"Tanácskozások folytak a városházán, hogy miként kellene fogadni a császárt, úgy, hogy meg legyen lepetve, a népnek is öröme legyen, és sok pénzbe se kerüljön, fölszólalt az egyik bátor magyar polgár: - Ezen plánumhoz képest, uraim, a legcélravezetőbb lenne, ha polgármester uram őkegyelmét fölakasztanák a váci-kapura, ahonnan őfelsége jönni fog; elérnénk mindent, mert őfelsége nagyon meg lenne lepetve, a nép roppant örülne neki, és nem is kerülne sok pénzbe." (Mikszáth Kálmán - A két koldusdiák)

Az oxigénmaszkos terhelésélettani felméréseim - bár a teszt a fulladásos akasztással egyenértékű a vége felé - évről évre meglepnek, sok pénzbe bizony nem kerülnek, és roppant örömet szereznek. (Akárcsak Mikszáth művei - örök kedvencek, csodálatos humorú és mély drámaisággal bíró írónk, méltatlanul elfelejtjük, a gimiben kinevelik belőlünk. A Noszty fiú, fekete város, de főleg a különös házasság - elképesztően izgalmas regények nyári tengerpartra!)

Meglepő, hogy a sokasodó évgyűrűk ellenére lehet fejlődni futásban, nemcsak szintentartani. Megéri, mert az egészségbe és annak felmérésébe invesztálni sosem rossz befektetés (és mert megtérül). Örömteli és tetszetős, mert javulnak a mutatók, és motivál egy évig. Fontos, hogy értsük is az adatokat, és tudjunk belőle "dolgozni", mert lobogtathatjuk, ha fogalmunk sincs, mi a fejlesztendő, mi a megtartandó/stagnáló és a mi a hanyatló. Nekem például eléggé validáló eredmény volt az idei terhelésélettani labor eredménye - tudjátok, befektetett munka és kivehető haszon, kamatbetakarítás -, és elég magabiztosan futottam egy 1:17-es PB-t félmaratonon. És azt is tudom, hogy mehetek egy picit gyorsabban az ultrákon, mert egyre optimálisabb az energiafelhasználásom közepes pulzusnál is. Mindennek éles próbája lesz most hétvégén egy szép 215-ös futás a görög hegyekben.

Ideszúrom: sokan kérdezték, hogy miként lehet bírni egy 3:30 körüli tempót félmaratonon, meg hogy lehet egy ilyen vitamaxos futópados felmérésen minél tovább rajta maradni az egyre meredekebb padon. Egyrészt: itt számít a fizikai felkészültség és terhelhetőség (nem úgy mint az ultrán, ahol kb 90-10 a megoszlás a mentális dolgok felé). Itt tűrni kell. Nekem nagy a fájdalomtűrőképességem. Sokat gyakoroltam és sokszor megyek bele edzésen is.

Elmondom az imaginárius technikámat. Szó szerint elképzelem a fájdalmat, mint egy nagy adag kelt tésztát, ami csak dagad. Ezt a nyúlos, ruganyos tésztát egy sodrófával szétterítem. A fájdalom ottmarad, de a központját megszüntetem, eloszlatom. Ha kell, megismétlem, ameddig tudom. Nyújtpom rétesig, mindenhol fáj, de mindenhol átlagosan, nem centrálisan, brutálisan. A szétterített fájdalom nem annyira intenzív (persze ez öncsalás, a ténye abszolút, az érzete viszont relatív). Máshol, más körülmények közt is alkalmazható. A győr laborban volt egy pillanat úgy 11 perc táján, amikor hirtelen elöntött az agónia, és amíg lehunyt szemmel megpróbáltam "szétdobni", a figyelmem lankadt és máris a futószőnyeg végén találtam magam, a rám kötött zsinórok húztak vissza.

Tehát az öregfiúk összeverődtek a szokásos évi monitorozásra Győrben Szakály Zsolt mesternél. Lőw Andris és Mikki bá szintén zsigeri zsír százalékokra, VO2 maxra kiéhezve jöttek el csúcsra futtatni magukat. Szépen hozták a javuló formát, Mikki bá is végre ráfordulhat egy 100+ ultrára, Andriska pedig egyelőre a szekrény mélyére süllyesztheti a koporsókatalógust. A legjobb, hogy most már évekre visszamenő adatsorral rendelkezünk, pontosan összehasonlítható minden, a következtetések biztosak, a számok nem csalnak.

A 2016-os eredményekről és magáról a monitorozás fontosságáról részletesen itt, a 2015-ös első eredményekről pedig emitt olvashattok.

Előzetesen: streptococcusom volt februárban, köhögtem keményen másfél héten át, nehezen szakadt fel, néha fojtogatott, szedtem rá köptető. Ezalatt ugyanúgy edzettem, ami ugye véleményes, de nem éreztem magam gyengének, csak a légzőrendszer sajgott. A felkészülést (alapozást) novemberben kezdtem, januártól már pályaedzéseket végeztem, a hó és a rendkívüli hideg miatt visszafogott intenzitással.

A vérkép rendben volt, csak az emelkedett kreatin-kinázon látszott, hogy jelentős anaerob kifejtésben volt részem az elmúlt hetekben. Folyadékarányok, ásványianyag és fehérje mennyiségek rendben voltak. 

A testösszetétel analízis eredménye 2017-ben:

Bőr alatti zsír: rendben (4,0%) E korban a normál testzsír százalék 10-20% közt van.

Zsigeri zsír: rendben (5,0 cm2). A zsírtömegem 2.8 kg volt, a normál tartomány 8.2-16.4 közt van. Nem kóros, hanem szálkás!

Izomtömeg: rendben (52,51%). A vázizomtömeg a normáé tartomány felett volt De az izomtömeg növelését továbbra sem javasolta a mester, mert ugye cipelni kell, az súly, több oxigént és így kalóriát is visz el. Meg a hosszútávfutással némileg összeegyeztethetlen. A bal lábam 8 dekával nehezebb a jobbnál - tán mert a pályán az a támaszkodó láb a kanyarokban?

2016-hoz képest napra pontosan egy évre jöttünk el isméta testátvilágítós és futópados vitamax tesztből álló procedúrára. Bemásolom tavalyról, hogy mi a protokoll. Aki tudja, lapozzon lejjebb az összehasonlító táblázathoz.

Az Inbody720-as gép testszkennelése végén megmondja kilóra, százalékra hogy mennyit nyomsz a latban: végtagok aránya, végtagok súlya, víztartalom, izommmennyiség, zsír (zsigeri zsír, testzsírszázalék), alapanyagcsere napi kalória igénye. Rengeteg adat, de fontos adat. 

Egy terheléses vizsgálat alapvetően kétféle lehet (nem Cooper- vagy aerob-anaerob töréspontot mutató Conconi-tesztről beszélek): 

1) huzamos ideig állandó (steady state állapotban történő mérés), vagy

2) fokozatosan emelkedő terhelés, amely a kimerülésig tart (vita maxima teszt)

Győrben az utóbbiról van szó: elindulunk szépen sétálva, majd laza kocogás steady state-ben, majd ahogy tovább nagyobbodik a  futópad dőlésszöge, úgy jön a  látszólagos steady state állapot, egyre keményedik, beérünk az aerob/anaerob határra, aztán anaerob a teljes kifáradásig. A pulzust 20 másodpercenként, a légzés folyamatosan rögzíti a gép.

Nyugalmi pulzus mérés ülve öt percig. Onnan indul a szőnyeg: sétatempó két percig 5 km/h-val, 0 %-os meredekséggel. Utána 5:30-as km-ekkel pörög a futópad (11 km/h) 3%-os emelkedéssel kezdve. Ezután kétpercenként 3%-ot emelkedik, ameddig bírod, de a sebesség konstans marad. Ez a jobb módszer, mert itt csak egy változó van; sajnos több laborban egyszerre gyorsul és emelkedik a szőnyeg, ez problémás méréshez vezet. Fejeden egy maszk a respirációs adatok méréséhez, bal karon egy állandóra állított vérnyomás mérő, törzseden számos EKG-tappancs. Közben megy a zrikálás, meg a monitoron megjelenő gyorsadatok kommentálása, én meg halálhörgés-siralomban. A fulladásos halál percei. Róló le, éppenhogy inteni tudok, hogy lassítsák sétára a szőnyeget, a kézzel meg kifogok a korlátra.

2017-ben megdöntöttem a tavalyit, Idén jobban bírtam 40 másodperccel a szőnyegen, így eljutottam 13 és fél percig. (a szőnyeg bőven 18%-os emelkedőig ment fix 5:30-as kilométerekkel). Ez még mindig az elit tritalonos szint. A legjobbat eddig abban a laborban a riói olimpiát is megjárt bajai Faldum Gabi rakta oda: 15:30-nál offolt.  

Fontos, hogy egy futópados mérés eléggé természetellenes. Fut alattad a szőnyeg, menetszél semmi, az arcodon egy maszk, ami érzetre azt adja, hogy kevesebb a levegőd. Testeden számos EKG-tappancs. 

Még egy ideig nem kell radikálisan szembe néznem az elmúlással. Az idősödéssel lépésttartó szintentartáson túl fejlődtem. Bizonyos értékek nem lettek jobbak az előzőekhez képest, de mégis be jobban használom ki az amúgy szűkülő kapacitásokat. Ahol nem szűkülnek még a kapacitások, ott a kihasználás növekszik, van még pár évig tartalék bennem.