Kétségbeesett versenyfutást folytatok az idővel (nem, ez még nem a 12h-s OB beszámoló), egyszerűen teljesen kiestem a blogolásból, vagy más feladatok borítanak be, vagy külföld, vagy külföld+feladatok. De nem múlhat el hónap poszt nélkül, ebbe a burzsoá kényelembe már nem süllyedhetek. Szóval még augusztus előtt egy órával egy kis vizuális napló az én norvég futóbarátomról, Eiolf Eivindsenről. Fogok még róla írni hosszabban, most csak dióhéjban, hogy beleférjek a júliusba.

Először is két szép, kontrasztos kép. 

2017 április 4.

2015 április 29. (Combfixet elfelejtettem felvenni.)

Menjünk vissza az időben, ha már azzal kezdtem, hogy küzdök vele, most én is csavarok egyet rajta.

Az ULTRA készítésének négy éve alatt jópár szereplővel forgattunk. Volt, aki lemorzsolódott, és volt, akit nagyon szerettünk, de dramaturgiai és financiális okok miatt végül nem tudtunk a filmbe illeszteni. Eiolf is kimaradt a filmből, financiális és egyéb okok miatt. Kicsit benne van, péládul a célegyenesben, meg kenegeti a kidörzsölt lábát. Eiolf itt volt a díszbemutatón is, nem neheztelt, sőt. Végre több időt tölthetett azokkal az atlétákkal, akikkel évente csak pár napot találkozik Görögországban. Nem szakbarbárkodtunk, inkább barátkoztunk, felületesség helyett igazából ismerkedtünk. Először Athénban láttuk egymást évről évre, aztán megkörnyékeztem, expedíciós előforgatásra utaztam ki hozzá 2015-ben. Innen a filmanyag, saját karaktertrailere. Ezt kapta premierajándékként.

Eiolf 61 éves, Közép-Norvégiában él, már ha van ilyen fogalom. Oslótól 8 óra vonatozásra. A norvég államvasutak remek társaság, éjszakai járaton komplett ágyfelszerelést ad. Mosjoenről azt hallottam - nem megerősített pletyka - hogy itt a legmagasabb a norvég öngyilkosok aránya. Már ez is önmagában hihetetlen, mert oké, hogy sötét van jó pár hónapig, de van pia, magas az életszínvonal. A kedvencem ez az automata - minden van egy helyen, ami kellhet. (Snus = az a dohányoszacskó, amit az íny alá tesznek.)

Norvégiát mesebeli tájakkal asszociáljuk, míg Mosjoen egy hegykatlanban fekvő gyártelep. Hát ilyen is kell, ugye a híres norvég acélnak (és a kékpapagájnak) valahonnan jönnie kell. Eiolf amint tud, menekül a városból: itt mutatja éppen, hogy ezen a hágón átfut 40-50 kilit, és megérkezik az egyik tengerparti viskójához, ami még az apjáé volt, és évtized alatt kézzel újította fel.

Ott, a messzi norvégeken terem a viking legény. A nagyszívű, alázatos Eiolf 4 évtizede ugyanabban az alumíniumgyárban dolgozik, immár darukezelőként. Pedig szerintem simán indulhatna a Roger Waters-hasonmásversenyen is. A gyárban mindig finom meleg van, ami kell is, mert nyáron is +15 körül van a hőmérséklet odakint. Eiolf a gyárhoz és a korhelykedéshez is hűséges volt, amíg közel 20 éve nem váltott. A gyárat nem hagyta el, de addikciót addikcióra cserélt.

A gyár 60-70 éve, amikor Eiolf még csak rugdalózóban erősítette a vádliját.

1991-ben Eiolf radikálisan változtatott az életén: lerakta a cigit és az alkoholt, és futni kezdett. Az elmúlt 20 évben minden nap futva ment dolgozni és vissza haza (10-10km). Előtte persze egy kis bajuszvax hátráltatja az elindulást. Van súlymellénye is, mint Balczónak, elég komolyan tolja. Mondása: Never take a shortcut. Sose keress kibúvót, sose rövidíts.

Élete és tevékenységei egyszerre rímelnek egymásra és állnak kontrasztban: egysíkú, unalmas munkája mellé egy hasonlóan monoton tevékenységet talált, amely felszabadítja. A Spartathlonon már 13 alkalommal indult és csak egyszer esett ki (a hírös 2012-es melegben). Idén is jön.

Eiolf évek óta stabilan már csak a Spartathlonon indul. Versenystatisztikája a minden ultrafutó kötelező irodalmán, a DUV-on itt. Pedig futott már kétszer a 4200 kilométeres TransEuropát (Dél-Európától Észak Európáig, 64 etap, napi 60-80 km), és egyszer bejutott a 160 kilis trailkalandra, a Western Statesre - ha így járt, akkor már le is futotta 2005-ben - abban az évben is Scott Jurek nyerte meg.

Na ez a Western States-övcsat. Ezek az amerikánusok nem az éremben hisznek, hanem a vadnyugati övcsatban, ilyet adnak a Hardrockon vagy a Badwateren. Biztos az a mondás: ide fel kell kötni a gatyát!

Számára a Spartathlon (és maga a hosszútávfutás) a mennyország. Figyeljétek meg trailerben a Spartathlon-tetkót a mellkasán. Futva akar meghalni, mégis folyton tervezi a következő napot, hetet, következő tíz évet. Nagyon vágyik már nyugdíjba, hogy a fjordok közti szülői házában élhessen, barkácsolhasson. Például ennél a kis házánál (fehér keretben). Elvágyódás kimaxolása a blogolvasókban!

Szerinte 3 dolgot csinál a tőle telhető maximális színvonalon: darukezelés, futás, építkezés. Nem vitatom. Nyugdíjasként komp-jegykezelő vagy buszsofőr munkakörben szeretne dolgozni.

A gyárban a mesterrel.

Saját jakuzzi a Norvég-tenger (Északi-tenger? Atlanti óceán?) partján. Mert a fényűzésből nem elég. És mert a tenger kurva hideg. Ex oriente lux, ex occidente lex / luxus. Keletről a fény, nyugatról a törvény vagy a luxus? A akuzziban üldögélnek telente a feleségével, Annel, totális nyugalomban. Így mulat egy norvég gyári munkás egy olyan országban, ahol a benzinkúton ingyen van a kávé! 

Eiolf gyári munkásként több vidéki víkendházat is birtokol. Hiába, a norvégéletszínvonal és a hanyatló nyugat ópiuma. Az egyik háza közel van a Torghatten hegyhez. A hegy közepén van egy luk, a képen tűszúrásnyi, itt pózol Eiolf. Ez alatt történt a leghírhedtebb norvég légikatasztrófa 1988-ban. 

Szeretnék így megöregedni, ahogy Eiolf. Vagy legalábbis kinézni. (De nem fogok, mert én kopaszodom, ő meg nem.)