Egykori profi utcai hosszútávfutóból vált afrikai atléták ügynök-menedzserévé és edzőjévé. Kelet-Közép Európa egyik legsikeresebb csapatával tarol a versenyeken. 

Ha nem futott volna, rossz útra tér - vallja. A jó út a rekortán, majd később az aszfalt lett, hála edzőinek. Vasutas szülők miatt a BVSC-ben kezdett.

A '80-as évek közepétől sportállásban atléta volt (800-on tudott 1:50.92-t, 1500-ön 3:45.79-et), de a pályaversenyzésben nem sok perspektívát látott, inkább csak kötelmeket, így hamar ráfordult az utcai versenyzésre.

Annak idején pulzusmérő nélkül futottam. A résztávok végén kézzel mindig mértünk pulzust. Általában 168-180 között volt. 186 fölé már nem nagyon ment harminc felett. Fiatalon a résztávok végén rendszeres volt a 198 is akár. Ebből kiindulva olyan 168-as lehetett a  pulzusom egy félmaraton utolsó harmadában, és a végén ha hajrázni kellett akkor mehetett feljebb is. De ez csak tipp.

Pénzért futott, nincs ebben szégyellnivaló. Idő, energia, erő, rengeteg áldozat és lemondás kell ehhez az életmódhoz - ő meglépte. Ez csak csak bizonyos szakágban szitokszó - ultrásként én is tudom úgy nézni, hogy gáz a pénzdíj, ez a sportág nem erről szól, de elismerem létjogosultságát a maraton és az alatti távokon. (Hogy miért oké ott, és itt nem? Külön bejegyzést érne meg.)

A '90-es években még szinte mindegyik tízezres, félmaratoni és maratoni utcai versenyen voltak pénzdíjak, akár a 10. helyezettnek is. Nincs statisztikám, hogy a gyors futók mennyire vonzották a nézőket, mennyire szivárgott le a teljesítmény a mélybe, azaz mennyire bírt rá másokat is a mozgásra. De a bázis szélesedéséhez és egyáltalán: a tömeges városmaratonozás és a futóturizmus elterjedésében nagy szerepe volt ezeknek a versenyeknek, így a pénznek és az aranylábú gyerekeknek.

Bár itthon alig ismerték, külföldön mégis tarolt: 28:01-es Európa csúcs 10km-en (a burgenlandi pálya miatt nem hivatalos), aztán 63:18-as perces félmaraton, 2:21-es maraton. Mégis saját bevallása szerint a maratont nem neki találták ki, így maradt a 10-21 km műfajnál. Két OB-győzelem is összejött: 3000 méteren 8:18,48 (2001), félmaratonon 1:04:59 (2002). 

Hogy mennyire sűrű lehetett a pénzkeresős futósnaptár álljon itt egy korabeli újságidézet:

A Buda-Cash Békéscsabai AC futója a kaproncai 5,6 kilométeres viadalon új 16:56 perces pályacsúccsal győzött (a régit szintén Benedek tartotta 16:57-el). Egy nappal korábban a szerbiai Tekeris településen meglehetősen durva talajú, emelkedőkkel és lejtőkkel tarkított pályán futott és két etiópot is maga mögé utasítva 56:10 perccel diadalmaskodott. Nincs megállás, Benedekre hétközben Lengyelországban vár újabb verseny.

Aztán amikor a kiöregedés jeleit látta, amikor a melegítésre is melegíteni kellett, akkor tempót váltott, és az elmúlt tíz évben futás helyett futtat. Elsősorban kenyai hosszútávfutókat menedzsel, de időnként etiópokkal, sőt magyarokkal is foglalkozik - erről a következő podcastban.

Zsolt az ultrások körőben démonizált figuraként égett be. Pár éve szóváltás, egyfajta cicaharc tört ki atléták és ultrások közt, aminek Zsolt tevékeny részese volt. Éles és - a maga szempontjából - epés kommentjei miatt pl.

komfortzónában ténfergés

egyfajta mételyező közellenség lett az ultrafutók körében. Bevallom, magam is tettem érte, hogy az Ultrafutás FB-csoportból kitiltsák. Sőt egy nevesebb, amúgy a podcastomban már meginterjúvolt futó tettlegességet is kilátásba helyezett, ha személyes találkoznak. Mindkettő gyors futó különböző kvalitásokkal, kíváncsi lennék erre a lehajrázós Ultimate Death Running Match-re.

Apropó személyesség: a munkában, témákban és kapcsolatokban szenvedélyesen hiszek a face to face dolgokban, a jelenlétben, hisz mindent sokkal jobban meg lehet beszélni, tisztázni. 

Ha tartom magam az előítéletekben, akkor soha nem ülünk le megismerni egymás nézeteit. De nagyon érdekelt a tevékenysége, így örülök, hogy létrejött ez a négyórás interjú és annak vágott változata. Kevés interjút élveztem ennyire. Egy céltudatos, rokonszenves embert mutatott meg, akinek megvan a maga szemszöge, érvrendszere pedig akceptálható, sőt meggyőző. Ultrásként ez a szemlélet nekem nagyon érdekes volt, és tökmás mint amit megszoktunk.

Budakeszi - Budapest szakasz a Bécs-Budapesten (az utolsó, 5. szakasz) a 190-es évek közepén, és a pénzdíjak.

A futó belháborúról akkortájt írtam egy kétrészes véleményposztot is: itt az első, és a folytatása. Gondoltam, legyen ez a podcast-interjú is kétrészes, ha már ennyire tartalmas és sokrétű volt, hisz az atléta és a menedzser világ is nagyon izgalmas. Sőt az edzői és az ügynöki is: mindezt elsőkézben Benedek Zsolttól, aki lefedi ezt a négy kategóriát.

Maga szerint is véleményes és megosztó figura, sok a kritikusa, de kétségkívül hatékonyan működteti csapatát (Benedek Team), avagy ahogy ő nevezi: projektjét.

Nem utolsósorban az ő magyar tanítványa az egyetlen futóatléta, aki jelenleg kvótát szerzett a tokiói olimpiára, de mivel egy évet csúszik, így sokan időt nyertek, és hajrázhatnak a bekerülésért. Sőt az orosz doppingosok is tisztulhatnak, hátha. 

Ebben a részben tehát egy utcán versenyző atléta karrierjét vázoljuk fel, és ennek kapcsán nagy teret szentelünk az eredményeket és teljesítményt mozgató pénznek és persze a doppingnak. Mindkettő szitokszó, de mégis sokan élnek vele.

Durva és vicces sztorik váltogatják egymást. Kaphattok tippet magaslati edzőtáborozásra és hogyan kell a cashre rámozdulni, ha gyors futó vagy.

Mivel az elkövetkező hosszú hónapokban nemhogy versenyek nem lesznek, de talán az utcára sem merészkedhetünk ki futni, így mindenki csukja be a szemét, és virtuális edzésként fussa végig velünk ezt a jópár évet, amin átszaladunk. A Büntetőkörben Benedek Zsolt - ez itt az 1. rész.