a konfúz jellemű győztesnek. 2009-ben csináltam biciklisekről filmet, de abban valahogy jobbfejek voltak (featuring Fenyő Iván és Gazsó György).

II. eset: A barcelonai olimpián történt 1992-ben, Lőw Andris hívta fel rá a figyelmemet. Nézzétek végig, mit gondoltok róla?

Remek mezőny jött össze, jellemzően olyanok, akik később felfelfe váltva, azaz a maratonon lettek sikeresek, de hát ez szinte törvényszerű a tízezres futóknál. Ott volt a sokoldalú Richard Nerurkar (aki nem ismeri a maratonfutós könyvét, az gyorsan vaterázzon egyet), ott volt a világycsúcstartó Arturo Barrios (27:08:23), ott volt Moses Tanui (aki a bostoni maratont 2x nyerte meg), ott volt Germán Silva (aki kétszer nyert New Yorkot, 1994-ben úgy, hogy elnézte a kanyart! Szórakoztató videó itt.)

És Káldy Zoltán (a riói olimpiára kijutott maratonista, Papp Kriszta edzője) is ott futott a mezőnyben,12. lett. Nem tudom, mennyire látta azt az őrületet, amit a lekörözött, de marokkói honfitársát segíteni vágyó - vagy ez volt az előre megbeszélt taktika? ez a híres magasabb érdek?? - Hammou Boutayeb művelt, de minimum egy parasztlengőt érdemelt volna, annyira ocsmány dologgá silányította az egyik legszebb atlétikai szám döntőjét.

Eleve, hogy tempváltásokkal rángatja az élen futó párost, aminek szegény kenyai tagja nem is tudja, hogy ez az ember előtte van, vagy mit keres ott? Másfelől hol lemarad, hol feltűnik, hol lezárja az ívet, hol visszatart - még a versenybírónak sem hajlandó megállni, aki leszedné őt a pályáról. Még az angol közvetítés sem tud decensen visszafogott maradni, érződik, hogy mennyire felháborodtak a történteken, fütyül a közönség is. Végül minden úgy maradt, ahogy befutottak: a marokkói nyert (átok-érem ez), a megzavarodott kenyai lett az ezüstérmes, és a fantasztikusan patrióta nevű etióp (Addis Abebe) a harmadik.

	Khalid Skah (MAR)	27:46.70
	Richard Chelimo (KEN)	27:47.72
	Addis Abebe (ETH)	28:00.07

A bajkeverő Hammou Boutayeb neve mellé egy DNF került, ami furcsa, mert bizony ő befejezte a versenyt. Érdemesebb lett volna egy DQ, azaz disqualified. Nem tudni, mi volt ebből előre lezsírozva, mit gondolt a lekörözött tag, ha egyáltalán tudott gondolkodni. Mert az is lehet, hogy azt hitte, ő áll az élen, és megijedt, hogy beérték... Mindenesetre volt már neki jobb napja. Ahogy a győztes marokkóinak is volt szebb versenye, aki éppen egy csodálatos hajrával utasítja maga mögé mindenki futóikonját, Haile Gebreselassiét.

Képek: Bikemag