Egy sportolónak senki nem tart pisztolyt a fejéhez, azaz nem kényszeríti semmi és senki, hogy sportoljon. Szerintem még Kínában sem a sportpolitika nyomása. Még Kenyában vagy Etiópiában sem a megélhetés kényszere. Itthon is elvileg csak egy hobbi, kiugrási lehetőség, és ha jól csinálja: sportállás. Igaz - egyesülete válogatja - nem feltétlenül kiugró fizetéssel. Sőt. 

A teljesítményt - pláne, ha jól teljesít - honorálják, igaz - szövetsége válogatja - nem feltétlenül kiugró összeggel, és még a támogatók is észreveszik (szponzorautó, szponzorlogós ruházat, táplálékkiegészítők, stb.) Egy sportoló karrierje - hacsak nem félisten vagy focikapus, néha ez egybeeesik, lásd Buffon - akkor 35 éves kora után visszavonul.

És akkor szoktak jönni a Népsportban az A) "sikeresen váltott az egykori sportoló"  és a B) "nyomorog és tanácstalan az egykori sportoló" cikkek. Miközben ugye - elég a vízilabdásokat, vívókat, tehát egy csapatsportot és egy egyéni sportot is említeni, akiknél kiugró jelenség a diplomások száma. Ők tudnak kezdeni magukkal valamit a búcsúmeccs után. Mások is tudnak persze, és vannak, akik nem.

De ez csak melléktéma,...

...úgy kapcsolódik ide, hogy ugye a sportoló az olimpiai címért, dobogóért, helyezésért hajt, az ad különös értelmet, gyúanyagot a sportolói pályafutásának. "Álom" - szokták mondani. (Csendben mondom: ott van még opcióknak a sport maga, a mozgás öröme, a játék stb.) Aki ott nyer, az király, örökélet, ingyensör. Akár többszörösen is.

Az aktívan sportolók, a pályán maradók közül a legtöbben a másodvonalban maradnak, kevesen kijutnak világversenyekre (EB, VB, világkupák, stb), még kevesebben olimpiára. Vannak válogatási elvek, amíg néha rosszul szűrnek, de a legtöbbje a teljesítményével kerül oda.

Persze a sportolók egymás útjában állnak, mert rengeteg pénz forog kockán, a sportág legtöbbjében (nem a fociban) az olimpia az egyetlen igazi kiugrási lehetőség. 2021-től konkrétan 50 millió forint és társai. Ez már állami honorálás, nem szövetségi vagy szponzori, persze nyilván vannak különmegállapodások, célprémiumok.

Nem kérdés, hogy rengeteg áldozattal, lemondással, fogösszeszorítással, stresszel, intrikával, fájdalommal, izom- és agymunkával és talán szerencsével is jár egy olimpiai helyezés. Eleve a kijutás. Felnézek rájuk, tisztelem őket és támogatom őket azzal, hogy adott esetben (amikor nem pandémia van) jegyet veszek egy eseményre, vagy eleve: az adómmal.

De azt irreálisnak érzem, hogy eszement összegekkel ismerjék el pluszban az eredményt.

(Az állami díjakat is feleseleges hóbortnak tartom, totál szubjektív, szekértábor-elv alapján osztott stallumok, ráadásul semmilyen objektív kritériumrendszere nincs, nem is lehet, csak a személyes tetszés vagy "az adjunk már neki valamit, olyan régóta van a pályán"-attitűd. Nem kétlem, hogy számos valóban értékes, komoly ember kap állami díjat, de vélhetően meglennének nélkülük is, másfelől nem biztos, hogy szívesen tartoznak gyengébb minőséggel egy táborba. Merthogy akárhogy nézzük: az állami díj egyfajta függés, elfogadás, validálás, legitimálás. De hát a pénz és az egó nagy úr.)

Érvek itt-ott:

De hát az egész nemzetet emelik fel a győzelmeik által, egy egész országnak szereznek örömöt. Nem kétlem. De ezt pénz nélkül is érzi a nemzet, ha érzi, és logikusan egy válogatottságot elfogadó sportoló alapállásának a nemzet dicsőségére való tevékenykedésnek is kell lennie. Ami nincs így, legfeljebb másodvonalban, mert hát az élsport az egóról szól: én nyerjek. És ehhez csapódik minden más: a nemzetiség, a példamutatás, stb.

Kérdés persze, hogy egy sportoló hajlandó-e premizálás nélkül is sportolni (lásd lejjebb az angolokat). Hajlandó-e sportolni főleg egy olyan olimpiaközpontú országban, ahol a "nemzet sportolója" mindig fontosabb volt mint a "sportoló nemzet". 

Józan ésszel azt gondolnám: miért ne, hát azért csinálja, mert szereti. Gyerekként a hobbija volt, komolyan vette, és most sportolóként melózik. Fizetik érte, és a műfaj sajátossága, hogy nemzeti színű dresszekben versenyeznek adott eseményen, "képviselik" a tágabb közösséget.

Ha kevés a fizu, menjen amatőrbe', a maga kedvéért, és éljen meg a piacról bármivel is foglalkozzon, ne roncsolja a testét az élsportban.

És akkor még nem vettem elő pl. a hazai ultrafutó elitet, akik munka mellett terhelik magukat olyan edzéstervekkel (délelőtt-délután), amik a profik privilégiuma. Úgy élnek, esznek, relaxálnak, regenerálnak, mint a profik, csak mellesleg dolgoznak. OK, az elmúlt évek sikerei egyes topfutóknak - akiknek nem okoz gondot szponzor mellett elköteleződni és a kívánalmaiknak megfelelni - anyagi megbecsülést is hoztak, és felhagyhattak a melóval, vagy takarékra állíthatták, netán elmentek home office-batávedzőnek, és abból élnek.

Vannak, akik hosszú évtizedeken át takarítónők, varrónők, hidegburkolók, hegedűtanárok, könyvelők, satöbbi, fizetik őket vagy vállalkoznak, de nincs takarítónői olimpia - ez meg a takarítónői műfaj sajátossága -, nincs négyévente megméretés és premizálás.De egy takarítónőről jobban el tudom képzelni, hogy "pisztolyt tartottak a fejéhez", magyarán hogy kényszerűségből kezdte és benneragadt. (Innentől hosszan lehetne szociológiai vitát folytatni a lehetőségekről, adottságokról, determináltságról.) 

Az egzisztenciális megbecsülésről: 

Az angol versenyzők például egy fontot sem kapnak, akár mennyi érmet nyernek az Olimpián.

A németek például egy életre elegendő sörkészlettel látják el az aranyérmeseiket.

Keletre menve: a legtöbb pénzt egy aranyéremért valójában Szingapúrban adják, közel 220 millió forintot. Indonézia, Azerbajdzsán és Kazahsztán 107, 71 és 64 millióval honorál. Oroszország 50 millióval.

A mai friss kormányrendelet szerint: 35 millióról 50 millió forintra emelik az olimpiai arany utáni pénzjutalmat. A 2. helyért 35,7 millió, a 3. helyért 28.5 millió jár, akár egyéni, akár csapatsportról van szó. A 8. helyért is jár pénz: 2.8 millió Forint.

És ha valaki kételkedne abban, hogy mi lesz a visszavonult, testét kifacsart sportolóval, akinek a sport felemésztette az ifjúkorát: az olimpiai érmesek 35 éves koruktól olimpiai járadékra jogosultak. Ez a KSH által számított országos szintű bruttó nominál átlagkereset. (Két aranynál 20%-több, 5 aranynál dupla összeg. A 2. hely 60%, a 3. 40% jár, és az edzők a felét kapják.

Az 50 millió forint és társai szerintem kurva sok pénz, még akkor is, ha négyévente van mód ennek elérésére. Életszerűtlen, és érzéketlenül magas, ha demagóg módon egy takarítónő, tanár vagy egy hidegburkoló egyéni vállalkozó helyzetével hasonlítom össze. (Nem lehet mindenki a gázszerelők Zuckerbergje.)