Nem szeretek aktuáltémákat érinteni futáson kívül, de elém került egy fotó, és abból elindult némi reflux, majd levezetés, és a futásból indulva kívülre is kerültem. Ebből meg az indult el, hogy a billentyűundoromon felülemelkedve elkezdtem leírni az elmúlt évet - azóta nem volt szöveges poszt! -, szóval az is várható majd mini versenybeszámolókkal, műhelymunka leírásokkal. Meg jópár új podcast és rengeteg előkészített írás, amit most elkezdek összegereblyézni - az élet nálam biztos nem áll meg, nektek meg lesz mit böngészni a hosszú kényszerpihenő alatt. Egy éve nem írtam ide semmit, csak podcastoltam. 

Aki a vírushisztéria milliomodik észosztására nem kíváncsi, az jobb, ha most távozik, és szépen megőriz emlékezetében. Senki ne kezdjen nyavalyogni, hogy "tényleg a blogírás a legfőbb dolgod most a válságban?" Tudom, hogy luxusproblémákról írok az elején, de aki figyelmesen olvas, mélyebbre jut.

Gyorsan kirakom éjfél előtt, és akkor még nem számítok rémhírterjesztőnek - hisz a  a büntethetőség már akkor is fennáll, ha a valós tény állítása erre csupán „alkalmas”. Vagy van még visszamenőleges szankcionálás és már buktam? Nem lepne meg. 

Ez a fotó mementó és szimbólum egyszerre.

A BSZM pódiumáról készítettem három hete (M35-39 korosztályos 3. összetettben). Nemcsak jó sokáig az utolsó verseny (-em, -ünk), hanem az összegyűlt embertömeg miatt is. Nyájimmunitás a köbön! Az ölelés, pacsi, a fej-fej mellett futás pár hét alatt egy orwelli disztópia részei lettek.

2018 őszén Dél-Koreában időztem egy filmfesztiválon, majd egy hónapra rá Vuhanban futottam 50 kilométeres versenyen Bogár Janival és párjával, Ildivel.

Mindkét hely egy évvel később a járvány gócpontjává vált. Fogadjatok szeretettel pár képet Vuhanból!

Azt is elmondhatom, hogy nemcsak jártam, de ettem is a vuhani piacon, ahonnan az egész koronavírus elindult. Mondjuk senki nem keresett emiatt, nem teszteltek. 2019 tavaszán próbáltam véradóvá válni, de aki Kínában járt 2000 méter alatt, az egy évig nem adhat. Az meg már csak hab a tortán, hogy a hazai versenyek jelentős részére Kínából érkeznek az érmek, zászlók, pólók. Összefüggés semmi, csak érdekességként említem, és aki a képernyőn keresztüli kontaminációban hisz, annak most már annyi. 

Futószempontból mi várható? 

Nem vagyok jós. Erről a szóról leírva jut eszembe: vicces, hogy az első pár görög szó közt volt υἱός és az ιός, amit tanultam. (Merthogy tanulok görögül.) Mindkettő kábé ugyanúgy ejtjük (ijosz), de az egyik fiúgyereket jelent, a másik vírust.

Nyugaton már sasolják a publikus Stravát, Garmin connectet, és online büntetik az illegál futókat kijárási tilalomban. 135, 200 euró.

Szigorúbb kijárási korlátozások esetén jön a háztömb körüli futkorászás - jó készülés a Sri Chinmoy Transcendent Runra. 

Most elválik a szar a májtól, hogy ki csak a versenyért fut. És ki megy ki csak úgy. Ki nyomja keményen az alapozást, gyorsítást, erő-állóképességi edzéseket, ugyanúgy, mintha hétvégén verseny lenne.

Megesszük a géleket, proteinszeleteket, majd az izóporokra is ráfanyalodunk. Előkerülnek a kávézókból, gyorséttermekből elcsórt só-, cukor- és méztasakok. Akinek van otthon futópadja  Szerencsés, akinek van futópadja (Csécsei Zoli milyen előrelátó volt), így valamiképpen edzésben marad. Csak aztán legyen mivel tisztítani. 

És nyilván nem ér fel a kinti edzésekkel, de b-tervnek tökéletes: régóta van ugrókötelem, bringás fix görgőm. Nyújtani, guggolni, erősíteni, fegyencedzeni is bárhol lehet. Helyben futóiskolázni, négyütemüzni.

Emeletes házban lakók követhetik Székely Éva olimpiára készülő módszerét: le-fel futkosni a lépcsőházban. Kijárási tilalomnál ez minimumprogram, sőt: optimális aerobküszöb tréning. És egy másik legenda tanácsait is érdemes megfogadni - innen is kifejezem örömömet, hogy a Nemzet Sportolójának nőt, elismert egykori maratonfutót és a tömegsport nagykövetét, Monspart Saroltát választják! 

Terepfutással csak óvatosan, a töréseket, ficamokat nem igazán teszik mostanság helyre, korrekciós műtétek várhatók később.

A felnőtt napközik (avagy a macsó játszóterek) a környékemen még több helyen nyitva, ott izmoznak a srácok, egymás után tapogatva a húzódzkodót. Ezzel szemben a gyerek játszóterek lezárva. Hol a következetesség?

Otthon maradva lehet még törzserősíteni, vagy ágykörül maratont futni, mint a kínai legény. Díszlépést gyakorolni. Ha néha átfutok a Kossuth téren, mindig elgondolkodom a koronaőrségen. Van, akit a futás sem untat, de miért ne lehetne olyan, akinek az egy helyben "ácsorgás" sem unalmas. Meg hogy a bértábla alapján, miért keresnek többet a ceremoniális haszontalansággal (körbenjárás, vigyázállás, stb) mint egy pedagógus? Része fizetésüknek a díszelgési pótlék. A bértábla amúgy vicces olvasmány: hány %-kal jár több egy hadibúvárnak vagy tűzszerésznek különböző cuccok megsemmísítéséért, vagy merülésért. A demagóg most becsukja a száját, de lejjebb még előbújik belőlem egészségügyi referensként!

Magam a privát edzéstervet lemondtam. Mivel nem látok céldátumokat, nem tudok formát időzíteni. Nem motivációvesztés, hanem realizmus. És nem is követendő példa. Nyilván nehéz az edzőknek most épkézláb terveket írni: szintentartani, fejleszteni, gyorsítani, virtuális kihívásokat és ál-versenyeket szimulálni ("fusd le egyedül valahol mintha a félmaraton lenne!") edzéstervbe írni. Merthogy nem tudhatják, mikor lesz a munkájuk értelmetlen a kijárási tilalom miatt - ami a modellezések szerint április végére várható 1-4 héten át. Rémhír!

De ez nem jelenti azt, hogy ne kéne edzeni, vagy hogy én ne nyomnám. Általános magasszinten fenntartó edzéseket végzek. Várom az árhullám levonulását, a zöldjelzést. Semper paratus. De a versenytét nélküli edzések sorozata is szórakoztató. Formamegfigyelés, játszadozás, kiengedés, ráerősítés: most itt az idő kísérletezni.

Mindennap kimentem a lezárt pályára is résztávozni, olyan volt, mint Kádár magánvetítője, páran lézengtünk, tisztes távolban. Most már biztonsági őrnéni zavar el. Pedig sokkal több értelme (biztonsága) volna a pályákat nyitva hagyni: a sávokban kellő távolságot tarthatsz, amúgy sem ment oda sok futó. Ehelyett a rakparton egymás szájába és szemsarkába lihegi a kornát futó, gyalogos és bringás a tavaszi napsütésben. Ja, hogy ez a legszebb időszak az évben minden szempontból? Szarul jött ki.

Ha valaki feladja az edzést, az is érthető. A test kap egy kis rekreációs időszakot. Tavaly egy hónapot kihagytam. Újrakezdeni nehéz volt, de hiszem-látom, hogy jót tett a töltődés.

Hogyha karantén lesz, és valaki segíteni akar, akkor például adjon vért - nagyobb sikerrel mint én. Mivel nem edz, nem fogja talajhoz verni félliter lecsapolása. Most van erre jó alkalom. Bár nem tudom, hogy lehet-e, illetve hogy szűrik-e, mert önbevallásos a dolog. Csak kósza tipp volt (rémhír).

Vélhetően a BSZM volt az utolsó tömegverseny egy jó darabig. Így önbeteljesítő jóslattá vált a (totál félreértett) tavalyi FB-bejelentésem, miszerint abbahagyom a futást. (Nem hagytam abba, hanem lejjebb csavartam, mennyiségről minőségre váltottam.) Dehát így mégiscsak abba kell hagyni. Legalábbis a versenyzést, és ha lesz kijárási tilalom, akkor az edzéseket is.

Akad ismerősöm, aki Triesztben ösztöndíjas. Csak boltba lehet menni, hatósági papírral. Úgy edzett sokáig, hogy vitte a bevásárló táskát, mintha boltba menne. 

Érdekes lesz látni, hogyha lecseng a vírus, és még élünk, akkor hogyan alakulnak az első versenyek eredményei. Vagy csak a teljesítések.

Városmaratonokon nem várhatók izgalmak, legfeljebb a versenyzők városválasztásai lesznek izgik az iszonyatos torlódás, versenydömping - már ha addigra engedni fogják a tömegrendezvényeket. Ó, az optimista bostoni, londoni, new yorki, chicagói, berlini szervezők! Az Afrikában edző elit futók tarolnak majd, bár ahogy hírlik, már nekik is karanténba kell menniük.

Az ultrafutamokon itthon és külföldön sokkal nagyobb kilengéseket várok. Mint az állatok, úgy fognak bekezdeni a rövid pórázon tartott, besózott versenyzők. Nyilván függ majd, hogy a feloldások után mikor kerül megrendezésre a verseny, ki tud vagy hajlandó részt venni, az honnan jön, és mennyit tudott előtte készülni? Folyamatosan vagy leállásokkal, hogy tud ripsz-ropsz formába jönni. Eleve: mi alapján fog a várható őszi versenydömpingben futamot választani? Vagy minden héten próbálkozik majd? 

Ősszel lenne 24h EB, 100km VB, Spartathlon, és rá fogják szervezni az összes többi elmaradt versenyt a triatlonokkal együtt, hogy valamicske kármentése legyen a szervezőknek. Lásd UltraBalaton. Pont akkor, amikor idén én lettem az UB Hero, ejj! 

A versenykimaradásoknak rengeteg szomorú oldala van: gazdasági, közérzeti, szervezői, futó. Mindegyikben valamelyest érintett vagyok, leginkább futóként, és egy picit szervezőként. Le kellett fújni a Black Hole-t is. A dolgok rapidan változtak, a hét elején még legyintettünk, pár nappal később pedig már be kellett állni a lavinába. Utána pedig már nem lemondani lett volna ciki egy versenyt. De a BH törlése igazából halasztás. Ez a sokakat felajzó, agyafúrt verseny van, volt, lesz, csak most kényszerhelyzet van. Amint lehet, összerántjuk, és már most készülünk a következő 2021-es edition-ökre, más és más helyszíneken. 

Ami érzékenyen érint sokakat: az idő múlása. A pengeélen tartott forma.

Futóként jópárunknak meg vannak számlálva a lehetséges legjobb időszakai. Személyes példával élve: én nemsokára az M40-44 age groupra váltok. Már minden hónap számít, mert évről évre azt is nehéz elérni, hogy ugyanolyan jó legyél, mint tavaly, nemhogy a biológiai fakulásra még rátromfolni, és jobb időket futni. (Maráz Zsuzsi szimpatikus idei célja - minden távon csak 1 perccel, másodperccel, kilométerrel jobbat futni - is csúszik. Drukkolok neki.) Kiégés, letörés, sérülésveszély, lassulás - ez mind fenyeget. Nem elég szorgalmas, vagy tehetséges futónak lenni. Mindkettő olyan, mint egy labda. A víz alá nyomva is kiugrik. De a labdának is van szavatossági ideje, tervezett elévülése. Veszít a ruganyosságból.

Persze tudom, hogy vészterhes időkben egyáltalán nem fontos, hogy megtorpanunk, és nem érünk el PB-ket. Majd lesznek egyénileg megoldott, edzésre kiírt (fél)maratonok, ultrák, önszerveződő versenyek, ahol trackre lehet futni, és online ranglisták alapján lesz majd értékelés - ma is van ilyen, lásd Balboa-kör. És hétköznap maradnak az üres utcák. Ez egy csütörtök reggel:

Már most dögletesen unalmas és kiszámítható az egész, és hol a vége.

Itt egy lehetséges forgatókönyv.

A naptár feleslegessé válik. Mit írna be az ember? A kényszerű izoláltságban minden nap ugyanaz. Az önéletrajzokhoz maszkos fotót csatolnak majd a hardcore állásra jelentkezők, akik vállalják, hogy naponta emberi környezetben dolgozzanak, míg az otthondolgozás névtelen, arctalan műfaj lesz. A napi sajtótájékoztatónak nevezett kinyilatkoztatásokon bőszen állítanak valamit (mondjuk, hogy nem lesz kijárási korlátozás), miközben bőszen szövegezik már szorgos kezek a Közlönyt, hogy éjjel nyomdába adják és reggel bejelentse a Protektor, hogy de, lesz. Az ötvenes évek szűk levegője visszatér: ugyanazt a mondatot mondja a rendőr, amit akkor (“Ne csoportosuljunk!”), csak más okból.

Lett és lesz (munka, szakma, hivatás, áru, érzés), ami semmit nem ér, és ami sokszorosát éri, amin nyerészkedni lehet.

A karácsonyi könyvvásárt elárasztják majd a nemzetközi bestsellerek: a nyomasztó olasz tényregény (Bergamo 2020), a könnyed hangvételbe ontott francia thriller (Határozatlan ideig zárva), a családi erőszak elharapózásáról szóló angol tragikomédia (Maradj otthon), a közép-európai abszurd novelláskötet, amiben egy kisember küzd meg a távmunkával (Home office), jön az új német líra sikeres verseskötete (Előre egyeztetett időpontban), és a magyar lektűr (Nagy ívben kerülöm - és leszarom).

Nemcsak minden mű reflektál majd erre a helyzetre, de a nagy beszédek könnyekbe fúlva emlegetik majd 2020 tavaszát. Két év múlva az Oscaron a vírusos akciófilmek, karanténos drámák versenyeznek majd. Illetve nem is: a filmeknek leáldozott, legfeljebb animációk készülnek házilag, mert sem stábok nem jönnek össze leforgatni egy filmet 50 nap alatt, sem moziba nem akarnak majd járni emberek. Színházba sem, hisz a köhögés (ahogy a sztaniolpapír zörgetése) elmaradhatatlan nézőtéri elem. 

Nem osztják ki 2021 elején az elmúlt Év XY-ja díjakat. Kinek, miért, illetve ki menne el kezet fogni, szobrot átvenni? A majdani nagypapák (a mai karantinik) bezzegelnek az unokáknak, hogy “átvészelték a válságos és nehéz időszakot. Elmesélik, hogy a dédmami milyen leleményes volt, amikor raklapnyi lisztet és búzadarát halmozott fel, bár utóbbiról csupán annyit tudott, hogy tejbegrízt lehet belőle készíteni, más módozatot nem ismert, de sebaj, a lényeg, hogy legyen. 

A gyerekeknek esti mesére La Fontaine Tücsök és hangyáját olvassák fel, és a felnőttek maguk is sóhajtoznak vagy bólogatnak, attól függően, hogy a takarékos hangya, vagy a tartalék nélkül élő és fogyasztó tücsök kategóriájába esnek. Majd előveszik a Hajnóczy Péter-féle változatot, aminek az a vége, hogy a hangya megkéri a Conservatoire-ba invitált tücsköt, hogy “Párizsban keresse fel La Fontaine urat, és mondja meg neki, hogy nyalja ki a seggemet”.

Print újságok megszűnnek, mivel a gazdaság leált, nincs hirdető, és az olvasók pedig fizikailag nem akarnak érintkezni papírral vagy újságossal. A standup humoristáknál tabu lesz a vírus, a járvány mint téma, de az ért célzatosan egy-egy koronás poént elsütnek kikacsintva (“mi túlélők, ugye, tudjuk”). A túlélő alatt nem az evolúciós magyarázatot értik, lásd lent. Úgy értik: a legszerencsésebb. A kézfogás megmosolyognivaló, letűnt dolog lesz, mint a Napkirály udvarában a paróka alatti haj vakargatása. A szórakozóhelyek amolyan "silent discóvá" alakulnak, mindenki kap egy bukósisakot vagy maszkot és a kijelölt négyzetméterén bulizhat.

A nyers epret is szappannal mossa meg innentől kezdve mindenki, mert ki tudja, hogy az árufeltöltő nem volt-e vírusos, és ha 2 nappal korábban rakta ki a polcra, nem nyúlt-e a szájához, aztán a gyümölcshöz, a felületen ott figyel a kis vadállat, és kész, a láncolat végeláthatatlan. A World Press Photót olyan sorozatok nyerik, amit legfeljebb hosszú expozíciós idővel lehetne elkészíteni: üres utcák, kihalt közösségi terek.

A Pandemic lesz megint az év játéka 2008 után (amúgy tök jó, a kiegészítőkkel is). Ez a dátum pont az új gazdasági világválságra figyelmeztet - nos ezt a törikönyvek szépen átírjak majd 2020-ra. A 2020 novemberétől született gyerekek lesznek az új babyboom nemzedék: a vírus okozta összezártság manifesztumai, egy új világ letéteményesei.

A futóversenyek frissítőpontjain kötelező lesz a kézfertőtlenítés, kézmosás, kaják fogpiszkálóra felszúrása, a személyzet kesztyűt visel. Az épkézláb demokráciák a járvány levonulása után is kijárási tilalmat rendelnek el - a nyomuló lobbistáknak. Ott már semmit nem lehet majd kijárni, hanem az új életre ébredt, megrázkódtatáson átesett társadalom összefog, és blabla... 

Vagy:

úgy felejtik el az egészet, ahogy van. 

Vagy:

a járvánnyal együtt fogunk élni, életünk része lesz, eggyel több a rizikófaktorokból, és nem is értjük már, mire volt ez a nagy felfordulás. (lásd lejjebb a Mi változik? kérdést.) Ha az embereknek azt mondják, a járványt izolálták, vége a bulinak, de még lehetnek fertőzések, járjunk óvatosan satöbbi, akkor ebből azt hallják meg, hogy vége.

Lehet menni, termelni, szerezni, fogyasztani, felpörgetni a gazdaságot. Nagyon drákói intézkedések kellenek, hogy a fapadosok, multik, bárki ne ott folytassa, ahonnan abbahagyta (újult erővel, hisz valamint kármenteni akarnak ő is). Hány olyan ember van Amerikában, aki nem dolgozik toronyházban a WTC miatt? Vagy nem fektet be értékpapírokba a Lehman Brothers miatt? A hepatitis-fertőzés miatt bezárt, majd újra kinyitott vietnámi levesezőben is ugyanúgy tolongtak ebédidőben az irodisták.

Erősebb lesz a propaganda, az állami kontroll, tán megerősítik az egészségügyet, előtérbe kerülnek a skillek, nem lesz valakinek élethosszig egy foglalkozása, hanem folyamatos tanulásra és váltásra kényszerül, sokoldalúságra a szakmákat, képességeket tekintve, akár szellemi, akár kétkezi ember. És igen, macerásabb lehet a reptéri lét (mert azért vannak országok, ahol több évig is el lehet lenni belföldi vakációból, turizmusból, de ez egy magyarországnyi területen rohadt unalmas lenne). De hogy sarkaiból fordulna ki a világ - erős túlzásnak érzem.

Hogy mi várható, hol a vége, mi alakul - hályogkovácsoló spekulációk témája ez.

Ez mondjuk egy jobbik, alapos és kérdésekre válaszoló tudományos magyarázat.

Pragmatikus társadalmakban, ahol bazi erős a szociális háló és egészségügy (pl. Svédország) a koronavírus egy bináris kérdés - mármint a túlélés szempontjából. Elkapja vagy nem, ha elkapja, túléli vagy sem az illető? Rémisztően hangzik. Az élet ott - némi korlátozásokkal - de megy tovább. Hogy a svéd érem másik oldala is itt legyen, hallgasd meg egy stockholmi magyar pszichológus tapasztalatait.

Semelyik ország nem fogja sem elviselni, sem fenntartani a szükségállapotot nemhogy évekig, de hosszú szezonokon át sem. Éhséglázadás, még nagyobb válság, teljes csőd lenne belőle. Ha lesz, ha nem vakcina (nagyon optimista prognózis szerint másfélév múlva indulhat el a tömeggyártás, azaz 2 év mire ide eljut), egyszerűen kénytelen lesz újraindulni az élet. Ellaposodott görbével, akár újbóli fertőzéssel, akár tízezres betegség számmal, kódolva bele az életveszély. És szerintem ez így van jól.  És akkor visszamenőleg elég sokan megkérdezik, hogy akkor mire is volt ez a paláver? 

A potenciális célkeresztbekerüléshez nyilván számít az életkor és a krónikus betegséghalmozás. Vélhetően számít, hogy mozog-e, sportol-e rendszeresen, nem cukros, nem magas vérnyomásos, nem elhízott, nem asztmás, nem piás és/vagy dohányos, mennyire inaktív, erős-e az immunrendszere. (Brit útmutató orvosoknak, hogy kit priorizáljanak életveszélyben itt.)

Oké vannak a sportolóáldozatok elvétve; sportolóbeteg van sok. Előbbi sajnálatos, de ritka eset, kivétel. Amúgy a kivétel nem erősíti a szabályt. (Exceptio probat regulam - azaz a kivétel pont hogy próbára teszi, gyengíti a szabályt, nem erősíti.) 

Nyilván múlik a normális állapotban is kapituláció előtt álló egészségügyi rendszeren, nemhogy most. “Gyere haza fiatal” nővér, orvos! De ők már Ausztriában, Spanyolországban, Londonországban oltják a tüzet. 

Nagyon demagóg, pragmatista és népszerűtlen leszek, csak a számokat nézem. (Ha azt akarod, hogy szeressenek, vegyél kutyát.)

Amíg évente átlagban (KSH) 33000 daganatos, 6000 infarktus, 11500 stroke haláleset van Magyarországon, amiből szűrővizsgálattal megelőzhető lenne sokezer, és amíg a klímakatasztrófáról több évtizede tudnak, de csak ködszurkálás folyik, addig ezt a járványmizériát aránytalannak érzem. Kvázi hadiállapot egyes országokban.

A számok alapján is eltúlzott. Lehet az olasz koronavírus példával jönni (jelenleg napi 800-1000 halott, és ez nem egy tartós állapot hosszútávon), de ott hatszor annyi a lakosság, a daganatos halál pedig 174000 / év.

Magyarországon mikor ezt írom, 15 koronavírusos halott van összesen, naponta 1-2. Az egy napra jutó daganatos halottak száma 90.

Hol itt az arányosság az intézkedésekben, embereket, életvitelt, munkát, gazdaságot érintő kérdésekben? A tájékoztatás is gyatra, elkenő, szelektív (mármint a kérdező médiumra tekintettel). Hol a transzparencia, hogy legalább lássuk a vírusfertőzöttek hol vannak, milyen életkorúak, neműek? (Frissítés: közben kijött egy felemás táblázat, amiben pár adat látható a halottakról, nem a betegekről. Ebből például kiderül, hogy minden elhunytnak volt kemény alapbetegsége, és az életkor alapján kitalálható angol nagykövet-helyettes pedig matt alkoholista volt.) Hol a felkészített egészségügy, aminek most mindenki a teherbírási korlátát latolgatja? Farkast kiált... tipikus esete.

Nem fura, hogy maszkhiány van, de ha megnyitom a Vaterát, ez fogad címlapon?

Ezzel kontrasztban:

Mindenesetre az eléggé biztató, hogy a Protektornak még arra is van ideje-ereje, hogy a nehéz nap után maszkot varrjon otthon. Azért ez nem semmi! Kortárs festők ecsetjére illő idilli kép. Idézem: "A kormányfő azt mondta, arra készülnek, hogy tömeges járvány lesz, egy orvos naponta 3-4 maszkot használ el. Minden készletet a kórházakban halmoznak fel. Egyébként minden magánszemély a forgalomban tud vásárolni, vagy készít otthon, mint ahogy azt én is tettem szükség esetére." Erre már én is lehoztam a padlásról megboldogult anyám Sanda varrógépét, csak orsót kéne bele találni.

(Kábé eddig 10x jártam Távol-Keleten. Az alap, hogy ha betegnek érzik magukat az ottani emberek, maszkot viselnek közösségben, nehogy másokat megfertőzzenek. Ellentétben a magyar közhiedelemmel és megmosolygással, hogy nehogy alkapjanak valamit. De van még egy oka: a maszkra külön iparág épült: anyagban, formában, színben, stílusban ezerféle van, még maszkautomatákat is láttam utcákon. Ez egy kiugrási lehetőség, 3 másodperc figyelem. Eddig tartott a megmosolygás. Az ázsiai maszk mintájára mondhatnám az autók ajtaijaira húzott habszivacs élvédőt: nem akarnak ajtónyitáskor másban kárt tenni. S mivel minden autón van Koreában, Japánban, így bennük sem tesznek kárt. 10 filléres figyelmesség a maszk és a habszivacs is.)

Január 1-től tudatosan nem néztem híreket vagy FB-t. Tök kellemes időszak volt. A fogadalmat fel kellett függesztenem két hete, mert kellet pár információ a lépéskényszeres helyzetben. Sokkos volt visszatérni. A címlapokon Mad Max, a közösségi felületeken para és nyál.

Általános jelenség lett a neten, hogy mindenki világcsendőr, prevenciós szaki és életmódtanácsadó. Instán, FB-n, utcán - akarva, kéretlenül. Mindenki kibaszottul sajnáltatja magát (Jaj karantén lesz!), és mindenre van egy mentőötlete. (Miért, a börtön jobb?) Mindenki jólértesült és mindenkinek van egy napi nagy mondása, lélekpátyolgató böffenése. 

A járvány hirtelen előhívta a hipokrita magatartásformákat is. Előhívta a hisztériát meg a kinyilatkoztatásokat, röpködnek a lelkiismeret, felelősség és egyéb nagyformátumú szavak és okosságok. Posztokban, kommentekben. Van akinek jól áll, van, akinek szerződés szerint kell valamit kínjában írnia, és van, akitől hiteltelen és a puszta önfényről szól. Összességében: pánik, félelem, kilátástalanság az egyik oldalon, pátosz és cukiskodásba ojtott bátorkodás a másik oldalon.

Nekem mindegy. Mindig van valahogy. A  hosszú versenyek közben mindig azt szajkózom: egyszer úgyis vége lesz. És tényleg! 

Mindenki azt szajkózza, hogy a világ nem lesz már ugyanolyan, mint annak előtte  - miért, tegnap olyan volt mint tegnapelőtt? 15 évvel ezelőtt az Algidának mondtam egy reklámot, amiben az “Ez lesz az év nyara!” mondat szerepelt. Nem értették, hogy mi a gáz a szöveggel. Erről jut eszembe, végre valami, amiért nem kár, ha elpusztul: a szinkron. 33 évem van benne, sem értelme, sem haszna. Nyirmogás helyett jöjjön a karthágói recept: sóval beszórás.

Szóval mi változik? Erről egy jó elemzés itt. Botcsinálta futurológusként mondom: nem technológiai forradalom történt pár hét alatt (amúgy évek óta ez történik), amiből az derült ki, hogy egy rakat szakma felesleges. Pont hogy talán esélyt kap egy csomó ember, hogy home office-ban folytassa, néha napközben is érje nap az arcát, ne a kollégák pleykáit hallgassa a szűkös teakonyhában, ne álljon dugóban hétfőtől péntekig. Előretörhet a shut-in economy, azaz a zárkózott / bezárható gazdaság. 

Nyilván 3 gyerekkel, munka nélkül, nulla megtakarítással, beteg szülőkkel ez egy kihívás, és akkor szemtelenül fogalmaztam. És nem vigasz, hogy a kényszerpihenő alatt egy csomó dolgot újra lehet értelmezni, kipróbálni, rendbe tenni, rendszerezni, megcsinálni. Bár, talán mégiscsak vigasz.

Amúgy tök érthető, hogy az emberek idegesek. Elég kimenni az utcára: egy eleve bizalmatlan, összefogásra, közös nevezőket kialakítani képtelen, fragmentált társadalomban, amilyen ez a sokat kevercselt magyar, egy ilyen félig éles helyzet az interakcókban rossz reakciókat hoz elő. Szolidaritás elvétve létezik.  Se munka, se pénz kilátásban, fogyó készletek, bezártság, feleslegességérzet. Tele a töke mindenkinek, hiszen egy széles rétegnek az élet számos területén folyamatosan sok engedményt kell tenni, miközben megint a hátukon csattan az ostor. 370 az euró, jönnek a különadók a kiesett milliárdok visszaszipkázására, a vírus levonulásával és/vagy a szigorítások feloldásával a (gazdasági, szociális) élet baromi lassan indul majd be, mindenki bizalmatlan, óvatos, visszafogott lesz. Most mindenki visszavonult, de persze éberen figyel és ügyel.

Az nem fura, hogy egy vírus így felébreszti a széles néptömegeket, de mondjuk a évtizedek óta tudott, érzett klímavészhelyzet nem igazán?

És még a cégirányítást átvevő katonákat is állítólag örömmel üdvözölték! (Fortepan)

Álljon itt a másik (a sok egyik) oldal helyzetelemzése is!

Nekem semmilyen változást nem hozott az elmúlt időszak. Sem a kijárási korlátozás. Eddig is otthon dolgoztam, most is - még van valamennyi dolgozni való, de amúgyis töltődős gap yearen voltam, így a "Maradj otthon!" légüres térbe találkt be nálam. Futni jártam ki, bringázni, meg a gyerekekkel időtölteni. Az utóbbi jó pár év amúgyis arra kondícionált, hogy csak otthon maradva lehet kiszűrni a sok mocsoládét, és az embertársi, hivatali basztatásokat minimalizálni. Igen, megtehetem, mert évtizedek alatt tettem érte. Tehát ez az életforma nem adottság, szerencse, hanem direkt teremtett helyzet.

Nem mellesleg én sem pénzesmedencébe ugrálok Dagobert bácsiként: minden területen, amit csinálok, veszteségek értek. Komolyan érint a turizmus (vendéglátás), szálláshely-kiadás, filmgyártás, sajtó és előadóművészeti komplett leállás. De átmenetinek gondolom, és nem vagyok egy feladós típus. 

Az utcák üresek. Marhajókat bringázok. Kirándulunk, tábortüzezünk sokat. Elmegyünk egy csomó helyre, ahova vélhetően sokáig nem lehet. Autóval minden táv fele időre csökkent. Minden csendes, nagyságrendekkel tisztább a bűnös Budapest levegője. Ültetgetek, futogatok, zenélek, nyelvet tanulok, olvasgatok, írogatok, stb - de én amúgyis ezt csinálnám.

Mindaz, amit a net népe “praktikus túlélési csomagként” kétségbeesetten javasol a kényszerből otthon maradóknak. Derülök. Nekem mindennapom ilyen. Semmi változást nem érzékelek a pozitív hatásokon és a pár járulékos negatív hatáson kívül. (Nem a halálesetekre gondolok, ebben nem szeretnék cinikus lenni.) 

Ajándék ez az időszak abból a szempontból is, hogy a gyerekek nincsenek az nevelői-oktatási rendszer keretei közé kényszerítve, rugalmasan lehet együtt lenni napközben is, kamu igazolások gyártása nélkül is. 

Elválik az is, hogy ki mennyire bírja a családját 0-24. Nagy meglepetések lesznek (vannak), amikor nemcsak a reggeli félórában és az esti egy órában találkozik a família. Szülői fórumokon megy a levelezés, hogy mit csináljanak a gyerekkel, gyerekekkel? Halkan kérdem, minek csinált gyereket, ha erre nem gondolt? Baszni a legkönnyebb - mondja erre egy kedves ismerősöm. 

Az összezártságba kódolva a szorongás, depi, bezártság, unalom - ezt erőszakkal vagy éppen evéssel szokás orvosolni. A járvánnyal összefüggő obezitás - hacsak nem lesz élelmiszerhiány - sanszos. A karantén egyben felhatalmazás a tunyaságra, a felhalmozásra, anyagcsere-lassításra. És ezt maximálisan támogatják a streaming csatornák, tévék, ételfutárhálózatok. 

A nyugdíjasok masszív, szélesbázisú csoportja (ez egy általánosítás, hiszen mindenki ismer normális, tettrekész nyugdíjasokat is) egy külön elemzést megérne. Már gyerekkoromban sem értettem, amikor a kalandregényeket olvastam, hogy várostromnál, hajótörésnél miért az a jelszó, hogy "először a nőket, gyerekeket és időseket mentsétek". Az eleje rendben, a vége véleményes. Miért a fiatalabb, erős, karrier előtt/közben álló, gazdadágilag és társadalmilag hasznosabb férfiaknak kellene veszni? Ez nem jelenti azt, hogy bárkit veszni kell hagyni, csak a sorrend rossz, mert a gyengeséget veszi alapul, nem pedig a hasznosságot, és az időlehetőségeket.

Nyugdíjasaink eléggé felelősek a világért, amiben élünk (társadalmi állapot, klíma, történelmi eredmények). Most nagy részben miattuk (is) állt feje tetejére a világ. Tolerálom, azaz elviselem, de megértenem, elfogadnom nem kell. Na de végülis annak ellenére, hogy sokadjára szavazták el a jövőmet, sőt a gyerekeim jövőjét, a következő hónapokat kibírni már semmiség. A szobafogságra fittyet hányva vonulnak az utcán, süttetik a parkban magukat (akivel találkoztam a házban, mondtam, hogy bevásárolok, csak maradjon otthon, hiszen mi leginkább értük álltunk le), ahelyett, hogy a Vesztegzár a Grand Hotelbant olvasgatnák. Háborús reflexeiket persze azonnal reaktiválták, és a közértes körútjaiknak hála, tele a kaptár. De ne legyünk igazságtalanok: rengeteg életerős középkorú és ifjú honfi pakolta rogyásra az üzletekben a bevásárlókocsit.

A vírus - és a rendkívüli állapot, és az ennek örvén kapott időtlen teljhatalom - mindenesetre nemcska arra jó  tökéletesen, hogy a veszélyhelyzetet kezeljék, hanem hogy annak örvén suttyomban mindent (értsd: mindent, bármit) megváltoztassanak, átvigyenek kvázi-legitim rendeleti törvénykezésel, hanem arra is jó, hogy tüntetni biztos nem jönnek össze emberek a fertőzéstől való félelelemben, de ha mégis erre vetemednének, simán lehet korlátozni - lásd mindent megtehetnek. 

Az evolúciós magyarázat szerintnem a legerősebb, nem is a legintelligensebb, hanem a legadaptívabb marad fenn. Észrevettétek, hogy milyen gyorsan (1-2 hét) hozzászoktunk, elfogadtuk, és alkalmazzuk a járványválság retorikáját, működési metódusát? Tesszük, ami mondva van. And now you do what they told ya, now you're under control. 

De az ember halandó. És lecserélhető.