futó gondolatok

nem azé, aki fut

nem azé, aki fut

IZZÓSZTÁR #39 A szellemfutó | John Tarrant élete

2023. február 24. - SimonyiBalázs

szellemfuto.jpg

Egy kevéssé ismert, lebilincselő történet, amit a podcastban storytelling formában bontok ki. A fotókon érdemes lesz a rajtszám nélküli futót keresni - róla szól a történet. Most lenne 91 éves.

Nagyon igaz rá (is) Lázár Ervin Négyszögletű kerekerdőből ismert tanmeséje. Amikor a kövér urak meg akarták tanítani Aromót, a fékezhetetlen agyvelejű nyulat futni...

Ha valakire illik a hosszútávfutó magányossága kifejezés, akkor az John Tarrant. Nem az azonos nevű ausztrál színészről van szó. DUV-link róla itt.

A brit intézményrendszer kiközösítette, a futóvilág befogadta. Rajtszám nélküli renegátként vert éket a múlt század tarthatatlan és képmutató amatőr-profi felosztásába. 

Sokan érezhetünk vele együtt. #metoo #szellemfutoo

Az ember, aki elfogadásra vágyott, mégis az elutasítás volt a motorja a sosem elismert sikerekhez, rekordokhoz. Mennyi ellentmondás egy mondaton belül!

A teljes storytelling adás a Patreonon!

Become a Patron! 

Bill Jones dekáddal ezelőtt megjelent könyvét mesélem el a podcastban hosszan, itt csak összefoglalva. 

(Angolul hangoskönyvben is megvan.)

the-ghost-runner-9781605984131_hr_1.jpgJohn Tarrant élete harmada klasszikusan nyomorult családtörténet a brit munkásosztályból: gümőkórban meghalt fiatal anya, világháborús apa, nevelőintézeti hányattatások fivérével, későbbi legfőbb támogatójával, Victorral.  

A második harmad egy ellenállás hősies és fájdalmas sztorija: „lábon kihordott” nemes küzdelem a bürokráciával az érvényesülésért, szőnyeg alá söpört komoly futósikerek, a média és a közönség rajongása, végtelen ütésváltás a hivatalokkal.

A harmadik harmad pedig egy ballada: a futás által hajtott emigráció, időszakos családelhagyás, a történelem akaratlan befolyásolása, halálos betegség fiatalon.  

Tarrant a londoni Shepherd's Bush-ban született 1932-ben. A második világháború alatt, amikor édesapja aktív szolgálatban volt, édesanyja tuberkulózisban (gümőkór) meghalt.

John és öccse, Victor (1934) egy kenti gyermekotthonban nevelkedtek, amíg apját leszerelték a háború végén. 1947-ben apja újraházasodott, és a család Buxtonba költözött.

Tarrant 1950-ben a közép-angliai kisvárosban, Buxtonban lébecolva 18 évesen pofozózsáknak állt, akkoriban ez random pénzkeresetet jelentett. Pár bokszmeccsen összesen 17 fontot hozott össze az ütlegeléssel, ez mai reálértéken 330 000 forint lenne.

„Fiatal voltam, kellett a pénz.”  Még fotó is van róla, amin úgy néz ki (és még jó pár képen), mint a nővérem francia férje.

tarrant3_x.jpg

Nem nagyon élvezte a bokszot.

Az átmeneti, megélhetési ökölvívás kapcsán jött rá, hogy jó az állóképessége, más sportok felé is kacsintgatott. 

Az edzések során rájött, hogy tehetsége van a hosszú távú futáshoz. Megtalálta mint hobbit, majd mindez hamar egy mindent leuraló életvezetési modell lett Tarrant számára.

Mindent ennek rendelt alá – ilyet is ismerünk.  

Bár mozgása rettenetes volt, de mégis elnyűhetetlen és gyors futóvá érett.

Ennek megfelelően a következő évben felhagyott az ökölvívással, és a hosszútáfvutás felé fordult, abban a reményben, hogy részt vehet az 1960-as nyári olimpián Rómában .

Amikor 1952-ben le akart igazolni a helyi klubhoz, a Salford Harrierhez, a formanyomtatványon bevallotta, hogy már kapott sportért pénzt, azt a 17 fontot. Az akkori szigorú amatőr kódex miatt azonnal életre eltiltották a versenytől.

Ha csak simán elhallgatja, fényes és boldog karrier várt volna rá. De ő naiv és őszinte volt. Van úgy, hogy a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve.

Az AAA (Angol Atlétikai Szövetség) azonnal örökre eltiltotta az érvényben levő amatőr-szabály miatt, amit csak 1981-ben kezdtek fellazítani.

A kudarc ellenére folytatta az edzést, és bátyja, Victor segítségével elkezdett becsapni a "kapukat", avagy az atlétika urait, kapuőröket, szervezőket.

Átszakította azokat a kapukat és célszalagokat ("gatecrasher"), ahol hivatalosan megtagadták a belépést, és bizony gyakran múlta felül az adott verseny hivatalos bajnokait.

Ez a huzavona a szövivel bosszúszomjas, kuncsorgó létharccá változott Tarrant haláláig. Legfőbb ellenlábasa a szövetség vezetője, Jack Crump volt, aki következetesen vitte tovább az Oxbridge (Oxford, Cambridge) tradíciókat.

kepernyofoto_2023-01-27_9_46_05.png

Amik a tiszta, pénzmentes, fair játékot képviselték, a purista amatőrizmust, ahol ha egy fillért is eflogadsz vagy bármilyen támogatást a sportért, profinak számítasz és kiátkoznak.

Persze az etoni diákocskák könnyen lehettek amatőrek, hisz gazdag szülők gyermekeként nem voltak rászorulva a fizetésre, a sportállásra.

És hogy hova fordult a világ? A 2008-as pekingi olimpián már aranyat nyert teniszben a profi Nadal. És még számos példát hozhatunk akár a kerékpározásból, akár a futballból. Ironikus módon akkor az egyetlen még tisztán amatőr-profi felosztásban létező sport már csak a boksz volt. 

Sőt Dwain Chamberst visszaengedték doppingügye után az atléták közé, de mondhatnánk még neveket. Miközben Tarrant-t halálra szopatták - szó szerint, mármint a "halálra", mert az egészsége ráment erre a huzavonára.

article-0-0cdc7f1e00000578-555_233x423.jpg

Az amatőr szellem, a fair play, az "örökrék" már a múltté. Ahogy az is, hogy az atlétikai fehére emberek játéktere.

Tarrant méltatlannak tartotta az egészet, és egy megveszekedett, engesztelhetetlen harcba kezdett. Minden héten levelekkel bombázta a hatóságokat, futóként pedig partizánakciókba kezdett.

Mivel mezőnyben akarta megméretni magát, így szellemfutóvá kellett válnia.

A rajt előttig ballonkabátban, kalapban álldigált, startjelre ledobta a kamuflázst, és futócuccban nekiiramodott az aszfalton – rajtszám nélkül. Egy fa mögötti gyors átöltözés: az inkognitóból a fényre lép Tarrant.

tarrant6_x.jpgNem tudták, később nem is akarták kiszedni a versenyből, tőle lett izgalmas és ismert bármi, amin elindult.

Igazi „partypooper” (troll) volt, vagy szellemfutó, ahogy a lapok nevezték. A szervezők meg nem voltak olyan gyorsak, hogy kilökjék a pályáról.

tarrant4_x.jpg

A mai világban próbálkoznak néhányan, de ezek legális poénok. Volt az a barom, aki a 15 perc hírnévért beállt a Boston Marathon elit zónájába és vezette a mezőnyt 3 kilométerig, amíg a 2:50-es tempótól fejre nem állt. A kislányának akart örömet szerezni, hogy közvetíti a tévé - mégis milyen arány- és szereptévesztésben van az ilyen? Ez a srác már sokkal jobbfej:

Emlékezhetünk az 1967-es Boston Marathon emblematikus fotójára,

0x0.jpg

ahol az egyik rendező megpróbálta kiszedni erőszakkal Kathrine Switzert, az első női maratonfutót, az eladdig csak a férfiak privilégiumának tartott versenyből.


Aztán egy gentleman-koszorú fogta közre és védte a maradék távon.

therealstory.jpg

Az első női maratonista a feljegyzések szerint Stamatha Revithi volt, aki 1896 április 11-én 5 és félóra alatt lefutotta a maratoni távot, egy nappal a férfiverseny után. Tiltakozásból tette, mert nőket nem engedtek rajthoz állni az első újkori olimpián.)

Tarrant sosem lehetett válogatott, eredményeit – legyenek akár dobogós helyek - nem jegyezték fel, az újságok is csak akkor kezdtek róla írni, amikor invitálás nélkül jelent meg a versenyeken. Vonzotta is a közönséget, a szervezők, amennyire utálták, annyira hálásak voltak neki emiatt.

Persze sosem lehetett tudni, hol bukkan fel, hol csap le a mezőnyre. Itt egy versenyszervező próbálja kiinteni a mezőnyből a rajtszám nélküli Tarrant-t.

tarrant5_x.jpg

A fejesek kivételével az egész országot maga mellé állította: a közönség és a sportsajtó, sőt még a szakma is azt követelte éveken át, hogy engedjék Tarrant-t hivatalosan versenyezni, mert kora egyik legjobb hosszútávfutója volt.

A gerillafutót az élboly is megbecsülte: nemcsak hajtotta őket, hanem tisztelték benne a sportembert.

Még az amatőr atlétatanács (BAAB) egyik vezetője, a Tűzszekerekből is ismert olimpiai bajnok sprinter, a híresen konzervatív, az amatőr sport tisztaságáért küzdő Harold Abrahams is kampányolt mellette – sokáig hiába.  

gettyimages-3091125.jpg

Sikerei ellenére lekezelő hangnemű leveleket, együttérzésbe oltott lepattintásokat kapott a sportéletet uraló intézményektől.

Rajtszámot is csak 1958 után kapott. Akkor a brit futóvilág nyomására atyáskodó módon megengedték neki, hogy nemzeti bajnokságokon induljon, de nemzetközi mezőnyben nem. In Britain, but not for Britain.

tarrant1_x.jpg

Így nem juthatott ki olimpiára, holott ezért kezdett futni 1950-ben, és bizony többször megfutotta a nemzeti kvalifikációs szintet vagy az elvárt helyezést, de a szabálykönyvre mutogatva a kalapos urak be se nevezték.  

Mi sem bizonyítja jobban Tarrant képességét, tehetségét, minthogy számos versenyt nyert 10 és 42 km között, például a Liverpool maratont (2h 22m), majd az ultrafutásba is áthallgatott.

Főleg a 60-90 km versenyek álltak jól neki, igaz akkoriban nem is voltak 200-asok. Bal szélen Tarrant.

images-25_2.jpeg

Milyen cipőkben futnak - ma 10 km után arra panaszkodnánk, hogy a beton kőkeményen veri a talpunkat. Tarrant 1960-ban, immár rehabilitálva, rajtszámmal.

673988431aabd96083ba1a9f789911644d33afe2c81e2918d54912a3218eb913.jpg

Elsőként csinálta meg a nagy brit Grand Slamet, nem egyet pályarekorddal futott: a patinás London-Brighton, Isle of Man, Exeter-Plymouth, Liverpool-Blackpool.

Ez az egyetlen fennmaradt mozgókép Tarrant-ról, 58-as rajtszámmal vezeti a mezőnyt.

Akit a London-Brigthon története érdekel, itt tájékozódjon.

Megdöntötte a 100 (12:31:10) és a 40 mérföldes (4:03:28) világcsúcsot. Itt felesége, Edna gratulál neki.

6378365_jpg_gallery.jpg

Először, inkognitóban, majd később nyilvánosan „szabályt szegve”. 

Kérdés: szeghet-e szabályt egy eleve renegáttá átkozott gerillafutó? 

Négyszer állt rajthoz a legendás 90 kilométeres Comrades-en Dél-Afrikában, ahol egyik évben innen, a másikban onnan indul a mezőny.

350px-comrades_ultramarathon_route.png

Legjobb helyezése a 4. volt, de ha nyert is volna, eredménye akkor is elhallgatott lett volna.  

Az 1968-as a Comrades Marathon végesprintje – a sosemvolt 4. hely: 

tarrant7_x.jpg

Mivel ez külföldi futás volt, és előtte még New Yorkban is elvállalt egy invitálást, így a rajtszám-engedélyét visszavonták.

tarrant9_x.jpg

Ahogy a Holdnak is van sötét oldala, úgy Tarrantnak is volt.

Családját – sok lelkifurdalás és önszemrehányás ellenére - elhanyagolta: íme a hosszútávfutó feleségének és fiának magányossága!

A munka bevallottan nem érdekelte, semmihez nem értett, épp csak a létminimum fenntartásáért melózott a lehető legrövidebb munkaidőben, hogy mehessen edzeni. Ismerünk itthon is ilyet.

Akkor már évi 570 edzést csinált, havi 900 összkilométerrel.

Dolgozott vízvezeték-szerelő asszisztensként, kőfejtőként, patkányírtóként, sőt gondnokként a területi hadsereg herefordi bázisán is. Ott két társával a laktanyából kigyalogolva egy 24 órás, futással egybekötött rekord teljesítménytúrát is lenyomott.

Később el is hagyta a családot, hogy a dél-afrikai Durbanbe költözzön „permanens edzőtáborba”.

8616689586_0bcc049c0a_b.jpg

Tarrant épp a külvárosi futásai során szembesült a gyarmattartó fehérember VS őslakosok dilemmával.

Ráébredt az ottani apartheid körülményeire, és fehér emberként belépett az első „többfaji (multirace) csoportba. Egyfajta támogatásként, szolidaritásként ott versenyzett. Márcsak ezzel is bosszantotta a nagy fehér hivatalnokokat.

Elvállalta, hogy rajthoz áll 1970-ben az első 80 km-es Stanger-Durban ultrán, ami a legelső multirace verseny volt: azaz nemcsak fehérek indulhattak rajta, mint addig. Sőt ő volt az egyetlen fehér.

Megnyerte. Személyes bosszúvágya egy új dimenziót és lendületet adott az apartheid-ellenes mozgalmaknak.

Ugyanakkor hamarosan fény derült arra, hogy miért ment jó pár versenye kukába korábban is.

1704326.jpeg

Gyanakodott frissítésre, dehidratáltságra, alulkészültségre, ám az ok ennél prózaibb volt: gyomorrák.

Legalább ghost writer nem kellett a ghost runnernek: az emlékiratai befejezése után hunyt el 1975-ben; a fotók alapján úgy nézett ki 42 évesen, mint a saját öregapja. 

A szöveget csak négy évvel később adta ki az Athletics Weekly. A sportújságok, akiknek kiajánlotta, és akik sok napilapot eladtak évtizeddel ezelőtt Tarrant szellemfutásával, visszautasították, mondván kevés benne a szex és a botrány. Nagyot fordult a világ 1958 és 1975 között.

Az eredeti kiadvány és Bill Jones életrajzának, oknyomozásának első kiadása.

41qlujf5l_l_sx321_bo1_204_203_200.jpg

9781845966065.jpg

Tarrant utolsó tiszteletkörei 1974-ben, pár hóappal a halála előtt a herefordi pályán.

tarrant8_x.jpg

2019-ben angliai lakóhelyén, Herefordban szobrot állítottak neki.

201723871_jpg_gallery.jpg

A magát a „dirty-pro”, azaz piszkos profi ironikus névvel illető Tarrant a megszállott, önző futó prototípusa. Egy kettős kötésű drámai (anti)hős: meg akart felelni magának, a futás miatt érzett bűntudata okán a családjának és az irreális, köldöknéző szabályoknak.

Amennyire a futást komolyan vette, minden másra komolytalanul, felelőtlenül tekintett, miközben azt mantrázta, hogy ha a futásban legalizálja magát, a sikerei megoldják a magánéletei gondjait is.

Szánnivalóan tragikus, fordulatos történet. Elégtétel? Sporttörténelem? Egy újabb Don Quijote-utánérzés? Sokféle olvasata lehet.

Mindenesetre nehezen felejthetők azok a képek, amin az élbolyoknak klottgatyában, trikóban, rajtszám nélkül diktál tempót. (A Szellemfutó egy doncasteri versenyen 1957-ben.)

tarrant2_x.jpg  

Track record:

Maindy Stadion (40 mérföld) 1966: Világrekord idő 4 óra 3 m 28 mp.

Walton-on-Thames (100 mérföld) 1969: Világrekord idő 12 óra 31 m 10 mp

Akit ez a Walton-verseny tüzetesen érdekel, egy izgalmas podcastot hallhat róla angolul.

Man-sziget (39 mérföld): Győztes 1965–1967. Pályarekordot állított fel 1965-ben — idő 4 óra 11 m 26 mp.

Exeter-Plymouth (44 mérföld): 1965–1967 győztes. Pályarekordot állított fel 1967-ben – idő 4 óra 44 m 35 mp.

Liverpool–Blackpool (48 mérföld): 1965, 1967 győztes. Pályarekordot állított fel 1967-ben – idő 4 óra 55 m 56 mp.

London-Brighton (52 mérföld): 1967 győztes. Idő: 5 óra 41 perc 50 mp.

Isle of Wight (maraton): 1960–1962 győztes. 1962-ben 2 óra 26 m 44 s pályarekordot állított fel.

Liverpool maraton: 1960-ban győzött. Rekordidő 2 óra 22 m 35 s.

Salford Harriers (10 mérföld) pályabajnokság: Győztes 1958–1966. Pályarekord 1963 idő 51 m 35 s.

Roath, Cardiff (16 mérföld): Győztes 1960-ban, 1962-ben, 1965-ben, 1966-ban és kétszer 1967-ben.

Herefordshire megyei bajnokság (20 mérföld): Győztes 1962–1964, 1966, 1967.

Newport (10 mérföld): 1960, 1961, 1967 győztes.

Hereford to Ross-on-Wye (14 mérföld): Győztes 1960, 1962. Minden alkalommal megdöntötte a pályarekordot.

South London Harriers (30 mérföld): 1962, 1967 győztes.

Woodford–Southend (36 mérföld): 1964 győztes.

Stanger to Durban Goldtop (50 mérföld): 1970 győztes.

Herefordshire County (6 mérföld) pályabajnokság: Győztes 1962, 1966, 1967.

Országos Bajnokság (20 mérföld): 1960-ban bajnok.

Országos Road Runners Club (Maraton): 1962-ben bajnok.

Országos Területi Hadseregbajnokság (cross country): 1960-ban, 1961-ben bajnok.

buntetokor_tablo_fb_fejlec_uj_2022.jpg

Érdekel ez az adás, a jövőbeliek az eddigi nagyinterjúk, vagy a másik három tematikus futópodcastom? Akkor szállj be a finanszírozásba, patronáld a 10 éve fennálló blog és a podcast nyilvános működését, továbbá férj hozzá exkluzív tartalmakhoz is, amik a a futás vonzáskörzetében levő, izgalmas és értékes alakokról, témákról készülnek.

Keresd őket a Spotify és Podpad, Anchor streaming platformokon.

 4_podcast_kep.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://nemaze.blog.hu/api/trackback/id/tr5314752673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kaaen 2023.02.26. 10:35:59

Nagyon "jó" olvasni a rengeteg fló futi, és szupcsi kilcsi facebookposzt után a realitást is olvasni. Köszönöm Balázs!
süti beállítások módosítása