Egyszer James Zarei-től valamikor az éjszaka közepén 150 kilométerrel a lábában a BBC  - amúgy igazi angolos hűvös lezserséggel - megkérdezte, hogy "Hogy van?". Zarei mondhatta volna, hogy baszott szarul, hogy a töke tele az egész görög út- és lélekvesztővel, vagy hogy éppen menjenek a fenébe a mikrofonjukkal, de azt mondta: "Próbálok jól lenni." Én is ezen dolgoztam az idei Korinthoszon. Nem ment annyira, lefutottam, tanulságos volt, megcsináltam az elszámolást, helyretettem a dolgokat. Így ez a beszámoló amolyan esemény utáni tablettának minősül: keserű pirula, de segíti a félrelépés feldolgozását. 

ELŐSZÓ

Szomorúságomnak kell hangot adnom: két jól hangzó, friss kezdeményezésű ultraverseny is elmarad. Az UltraKékTrail épp most hétvégén lenne a kék jelzés nyomvonalán: ott szorgoskodnának jópáran az ösvényeken (148 km, 4675 m szintemelkedés, 27 óra limitidő). Kevés egyéni, annál több duó és csapat nevezett, ám az éjszakai állatok védelmére valamint a Natura2000-es területek éjszakai érintésére hivatkozva nem adta meg az engedélyt a hatóság.

Az első BalatonTrail pedig követte volna a webkettes trendeket: az első olyan futóverseny lett volna, ami közösségi adományok összehozásából finanszírozta volna magát. 100 csapatot (egyéniben nem is lehetett volna futni) vártak a Balatonfelvidékre, csak 80 jött össze, s így a verseny nem tartotta volna el önmagát. Helyette batyusbál rendszerben megrendezik a BalatonTrail 0. verziót, ahol minimálfrissítéssel és önbevallásos alapon lehet futni. Nagy kár mindkettőért, remélem, jövőre szerencsésebbek lesznek. Kicsit olyan ez az ultrafutás-fejlődéstörténet, mint a szüfrazsett mozgalom: lassú víz előbb utóbb partot mos. Lehet, hogy most még nem bírunk/tartunk el ennyi ultrát, de előbb-utóbb.

Mondjuk a Korinthosz.hu szervezői is bevallották, hogy a Spartathlon első harmadát kopírozó versenyük deficites, de bíznak a jövőben. Ti nem tudtátok, hogy hova tart a divat? Az új 42 már 50: azaz a leendő trendi "maraton" már 50 km lesz. Merthogy virítani kell valamit. És így tovább, a végén mindenki már ultrát akar futni - ha megy.

Szóval voltak problémáim, amiket nem tudtam jól megoldani, csak válaszokat adni rá, de mindez még ahhoz is kevés volt, hogy a kitűzött célokat (sub 7h, 1-5. helyezés) alulról nyalogassam. A fele problémát már a verseny előtt tudtam, de bíztam, hogy nem ütnek be, a másik felét készen kaptam, és a kombó eredményes elhárítása emésztette fel az energiáimat.

PROBLÉMÁK (Nem mentegetőzés, nem exkuzálás - tény.)

Verseny előttiek:

- túlhajszolás, zaklatott munkák, hajnalig tartó dupla és tripla műszakok és kialvatlanságok sora. Nem elég a verseny előtt jól aludnod (remekül ment, tuti jó ágyat kaptam egy szekszárdi helyi menő csávónál), hanem pihenten, relaxáltan kell érkezned, azt pedig az elmúlt hetek kiegyensúlyott életmódjával teremtheted meg. Na ez nem volt. 

- más profilú felkészülés (*lásd legvégén). Alapvetően a nyarat atlétikapályán töltöttem, 18 kilométernél hosszabb edzésem nem volt, pulzust rég nem mérek (elbaszódott a mellkaspánt egy éve, ráadásul vakon megmondom a tempót és a pulzust ennyi idő után). Csak sok-sok résztáv, erőállóképességi / iramjátékos futások és alacsony fordulatszámos, regeneráló babakocsis kocogások voltak. Szóval nem kell csodálkoznom. Miért készültem így? Direkt, mert a húzós tavasz után nem volt kedvem hosszúkat futni, és időm sem. Élveztem a gyorsaságot, a változatos tempókat, köridők faragását a kiporciózott ismétlések, piramisok, javulósok alatt. Élveztem  a "kizárt, hogy ezt a 3:15 sprint és 5:00 kocogás közt 75 méterenként váltakozó 3000 méter fartleket jobbra futom mint az előző kettőt"-bizsergést. A Spartathlon fejjáték, ismerem az utat és magamat, oda nem tudok és akarok készülni. Más verseny csak a pesti félmaraton lesz, oda meg jó a gyorsaság. És a fogyás is beindult pusztán azzal, hogy nem eszem este hét után.

- mindebből kiindulva alkottam egy fals elgondolást, hipotetikus képletet: ultrás tapasztalat (edzettség, versenyrutin) + gyorsasági állóképesség = jó Korinthosz.hu futás. Gondolta a költő, gondolta a fene. Na most ennek az igazolása hosszú ideig várat majd magára, tán a Fermat-sejtéshez tudnám hasonlítani magvasságát. Ugyanis egyszerűen képtelen voltam a gyorsaságot visszafogottabb gyorsassággá alakítani, és képtelen voltam a pályán megszerzett iramképességet egy kisebb fokozatú, de hosszabb iramba konvertálni. Egyszerűen 25 km után nem tudtam egy 81 km-es távra szabott, erős gyors tempót futni. (Mielőtt valaki azt gondolja, hogy "na az élmezőny bekezdett, elfutották magukat", szólok, hogy a tempóm jóval a maratoni tempóm alatt volt, tehát simán elvállalható volt a 4:15-4:30 körüli iram.)

Ehhez járult hozzá, hogy ki volt zsigerelve a testem az általános fáradtságtól, egy kicsivel komótosabb iramtempó pedig még rosszabbul esett. Eleve nem is találtam meg a jó tempót, így a kényszerű, komfortos lassításba menekültem. Úgyhogy egykori latinistaként a Festina lente kifejezéssel nyugtattam magam, ami nyugodtan lehetne bármely ultrás jelszava: lassan sietni. Hiszen azzal nem tudtam nyugtatni, amit mindig felírtunk a matekfüzetbe valami tétel levezetése után, hogy quod erat demonstandum, azaz "ami bizonyítandó volt". Mert semmit nem tudtam sem bizonyítani, sem igazolni ezen a versenyen. Jött a klasszikus nyalókafejű futótípus: ahogy telt az idő, múltak a kilométerek, úgy olvadt le a fejem és lett egyre horpadtabb, megviseltebb, szopottabb.

Mert hát azért vannak limitidők. A végén döbbentem rá, hogy a 2014-es Spartathlonon az Athén-Korinthosz hullámzó távot 7:59-re futottam, most meg 7:53-mal finiseltem a szintben és vonalvezetésben is majdhogynem szögegyenes pályán. És most még nem volt hátra 161 kilométer. Idén is örülnék egy ugyanilyen részidőnek.

Folytatódik az antiheroikus hibalista. 

Verseny közben felmerült problémák:

- cipő. Mivel gyors futásra készültem, ezért félversenycipőben álltam rajthoz. Travel light. Ami addig jó lett volna, ha szedem a lábam, még akkor is, ha 3 és félóra után már jelezte volna, hogy a párnázottság hiányos. De egy mackós hatperces tempót futva nincs rosszabb a könnyű cipőnél. Ugyanezt a hibát (?) már többször elkövettem: terepultra-versenyeken Salomon CIty Trailben álltam rajthoz. Gyűlölöm a csónakcipőket, de kénytelen vagyok belátni, hogy egy HOKA vagy egy agyongélezett holdjáró hasznosabb, bár csúnyább, nehézkesebb, diszkomfortosabb (mármint viselési érzetre olyannak, aki szinte csak könnyű cipőkben hasít). Hasonló okokból nem vittem hátizsákot, csak egy háromdecis palackot.

- hasmars. Tavaly sok olvasót szerzett az eltévedéses-beszarós beszámoló (hiába, az emberek szeretik nézni, gusztálni a mások szenvedéseit - ezt hívjuk jobb híján drámának. Idén hótprofin minimálreggeliztem, trónoltam egy alaposat, és már a rajt előtt egy órával benyomtam egy esemény előtti tablettát (Immodium). Kajánkodva persze sokan ajánlgatták az úton a maguk gyógyszerét, kedvesen emlékeztetve a tavalyi fiaskómra. Bár azóta sem volt olyan jó tolnai szőlőtermés, mint az én trágyám után. Ennek ellenére Bogyiszlónál ismét csak meg kellett egy kicsit segítenem a paprika terméshozamát némi szerves anyaggal. A falu közepén hova bújhat az ember? Egy kísérőautó oldalkilincsébe kapaszkodtam jó hat percnyit, és egy elgyengülős, lábremegős érzés maradt utána. Csak egy volt, nem négy roham mint tavaly, de ez is döntőnek bizonyult.

Talajtvesztetten nem tudtam már visszakapaszkodni, az iramot sem találtam, a tempót emelni pedig pláne nem tudtam a gyengeség, és a lábak bekötése miatt. Merthogy addig az élbolyban mentem, felváltva vezettünk Rudolf Tomival, de egy depónál ki kellett állnom kerékcserére, de így is a 3-4. helyen voltam addig. Szóval utána maradt az egyre visszafogottabb, meccslehozásra ügyelő tempó. Hát mit szépítsünk: evés közben ment el az étvágy, fogyott el futóka, viszont most kellemeseket depóztam, próbáltam örülni, csak pusztán annak, hogy itt kígyózik egy futómezőny és benne vagyok. Azt amúgy biztosan tudtam, hogy a másik irányba sokkal jobban szerettem futni: első évben Bajáról kellett Szekszárdra jutni, és nem volt benne rögtön a verseny elején hegymászás, és a verseny végén pedig egy óriási pluszkör. Ott a célkapu, mézesmadzag az orrod előtt, de még fuss egy tizest a közeli szigeten. 

Ez nem tisztára a Hungaroring?

Mindenkivel közlöm, hogy idén nem tévedtem el. Ugyanaz a kéttagú személyzet frissített az elágazásnál mint tavaly (a frontot hősiesen tartó anyuka és kisfia), de most szóltak, meg hát akkora nyilak voltak végig felfújva az úton, hogy a festékekből a Filatorigát legálfalát végig lehetne graffitizni.

- időjárás + hiszékenység. Felhős, borult, 22 fokos napot ígértek a meteorológiai honlapok. Oké, akkor elég a kézbe egy palack, nem lesz dögmeleg. Hátizsák és sapka sem kell, minek cipeljük. De akkor már pólót se vigyünk, mert pillanatok alatt megizzad az ember, és csak viheti a félkilós vizes cuccot magán. Reggel negyed 10-ig ez egy kiváló húzásnak bizonyult. Aztán felhők huss, napocska elő. Ezzel parallel volt ugye a hasmars. 9:30-kor nem volt jó, 10-kor kifejezetten indignált állapotba kerültem.

A verseny másnapján napszúrásos fejfájás és émelygés, majd 3 nappal később pikkelyszerűen lehámló fejbőr, váll- és mellkasbőr jelezte, hogy rossz helyre tettem az ikszet - az öltözködés terén.

- foci. Nagyon problémás, mert szenvedéllyel járok heti egyszer-kétszer, keresztedzésnek is beillő igénylő kispályás focira, de két nap, mire felépülök belőle. Teljesen más futómozgást igényel (lüktető dinamika, kigyorsítások, megtorpanások, fordulások, hátrafele futások, hirtelen szalagnyúlások) mint egy pályaedzés, és ezt nehezen tolerálja a szervezetem. Rendes edzés másnap elképzelhetetlen. Itt valami újratervezés el fog kelleni.

REZÜMÉ

Végülis tavalyhoz képest javítottam a formahanyatlás (pillanatnyi megbicsaklás? mentális összeomlás? magyar betegség?) ellenére, hahaha, hisz akkor tökutolsó voltam, most meg 26. a 90-ből. Igaz 2014-ben első 6 óra 29 perccel, így lesz szép az átlag. De azért ez a verseny most saját, magas mércével nem sikerült. Persze, mi a siker? Örülhetek, hogy reggel kinyitom a szemem, aztán még egy csomó mindennek, például hogy tudok futni, és nem koporsókatalógust böngészek. Szóval vígadjunk.

Jövőre úgy tűnik kimarad a verseny: idén elhalasztottam a BerliniFal-futást (160 km), átvittem 2017-re a regisztrációt, bízva abban, hogy nem esik egybe a Korinthosszal, de mégis. Szóval 2018-ig várat magára a megújhodás.

SZERVEZÉS

A verseny alatti depóztatás is színvonalas volt, mindenütt jéggel, a kedves depóőrök jóvoltából ilyen-olyan sörrel, főtt krumplival, mosakodóval. Tényleg nagyon sok és változatos, szilárd és folyékony zaba volt az asztalokon. Több ponton volt csippantó, így kvázi élőben lehetett követni a futókat, csapatokat. Nagyon kedves volt  a rendezőktől, hogy ismét lehetőséget adtak egy 10 km-es hurokra a gáton, hogy szembefutva a többiekkel egymás nyalókafejét méregetve nézegessük az erőviszonyokat, integessünk és szitkozódjuunk, hogy mikor jön már a fordító. Amit nem láttam, pedig mondta is Öcsi, az az olívaolajos tálca kenyér darabokkal. De lehet, hogy csak nem figyeltem. 

Ja és én még ilyen bőséges tésztapartin nem vettem részt. Kétfajta, finom tésztaféle unlimited mennyiségben, mellé rosé és fehérbor fröccsözéshez, kéz alól pálinka. (A célban is krumplistészta, fröccs.) Lehetne másnap később indítani a versenyt, hogy még lehessen egy kicsit kimaradni, együtt lenni rég látott ismerősökkel. Különben legközelebb, ha nem gyakorlok önfegyelmet, úgy járok, mint Ivan Uhov magasugró. 

A legjobb depós tábla evör pedig ez volt. Úgy érzem ez valóban hülyebiztosra sikerült, vagy csak a gépagyú futóknak készült, akik mennének még, mert lábukban a boogie.

Köszi, mindenkinek gratula, hajrá. 

*miket edzettem pályán?

- 2 x 4000m kemény ún. irányított fartlek edzések bemelegítésel, levezetéssel. (kanyarban kocog 5:00, egyenesben 3:15-ös tempó). 

felbontott tízezrek »»

- 3x3000 méter javulósra (4:10, 3:55, 3:40)

- 4 x 2000 méter javulósra (4:10, 4:00, 3:50, 3:40)

- 2 x 5000m ugyanolyan 4:10-es tempóra 

- 1x 10000m 4:10-re

fix hosszúk »»

- 18km-t stabil 5:00 tempóra

lépcsőzések »»

- 10 x egy rövidebb (kb 10 fokos, 4 teraszos) lépcsőros, majd 10x egy hosszabb (kb 13 fokos, 10 teraszos) 

bicikli »»

- 240 (8h) 210 (6:30h), 150 km-es sík országúti túrákat, és sokszor 80 km-es hegyezéssel egybekötött edzéseket

Fotók: Korinthosz.hu / Szaszafotó - köszi