futó gondolatok

nem azé, aki fut

nem azé, aki fut

7 nap, 7 csúcs - avagy indul a görög aludni, a magyar meg futni

2020. december 30. - őze bálint

img_9960_1.jpgUtazzunk kicsit, ha már idén ez deficites volt - mondjuk én mentem, amikor lehetett. És akkor is, amikor karantén járt a hazatérés után. Futottam egy 100 kilist Izraelben még januárban (7h 56m), aztán beütött a Covid, de ennek ellenére így is négyszer voltam Görögországban, még az egyetlen megrendezett ultrára is eljutottam, a november 1-jei Halhatatlanok futására, a Dromos Athanatonra (Tripoli-Spárta-Kalamata a Taigetosz-hegyláncon át, 142 km, 13. hely, majd megírom).

Na szóval helyben vagyunk, Görögország a kedvenc témám. A szubjektív Peloponnészosz-útikönyvet még bőven írom (ahogy mást is parallel), nem klasszikus bédekker lesz, annál kevesebb és sokkal több. Ezt a "tenyeret", ezt a görög tájat ismerem a legjobban, volt és van is mit bejárni a "kézfejen és ujjain", Manitól kezdve Argolidán át Messzínián, Árkádián, Lakónián keresztül Éliszig. 

img_0756_1.jpg

Elképesztő vidékek - minden tekintetben. De azért nem csak a furfangos, élőhalott Pelopsz király félszigetére járok (ami szerintem a Korinthoszi-csatorna létrehozásával, tehát a szárazföldtől való elszakítással már önálló sziget).

kepernyofoto_2020-07-06_23_54_25.png

Become a Patron!

Még több poszt, portré, podcast, futós érdekesség, műhelytitok jöjjön? Támogasd a Nem Azét 1 eurótól kezdve bármilyen összeggel. https://www.patreon.com/nemaze   

Idén elkezdtem valóra váltani...

...a dédelgetett tervet: végigfutni Görögország számomra különösen fontos, érdekes részeit. Nyilván a szigetvilág miatt elhúzódó projekt lesz. És nyilván a járvány keresztülhúzott egy csomó minden, de a feloldott karanténok időablakait, kijárási tilalmakat épp ki tudtam használni.

img_0843_1.jpg

De az évek alatt a sok hellén verseny segített és a mai napig apropót is kínál odautazni. Megyek én magamtól is persze. Már Surda is megmondta, hogy

Elegem van, elmegyek Görögországba öt napra. Öt nappal meghosszabbítom az életemet. Feltölt meleggel az a déli nap, simogatja a bőröm a forró szél. 5 kilós dinnyék, a paradicosm akkora, mint egy labda. A házak fehérek, vakítóak, az emberek kedvesek és mindenki táncol...

Sírva vigadok ha ezt meghallom, akárhányszor is. 2:31-től..

Hét éve minden szeptember végét Görögországban töltöttem a Spartathlonon (idén lefújták a versenyt; mit nem?). Amúgyis évente 4-5 alkalommal jártam-járok ott kulturális érdeklődés, barátok, gasztro- és tájszeretet miatt, no és nyelvgyakorlás céljából. Babits így ír erről a Messze messzében:

Göröghon. Szirtek, régi rom,

ködöt pipáló bús orom.

A lég sürű, a föld kopár,

nyáj, pásztorok, fenyő, gyopár."

gorog_csucsok_terkepen.jpg

Annak idején latinból középfokú nyelvvizsgáztam, és ott a szóbelin szövegelemzés volt, mondván latinul úgysem beszél senki, talán csak a keményvonalas egyházi emberek. Évente van egy konferencia Rómában latintanároknak, ahol kötelező latinul beszélni még a szünetekben is, és egy tanár mesélte, hogy még egy kávét kérnie is percekbe tellett a bonyolult ragozások, igeidők, nemek egyeztetése miatt.

Az újgörög is ilyen, de legalább beszélik – méghozzá 9 millióan. Bár a hegyek között kevés alkalom nyílik erre, de este a tavernákban a fáradozásért járó jutalomvacsora alatt pörög a nyelv, pláne ha ouzo vagy hideg házibor oldja. De ezt ki kell érdemelni. 

img_4428.JPG

Amikor világossá vált, hogy a versenyek bebuknak, én pedig semmiképp nem tudom elkerülni, hogy 40 éves legyek, kihasználva a vírushullámok közti időrést, augusztusban egy hétre Görögországba utaztam. Önmagam ajándéka a negyedik X-re egy projekt volt: minden nap egy nevezetes görög hegycsúcs.

Előzménye: egy-egy versenyen már belekóstoltam különböző pazar terepekbe: pl. a Corfu Mountain Trail 40 km-t megnyertem, oh a Pantokrator csúcsa...

img_2202.jpg

Szép helyeken megy a korfui verseny, gyertek el ti is! Beszámolóm itt.

img_1742.jpg

 

Vagy az Aethlios Race (Nemea-Olümpia 180 km), ahol kétszer is futottam: 2016-os beszámolóm itt. 2018-os beszámolóm pedig emitt.

Vagy az Euchidias 217 kmes kemény retúr verseny Delphoi és Plateia közt. Erről itt írtam.

Ezek a versenyek meg a Spartathlonok, folyton arra késztettek, hogy menjek nemcsak futni oda. Hogy még többet megismerjek, és maga az ország klímája, domborzati és kulturális gazdagsága mindig is mágnesként vonzott. Ebből mutatok be párat részletesen, a többit címszavakban említve. Előre szólok, nem tűröm a...

img_2185.jpg

Kitérek a posztban pár szép dologra, ami nem feltétlen kapcsolódik a hegyekhez. Amikor Görögországba megyek, akkor nem terevezek semmit, csak azt, hogy kábé milyen égtáj felé megyek. Random tripek ezek, és ahol ki van írva, hogy Archeological Site, azonnal satufék, és megnézni, hogy mi is az. Márpedig ebből van bőven. 

Alapszabályaim voltak: low-budget, nomád-sztilós utazás. Nem akartam semmit lefixálni, vagy leszervezni, kötöttségmentesen akartam csúcsokra felfutni, így a rögtönzésnek és a nyelvhasználatnak nagy teret adtam, bíztam a helyismeretben. A tengerparton aludtam (addig nem illegális, amíg nem kempingezel), vagy a kocsiban.

Ágyikóim:

agyiko_1.jpg

img_9627.jpg

img_9499_1.jpg

139187615_944302279436286_7640629214439260587_n.jpg

Fontos tudni, hogy a görögöknél bárhol aludhatsz hálózsákban, de sátrazni csak a kijelölt helyen lehet. Emiatt mindig korán is keltem, hisz a hajnali fények ébresztettek, nem csesztem el a napot lustálkodással. Csobbanás napfelkeltekor a tengerben, édesvízzel tusolás (mert minden beach-en van zuhany) és kis/nagydolog, reggeli kávé és bougatsa (édeskrémes burek) a helyi pékségben.

A sokórás kirándulós futások után mindig átvezettem a következő helyszínre és tavernában kajáltam (a sorrendet variáltam). Szállásra nem költöttem, reggeliztem és vacsoráztam, közte terepezés. Pompás volt. Vezettem majdnem 3000 kilométert, hisz a helyszínek az országban szétszórva voltak, és még így is kimaradt a teljes észak-görög rész.

Futottam-másztam-sétáltam 150 kilométert, ami kevésnek tűnik az átlag napi 20 kilivel, de a csúcsok nem adták könnyen magukat. Jellemzően tengerszint környékéről kelltt felmászni 2500-2900 méter magasra.

Terepen minden kilométer sokkal lassaban telik, de nem bántam. Nem a teljesítményre, hanem az élvezetre mentem: gyönyörködni, csendesülni, elmélyedni, átélni. Arra használtam a futást, amire kell: sokat látni kevés idő alatt, A-ból B-be mozogni, egészséget fenntartani, szabadban, napon lenni. Egy áthidalandó probléma volt: terepfutás közben gondolkodni kell magán a terepen, a helyes irányon, a botlásmentes lépésen.

Én pedig máson akartam gondolkodni, és ez néha eltévedésbe és esésekbe került.

Bevallom, bár nem sokat futok Kelet-Közép Európában terepen, de amikor igen, akkor egy idő után unom az itteni növényzetet, terepet, kilátást. Főleg az erdőség egyhangúságát. Bükkös, tölgyes, fenyves és ennek kombinációi. Mediterránum felé haladva már izgalmasabb a képlet, de például a pöpec Toszkán 100-as második 50 kilométere pont olyan mint bármelyik magyar erdő. Na de az első 50 kili! Görögországban is bele lehet futni hasonló tájba, de hamar ki is keveredsz belőle. Sosem unatkoztam görög terepen, és imádom az illatát, zamatát.

Két olyan hegycsúcsom is volt, ahol senki nem jött szembe se fel, se le. A vírus nagyon megfektette a görögöket, pedig ők tényleg komolyan vették a védekezést és a karantén-szabályokat, annak ellenére, hogy laza, mediterrán, szabálykibúvó nép. A turizmus a GDP közel 20%-át adja: most turistával alig találkoztam, a népszerűbb tengerparti részeken sem volt tumultus.

A nagyvárosokban maszk nélkül be sem léphetsz a boltba (de a cuccot kiadják az ajtón). A járműveken a jegykezelő automata mellett kézfertőtlenítő van. A tavernák így is tele, a pincéreken plexi maszk, és a helyiek szemmel láthatóan élvezték a turisták nélküli nyugis életet. Minden rosszban van valami jó. Már tavasztól működött a maszkrendőrség, 150 euróba került, ha nem viselt valaki maszkot zárt köztereken, boltokban. A fővárostól távol már görögös lezserséggel lóg ki az orr.

Milyenek a görögök és országuk?

Súlyos kötetet lehetne írni róluk, de csak pár benyomás címszavakban ami az elmúlt 8 évben kikristályosodott.

img_4413.JPG

Konzul ismerősöm szerint három kifejezést kell megtanulni velük kapcsolatban: αυριο, δεν πειραζει, ολα καλα (holnap, nem számít / nem érdekes, minden oké).

A görögök büszkék, de nagylelkűek van. Ne sérts meg egy görögöt, mert öri-hari fekete szív a jutalmad.

Ez a benzinkutak, útszéli szemetek, műanyag- és papírtasakok illetve az állandó kvaterkázás országa. A görögök kényelmesek, a sarokra is kocsival járnak. Viszont becsületükre válik, hogy az autópályán sem drágább a benzin, mint bárhol: a választék széles, és akár két kilométeren belül lehet 100 forint/liter eltérés is.

Mindent becsomagolnak, bezacskóznak. És aztán simán kivágják a kocsiablakon az út szélére. Felfoghatatlan, hogy miért koszolják össze csodás országukat.

img_0931.jpg

A szívószálat fetisizálják: különböző jegeskávéikat (frappe, fredo) azzal szippantják fel autóvezetés közben. 

Mindenhol többezer éves romokba lehet botlani, nem is kell tervezni az utazást, mert a legkisebb utacska is ki van táblázva, hogy jobbra-balra milyen látnivaló található a tengerszemtől a termetes Poszeidón-templomig.

A görög utakon nagyon lehet haladni: a legalsórendű utak is szélesek, az aszfalt remek, rendőr nincs. A két oldalt hol egyszeres, hol dupla záróvonallal választják el. A jelentésére nem sikerült rájönnöm, mindkettőn simán előzgetnek. Ha napközben ég a lámpád közúton (mint ahogy Magyarországon kötelező), rádvillognak, mintha helytelen dolgot csinálnál.

img_0729.jpg

Rengeteg utat vájtak dombok, hegyek közé. A szerpentineket övező betonfalakon mindenhol graffitik díszelegnek. Egy görög előtt ne használd a domb szót (λόφος = lófosz), mert az lóf**t sem ér. Mindig kijavítanak: Hellászban nincsenek dombok, csak hegyek. Vannak viszont kóbor kutyák, erről lejjebb.

Bár többnyire lusta, hedonista népnek tűnik a görögség, ennek ellenére a futóélet nagyon fejlett náluk. Rengeteg aszfaltos és terepes verseny közt lehet válogatni az év bármely szakában. Van sok igazán hosszú ultrájuk, amik történelmi jelentőségű, csodás kultúrtájakon és természeti kincseken vezetnek át.

img_0947.jpg

Az ország kiterjedése és fekvése miatt a növényzet és a terepviszonyok változatosak, legyen szó szigetekről vagy az ország belsejéről, a falvak emberei segítőkészek, és hát a 4000 kilométernyi tengerpart szakasz is csábító.

  1. A Múzsák lakhelye / Parnasszosz

 

img_9521.jpeg

Klasszikus útvonal, hogy a nagy utazó, Pauszaniasz Periégétész útleírásában is olvashatunk már erről a Parnasszosz csúcs megközelítését illetően. Pazar időutazás, szóval vegyétek vagy kölcsönözzétek Pauszaniasztól a Görögország leírása I-II kötetet. Pauszaniasz időszámításunk szerint 150 körül járt erre, szóval az ösvény és a falu is kétezer éves. 

Három útvonalon is megtámadhatjuk a 2400 méteres csúcsot. A két rövidebb (6-8 km) közül az egyik egy monostortól indul, a másik a síközpontoktól - mindkét helyre klasszikus “dirty road” vezet, viszont a  könnyebb, szélesebb út közvetlen a csúcs alá is elvisz, tehát sokkal futhatóbb, tempóbarátabb, mint amit én válaszottam.

 

Erről így ír a mester:

A Delphoi és Tithorea között vezető út korántsem végig hegyes-völgyes. Sőt azt mondják, hogy a 25 mérföldes távolság jelentős részét hajdan járművel is meg lehetett tenni. (Görögorszég leírása 10, 5)

Én Tithorea falvacskából csináltam egy kört. A falut a thesszáliai síkságról lehet megközelíteni, lenézve a csúcsról topográfiailag is élesen elkülönül a hegyég az alföldtől. Oda-vissza 23 kilis erdei ösvény visz a csúcs felé. Jó tudni, hogy a faluba egy forrás is csobog, így a vízvétel és a futás utáni tisztálkodás is megvan oldva. Kell is, mert a vízhiány és a nehezen járhatóság miatt ez egy macerás futás. 

Amúgyis jellemző,

  1. hogy szerte Görögországban a falvakban és utak mentén rengeteg kút, kifolyás, forrás található (hasonló még Izrael, ami egy sivatagi országban süvegelendő), és a vízvételi lehetőségek száma a hegyvidéken hatványozódik. Menet közben sokszor lehet erős gumicsövekkel találkozni, amik több kilométer hosszan kígyóznak fentről le, fán-sziklán-pázsiton át - néha zsebkéssel pici lukat is szúrnak rajta a szomjas vándorok –, így szállítván a frissen fakadt vizet a falvakba, földekre.

    img_9519.jpeg
  2. Hogy a hegyi utakon nincs szemét, de harapós bögöly és szúnyog annál inkább. Ha megállsz, csak úgy rajzanak. Így legalább folyamatos haladásra kényszerülsz. De az utak mellett citrusligetek is sorjáznak, szakítsatok bátran, de nem kereskedelmi mennyiséget.

    img_0758.jpg

A közelben van Delphoi: nemcsak látni kell, de oda visza is térni. Csak villanyvezeték zavarja a szemet, amúgy a kilátás 2500 éves. Kétévente itt rendezik a futót próbáló 217 kilométeres Euchidios aszfaltultrát (minden második frissítőpont csak egy raklapra lerakott bálás ásványvíz), amin egyszer második lettem, és tavasszal az egyik leggyilkosabb terepultrát, a 255 km-es (!) Dolichost.

delphoi_2.jpg

delphoi_1.jpg

De vissza a Parnasszoszhoz! Opálos színű hegyi patakon, szurdokokon, erdős gerincen visz a nehezen futható, folyamatosan emelkedő ösvény. Az útvonalról 4 kilométer után le lehet kanyarodni egy vízeséshez (itt jegyezzünk meg fontos alapszavakat, amiket táblákra írnak ki, persze nem így, fonetikusan: katarraktes = vízesések, korifi = csúcs, farangi = szurdok). 2000 méteren egyre kevesebb a fa és a piros pöttyös jelölés, egyre lenyűgözőbb a kilátás, és egyre több a masszív négykézlábazós, köves-sziklás-morzsalékos emelkedő.

Egy forrásból lehet itt vizet vételezni, azzal kell 3-4 órát kibírni a csúcsig és vissza. Egy pásztorkunyhón kívül (a kémény füstöl, él itt egy család, ők mindennap bejárják ezt az utat, le a kalappal), amúgy az életnek semmi jele, kirándulóval, pláne terepfutóval nem találkoztam.

img_9530.jpeg

Ehhez még annyit, hogy ahol kolompolnak, ott nyáj van, és ahol nyáj van, ott kutyák is lesznek. Fetaország kevésbé Erdély, ahol nincs ott a juhász, és a korcs nyájőrzők körbevesznek és méregetik, hogy széttépjenek-e. Itt a nyájat kíséri rendre egy ember, de a kutyákra ő sincs mindig hatással, szóval jobb a nyáj útját nem keresztezni, eleve fél kilométerre kerülni.

Az aszfaltos részek mások: Görögország a kóbor ebek hazája, és előfordul versenyen is, hogy egy-egy lompos akár 20-30 kilométeren át követi a futót. Nem támadásból, hanem kíváncsiságból, reményből. A hegyek közt ez más: a kutyák mindig előbb szagolnak-hallanak meg, előbb érnek oda, mint a pásztor, és nem tudni, mi a jó taktika: nagynak mutatni magad, kitárt karral hujjogva előrehaladni, vagy nem a szemükbe nézni és kihátrálni, eloldalogni.

A Parnasszosz mellett több, égnek meredő sziklás csúcs is van, minden múzsának jut egy. Elnézve őket, el sem lehet képzelni, hogy azokra is fel lehet jutni. Lefelé óvatos, lassú, fékezős, combgyilkos szambázás - ez minden görög csúcsra jellemző volt. Hiába 40 évesen már nem vagyok kőszáli kecske, csak egy óvatos duhaj.

img_4324.JPG

  1. Az istenek lakhelye / Olümposz

A legnépszerűbb terep- és kirándulócélok egyike az Olümposz. Nem véletlen, hogy a görög tankönyv elejére is ez került.

kepernyofoto_2020-12-13_23_25_49.png

Amíg a család futósabb fele terepezik, a másik elmehet várakat, vízesést (Zeusz kádja), Szentendréhez hasonlító falvakat nézni. Itt minden a hegymászókra van kihegyezve, a nemzeti parkosoknak is van egy központjuk, ott is ellátnak térképpel és jótanáccsal. Aki nem akar tengerparton héderelni, annak javaslom az olcsó és remek tengeri/hegyi kilátással rendelkező Olympus Panziót, attól függ, hova kapsz szobát. Futó ember vezeti, nagy kertje van, a városka legtetején helyezkedik el, csendes részen, és a kapun kilépve két ösvény közül is választhatunk. Fontoljuk meg a tábla tartalmát: aki kirándul, és nem fut, az több nappal számoljon. Felszerelésben ezt tartsa szem előtt. Térerő sincs többnyire.

img_9578_1.jpg

Két népszerű verseny, az Olympus Maraton és az ultratávú Mythical Trail is van itt nyaranta, nagyon hosszú szintidőkkel, mert bár nem nagyon nehéz feljutni a 2900 méteres csúcsokra, de futni sem nagyon lehet. A tengerparton aludtam ismét, ezúttal egy napágyon: éjjel nem kell fizetni érte, legfeljebb a biztonsági őr lezavar a homokba. 

Még a Parnasszosz mászás estéjén találkoztam Lazarossal, az Olümposz Csanyájával, a terepfutás szálai nála futnak össze, még túraboltja is van a városban. Ő a Mythical gazdája: javasolt is pár útvonal opciót. Ezekből és korábbi emlékeimből, előzetes pályabejárásaimból fabrikáltam egy ideálisat (tehát, hogy lehetőleg sötétedés előtt visszaérjek; volt ugyan lámpám, de akkor másnap lettem volna fáradt, illetve csúszott volna az esti utazás, kajálás). A nemzeti parkosoknak is van egy központjuk, ott is ellátnak térképpel és jótanáccsal.

Lazaros amúgy Kilian Jornet jó ismerője, ő is közreműködött Jornet 2011-es rekordjában, amikor 5 óra 19 perc alatt futott fel a csúcsra és vissza (útvonal: Dion - három csúcs, Stefanis, Mytikas, Skala - és vissza Litochoróba), 45km-es táv. Jornet egyik kalauza pedig az a kurvajó görög terepfutó Theodorakakos volt, aki a Dromos Athanatont nyerte 2020-ban (én 13. lettem).

 

Az útvonalon nyolc menedékház van, ebből kettő közvetlen a csúcs alatt, baj nem érhet. A kirándulók 2-3 napot töltenek az Olümposzon, 13 euróért szállnak meg a házakban és onnan csillagtúráznak. (Foglalni kell előtte online vagy telefonon.) Két főútvonalon lehet feljutni a tetőre, és ugyanezeken tudsz visszatérni - kedvedre kisebb-nagyobb kerülőkkel az egyik „görög Zakopanéba”, Litochoróba.

Kitérő: a másik ilyen görög “Zakopane” a Peloponnészosz korinthiai részén található síparadicsom, Kalavrita, ahol egy durva mészárlás is zajlott a II. világháború alatt, az emlékmúzeum letaglozó, akárcsak a csodás kisvasút, ami a tengerpartra visz.

Az Olümposzon a legrövidebb kör valamelyik faluból - legyen az Dion vagy Litochoró - 22 km. Én egy 40-eset csináltam stílszerűen. Csak a “legalul” fekvő menedékházban (Stavros, 930m) van vízvételi lehetőség, mása többi hétben  gleccservíz van, ami nem igazán iható, viszont a vendégek azzal tusolnak.

img_9581.jpg

Vehetsz palackos vizet (0.5l 80 cent, 1.5l 2 euró): ha ezt aranyáron mérik, mibe kerülhet az ambrózia és a nektár? Szóval vigyél kulacsokat. Viszont remek ebédet főznek a menedékházakban (bableves, stb.), és makulátlan tisztaság van. Nagy házakról beszélek: azt még értem, hogy a csúcs alatti fennsíkra helikopterrel felviszik az építési anyagot, de hogy a hegyoldalba miként húztak fel épületeket, az rejtély.

18 kilométer állandó emelkedés alatt az erdő változatos képet mutat: bükkös-tölgyes, majd alpesi jellegű fenyős. Aztán mintha tajgán lépkednél, jön a döbbenetesen szép Múzsák Platója: egy felhőbe burkolt hegygerincen kelsz át a csúcs alatti fennsíkra, aminek látványa, zamata pedig az egykori háromhetes mongóliai túráimat idézi.

img_9594.jpg

Mindenhol alacsony álló felhőpamacsok, fűvel borított dombok, amikből egy-egy csúcs kiemelkedik, és állatok. A mászás közben sok teknős is láb alá kerülhet, de a címerállat itt mégis a chamois, azaz a zerge.

img_9609_1.jpg

Ez a kecske-antilop jámboran legelészik, néha a legváratlanabb helyen bukkan fel és pisszeg rád.

img_9565.jpeg

Ha igyekszel és van benned kurázsi, felhághatsz a sok csúcs közül a valódi csúcsra, a Mytikas 2917 méterére egy hátsó úton, a Skálát (= lépcsőt) használva. Nagyon kell kapaszkodni, lehetőleg ne menjen előtted senki, mert a lépésekkel gördítik rád a kis sziklatömböket, sokan sisakkal mennek fel emiatt. Ha van időd, elkalandozhatsz a Mythical Ultra Trail útvonalán (nehéz pálya lehet, ha a gazdájának 19 óra kell a 107 km-re, és ezzel csak a középmezőnyben van), vagy vissza is fordulhatsz.

img_9612.jpg

A visszaútra Litochoróba egy másik utat javaslok (ez csereszabatos, tehát a visszautat is használhatod odaútnak): Prionia felé kell lezergézni, ott egy remek hegyi étterem van, egy jéghideg tavacska vízesésből, amiben fürödni, ejtőzni is lehet, egy szurdokba rejtett monostor, és puha erdei talaj, hogy visszaereszkedj a civilizációba.

Ha fáradt vagy, netán kifutottál az időből, kérj meg bárkit, aki kocsival jött az étteremig (vezet oda egy kis hegyi aszfaltút), bárki visszavisz Litochoróba. Vagy fuss visza az étteremig tartó szervízút aszfaltján, ha unod már az erdőt.

img_9981.jpg

Egy mondatban: az Olümposz kihagyhatatlan. És mivel pont fél úton van Athén és Thesszaloniki közt, ezért tuti, hogy onnan vagy délre, vagy északra, vagy nyugatra elkalandozol még a hegyekbe és síkságokra, vagy éppen keletre a tengerhez.

  1. A Kentaurok földje / Pelion

A hegységről elnevezett félsziget pár óra alatt körbeautózható, az utak mentén káposztafej méretű hortenziák, narancs- és almafák, sűrűn összenőtt ligetek, vízesések. Pont, ahogy elképzeljük azt a buja tájat, ahol ezek a dacos, bor hatására fickós, szűzrabló ember-lovak élhettek.

img_9644.jpeg

Szinte csak a félsziget nyugati és a keleti partján vannak települések, míg a hegységen keresztbe átvágó szerpentines autóút mentén el-elszórva találhatunk valódi ékszerdoboz helységeket.

img_9640.jpeg

Klasszikus görög agóra hatalmasra nőtt ős-platánfákkal, az árnyékában tavernák, kutak, kávézók. Autóval be sem lehet hajtani. Csend és pazar kilátás: bármerre nézel tenger és hegyek. 

img_9635.jpeg

Az 1400-1600 méter körüli csúcsok bárhonnan megközelíthetők, szabadon választhatók egy okos óra track-kínálata közül. Magam a sziget adó-vevő tornyához szaladtam fel, ez tűnt a legmagasabbnak.

img_9659.jpeg

A Pelion Ultra Trail szalagjai még itt-ott ki voltak rakva: könnyen futható és belefeledkezős erdei részek, tölgyesek és fenyvesek váltják egymást. img_9656.jpg

Amikor elkezdett sötétedni, a helyi favágó, Pirgos (a neve tornyot jelent) igazított útba a maga egyszerűségével: nézz ki egy falut és csak toronyiránt lefelé, hagyd a fenébe az ösvényeket”. Karcolásokkal, de gyorsan leértem, és még a páratlan napnyugtát is láttam futtomban.

pirgosszal_img_9657.jpg

4-5-6. A Pindosz-hegység kincsei

A hatalmas thesszáliai síkon nyílegyenesen autózva jutunk el a Pindosz-hegységhez. Ha kerülőt teszünk Thermopülai felé, akkor láthatjuk az i.e. 480-es II. perzsa-görög háború egyik jellegzetes helyszínének természetformálta maradványait.

img_7169.jpg

Ha pedig Kalambaka felé kanyarodunk, akkor futhatunk egy könnyűt és jót (akár végre aszfalton, akár az erdei összekötő utakon átvágva) a Meteorák monostorai között.

img_4438.JPG

meteorak_2.jpeg

A szerzetesek izzadt futócuccban, pénz nélkül is beengednek, megitatnak.

 

 

img_7150.jpgEgy másik kerülővel a Tzoumerka Nemzeti Park csodás részeit is bejárhatjuk, ez tényleg az isten háta mögött van, de letűnt foglalkozásokra és kedves kézműves emberekre bukkanhatunk. 

hid_epirosz.jpg

img_6990.jpg

img_4346.JPG

img_7052.jpg

img_9672.jpg

img_9671.jpg

Az Epírosz régió megbabonázó: mehetünk tovább Joánina felé, ahol a szakadékokat, folyómedreket megregulázó hídépítészeti megoldások garmadáját láthatjuk futás közben (Arna és Monodendri környéke), vagy eldugott vízesést, tükörtavat (Zirou) és tengerszemet (Louros), ...

 

... netán Dodona amfiteátrumát.

img_7030.jpgEz itt a Zagori-szurdok 19 km-es szakadéka.

zagori_szurdok_2.jpg

Itt megy a Zagori 80 népszerű terepverseny pályája is.

img_7088.jpg

A fő attrakciója 20 kilométer hosszú Vikosz-szurdok, ami Guinness-rekorder: olyan különleges hely ez, ami nemcsak mély (490 méter), de a két hegygerinc szélessége is kicsiny (csak 400 méterre vannak egymástól).

img_9750.jpeg

Varázslatos végigfutni a szurdok alján a hatalmas falak árnyékában, megmászni simára gömbölyödött sziklákat, amiket a tavaszi időszakban víz lep el.

img_9772.jpg

És még nincs vége a természeti parádénak: a szurdok végén található Papingo faluból közel 7 kilométer mászás után mesebeli tájra ér a futó.

img_9778.jpg

img_9804.jpg

img_9776.jpg

Ősidőkből maradt tengerszemek - a legnagyobb a Drakolimni, azaz a Sárkány-tó).

img_9790.jpeg

Pőrén álló 2400 méteres, de könnyen mászható sziklacsúcsok (Timfi, Gamila, Smolikas).

img_9801.jpg

Éppenhogy-füves lejtők, amiken lovak, bivalyok és juhok legelnek.

img_9766.jpg

Ha kigyönyörködtük magunkat, másnap a Pindosz túloldalán is kalandozhatunk. Metsovo és környéke még nyáron is nedves, szeles, ködös, és a görög hegyi városok tipikus építészetét mutatja.

img_9745.jpg

img_9747.jpg

Ebből a remek gasztroélményeket kínáló városból indul az 1500 méteren húzódó Ursa Trail több távja, és ahogy a neve is mutatja, medvés kalandokban lehet részünk.

img_9716.jpg

Hujjogjunk, tapsoljunk sűrűn: ebben a buja, sötét erdőségben, a szinte Jurassic Parkba illő páfrányos, ősfás környezetben közt él Görögország barnamedve-állományának fele; a Pindosz a barnamedve utolsó élőhelyeinek egyike Európában. Ez egy beépített medveriasztó cintányér az útvonalon.

img_9720_1.jpg

Az ösvények mentén medveriasztó “hangszerek” (dobok, kolompok) találhatók, az útjelzők is karmos medvemancsot formáznak. Medvével nem találkoztam, agresszív nyájőrző kutyákkal annál inkább (nyilván ők a medve ellen is helyt állnak), így a riasztósíp vagy paprikaspray alapfelszerelés itt.

img_9737.jpg

7. A spártai mítosz csúcsa / Taigetosz

Utolsó napra maradt a Peloponnészosz, és a közepén található, “rettegett” Taigetosz, aminek a marketingje riasztóbb, mint a valóság. Egy nagyon szép mészkő-hegység, egyáltalán nem nyomasztó, ráadásul egy nimfáról (Taigete) nevezték el, bár ismert kétségkívül a spártai „családtervezés” helyszíneként lett.

img_9950.jpgA rengeteg fantasztikus élményt és műemléket, tájat, városkát kínáló Peloponnészosz-félszigetre háromféleképp juthatunk:

1) a lenyűgöző Korinthoszi-csatorna felett (ingyen)

2) pár száz méterre onnan Iszthmosznál egy mobilhídon (ingyen), ami hajók érkezésekor a vízbe süllyed (ott még alacsony a part, lehet strandolni, és van egy locsolócső is, hogy lemosd a tengervizet)

3) 130 kilométerre arrébb az ultramodern patraszi hídon (méregdrágán). A terep szerelmesei feltétlen ejtsék útba Patrasznál a Sztrófíli mandulafenyőt és a mellette húzódó kék lagúnát. Nincs szintemelkedés, de a szavannai látvány, illatorgia páratlan.

sztrofilia_erdo.jpg

Opció, sőt alap még végigautózni a félsziget nyugati szélén, mielőtt a Taigetoszt céloznánk meg. Legalább annyira alap, mint Athénban leszállva, a reptértől 40 km-re elautózni a Szunion-fok Poszeidón templomához...

szunion1.jpg

...és vadstrandolni alatta.

szunion2.jpg

Messzínia régióban végig középkori tengeri erődvárosok sorakoznak, csodás kilátással, strandokkal és felfutásokat kínáló magaslatokkal: Pilosz, Methoni, Koroni, útközben Nesztor többezer éves palotája, vagy Filiátriában egy negyedére kicsinyített Eiffel-torony.

 

 

És ha ráfordulunk a Kalamata-Spárta útra, útközben Vufradesznél álljunk meg mindenképpen az egymásból kifolyó vízesés-tóvízesés-tó sormintát megszemlélni, már a neve is ezt mutatja:Polilimnio, azaz Soktavas.

polilimnio.jpg

És akkor irány a híres hegység: Spárta elővárosától futva jó hosszú és meredek az út a Profitis Ilias csúcsig (kvázi tengerszinttől emelkedünk 2400 méterre 15 kilométer alatt). A korai indulás ellenére is perzsel a nap alatt. Az illatos fenyőerdő a tűlevélszőnyegével egyik pillanatról a másikra véget ér, kövön-sziklán át aprózza a futó, hogy a tetőre érjen. A csúcs alatt egy nagy luk - talán ez volt az ókori gyermekkitevő hely? Íme a luk:

a_taigetosz_luka.jpg

Kolompszó hallatszik: a hegység legmagasabb pontjára kőkarámokat telepítettek pásztorok, és a kecskék önellátásra rendezkedtek be. Egészen hihetetelen és vicces, amikor 50 patás néz bámul rád, amíg te Lakónia csodás tájait és partjait bámulod.

img_9960_1.jpg

Levezetésnek nem szabad kihagyni Mistras várát, ami a Dromos Athanaton verseny egyik csekkpontjai egyben, kurva meredeken van.

Muszáj megnézni onnan nem messze a Tripi környéki mészkőfalakat, amikbe az autóutat vájták, Arna gigantikus platánfáit a főtéren, Xirokampi 2500 éves hídját (amin még a spártaiak jártak) és az ott kezdődő Taigetosz-szorost. De ez már egy másik cikk (és könyv) témája lesz, ha egyszer megírom - mint már fent említettem - az eddigi hét és még ki tudja mennyi eljövendő spartathlonista év emlékeit és bejárt, turistakönyvekben fel nem lelhető fasza helyeit a Peloponnészoszról.

A Taigetoszról lejövet Spártában lecsekkoltam, hogy befaragták-e Maráz Zsuzsi és Bódis Tomi nevét a győztesek márványoszlopába.

bodis.jpg

Aztán még lefertőtlenítettem Leónidász király lábát, abban a reményben, hogyha mégis lesz verseny valamikor, akkor a futók nyugodtan csókolgassák.

 

 

Még tettem egy kitérőt kedvenc helyem, az Argolisz-régió felé (a Peloponnészosz hüvelykujja), megnéztem e koronavírussal leginkább sújtott görög helyet, a Póros-szigetet, ahol mindenhol (szabadban is), maszkot viselnek, és amit a 2020-as tavaszi első hullám alatt hermetikusan lezártak a hatóságok. Na ott láttam egy olyan 400-as rekortánt a város határában, amit két oldalról a tenger ölelt.

poros_rekortan.jpg

Egy közelben levő, alulértékelt kis nyúlvány-félszigeten, Methanán még futottam egyet a kihűlt vulkánok és opálos tengeröblök között.

methana.jpg

És lélekben már az északi túrámra készültem, amit a Covid miatt tavaszra kell tolnom, remélem, nem tovább, pedig már a vízumom is megvolt egy speckó görög helyre. Innen folytatom majd: Rodopi-hegység, Thasos sziget, Szamotraki és még sok más. Alig várom, hogy a gépem leszálljon az Elefthériosz Venizélosz reptéren Athénban. Az Elefteria ennek a női változata, szép görög nevek ezek, szabadságot jelentenek. 

BÚÉK azaz Καλή πρωτοχρονιά!

img_7008.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://nemaze.blog.hu/api/trackback/id/tr9616364650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása