A most következő írással emlékezem Monspart Sacira, aki épp egy éve, 2021. április 24-én hunyt el. A szöveg eredetileg a Runner's World 2021-es késő tavaszi számában jelent meg.
A blogra két részes életút-interjút csináltam Sacival még 2020 júniusában. Itt az első és második rész sok képpel, és a Büntetőkör podcastok közt meg is hallgathatók.
Pár napja náluk jártam, Feledy Péterrel, Saci férjével beszélgettem hosszan egy készülő új műsorhoz, ami a halálra készüléssel és a halállal, méltósággal, tudatossággal, önrendelkezéssel, gyásszal és gyászmunkával fog foglalkozni különböző történeteken keresztül - nem titkoltan a hospice-üggyel.
Ceruzák és radírok
Amikor a 2008-ban először futottam maratont Budapesten - már a falon túl, de a céltól még relatíve messze – elcsigázottságomból 38 kilométer táján kereplés ébresztett fel. Egy szőke nő hajtotta a Nyugati pályaudvar felüljáróján kaptatókat. Ilyenkor az ember pokolba kíván minden pályaszéli kibicet, de tőle felvillanyozó volt a pátoszmentes noszogatás, csipkelődő és bátorítő, pláne mert utána lejteni kezdett az út.
Az egyetlen profi sportoló volt a futóversenyek környékén, aki mindig ott volt 38-nál, szurkolt (talán a múltját is újraélte látva a futókat), és hitelesen képviselte a sport ethoszát. Nem azért volt ott, hogy a tömegre lenézve ellője a startot, nem VIPeskedett. Pedig az volt.
Ő volt a Nemzet Sacija, a Nemzet Sportolója, a Nemzet Vezérszurkolója - volt is aranyozott kereplője otthon vitrinben, ajándékba kapta futóktól. Illett a hajához – baromi jó csaj volt, éves naptárba is bekerült a képe ahogy egy erdei tisztáson fut. (Nekem ez a kedvenc képem róla, az elfolyó emulzió miatt is).
Az ABBA sajnálhatja, hogy nem öttagú volt Sacival kiegészülve, Godard pedig azt sajnálhatja, hogy nem őt választotta a Kifulladásig főszerepére.
Rátermettsége és alkata Feledy Péter sztárriportert is elbűvölte, amikor az 1973-as Kezdőkör című műsorban vendége volt Saci és Réczeg János, sztahanovista gyári munkás. Nyilván előbbivel randizott a műsor után, pedig Balczó András is célkeresztben volt.
Bár matek-fizika tanári végzettsége volt, mégis később egész népét tanította - nem középiskolás fokon - a mozgás szeretetére. Már bőven élsportoló volt, de 1969-ig általános iskolában tanított. A kerületszámítást nem a tanteremben, hanem a szabadban, homokozóban mutatta meg a gyerekeknek. Nem tűrte a megkülönböztetést, kiközösítést, a teljesítmény volt a mérce.
Következetes volt, nem játszotta meg magát, ami a sportban előnyös, de később a sportvezetésben már sok konfliktust okozott. Nem érdekelte: a női futó- és gyaloglómozgalmak motorjaként sosem kellett alakoskodnia, más kávéház volt, sokkal jobb törzsgárdával.
Ha kellett leadta a „Hogyan pasizzunk futás közben?” kiselőadását, vagy a KSH adatsorait idézte az időskori „magányjárványról”, elhízásról, inaktivitásból fakadó halálozási számokról. Nála kétfajta futótípus létezett: a gebe ceruza alkat, és a pufók radírtest, mindkettő megtalálta a helyét az írásban, azaz a futásban.
Egykoron senki nem hitte, hogy neki keresnivalója van a sportban. A természet szeretete, szabadságérzete vezette a tájfutáshoz 1960-ban. A kis "dagadt veréb" már 1964-ben egyéni és csapat országos bajnok. Utána még sokszor egymás után, utálták is a sporttársak.
A tájfutásban összesen harmincnégyszeres bajnok. Nem mindig a leggyorsabb nyer a versenyeken, vagy aki a legrövidebb utat választja: Saci taktikája a „szintben maradás” volt, nem vesztett vagy nyert magasságot feleslegesen. 1973-ban kalucsniban és begipszelt kézzel nyert.
Sok sportba áthallgatott: sífutással alapozott télen (itt hatszoros bajnok), ami egy még oxigénigényesebb sport, pláne szellemi, ha hozzávesszük, hogy rendeznek tájékozódási sífutó versenyeket is. A legmacerásabb terepfutós helynek a Vértest tartotta a hegylánc sok csipkéje miatt, és a Bükk fennsíkot a töbrökkel.
Már akkor olyan módszerrel edzett, mint ma Hosszú Katinka. Minden versenyt technikai edzésnek fogott fel: egy évben közel 100 versenyt abszolvált. Főleg tájfutás, és némi sífutás, hétvégén két futam, akár hétközben is, plusz még a szövetségi felmérők, atlétikai OB-k, nyáron a soknaposok.
Az edzéstervben több mint, amit egy tájfutónak csinálni kéne, de kevesebb mint egy maratonisté. Mégis 1972-ben első nőként futott „sub 3h” maratont Európában, a világon pedig majdnem elsőként (egy ausztrál hölgy előzte be pár hónappal korábban).
Saci ráadásul tiltott módon indult el, mert a csepeli OB-ra egy sérült férfi sportoló rajtszámát kapta meg. Szekeres Ferenc, maratoni olimpikon mesélte, hogy azt az OB-t ő nyerte, és már rég a klubházban söröztek, amikor Saci beesett a célba. Utána felgyorsult a női futóvilág is: Grete Waitz 2:27-es maratonja már egy új éra kezdetét jelezte 1979-ben.
A tájfutás mellett tehát a maraton is beépült a repertoárjába, számos meghívás is érkezett nemzetközi nagy versenyekre. 1978-ban a nem hivatalos vébén Atlantában 2. lett.
Pár héttel később sosem tudott így futni többet: a Vértes hegységben végzett edzés közben megcsípte egy kullancs, és három héttel később egyik pillanatról a másikra 41 fokos láz tört ki rajta, először vakbéllel operálták meg, pedig valójában vírusos agyvelőgyulladása volt.
Papot hívtak hozzá, élet-halál közt lebegett 38 kilósan a kórházi ágyon. Nemcsak a testében, de a lelkében is rengeteg küzdelem zajlott.
Már életében meghalt egyszer. Mert mi más lenne egy sportnak élő futónak az, ha soha többé nem futhat? Felépült, mert utált veszíteni.
Hogy megy egy sportolói gyászfolyamat? Hogy lehet talpra állni úgy hogy nem versenyezhet, sőt nem is futhat igazán többet valaki, akinek ez volt az élete? Saci újra tanult beszélni és járni.
Hogyan kezd el el valaki "sántán" a futásban újra értelmet keresni? Úgy, hogy váltani kell: évtizedekre a nemzet sportmotivátora lett. Megmaradt szeretett sportja mellett keserűség néllkül, alázattal, elhivatottsággal - a másik oldalon. Tájfutó szövetségi kapitányként 10 évig, versenyek védnökeként, éremátadójaként.
Sportszervezőként talán még nagyobbat alkotott, mint versenyzőként, pedig úgy is óriás volt. A tömegsport, de inkább a szabadidősport szószólója lett, s mivel csinálta is: példaképe. A hazai utcai futómozgalomban terjesztette a sacizmust, a mozgás szeretetét, fontosságát.
Családja viccesen panaszkodott rá: nem lehetett mellette ellustulni. Hol kirándult, hol szervezett. Mikor már nem futott, akkor nyugdíjasokat vitt minden héten kétszer kardiosétára a Margitszigetre és a Normafára.
A Városmajorban mindennapos jelenség volt, ahogy bundás kutyájával sétált. Születése óta ott élt, abban az egykori, dédapa által elkártyázott családi épületben, de már csak egy emeleti lakásban. (Balra Saci 2020-ban, jobbra Feledy Péter 2022-ben.)
Tízezreket sarkallt életmódváltásra, szemléletformált rendületlenül - ezt semelyik emberminisztérium nem tudta elérni.
Random kérdezz meg tíz 40 év feletti futót: a fele tutira azt mondja, hogy az első maratonjára Saci edzéstervéből készült fel, akár a nemzeti sportos rovata, akár a könyve alapján.
Sokan hosszú passzusokat tudnak idézni A futás csodálatos világából, annyit lapozgatták a 42K előtt.
Nem vágyott kéretlen díjakra. Úgy lett megkésve, már betegen (kegyelemkenyér?) a Nemzet Sportolója a férfidominanciáról és olimpiaközpontúságról híres magyar sportvilágban, hogy nem olimpiai sportágban volt legenda nőként.
Egy olyan országban, ahol az elit megmosolyogva ejti ki a szabadidősport kifejezést, pedig egy nemzet boldogulását, egészségét, mentális közérzetét ez befolyásolja a legjobban.
Saci a Sportcsillagok Falára is odatenyerelt – őt több százezer amatőr futó validálta. Ahogy példát adott életében a mozgás fontosságának gyakorlatias hangsúlyozásával, úgy üzent nekünk élete végén is a hospice tudatos és gyakorlatias vállalásával.
Nemcsak beszélt a dolgokról, hanem cselekedett is.
Évekig küzdött a petefészek rákkal, sokáig kezelték az orvosok, még akkor is, amikor már nem volt értelme, dehát egy ilyen ismert, és fantasztikus emberért nem lehet nem megtenni mindent - és a mindent (ami semmi) feltétlen meg kell menteni.
Azzal, hogy végül önerőből bement a Hospice Házba futóként is, emberként is üzent: minden másodperc értékes, a pályán és az életben is. Nem vereségként élte meg, hanem lehetőségként a méltó finisre.
Ez nem game over, hanem restart. Aztán a test utolérte a szervezete a pszichéjét, és békésen, fájdalmak nélkül átlépett egy másik tájba futni. Hisz mindig erről álmodott éjszakánként: jó a lába és szalad.
Készítettünk neki egy üzenetet a felüljárón, reméltük odaér még hozzá. Elkéstünk, ő mindig gyorsabb volt. A búcsúztató szobába került mellé, talán lepillantott fentről rá, felrakta a textil rajtszámát, és szédületes tempóban, szintben maradva, elfutott a távolba.
Utóirat:
Szerettük volna, ha a Nyugati téri felüljárót róla nevezik el. Terveket készítettünk. Beadtuk. Hallottuk, hogy a pályaudvart teljesen átalakítják, így a felüljáró bontásra kerül. Viszont pont ekkor nevezték el a Margitszigeten a futókört Saciról, s úgy tudom, a Normafánál is lesz / van egy Saci-ösvény - jobb nem is lehetne.
