Megvan a Tények és Tanúk sorozat? Gyerekszemmel a nyolcvanas években riasztónak tűnt a sorozat szigorú tipója, fekete borítója, zorall politikai/történelmi/életrajzi témái, képregényekhez képest minimálra szorított vizuális beltartama. Úristen, mennyi apró betű! Mennyi komolyság!! Ebben a sorozatban szembesültem a chilei puccsal (Pinochet vs. Allende), Kazinczy fogságnaplójával. És akkor a korpa közé keveredik egy sportkönyv - az olimpiai ezüst- és aranyérmes Székely Éva önéletírása, fejlődéstörténete, edzői naplója, betegségének rögzítése. 

Egy éve írtam már egy keserű úszós visszaemlékezésről - valahogy a versenysport és a tinikor találkozása kemény múltfelidézést hoz ki az emberből. Aki nem szeretne sem könyvet, sem blogot olvasni, az ebből az interjúból is tájékozódhat. Nem kritika lesz a poszt, hanem inkább idézetgyűjtemény, sok tanulsággal.

Már nyolcévesen sem értettem a közhellyé fokozott címet: miért csak a győztesnek szabad sírni? Pont, hogy a vesztesnek kell szabadjára engednie fájdalmát. Amikor anno elolvastam, a gyerekek hebehurgya  "villámolvasásával", csak annyi maradt meg bennem, hogy az egész família úszik, és milyen szar a szegény lánynak (Gyarmati Andrea), hogy nyomasztják az olimpiai bajnok szülei.

Aztán felnőtt fejjel újra elolvasva is ezt gondoltam, de kiderült, hogy a cím duplafenekű bőrönd: a győztes lehet vesztes is, vagy így, vagy úgy. Akár későbbi életében, akár saját gyerekének sorsán keresztül. Minden egyes győzelemmel megsiratjuk egykori és majdani magunkat: a beleölt fájdalmat, lemondást, és azt, amikor már nem leszünk azok. És siratjuk a ritkán előforduló kegyelmi állapotot:, az illékony győzelmet, a sporttársainkat, akiken felülkerekedtünk - legyen az úszás, futás, bármi. Erről is szól ez a remek könyv.

Csak nekem van olyan érzésem, hogy régebben (30-60 évvel ezelőtt) még tudtak írni a sportolók és nem voltak - már bocs - alulművelt, egyszerű figurák? Akiknek érzékeny leírások, kifejezések, gondolatokból összreakott, jelentőségteljes mondatok tolultak szájukra és írógépükre? Kéktiszta szerelem - írja le csuklóból Székely.

Ezek a sportolók tudtak fogalmazni, intelligens és tanult, olvasott emberek voltak. Hol vannak ma? A könyvespolcomon csak régi bajnokok, spotolók könyvei sorakoznak. A maiak helyett szellemírók vagy ügyes szerkesztők végzik el a munkát, vagy csak odahánynak egy interjúkötetet, mert az a legegyszerűbb forma. 

Székely Éva (most 88 éves), Gyarmati Dezső, aztán a lányuk, Gyarmati Andrea, no meg az ő fia, Hesz Máté - egy olyan família, akik a vízzel jegyezték el magukat. Pár fontos adat Székely Éváról, minden másra ott a wikipedia.

Kilenc évesen, a rádió olimpiai közvetítései hatására határozta el, hogy sportoló lesz. 1947-ben első nőként úszott versenyen 200 métert pillangó kartempókkal. (Ekkor még nem létezett hivatalosan a pillangóúszó versenyszám. A mellúszás szabályai lehetővé tették a pillangózó stílust.) 1952-ben a helsinki olimpián 200 mellen első, 1956-ban a melbourne-i játékokon második. Gyógyszerész végzettségű, de TF-et is végzett, 1960-1968 között a BVSC-ben edzősködik. 1966-tól saját gyereke, Gyarmati Andrea edzéseit is irányította. Andrea 1972-ben 2. lesz a müncheni olimpián. Floridában beiktatták az úszósport halhatatlanjai közé.

A könyvből idézek fontos részeket: hol szó szerint, hol egy érdekesebb esetet megemlítve. Az illusztrációkat egy jópofa kommer úszósulis könyvből vettem, kábé én is így kezdtem el, amikor pár éve lementem a Dagályba úgymond "csiszolni" a technikámat.

Sportember: "Az íratlan emberi norma megtestesítésének, bizonyos élet- és magatartási formának tekintek. Sportember lehet az is, aki versenyen még soha sem vett részt, és lehet nem sportember egy sokszoros világbajnok."

Brutális résztáv: "Először az oxigénadósság következtében elzsibbad az ember lába, ezt égető fájdalom követi, amely eléri a tüdőt. minden lélegzetvétel kín, mintha forró üvegport szívna be az ember. A fájdalom eléri a karokat, az úszó lesüllyed, és már az is erőfeszítésbe kerül, hogy a víz színén tartsa magát. Pulzusa és az uszoda zaja harsogó robajjal zúg a fülében. Szeme előtt színes karikák forognak, Gyomra mintha kiszakadna, és egész lénye könnyítésért könyörög. Ez az ember tűrőképességének határa. És ahol más ember már csak könnyíthet, az úszó belevág a finisbe; aki nem ezt teszi, az csak fürdőző. A fájdalom úgy edzi a versenyzőt, mint tűz a vasat. Kiolvaszt belőle minden salakot."

Amikor zsidó származásúként nem mehetett el otthonról, nemkívánatos elemként kizárták a Fradiból, megpróbálta formáját átmenteni: "Öt emelet, emeletenként 26 lépcső, az isten is nekem teremtette. Hajnalban, sötétben nyolc emberen másztam át, s elindultam a földszintről. 5 emelet fel. 5 vissza. Eleinte 25x, aztán amikor kevésnek találtam, ötvenszer, majd felemeltem 75-re, és végül száznál megállapodtam. Aztán leültem a földre és tornáztam." Mindig kitaszított volt. A kommunizmusban is - ott a nagykereskedő apja miatt. De később „sporteredményeimért megbocsátották szüleimet” – írja Székely.

Egyszer egy edzésen ötezer (!) méter pillangót úszatott vele egyben edzője, Sárosi Imre. Lenyomta. Úgyhogy ebből rendszer lett. Képzeljük el, egy piciny medencében hányszor kellett fordulnia - a medence fal véresre horzsolta a kezét.

1948-ban száraz mellhártyagyulladásból éppen kilábalva 4. a 200m női mellúszáson. Úgy, hogy pillangózva úszott - egyetlenként a mezőnyben. Azaz pillangó kar-, mellúszó lábtempóval. Az 1952-es helsinki olimpia után a világszövetség kettéválasztotta a két úszónemet, létrejött a pillangó, maradt a mell is, felkerül a programra a vegyesúszás is, aminek Székely lett az első világcsúcstartója 400m-n. A mellnek maradt a "békázós" tempója, míg a pillangót már delfinlábütemmel is lehetett úszni: "A pillangó az új lábütemmel nagyon felgyorsult." - írja Székely.

1952-ben, az olimpiai edzőtáborban beszól Rákosinak, amikor az meglátogatja a magyar csapatot. "Egy ilyen kislány hogy fogja legyőzni az amerikaiakat?" - mondja a kopasz. "Hát ön sem túl magas, mégis egy egész országot vezet." - jött a csípős válasz... Erről egy kis képi ízelítő fent a videóban, 1:46-nál lábbal súlyzózás!  

Egyébként akkoriban a Margitszigeten volt köteles lakni minden válogatott kerettag, ezért mondhatta később Balczó a róla szóló kötetben azt, hogy a Szigeten lakott versenyzőként. Kvázi mint egy munkahely, alvás, evés (menza), s minden elérhető távolságra: uszoda, hegyek futáshoz, Marczibányi tér a lőtérrel, stb. Alant egy 25 perces összefoglaló amerikai szemmel Helsinkiből. Elég kemény, hogy katonák nézik az időket a rajtköveknél.

A játékok előtt közvetlenül Székely ismét lebetegszik, gyomorhurutot kap. Az orvosa ezt mondja: "Rendszeresen ki kell mosnia a gyomrából a hurutot. Eleinte kétnaponként, később ritkábban. Lenyel egy vastag szondát, iszik egy pohár keserűvizet, majd egy félóra múlva egy fecskendővel kiszivattyúzza. Ennyi az egész." Megcsinálja. "Az olimpai döntőig 69-szer mostam ki a saját gyomrom." - így Székely, de megérte. Helsinkiben megtörténik ami sosem, és azóta sem: 2 házaspár mindkét tagja is aranyat nyer. A Székely-Gyarmati (utóbbi vízilabdában) és a Zatopek-házaspár. Egy érzelmes levél olvasható Székelyhez az olimpia után - a YouTube linkre kattintva.

"A melegítés után felöltöztünk, és bevonultunk a versenyzőknek fenntartott szobába. Oda már senki nem jöhetett be. Egy női versenybíró ellenőrizte a dresszünk alatt rajtunk van.e a kötelező kisnadrág. Magunkra maradtunk. Nyolcan vártunk ítéletre...Volt, aki ült, volt, aki járkált, mozgott. Senki nem beszélt. Éva és Klári halálsápadt voltó, szerencsére magamat nem láttam. Jöttek értünk. Pályabeosztás szerint libasorba álltunk. " MI EZ, KIVÉGZÉS, SIRALOMHÁZ?  Nem, ilyen belülről megélni egy olimpiai döntőt megelőző 10 percet.

Ugyanez, már szülés után visszatérve, a forradalmi harcok miatt rettegve (2 éves Andrea otthon maradt) Melbourne-ben. "Öt perc múlva mindennek vége. Felnéztem a szemben levő eredményjelző táblára. A nevek mellett még minden üres."

És milyen abbahagyni? "29 éves voltam, az úszásom ritmusa áldozatul esett a sérülésnek, nem javultak az eredményeim. A "kegyeletbrigád" tagja lettem."

Edzősködni kezd. "1960-63 közt szinte nem volt gyerek, aki nem nála tanult meg úszni. Zugló gyerekeit csak fürdőgatyában, vizesen ismertem...Ott senki nem kiabált, nem ütött, nem szidott senkit....Az a sok víztől összeragadt szempillák alatti boldog szem."

Milyen edzői trükkök léteznek gyerekkekel való foglalkozáson?

Például bemondatni a hangosbemondóba ezt, hogy a víztől félő gyerekek maguktól menjenek a medencébe: "Halló, halló figyelem! Most kaptuk a hírt, h egy fél óra múlva érkeznek a kannibálok! A gyáva gyerekeket összeszedik! Megismétlem: a kannibálok érkezése 30 perc múlva várható." 

Az első gyerekúszásoktatáson résztvevőknek ezt mondja, miközben megfogja a kezüket és a szemükbe néz: "Benneteket soha nem foglak becsapni, csak azt csinálom veletek, amit előre elmondok, és csak akkor, ha ti is akarjátok. Rendben van?" 

Az egész könyvben revelációként ható felfedezések sorakoznak - ma már ezek bevett edzői módszerek, sokat változott a sportvilág. Rájönnek valamire Nyugaton, s megpróbálják átvenni - ne mosolyogjunk, régen ez tényleg új dolog volt. Például: "Élettani alapokra helyezték a felkészülést.. Semmit nem bíztak a véletlenre, tudatosan állították össze a terveket. Az emberi szervezet biológiai törvényszerűségeit vették alapul."

"Sikerek és kudarcok követték egymást. Jóvátehetetlen hibáklat is elkövettünk. Részben tudatlanságunk, részben tapasztalatlanságunk következtében." - írja Székely. Közben a serdülő lánya is olimpiát szeretne nyerni. "Több mint egy órát mondtam, igyekeztem tárgyilagosan elmesélni az utat, és mindazt, ami ezzel jár. A lelki és fizikai szenvedéseket, örömöket, sikerek és kudarcok élményét, a lemondást, feladatokat, kötelességeket, mindent amit fontosnak tartottam....Jól van, megállapodást kötünk. Tanulni kötelesség, és ez az életben a legfontosabb. Mindig meg fogom követelni, hogy képességeid szerint a legjobban tanulj. De úszni nem muszáj. Ez csak öröm, többlet az ember életében. Néha még a szenvedés is öröm. Te önként vállalod, de csak addig, amíg ez neked örömet jelent... Az ember egész pályafutásában két igazán nehéz dolog van: elviselni a győzelmet, és elviselni a vereséget. Ha ezt megtanulod, rendben lesz minden."

A vereségről: "Este kiszöktünk a táborból, és elvittem moziba. Nem akartam, hogy nyitott szemmel szenvedjen az ágyában egész éjjel. Ennyit tudtam tenni érte." - írja egy nagy versenyt frissen elvesztett versenyzőjének nyújtott terápiáról.

Andreával érdekes az anyai-edzői kapcsolata. Kettős élet, furcsa viszonyulás ez. Még a terhesség idején írja, hogy "együtt úsztunk akkor még egy testben, és nekem soha eszembe sem jutott, hogy egy évtizeddel később milyen más jelentősége lesz ennek...Két érzés viaskodik: alig várom, hogy elkezdjük az edzést, ugyanakkor megdermedek, hogy milyen válogatott kínzásoknak fogom kitenni mellettem ülő gyanútlan csemetémet."

Például: kitűzik célnak, hogy egy edzésen 100 métert levegővétel nélkül kell leúszni. (Nota bene: ma Cseh Laci az utolsó 3 tempót tette meg levegő nélkül a 200m pillangó vébédöntőjében...) A végcélért Andrea nagyon nagyokat szív. "Egy bizonytalan új módszerét semmilyen bevált módszert nem szabad elhagyni. Többleetmunkában kell elvégezni. Az eredményeknek nem árthat, de lehet, hogy nem iss segít.Talán csak üresjárat, felesleges szenvedés... Az oxigénhiány nagy testi fájdalmat jelent. Azért kell edzésen erősebben kiváltanik hogy a finisben már minden játéknak tűnjön. Mindezt az edzés közepén, mert akkor be van melegedve, és délután, mert reggel rosszabb a szervezet munkabíró képessége... A stopperóra a legmegbízhatóbb társ ebben a tojástáncban."

De Andrea bírja: "lihegve, kapszkodva felnézett azzal az örömmel, amit a munka vált ki." A szervezete alkalmazkodott az oxigénhiányos munkához, sőt, már unta a lassú munkát, gyorsabbat kívánt. "Anélkül, hogy különösebb állóképességi edzéseket végeztünk volna, javultak a hosszútávú eredményei..

Nagy kérdések merülnek fel: "Miért fejlődött hosszútávon, holott abban az oxigén felhasználása játszik szerepet, amikor én oxigén nélkül úszattam?" Andrea javulása törvényszerű, ha a versenyek előtt csökkentett edzésmunkát végez. 8-10 nap rápihenés, regenerálódás. Ezek a napok minden edző hazárdjátéka. De aztán Székely rájön egy külföldi edzőtől nemrég halott kifejezés arra, hogy Andrea baja a barriere, azaz a gyorsasági gát. Ha valaki túl gyakran ismétli ugyanazt egy iramban, akkor kialakul egy olyan ideg-izom koordináció, amely gátolja a további gyorsaság fejlesztését. Ezért változtatnak az edzésmódszereken is. Andrea 4 év alatt egyetlen versenyt sem veszít pillangón. De tanulság:"A versenyhéshez minden évben meg kell szerezni a rutint."

Anyá és lányát pillangókisasszonyozzák.  Az edző-tanítvány viszonyukra jellemző a következő mondat: "Ez nem csak a te magánügyed... Mint amikor egy színész fiatalon eljátssza a főszerepet, és 20 év múlva ő a darab rendezője."

Az olimpia előtti edzői taktika, hogy a versenyzője pszichéjét is kezelje:"Bármit is mutatott az óra, csak kiváló eredményeket közöltem Andreával." Ugyanez fordítva, avagy versenyzői dilemma egy edzői gratuláció után: "Miért dicsért meg? szokásból vagy komolyan gondolja?" 

És Andrea müncheni úszása 36:20-tól. 

Valaki azt írja erről: Andrea fejlődése úszóként töretlen volt, de 72-ben elúszott az arany, (egy ezüstöt és egy bronzot szerzett) köldökzsinór volt anya és lánya/mester és tanítványa között, amit egy üvegfal elvágott Münchenben.

Székely így emlékszik: "Egy perc alatt dől el sok év munkája. Kegyetlen, mint minden, ami megismételhetetéen. A következő javítási lehetőségre 4 évet kell várni." (Volt olyan versenyszám, hogy a döntőbe jutottak között 7 tized másodperc volt, azaz bárki megnyerhette vagy lehetett nyolcadik.)

Székely nem meri nézni a versenyt, nem is látja jól, ki csap be először. Gyarmati Dezső, az akkor már elvált férje közli szenvtelenül: "Csak ezüst. Nem sikerült. Szedd össze magad, Éva."

A körülötte lévő emberekről Andrea úszása után: "Gratulációjuk beillett részvétnyilvánításnak... Véget nem érő percek, amikor méltósággalm, sportemberként kell elviselni mások győzelmét... Győzni könnyezve is lehet, veszteni csak mosolyogva szabad...Hány olyan ember él a világon, aki elmondhatja magáról, hogy ő ebben vagy abban, minden kétséget kizáróan, objektíven és mérhetően a világon a második?"

Utórezgések, jó gondolatok a végére:

Stresszlevezetés: "Lementem úszni..., bebújtam a vízbe...Kezem, lábam, tüdőm, szívem teljesen automatikusan működött. Én pedig panaszkodtam, lázadoztam, fohászkodtam, átkozódtam, könyörögtem, imádkoztam és tralán még a könnyeim is potyogtak. Hisztérikusan és apatikusan ugráltak a gondolataim és mondtam, monbdtam, zokogtam a magamét. Nem tudom, meddig tartott, hányszor fordultam ide-odam, de egyszer csak nem volt mit mondanom. Csend lett bennem is .Éreztem, hogy a víz válaszol."

"Az edzősködés: munka és szerepjáték."

 "Amióta "hatáskörök" vannak a magyar sportban, azóta megyünk lefelé."

"A nagy versenyző ismérve, hogy nagyobb méltósággal veszít, mint ahogy győz."

"Van abban valami nagyszerű, ha az ember tudja, képes az elkövetett hibákat vállalni."

Melyik frázist rühelli Székely? "A versenyző nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket." Ez egy szar szöveg. Mindenkinek lehet rossz napja, sikerülhet valami így is, úgy is. Igazságtalan, alázó, leíró szöveg az ilyen, s sajnos eviedncia lett manapság szakemberek, kommentátorok, népsportosok szájából. 

Hát ennyi. Olvassátok el - megint. Vékony, tartalmas, fontos könyv. Egy két évvel ezelőtti klubrádiós beszélgetés annak, aki csak hallgatózni szeret: