A szójáték nem önmagáért van: két esetet nézhetünk meg, ahol nemcsak a nagy hajrával győztes nyújt fanatsztikus teljesítményt, de a "futottak még"-résztvevők is hatalmas pszichodefektről tesznek tanúbizonyságot. Az elkényelmesedettség, a tutiban levés tipikus esetei, amikor már nem tudnak rámozdulni a saját önfeláldozó erejétől megtáltosodó futóra, aki a végén leelőzi őket. Egyszer a Piros 85-ön 53 km-nél mesélte egy fújtató sporttárs valahol a Pilisben, hogy kicsit elfutotta az elejét, mert egy másik futót "megkínált" egy hegyi vágtával, de az "visszakínálta", és ez kivett az erejéből hamar. Na itt is csodás visszakínálásokról lesz szó, de nem az elején, hanem a végén. 

Az első esetben egy komikus részt (eltévedés - ami akadhat fáradtságból fakadó figyelmetlenségből, vagy rossz útkijelölésből) egy heroikus követ. Az 1994-es New York Marathonon esett meg, hogy Germán Silva jobbra ment az egyenes helyett, s így az addig fej-fej melletti küzdelemből 10 másodperces hátrány lett - de a célegyenes előtt! Nos a későbbi "WrongWay Silva" becenevű mexikói nem adta fel és honfitársa, Benjamín Paredest közvetlenül a célszalag előtt vadászta le. A kétszeres NY-győztes, kétszeres olimpiai hatodik nem tudni, honnan kaparta magát össze, vajon vastag kurvaanyázások és a helyzet abszurditása sarkallta a csakazértisre... nem tudni. De az is rejtély, hogy Paredes miért nem sprintelt jobban, vagy tán lelassított a fair play végett?

A másodikban Heather Dorniden egy 2008-as, fedettpályás 600 méteres (angolszászoknál ilyen is van) futáson bukik el a futólábakban az utolsó előtti körben, majd egy brutál hajrát produkálva végül - célfotó nélkül is - nyer. A legjobb motiváló videó a soha meg nem elégedésre, soha fel nem adásra.