Pont egy hónapja aludt el végleg békésen 90 évesen John Foden, a Spartathlon alapítója. Egy kóbor ötlete támadt, miközben Hérodotosz Históriáját olvasta: vajon tényleg odaérhetett Athénból Spártába másfél nap alatt a futár Pheidippidész? Persze nem betonon, táblákkal jelzett kényelmes autóúton trappolva, hanem hegyen és völgyön át, tunikában-saruban, elkerülve az ellenséges törzseket, akik a viseletéről könnyen felismerték volna, hogy athéni.
Együtt vagyunk senkik, és Fodennak nagy része volt abban, hogy így lássam a futást, úgyhogy megtiszteltetés volt találkozni vele tavaly májusban. Neccesen jött össze, mert alig találtunk oda hozzá, reszkető-recsegő hangon mondta a telefonba a címet, amit nemcsak hogy félreértettünk, de a GPS-ben a félreértett címből is volt kettő ugyanolyan utca Nottinghamben. De végül másfél órát beszélgettünk egy klasszikus angol kertvárosi téglaházban. Fodenen hallókészülék, mellette járókeret, rengeteg könyv, érem, emléktárgy. A háttérben az eredeti, dúsra font koszorú, amit a próbafutás végén kapott a spártaiaktól.
Megható volt, fontos mondatokat tettünk el tőle a memóriánkba. A legfontosabb gondolata egyfajta feloldozást is jelentett az önzőség miatt, amiért olyan sok időt töltünk futással. Ha van egy jó okod, netán egy kecsegtető, másokat is szolgáló vagy motiváló cél, akkor csináld, ne törődj vele, hogy önző vagy. Itt egy röpke részlet az interjúból. Pár hónap múlva egy hosszabb is érkezik sok delikát-infóval, sőt az interjú leirata is készülődik. Figyeljétek, kövessétek az ULTRA oldalt is frissítések miatt.
Foden a Royal Air Force tisztje volt (ausztrálként a brit légierőnél) és kedvelte az antikvitást. Hát tett egy próbát 1982-ben pár társával, hogy tapasztalati úton hitelesítsen egy ókori történetet, vagy legalábbis annak "megtörténhetőségét". Csak hárman értek célba a tesztfutáson, a három John. És közülük is csak egy valaki időn belül a sok eltévedés és egyéb nehézségek okán. Például John McCarthy vizet akart kunyerálni egy benzinkúton, de azt hitték róla, hogy tolvaj és üzemanyagot akar lopni.
Foden 1989-ben így számolt be a futásról (angolul van, de szórakoztató.). az ultrafutó legendárium, a DUV pedig így: próbafutásként őrzi ezt a kalandorságot. Fel lehet habosítani amolyan modern hőstörténetté: csillagokat követve, egy szakadt katonai térképpel futni ismeretlen tájon, de elég volt konfirmálniuk, hogy ez a futás valódi lehetett, és onnantól az már maga teremti újra a mítoszt. Érdekesség: a trióból McCarthy pár év múltán jóvátette a 39 órás finisét, és 1985-ben 34 óra 14 perc alatt hivatalosan is teljesítette a(z immár verseny)futást.
Egy évvel később, 1983-ban Foden szervezésében létrejött a világ egyik legnehezebb, legszebb futóversenye, ami önismeretre, bajtársiasságra és alázatra tanít.
Egy BBC beszámoló maradt fenn archív anyagként, ebben feltűnik Janisz Kúrosz is. A fáma szerint a szervezők nem is akarták sokáig elhinni, hogy nem csalt, annyira korán ért Spártába (21 óra 53 perc alatt), és több napon át vizsgálták, hogy minden fair play szerint zajlott-e.
Fodenről úgy fogalmazott egy brit sporttárs: "Foden is a god(father). Creator, witness, validator." Én még hozzátenném, hogy egy attitűdöt teremtett a versennyel, illetve a verseny reprodukálja évről évre ezt az attitűdöt. Foden legalábbis ráébresztette a görögöket és a futókat egy olyan szellemiségre, ami az eleve és elidegeníthetetlenül az övék, csak nem tudtak róla, és ami miatt sokan visszatérnek, vagy sokan akarnak odaérni. És ezt a szellemiséget (kisebb-nagyobb kilengésekkel) a verseny azóta is következetesen tartja. Nincs dopping, gáncsoskodás, kompetitív hangulat, nem játszik szerepet a pénz(díj), csalások sem nagyon. Nem tudom, mit hoz a jövő. A lenti képen Foden egy versenyzőt (rajtszám?) bátorít - ahogy a tájból meg tudom ítélni - valahol 210-220 km környékén.
Az alapítás után pár évig még a verseny körül sündörgött Foden, de évek múlva már átadta a szervezést egy görög bizottságnak, mert a katonaság választásra kényszerítette. Azért futni mindig is szeretett, de a maratonnál feljebb csak ritkán ment. Amikor nyugdíjba vonult, akkor 1990-1991 között futott pár 100 kilis versenyt és ennyi. Néha visszalátogatott Spártába. A képgalériában például a 3x győztes Jurekkal parolázik a 2000-es évek közepén, aztán ott van Korányi Balázs 2005-ös rajtszáma, rajta a magic touch Fodentől, és egy szignózott példány a régi könyvecskéjéből, amit az interjú végén adott, amolyan praktikus know-how spartathlonistáknak.
Mellékzöngék:1) Tévénézők figyelmébe: Aki figyeli az Aranyélet c. sorozatot, az a 2. évad 2. részének 25. percében érdekes kikacsintásra (avagy keresztpromóra) lelhet a blog álneves szerzője és a Spartathlon kapcsán.
2) Irodalomrajongók figyelmébe: Robert Browning, a Viktória-kori Anglia nagy lírikusa még költeményt is szentelt Pheiddippides spártai futásának, ilyen nagy svungú mondatokkal mint:
So is Pheidippides happy forever, --the noble strong man / Who could race like a god, bear the face of a god, whom a god loved so well.
Mivel Foden már nehezen (vagy alig) járt már az interjú idején, megkérdeztem, hogy van-e tanácsa, be lehet-e fejezni a futást. Nem vette inzultusnak. Azt mondta: Fuss egyre kevesebbet, aztán egyáltalán ne. Legalábis próbáld meg. De ma is, ha kinézel, egy szép délután van, ha tehetném, kimennék. (A képen Foden 1981-ből).
A Spartathlon legendás verseny lett. Oldalakat lehetne összeírni a nemes, megejtő, furcsa történetekből. De elég egy idei kép, ami megmagyarázza valamelyest. Matsuda Yoshiko nyolcszoros teljesítő (és mégtöbbszörös próbálkozó). Idén már 200 km környékén valami fájás kínozta, idegbecsípődés vagy bénulás, és így vergődött el a célhoz 35:59:55-ös idővel. A szoborhoz már egy helyi szervező húzta oda, mert alig tudott menni.